Első fejezet - Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

CALDERON kapitány a Békanyál kutatóhajó fedélzetén ült az ebédlő parancsnoki asztalánál, és udvariasan kavargatta a kávéját. Három mozdulat jobbra, kiskanál ki, megkocogtatni a fehér csésze peremét, mintha az aranyló mézet csurgatná le a kanál öbléről, majd három kavarás balra, és újra ki a kiskanalat. Úriember így kávézik, még akkor is, ha huszonöt nő üvölt vele.

Calderonnak két hét sem kellett ahhoz, hogy ráébredjen, az anarchisták kedélyes űrturisták kéttucat felbőszült anyához képest. Ezen már csak a kávé segíthet, és a megnyugtató mozdulatsor, nemesember ugyanis nem szúr le hölgyeket. 

Amikor Őfelsége a Wellston roncsaihoz tartott, Oregon admirális sürgősen kinevezte a Békanyál parancsnokának. Calderon átszállt a hajóra, és eleinte nem foglalkozott a legénységgel, hanem gyógyult, és nyugtalanul várt, figyelte a híreket, hogy látja-e az apja, Eterno Ferrero gróf tradicionális lefejezését.

Az öreg azonban zseniális túlélő volt, úgy tűnt kimagyarázta, miért párbajozott egy másik Ház fejével, miért gátolt egy katonai akciót, és hova tűnt a fiatal kapitány oly’ sürgősen a császári kegy elől. Calderon lassan leszokott róla, hogy minden közelben elhaladó hajót gyanakodva figyeljen, hátha császári bérgyilkosokat hoz. Ha Őfelsége megtudja, hogy ő, a Ferrero Ház valódi, bár elkóborolt elsőszülöttje, és ráadásul még nemeshez méltatlanul dolgozik is – hát, élete rövid és dicstelen véget ér.

Eltelt ez a két hét, és nem történt semmi, túlélte, hogy nemzeti hős merészelt lenni, így elkezdett az új célra koncentrálni, a hajó költségvetésére. Ennek folyományaként ma reggel berontott az étkezőbe a tisztikar és a tudósgárda, hogy védtelen férfiakkal ordibáljon. Jelen esetben vele.

– Nem tilthatja meg, hogy a fiam felhívja az apját! – Illira Sod űrcsillagász még kiabálás közben is gyönyörűen festett; a kékre fecskendőzött szeme és fekete, vastag szálú haja félévi fizetésébe kerülhetett. A legszebb tudósok egyike volt. Mármint a világegyetemben.

Az asztalt körbefogták a nők, Calderon pedig újra megkeverte a kávét. Három keverés jobbra, kanál ki, kocogás, három keverés balra, kanál ki, koccantás, és eszébe sem jutott megbámulni a szép szempárt, melynek fehér részében apró kék virágminta díszelgett.

– A megszólításom uram, Sod professzor! Attól, hogy polgári kutató státusza van, még kérem, tartsa be a katonai előírásokat.

A nők csapatostul körbefogták az asztalt, egyedül Lena Alion navigátornő ült le közömbösen. A cinikus, tüskés hajú, negyvenéves nő gúnyosan elhúzta a száját a nyelvi pontosításra, de nem szólt. Ő irányította a hajót, ha nélkülözték a kapitányt, és a korábbi fegyelmen meglátszott, mennyire nem érdekli a szabályzat. Calderon érkezése előtt még egyenruhát sem hordtak a flotta tagjai.

– Nézze, parancsnok, Rory kezelhetetlen! – csattant föl Illira Sod. – Egy tizenkét éves gyereknek szüksége van az apjára! Legalább heti kétszer kell, hogy beszéljenek, vagy a fiam szétszedi a hajót.

– Akkor hívja fel a hajót a kedves apa, és fizesse ő a számlát. Ritkán vagyunk bolygóközelben, a mélyűrből túl drága a beszélgetés. Harminc gyerek, heti kétszer két óra, az havonta majdnem ötszáz óra csevegés. A hajó havi költségvetésének egytizede.

Hatalmas felzúdulás volt a válasz:

– Mit képzel? Mindig is így beszéltünk!

– Nem szakíthat szét családokat!

Calderon ingerülten felnézett. Úgy érezte, hogy a Ferrero Ház összes játszmázása sem annyira bonyolult, mint meggyőzni eme hölgyeket a telefonszámláról.

A Békanyál a Család Projektben lévő kutatóhajók közé tartozott. A Flotta nem akarta, hogy a költséges katonai kiképzés után a nők a gyerekszülés miatt kiessenek a szolgálatból, az apák meg naprendszerhez legyenek kötve a család miatt, így megteremtették a közös élet lehetőségét, olyan hajókat, ahol a családok együtt lakhattak. Calderon gyanította, hogy a végrehajtást végző Fay nemes igencsak nagy előítéletekkel viseltetett a program iránt, legalábbis az Ugrópatkány, Kisbolha és hasonló hajónevek erről tanúskodtak. A Békanyál még szerencsésen megúszta, ahogy eddig a leselejtezést is.

A hajón harminc gyerek élt, a kicsik három-négy évesek lehettek, a nagyok még nem töltötték be a tizennégyet. Utána a gyerekek szinte mind a Flotta előkészítő iskolájába kerültek. A hajó borzalmas műszaki állapotban leledzett, de Calderon már értette, hogy miért nem technikai fejlesztésre, hanem játékokra, virtuális programokra költöttek hatalmas pénzeket: a kiskorúak egyszerűen őrjítőek voltak. A százszemélyes, háromszög alapterületű, kétemeletes hajót fegyelmezett felnőttekre tervezték, nem a hajó belső terecskéjén totyogó, zsibongó, rohangáló, göllerező kölykökre. Calderon maximálisan megértette a megszökött férjeket. Az ember saját gyerekével még talán boldogul, de a másé roppant idegesítő.

– Hogyan hívjam fel a kollégista lányomat? – mondta kétségbeesetten Mina Dei-Anang tizedes, egy magas, feketebőrű, izmos nő. Valószínűleg lombikbébi lehetett, és a szülők az afro vérvonal erősítését kérhették csillagászati összegekért. Ilyen szép, széles orrnyereg ritka nőknél. – Ő nem tud hívni, nincs pénze rá!

– Ahogy más szülő a flottánál: a zsoldjából – felelte türelmesen Calderon.

Pillanatnyilag a legkisebb gondja volt ez a beszélgetés. Az apja a császárral játszmázik, ráadásul azt ígérte, hogy személyesen megy felderíteni a Sexerteket. Vajon anya mit szól majd ehhez? Egy Ferrero családban nincs veszekedés, mindig minden rendben van, legföljebb néha valaki pár hétre egy lakatlan holdon találja magát, hogy eltűnődhessen a lét értelmén, vagy inkább Elena grófné hatalmán. Anya a Yani Házból származott, ami ősi ausztrál nyelven békét jelent, és tényleg ez volt a legnyugodtabb Ház mind a nyolc közül. A konfliktust nyílméreggel oldották meg, gyorsan, elegánsan. De a szülei nagyon szerették egymást, így ritka volt, hogy halálos sebet okozzanak. Bár ki tudja, hogy reagál anya, ha apa beleavatkozik megint a nagypolitikába, ahogy a Kawasa mocsárnál.

Calderon maga elé bámult. Pillanatnyilag várnia kell, ennyit tehet. És persze pénzt szerezni. Végre megtudja, milyen munkát végzett a Hallasi kastélyban. Holnap bírálják el a pótköltségvetést.

Vajon sikerül? Kap némi pénzt a Békanyálra? A nemesek gyakran nem a hajókat támogatják, hanem a kapitányokat. Az új kinevezésekor beadott egy módosítást, amiben hajónévként a Wellston helyett a Békanyálat jelölte meg. Kiskapu a rendszerben, de talán bejön az ötlet.

Ha kijavítja a hajót, akkor eljut a hadgyakorlatra. Ó, bárcsak Sexert merényletet tervezne! Ha igen, ott kell lennie, persze megfelelően hősiesen. És utána… Nyelt egyet, Tainára gondolt, a fekete hajzuhatagra, a szétnyíló kimonóra, és arra a meleg szájra. Talán sikerül rávenni Őfelségét, hogy egy jelentéktelen kisnemesi címet adjon a lánynak. Az Ősökre! Akkor nőül vehetné, ennyire nőt még nem kívánt. Életét adná a császárért, ha előtte elhálhatná ezt a nászéjszakát!

– Figyel egyáltalán?!

Nem, Calderon nem figyelt, de azért rutinosan hümmögött. A volt anyósán, Ellán edződött, kiválóan végszavazott akkor is, amikor gondolatban elkalandozott.

– Oregon admirális nem fogja eltűrni, hogy megtiltsa a beszélgetést! Követelem, hogy hívja fel az admirálist! – Illira Sod túlkiabált mindenkit.

– Kérem, írjanak neki feljelentő levelet. Az olcsóbb.

– Legyen megértő, parancsnok – búgta hirtelen az egyik tüzértiszt, Dejneka tizedes, és a füle mögé simította szőke haját, majd az asztalra támaszkodott. – Még nem is mondtam, mennyire hálásak vagyunk, hogy nem kérte vissza a kapitányi szobát, és ott maradhatott az óvodás csoport a vezérlő melletti lakrészben. Maga meg egy apró szobában nyomorog.

Dejneka tizedes előrehajolt, a mélyen kigombolt egyenruha így már semmit sem bízott a fantáziára. Calderon kezében megállt a kiskanál a meglepetéstől, és hitetlenkedve bámulta a formás melleket.

Most komolyan? Szexuálisan zaklatják? Őt? A kapitányt?!

Alion navigátornőre nézett, de a helyettese rezzenéstelen arccal meredt a semmibe, és eszébe se jutott megmenteni felettesét a kibuggyanó keblektől.

Hiba volt kimutatni a meglepetést, mert a nők fele egy szemvillanás alatt stratégiát váltott.

Calderon érezte, hogy már nemcsak ő, de az alkarjára szíjazott kard is ingerült lesz, ahogy Dejneka tizedes búgó hangon monológba kezd, azt ecsetelve, mennyire örülnek, hogy a Békanyálra jött, és igazán hálásak minden intézkedésért, amivel a hajót meg akarja menteni.

Calderon elhúzta a száját. Ezek a katonalányok megszokták a kikötői gyors szexeket, a váratlan kalandokat. Ha az eddigi kapitányokat is sikerült belerángatni a játszmába, nem csoda, hogy ilyen állapotok uralkodnak a hajón.

– Befejeznéd? – sziszegte Illira Sod a tizedesnek, aki azonban a füle botját se mozdította.

Calderon beleivott az algakávéba, de az pontosan olyan pocsék volt, ahogy szokott, sajnos, ezen a legelegánsabb kevergetés sem változtatott. Gyanította, csak várnia kell, és a tudósok és a katonák egymás torkának ugranak. Szinte háborús övezet volt a két csoport között, az irányítást és a technikai felügyeletet ellátó flottatagok és a tudományos munkát végző csillagászok, asztrofizikusok, mikrobiológusok között. Most is a katonák szexüzemmódra kapcsoltak, míg a tudósok kínosan feszengtek miatta.

Dejneka tizedes még jobban előrehajolt, kis híján ráhasalt az asztalra.

Calderon összeszorította a száját; nem, egy úriember nem tesz dehonesztáló megjegyzést egy hölgyre. Még akkor sem, ha valószínűleg nem ismeri az illető hölgy ezt jelzőt. Segítségkérőn megint oldalra nézett, a navigátornőre, de Lena Alion most is hallgatott, és enyhe gúnnyal figyelte. Úgy tűnt, arra vár, Calderon hogyan oldja meg a helyzetet.

A kard egyre ingerültebb lett, Calderon érezte az elméjében a lény dühét.

– Begombolkozna? – mondta hűvösen a tisztnek.

A kimért hangra Dejneka tizedes incselkedve oldalra fordította a fejét, és nevetett:

– Kapitány, maga nagyon frusztrált!

Kuncogtak rajta, és a hajukba túrtak, a mosolyok meleg éjszakákat, testnedvektől csúszós öleléseket ígértek. Nem a telefonálási jogért, hanem mert élvezték, hogy játszanak, végre igazi nők egy jóképű férfi mellett. Mióta a hajóra lépett, azon versenyeztek, ki viszi ágyba elsőnek, de ennyire nyíltan még sose mertek felkínálkozni.

A kard ingerülten az elméjébe nyomult, és felerősítette az érzékszerveit. Megérezte a testek illatát, ezer emléket idézett a sok női szag, a hajápolók, virágillatú kézkrémek bódító egyvelege. De nem vágyott rájuk, nem akarta érinteni ezeket a nőket, az az egy járt a fejében, akit nem kapott meg, akinek narancsillata végül sosem keveredett az övével, a kimonó sosem hullott a földre.

Fölé magasodtak, és egyre közelebb jöttek. Immáron más emlék is beugrott, a Wellston kapitányi szobája, a fülledt levegőtől izzadó, összezárt tisztikar, ahogy lenéz rájuk a szekrény tetejéről, félig transzban guggolva, és a villanás, ahogy a kard, ez az ösztönlény önként mozdul, Taina felé csap, és az egység érzete, hogy egyek, ők ketten a karddal mindig is ismerték egymást, és mindig is fogják, még a halálon túl is, mert ez az igazi kötelék, ez az egyetlen valóság, az igen-nem világ szépsége, ahol nincsenek halvány árnyalatok, csak a napfény élessége, és az árnyék sötétsége, a harc egyszerűsége; érezte a felébredő kardot elméjében, tenyere ösztönös mozdulattal simult az alkarra szíjazott baráthoz, hogy kioldja, újra táncoljanak, újra harcoljanak, csurranó vörös vér szegélyezze az útjukat...

– Kapitány? – Alion navigátor kemény alt hangja szinte berobban az elméjébe.

Calderon hirtelen felocsúdott. Kizökkent a transzból, a kardszertartás mély egyesüléséből.

Az asztalon feketén csordogált a kiömlött kávé, talán egy hirtelen mozdulattal sodorhatta le a csészét, ami még csilingelt a fémpadlón a nők meglepett csendjében. Keze az alkarján volt, már felhúzta a zubbonya ujját, hogy kiszabadítsa a kardot.

Mélyet lélegzett, hogy megnyugodjon. Összeszorította az állkapcsát, és fegyelmezni próbálta a kardot.

Az első egyesülés után egy hónapig naponta ki kéne mondani a kard nevét, és transzban harcolni pár órát, ez a kötelező minimum, hogy ne őrüljön meg, és uralni tudja a fegyvert, de még egyszer sem tudta megtenni. Olyan kicsi ez a nyomorult hajó! Egyetlen sporthelyiség az edzőterem, telezsúfolva női edzőpadokkal, és óvodásoknak való kismotorokkal. A szobája pedig egy kilenc négyzetméteres luk, szinte a kardot se lehet kinyitni benne, nemhogy lépéskombinációkat gyakoroljon!

– Miért ilyen merev, kapitány? – Dejneka tizedes még mindig mosolygott, fogalma sem volt róla, hogy az életével játszik. Már nem az asztalra támaszkodott, hanem a kapitány mellé lépett. A kard megmoccant a közelségre, és újra le akarta szúrni. – Lehetetlen a hajót megmenteni, legalább fél évig érezzük jól magukat.

Calderon megköszörülte a torkát, felállt, aztán megigazította a zubbonya ujját, visszahúzta az arasznyi karmarkolatra. A lényt egy fémbetétes szíj szorította össze, és Calderon rájött, ez nemcsak a rögzítésre jó, hanem magát a kardot akadályozza meg a spontán kinyílásban.

– A hajó kiadásait minimalizáljuk. Pályáztam császári pénzekre. Három hónap múlva kész kell lennie a javításnak. Önöktől csak annyit kérek, ne akadályozzák a munkámat.

– Mi nyitottak vagyunk – felelte kis sóhaj mellett Dejneka tizedes és beharapta az alsó ajkát. Nagyon nyitottnak tűnt.

Le fogja szúrni. Még egy centit közelebb jön, és leszúrja!

– Jaj, hagyd már abba! – csattant föl Illira Sod.

– Hogyan akar pénzt szerezni, uram? – kérdezte tétován az egzotikus orrú Mina Dei-Anang.

Calderon figyelt arra, hogy a hangja fegyelmezetten csengjen, tarkója közben lüktetett, a kard ki akart törni a tokból.

– Holnap eldől a pótköltségvetés, amit nemesek bírálnak. Eredetileg a Wellstonnak lobbiztam, és mivel nemzeti hősök, meg is kapják majd az összeg nagy részét, de talán nekünk is csurran-cseppen belőle. Pár hét múlva döntenek a kiegészítő költségvetésről, ezt már katonák bírálják, és a problémás technikai állapotra adnak támogatást. Nálunk rosszabbul egy hajó sem áll.

Dejneka tizedes erre elfelejtette, hogy csábító űrdémont játszik, és peremvidéki tahó módjára fölhorkant:

– A műszaki pénzt még egyszer sem kaptuk meg! Ez egy vacak kutatóhajó, azt inkább a harci egységeknek adják.

– Vacak az anyád! – csattant föl Illira Sod űrcsillagász. – Olyan tudományos munkát végzünk, ami megfizethetetlen!

– Hölgyeim! – szólt közbe Calderon, de senki nem figyelt rá. A katona személyzet azonnal összeveszett a tudósokkal. A szavakból kiderült, a női katonák parkoló pályán érezték magukat, és valahol jogosan, mert egy eldugott, alacsony presztízsű hajón szolgáltak, innen nem volt előléptetés.

– Tudományos munka?! Néhány publikáció, amiért pénzt se kapott a hajó! Inkább a hivatalos méréseket végeznétek a hülye kutatások helyett, megint lecsúsztunk egy csomó pénzről!

– Az én hibám, hogy leállt a hajtómű?! Ha rendesen karbantartanátok a hajót, odaértünk volna a napkitöréshez! Azt a mérést egy idióta is el tudja végezni!

– Egy idióta biztosan, de neked a négy doktoriddal se ment!

Calderon újra Lena Alion navigátorra nézett. A tüsihajú, zömök nő most sem szólt közbe. A köznépből származhatott, a kreolos bőr, keletiesen keskeny szem, széles járomcsontú arc sok hajdani nép génkészletét hordozta, átlagos és unalmas külseje mögött azonban egy karakán, erős nő rejlett, Calderon érezte ezt, és azt is, hogy ez a vérbeli katona még várakozó állásponton van, egyelőre csak megfigyeli.

Calderonnak elege lett. Ez nem hadihajó, hanem egy rossz vicc, a katonai fegyelem teljesen hiányzott, és Calderon hiába tudta, hogy másként kéne kezelni a helyzetet, a telefonszámla egyszerűen nem volt az a kategória, ami felébresztette volna benne a Játékot.

– Befejezték? – kérdezte hűvösen. Meg se hallották. – Alion navigátor, teremtsen rendet!

– Ön a parancsnok.

– Igen, és épp most adtam parancsot – felelte gorombán Calderon. A lénytől annyira lüktetett a tarkója, és szinte viszketett a karja a szíj alatt, attól félt, a kard kinyílik a fogópánt fém kupakja ellenére.

A navigátornő csak egy gúnyos pillantásra méltatta, majd a szájába dugta két ujját, és fülsértő élesen füttyentett. Azonnal csend lett, mintha elvágták volna a vitát.

– Megértettem az álláspontjukat. Köszönöm a tájékoztatást – mondta Calderon. – A szolgálatban lévők kérem, fáradjanak utánam. Nyolc óra, át kell venni a hidat.

– Még nem is reggeliztünk! – Mina Dei-Anang tizedes meglepetten nézte.

– A diéta roppant egészséges dolog. És mellesleg a késésért fegyelmit adok.

Calderon biccentett, és hátat fordított, ki akart menni az étkezőből, de Illira Sod utána kiabált:

– Egy pillanat, uram! Akkor törli a tegnap esti parancsot? Szabad a holohívás?

– Dehogy. Nézzen végig rajtam! Úgy festek, mint aki hisz a demokráciában?

– Tessék?!

– De uram!

– Várjon, parancsnok!

Calderon nem törődött a hangzavarral, kiballagott a helyiségből. A belső téren felsóhajtott, és a csenevész négy zöld tujára bámult. Úriember nem szúr le nőket, ugye?