2013. szeptember 20., péntek

Hatodik fejezet - Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál



CALDERON kapitány rendkívül elegánsan tudott lepedőt viselni. Ha az ember félig pucér, akkor legalább tegye megfelelő öntudattal. Amikor a tisztek visszasorjáztak a vezérlőterembe, már újra a számításokba mélyedt, és még csak mímelnie sem kellett a figyelmet, tényleg elfeledte a nőket maga mögött.
– Uram? – jegyezte meg nyersen Alion. Calderon felnézett a monitorról, ez a nő olyan hangsúllyal tudott egy-egy szót kimondani, ami felért egy becsületsértéssel.
Mind a vezérlőterem ajtajában álltak. Dei-Anang fekete arcbőre sötétebbé vált, ahogy megint elvörösödött az izmos férfitest láttán. Dejneka tizedes szemtelenül vigyorgott, ő élvezte a látványt, a tetovált Nabuko az alkarját vakargatta zavarában, és nyugtalanul Alion navigátornőt bámulta.
– Esetleg felöltözhetne. – Alion rekedt hangja nem ígért jót.
– Mibe? Látott nálam csomagot, amikor a hajóra jöttem? Az anarchisták sokat ártanak az ember ruhatárának.
– Nem maradhat lepedőben.
– Levegyem? – kérdezte érdeklődve Calderon.

 A másik megfeszülő vállát látva, rájött, a nőnek nincs humorérzéke. Bárcsak itt lenne Tives! Ő tudná értékelni a viccet, és milyen ízesen tud vitatkozni mindenről.
– Azt hiszem, nem ért – mondta halkan Alion, és közelebb jött.
– Ne csináld már! – kérte idegesen Nabuko az ajtóban toporogva. Calderonnak feltűnt, hogy a tisztek nem jönnek beljebb. A kard felébredt a combjára szíjazva, és feszülten figyelt. A kapitány teljesen megfordult a székkel, hogy szembe legyen a navigátornőnek, és a kezét nyugtatóan a kardra csúsztatta, a lepedőn át hüvelykujjal megsimogatta.
– Mi baja, Alion? Merthogy nem az öltözetem, az biztos.
A tüskés hajú navigátornő némán rámeredt, volt a tartásában valami keménység, olyasmi, amit az ember nem szed össze a flotta kiképzőközpontjában, valami, amit csak éles harci helyzet adhat. Calderon már bánta, hogy nem olvasta el a személyi lapokat.
– Ne csináld – nyögte a tetovált arcú Nabuko, még mindig a nőre meredve.
– Ja, szerintem is inkább dolgozzunk – mondta sietve Dejneka, és Alion vállára tette a kezét. A navigátornő csak ránézett hideg lárvatekintettel, mire a szőke tizedes jobbnak látta, ha elhátrál.
– Nos? Mit vétettem tudtomon kívül? – kérdezte Calderon, lazán hátradőlt a székben, és látszólag ösztönös mozdulattal megigazította a fehér lepedőt. Így már könnyen be tudott nyúlni alá a lábához szíjazott kardért.
– Közzétették a tévében a túlélők és halottak listáját. Ön nincs rajta – magyarázta Dejneka, és kioldalgott a fal mellé, úgy, mint aki távol marad a potenciális tűzvonaltól. Mina Dei-Anang is arrébb ment, és a falnak dőlt megfelelően messze.
– Csak ennyi? Örülök, hogy aggódnak értem, de ahogy látják, élek.
– Ne szórakozzon – mondta halkan a navigátornő. – Haverom az egyik titkosügynök, pontosan tudom, mi zajlik egy ilyen támadáskor. A kapitányokat ölik meg elsőnek. Maga kiadta a kódot, azért él. És azért halott a legénység fele!
Calderon összeszorította a száját. Tudta, mit kéne mondania, hogyan kéne játszania, de amit a nő mondott, az igaz. Súlyosan hibázott, hiába nem gyanította, hogy a vírus bejuttatásához kellett a kapitányi kód, kiadta az információt, és ez a lényeg.
– Ne csináld! – Nabuko szinte nyüszített, miközben átkarolta saját magát.
Alion hátranyúlt a zubbony alá, és elővette a fegyverét. Ez nem az altatópisztoly volt, hanem lézer. Calderon döbbenten nézte, miközben a kard nyugtalanul moccant, szét akarta feszíteni a fémkapcsokat.
– Tíz másodpercet kap, hogy elvigye a lepedőjét meg a formás seggét a hajóról. Takarodjon, üljön mentőcsónakba! Na, mire vár? Már csak nyolc másodperc. Nem maga az első hazaáruló, akit lelövök.

Calderon arra gondolt, ez a nap már nem lehet rosszabb.
– A Merton kisbolygó? Vagy a Kawasa-mocsár? Esetleg a Kiloni-mészárlás? Melyiknél szolgált?
– Mindegyiknél – suttogta oldalt Dejneka.
– Hat másodperc.
Alion lőni fog. A Kawasa-mocsárban csődöt vallott a technika, olyan új álcázó berendezések védték a Sexert-biorobot központot, hogy a flotta nem tudott mást tenni, leküldte az embereket a dzsungelbe, csakhogy a hazaárulók miatt élő húsként ledarálták őket.
Alion hatalmas önfegyelemmel rendelkezik, hogy egyáltalán ad menekülési lehetőséget. Különös, de ez volt az első pillanat, hogy Calderon otthon érezte magát a hajón. Alion olyan ember volt, akivel szívesen együtt hajózna, olyan, akiben bízni tudna, és ha azt mondaná neki „utánam”, hátra sem kellene néznie, a nő gondolkozás nélkül menne vele a halálba.
Ha hinne a kapitányában. Kár, hogy nem hisz.
– Lőjön, navigátor, én innen nem megyek sehova.
– Négy.
– Mit kezd a hullámmal? A fekete doboz mindent rögzít.
– Amikor leütöttem az első kapitányt, „elromlott”. A lányok mellettem tanúskodnak, ahogy máskor is. Három.
– Kettő – felelte nyugodtan Calderon. – És megköszönöm, ha lelő.
– Azt hiszi, szórakozom?
Alion nyugodtan felemelte a fegyvert és lőtt. Calderon nem moccant, jól számított, a töltet minimumon volt, és a nő félelmetesen jól célzott. A lézer pontosan telibe kapta a szék karfáját.
Nabuko nyüszített, a háromszögű vezérlőtermet betöltötte az égett műanyag szaga.
– És most? – kérdezte nyugodtan Calderon, miközben a kard a saját nevét suttogta, azt akarta, nyissa ki és harcoljon.
Alion szó nélkül a hüvelykujjával feljebb pöccentette a szabályzó gombot. Most már Calderon lábszárára célzott. Ha talál, és szétég a csont, amputálni kell a lábát.
– Egy.
– Nem vagyok hazaáruló.
Alion összeszorított fogai közül préselte ki a szavakat:
– És ezt higgyem is el, mi?
– Nem érdekel a véleménye. Lőjön! A becsületem fontosabb, mint az életem, én vagyok a kapitány, és nem hagyom el a kijelölt posztomat. Történjék bármi.
Calderon kimért nyugalommal megfordult a székkel, és látszólag a monitoron futó számsorokba mélyedt. Egy lapra tette föl az életét: ha Alion igazi, régi vágású katona, akkor nem lövi le hátulról.
Ha téved, az utolsó tévedése lesz.
Hogy mi lett volna, sosem tudta meg. Hirtelen felciripelt a számítógép, egyedül a Hatos Admiralitást kapcsolta be így a rendszer.

Dejneka azonnal leült a pultjához, és bejelentkezett, a hangján egyáltalán nem hallatszott az elmúlt percek feszültsége, miközben higgadtan megkérdezte:
– Oregon admirális van a vonalban, kapcsolhatom?
– Igen – mondta Calderon hasonlóan fegyelmezetten. Látta Mina Dei-Anang és Nabuko is olajozottan leül a helyére, sőt, a navigátornő is elfoglalta a székét, de a kard szinte őrjöngött a testközelség miatt. A háromszög alapú vezérlőteremben csak némi égett műanyagszag árulkodott a vitáról.
Az admirális megjelent a kijelzőn, fehér egyenruháját szembántó élességgel világította meg a felette lévő neonfény. Nem az irodából hívta, hiányzott a háta mögül a jól ismert fal a császár giccses keretben lógó ifjúkori képmásával, inkább valami bérfülke lehetett. Oregon csontos, beesett arca megfeszült a dühtől, és a szürke szemben olyan hideg könyörtelenség ült, hogy Calderon legszívesebben kicsire összehúzta volna magát.
– Kapitány, elmagyarázná, hogy… – Oregon szava látványosan elakadt, és megrökönyödve nézte a meztelen mellkast. – Hol az egyenruhája?!
Calderon reflexből kimondta az első dolgot, ami az eszébe jutott:
– Kommunikációs problémánk volt a tisztikarral, így egy jól bevált csapatréninget alkalmazunk a személyes távolság leküzdésére, és a kölcsönösen megfelelő spontaneitás kialakítására, ami…
– A Sod gyerek a székhez ragasztotta, mi? – vágott közbe türelmetlenül Oregon admirális Calderon meglepetésére.
– Így is mondhatjuk, uram – vallotta be lemondó hangon Calderon. – Biztosíthatom…
– Ne biztosítson! Nem érdekel. Felhívott valakit az elmúlt fél órában vagy kereste bárki is?
– Nem, uram.
Oregon szeme megvillant.
Valami Játszma folyik a háttérben, Calderon azonnal megérezte, és azt is, hogy az admirális kivételesen nem rá dühös.
– Mi történt, uram?
– Húzza fel a hagymát! Alion, kifelé!
Calderon nem értette, de a navigátornő felállt, majd távoztában rácsapott egy kerek kék gombra a műszerfalon. A monitor felett a falból előcsúszott tíz íves fémcsík, és lezárta a helyiség közepén a két vezető ülését, teljesen elszigetelve Calderont a külvilágtól, mintha egy nagy hagymában ült volna. Nyelt egyet, máris enyhe klausztrofóbiája támadt. A kard nyugtatóan zümmögni kezdett az elméjében.
– Kapcsolja ki a rögzítést, és tegyen még egy kódolást a hívásra. Ne a gombokat nézze, maga szerencsétlen! Üsse be a kapitányi kódot!
Calderon begépelte a tizenhat jegyű számsort, kiiktatta a rögzítést, és az eleve védett hívást még egy speciális kóddal is ellátta. Aztán némán fölpillantott.
– A bizottság felhívott, megítélték a Békanyálnak a pénzt.
– Hogyan? Ez nagyszerű, uram!
– Ne örüljön. Az előbb nyilvánosságra hozták a hivatalos anyagot, és abban már nem volt benne a hajó. Felhívtam őket, de nem fogadták a hívást. Tett valamit, kapitány? Maga megszerezte a pénzt, de aztán törölték a listáról!
Calderon maga elé meredt, a Játék felvillant benne. Azonnal kielemezte, hogy a hajóról kinek adódhatott lehetősége ehhez és persze érdeke, de a közrendűek hatalma nevetségesen jelentéktelen. Csakis nemes lehetett: vagy főrang lépett közbe hatalmi szóval, vagy valaki, aki a bizottság közvetlen környezetében van. Az idő azonban túl rövid volt, így inkább az utolsó eset. De vajon ki volt, és miért?
– Korábban szétvertem egy kardszalont, talán egy megalázott nemes így vág vissza.
– Erre is gondoltam. Csakhogy van egy rosszabb lehetőség is. Nem tetszik a véletlen egyezés. Egyetlen dolgot tettem az elmúlt húsz percben: leadtam a Békanyál nevét a központnak. Közvetlenül Terra tábornok alatt lett volna futárhajóként. Mi van, ha valaki nem akarja magát a gyakorlatra?
Calderon megdermedt, azonnal felfogta a súlyát:
– Uram, ki láthat rá a hadgyakorlat belső tervére?
– Még Fay tengernagy se tudja más Házak hajóelosztását. Egyedül Őfelsége és a koordináló csapat ismeri.
– Feltörték a rendszert? Ha igen… akkor tudják, hol lesz a császár a gyakorlat alatt!
– És mikor lesz védtelen. – Oregon admirális komoran bólintott. – Fiam, nem tudom, mi folyik itt. Van más furcsa dolog is, Fay tengernagytól elvették a Hatos Admiralitást, és a Ferrero Ház kapta meg.
Calderont meglepte az információ. A Hatos alatt szolgált a legtöbb veterán tiszt, hiszen Oregon maga is járt a fronton. Általában a hajók első-második helyen végeztek a hadgyakorlatokon, mert a Fay Ház katona ifjai tudtak parancsolni az öntörvényű, háborús múlttal rendelkező kapitányoknak, de egy idegen Háznak, pláne a katonák között lenézett, puhány Ferreróknak esélyük sincs erre. Vajon apja akarta így, fedezni akarja az ő hátát? Vagy elvesztett egy politikai csatát?
– Fordítsa meg a hajót! – döntött hirtelen Oregon. – Dokkoljon be, szükségem van magára. Verjen szét még egy kardszalont, vagy bálozzon… mit tudom én, amit szokott! De tudja meg, ki töröltette a listáról!
– Igenis.
Oregon szó nélkül lenyomta a gombot, megszakítva a hívást. A monitor elsötétedett, és Calderon a félhomályban ült, csak a műszerfal apró kék, zöld, sárga ledjei fénylettek.

Vajon igaza van Oregonnak? De ha tényleg rálát valaki a központi rendszerre, akkor miért kockáztat, miért lép ilyen korán? Ő nem olyan fontos ember, hogy mindenáron eltüntessék Terra tábornok közeléből. Ha meg sejtenék, hogy valójában Alexandro Ferrero, az elsőszülött és a Székjog örököse a drágalátos bátyja, Ferdinánd helyett, akkor inkább protekcióval is bejuttatnák a hadgyakorlat sűrűjébe, ahol oly’ könnyű egy balesetet elintézni.
Nem, ez inkább valami kicsinyes háttérjátszma, amit ujjgyakorlatként űznek egymással a nemesek, és ő csak véletlenül belekeveredett.
Lenyomta a kék kerek gombot, mire kinyílt körülötte a fémhagyma, és eltűnt az előbbi kellemes nyugalom is, a pislákoló ledek hangulatos fénye.
– Új útirány a Hatos Admiralitás. Navigátor, végezze el a számításokat!
– Nem. Tektonikus rengéseket kell mérnünk. Majd ha halljuk az admirális parancsát, engedelmeskedünk – felelte a háta mögül Alion ugyanolyan ellenségesen, mint pár perccel korábban. Calderon azonban most már nem ért rá sem a Wellston miatt bűntudatban vergődni, sem Alion harcedzett lelkével foglalkozni.
– A hold várhat.
– Távozzon a hajóról! Amíg teheti, kapitány.
Calderon villámgyorsan megpördült a székkel, és mire felpattant, már a kard is szisszenve kinyílt a kezében. A penge félkörös mozdulat után Alion jobb szeme alatt állt meg, finoman megérintve a bőrt. Sok seb helyrehozható, a csonkolt végtag is implantokkal pótolható, de a navigátori munkához a flotta szabályzata szerint természetes binokuláris látás kell, vagyis mindkét szem. Alion semmilyen űrjárművet nem vezethet, ha kifolyik bármelyik szeme, még akkor se, ha agyi interfésszel meg tudná oldani. Ezt tudta ő is, mert elszürkült az arca.
Farkasszemet néztek, egymást mérték fel, és Calderon sejtette, a legkisebb habozás, bizonytalanság láttán a nő kezében újra fegyver lesz.
– Alion, az előbbi lázadása még szórakoztatott, most viszont közvetlen parancsunk van Oregon admirálistól. Megtagadja?
Mintha a kard a teste része lenne, annyira pontosan érzékelte, mennyire nyomhatja bele a bőrbe, mikor nem csurran még vörös vérpatak az arcon. Jó érzés volt újra kinyitni a fegyvert, újra egymásba simulni az ösztönlénnyel, még akkor is, ha nem mondta ki a transzba vivő szót, nem suttogta el a kard nevét. Élvezte ezt a helyzetet, a hatalmat, és egy őrült pillanatig szinte várta, hogy a nő tegyen valamit, ellenség legyen, és újra oly egyszerűvé váljon az élet, igenre és nemre bomoljon a világ, ahol csakis a mozdulat számít, a lebegő-libegő mozdulat, a kard tánca, ahogy a húsba vág…
Alion pupillája összeszűkült a félelemtől, talán saját gyilkos démonai néztek rá vissza, ki tudja. Nyelt egyet, ahogy megadta az egyetlen helyes választ:
– Van útvonalterv, vagy megkeressem az optimálisat?
Calderon a mély alt hangra azonnal kijózanodott, mélyet lélegzett, miközben elnyomta a kardot az elméjében. Az Ősökre, fel kéne hívni Franket, be fog kattanni, ha így folytatja!
– A részleteket magára bízom, navigátor.
Összecsukta a kardot, és nyugodt léptekkel kiment a vezérlőből. Szüksége van egy csendes zugra, egy helyre, ahol önmaga lehet. Vajon hol van ilyen ezen a nyomorult hajón?



5 megjegyzés:

  1. Egyre érdekesebb. :D Imádom. <3 Lehet már tudni, hogy kb. mikor jelenik meg? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd ha van konkrét időpont, kiírom. :)

      Törlés
  2. Nagyon kell a megjelenés ideje, kell ez a könyv minél előbb!
    Bár az is biztos, hogy 2 db Calderon-2 -t adok karácsonykor ajándékba a rokonaimnak.
    Ezt nekik is el kell olvasniuk.

    VálaszTörlés