2014. január 3., péntek

2013

Itt az új év, és bennem is motoszkált a viszketegség, hogy visszatekintsek az előzőre.
2012-ben nem lett világvége, így muszáj volt az összes halogatott dolgot idén megoldanom. Pedig egy jó világvége teljesen praktikus dolog, és ilyenkor az ember széttárt kezekkel állhat, hogy bocsi, én mindent megtettem, de hát ez az atomcsapás, kérem...:P
Ezek a maják tök megbízhatatlanok, kénytelen voltam összekaparni magam, és megcsinálni mindent, de ekkora nyomás még az életben nem volt rajtam. Főként a pszicho terén éreztem. De munkában is kisturbó voltam, meg írásban is, és végül tök sikeres volt minden, de azért értem már, hogy a Télapó miért pihen egy évet....


Az év elején megjelent a Galaktikában a Termékvisszahívás ("Legyen neked is Edwardod, saját vámpírt minden lánynak!"). Később nagy meglepetés ért, belekerült a Libri Aranykönyv szavazásban a TOP10-be a Calderon, avagy hullajelölt kerestetik. Érdekes dolog, ha az ember kollektivista, mint én, mert akkor az első gondolat, hogy külső körülménnyel és csoporthatással magyaráz mindent, nem egyéni teljesítménnyel. Nem gondolom, hogy én írok ilyen jól, inkább az olvasók ilyen lelkesek, és ez nagyon megtisztelő.
A háttérben közben folyt a Scar lektorálása. Ez is, ahogy a Calderon-1 névtelenül került eléjük. Sok szerzőt zavar a lektorrendszer, de engem megnyugtat, olyan, mint egy védőháló. Nem szeretném, ha kidolgozatlan írás megjelenne tőlem, ezt már átéltem a novellázós korszakomban. A Scar jó véleményt kapott, sőt... lektort lelkesedni ritkán lát az ember, nagy élmény volt. :)) 

A Könyvfesztiválon is jártam, beszippantott a nyüzsgése, és jó sok emberrel összefutottam, szeretem az ilyen rendezvényeket, írtam is egy alapos beszámolót róla.
Májusban volt egy szuper űrfogócska Grettynél, vagyis Calderonos játék, és nagy poén volt vele mozizni. Végigdumáltuk a filmet és közben citromos söröztünk, végre egy ember, aki imád dumálni a filmek alatt... :))
Teddynek is hálás vagyok, a jóvoltából kikerült  két hangos novellám a netre, a Szunnyadó vulkánon innen és túl, ami hajdan az Új Akropolisz pályázatán első lett, és a Jóvágású vérfarkas nősülne. Majd év végén még egy, a Sose szólj be varázslónak is.

Nyáron Könyvfesztiválon jártam, árvizet néztem és jól meg is áztam, de ez a bejegyzés piszkozatban maradt, nem is baj, mert tele van bölcselkedéssel. Ekkor már masszívan frusztrálódtam azon, hogy be kell mutatnom egy pszichós kutatást. Végül jobban zárult, mint gondoltam, és fellélegeztem, hogy huss, mehetek írni.
Azonnal el is néztem a kiadó Gutenberg villájába, levezettem egy önismereti játékot, és nekiültem rendesen a Calderon folytatásának. Ibrahim karaktere ott jelent meg a fejemben, és fő bajom volt, hogy Ibrahimnak vagy Ibrahimnek ragozzam, elvégre két magas és egy mély hangrendű magánhangzóval bír.
Jártam még ötnapos írós táborban is, de nem tudtam feladatokat csinálni, ekkor már gőzerővel Calderonoztam, hogy kész legyek szeptember elsejére. Persze, nem lettem. :)

Ősszel kikerült a blogra a Calderon eleje, volt játék és borítótervezés, miközben a háttérben szívtam a fogam, mert úgy megcsavartam a szálakat, hogy tudtam, dupla vastag lesz a könyv, csak épp azt nem tudtam, mikor írom meg. Nem vagyok főállású író, vagyis hajnali fél négy és fél hét között prüntyögök, meg esetleg este, ha a kölkök épp nem akarnak anyát. A családtagok nagyon hősiesek voltak, hétvégente elvitték az elsős fiamat, hogy haladni tudjak. Így aztán kész lettem laza másfél hónapos csúszással, viszont az időnyomás tök jól előhozta a dramaturgiai érzékemet. Az írásban amúgy az ülés és a mozgásszegény lét a legnehezebb.
Közben megkezdődött a Scar szerkesztése, AncsaT logikus agyát megirigyelhetnék sokan. Majd a Calderon-2 is górcső alá került, és mikor átengedte a lektor, utána gőzerővel zajlott a szerkesztése.

A blogra közben kikerült a Scar pár részlete, és azon tűnődtem, vajon sikerült-e minden olvasót elriasztani azzal a két szóval, hogy vallás és sci-fi, vagy azért páran megmaradnak.
Aztán megjelentek a regények, és decemberben felgyorsult az élet, beszélgettem róluk az Írószövetségben, dedikáltam az animekarácsonyon, volt könyvbemutató is. Nagyon örültem a Scar blogturnéjának, köszönet a lelkes bloggereknek érte! :)
Régi nagy álom valósult meg a Scar kapcsán. Még kell pár hónap, mire feldolgozom az érzelmi részét, én ilyen kis lassú, tűnődő vagyok.

Most már jönnek a halk hétköznapok, a meleg teák és a csendes hajnali gépelések időszaka. Jó volt a nyüzsgés, de ez az igazi élet, én meg az üres doksi, ami újra betűkkel telik meg. :)

Boldog új évet mindenkinek!

17 megjegyzés:

  1. Öröm olyan szerzővel dolgozni, aki "logikus agy" címkét akaszt ránk a "kákán is csomót keres" helyett. :)

    VálaszTörlés
  2. Jó mozgalmas éved volt :) És az idei is ilyennek ígérkezik? :) Amúgy jó lenne valamikor csevegni egyet, bár jelenleg azt várom, mikor olvashatom majd a frissen megjelent regényeidet ;)

    VálaszTörlés
  3. Ó, -ió, -ció, -áció, GRATULÁCIÓ! :)
    Jó voltál, csajszi!

    Natos

    VálaszTörlés
  4. Anne, én jól szórakoztam. :))

    Marianna, tényleg jó volna már élőben összefutni. :)) Az új könyveket meg szerintem élvezni fogod. :)

    Natos, most virtuálisan meghajolok. :P Hm, egyszer írnom kéne már egy olyan bejegyzést, hogy Éves égéseim, kezdve a hogyan essünk orra, és menjünk szakadtan az írószövetségbe, vagy hogyan késsünk el a saját dedikálásunkról témakörben. Tök profi vagyok e téren is. :D

    VálaszTörlés
  5. Nagy élmény volt a Calderon 2 is és a Scar is. Még mindig beleolvasok, csak az élményért. Lassan kívülről megtanulom. Boldog új évet, és sokat írj! Ez persze tiszta önzés, de én egy olvasó vagyok!

    VálaszTörlés
  6. Ma hajnalban már írtam is a folytatást. :))

    VálaszTörlés
  7. Üdv Onsai!

    Calderon folytatás?

    VálaszTörlés
  8. Szia, idén nem lesz Calderon folytatás, most a Scar van terítéken. :)

    VálaszTörlés
  9. A rajongók nevében petíciót nyújtok át, melyben követeljük, hogy legalább egy, a Calderon univerzumában játszódó novellát azért írj még az idén! :)

    VálaszTörlés
  10. Többek közt a pedagógus társadalom nevében (sem) beszélek, amikor a tüntető tömeg élén (nem) haladok Anne C Oakwood petíciójával a kezemben, habzó szájjal követelve :)

    Rémlik mintha legalább három Calderon világán lévő novellát és kisregényt álmodtál volna meg.

    Egyébként üzleti szempontból egy sikeres bejáratódó brandet parlagon heverni?!!

    VálaszTörlés
  11. Azt mondjátok, iparkodjak vele? :D

    VálaszTörlés
  12. Igen. Semmi bajom a Scarral, még az is lehet hogy elolvasom majd, de a Calderont biztos bármilyen mennyiségben megveszem majd. És ezzel gondolom sokan így vannak.
    Túl azon hogy én vagy mások mit szeretnének, a Calderon sikeres, és mondhatni hiánypótló a piacon.

    És most komolyan, te nem szereted írni a Calderont? Könnyű, és mégis nagyon komoly dolgokat lehet bele szőni. Anne C Oakwood írta neked hogy hasonlít Rejtőhöz a stílusod. (Itt megjegyzem hogy én ugyan nem írtam ezt, de még előtte én is gondoltam rá, még arra is hogy megírom neked, csak nem akartam hogy elszállj magadtól:) )



    VálaszTörlés
  13. A Calderon afféle pihenés a számomra, nagyon jól szórakozok az írása alatt, és szerintem ez süt a szövegből. Nekem is úgy tűnik, hogy sokan szeretik, de ezt nem szoktam túlértékelni, mert ki tudja, lehet, aki nem szerette, az simán csak nem írja meg. :P Az igazi visszajelzés a fogyás lesz, azt hiszem.

    A Calderon kapcsán már formálódik újabb kötet a fejemben, de vannak még más humoros világaim is, azokat is szeretném eljuttatni az olvasókhoz. Ott is elég agyament szereplők vannak.
    Hogy mi jelenik meg, az mindig a kiadó döntése, de ha rajtam múlik, akkor váltakozva szeretnék egy komolyabb és egy viccesebb regényt. De majd kiderül. :)

    VálaszTörlés
  14. Statisztikát szeretnél?

    A könyvterjesztők statisztikáit különböző okoknál fogva elég"nehéz" értelmezni.

    De van egy nagyon jól mérő módszer.
    A Calderon, avagy hullajelölt kerestetik több mint egy éve megtalálható a könyvtárakban.
    Egy egy éves könyvtári könyv nagyon jól mutatja a keresettséget.
    Általában ahogy megjelenik a könyvtárban egy könyv, 1-2 hónapig nehéz hozzájutni. De egy év múlva a legjobb könyvekből is mindig van egy két példány a polcokon.

    A Calderon 1 soha nem elérhető. Gyakorlatilag vadászni kell rá.

    Mondhatnék jó pár magyar ismert sci-fi írót (köztük olyat akinek sci-fi sorozata kb 20 könyvből áll- társszerzőkkel együtt) akinek a regényei 1 év múltán már mindig szinte hiánytalanul fenn vannak a polcokon.

    Írj amit szeretnél, csak kérlek ne járj úgy mint Hackett.

    Sokan vagyunk akik olvasnak filozófiai és szociológiai könyveket, tanulmányokat, ugyanakkor szeretünk kikapcsolódni is...

    VálaszTörlés
  15. Ó, ilyen jól forog a könyvtárakban? :) Nem is tudtam, ez nagyon megtisztelő. :)

    VálaszTörlés
  16. Igen jól, én sem tudok Calderonhoz jutni :D
    Viszont az jobban izgat, Scar-folytatás mikor lesz, végtére is két majdnem-druszám is van a könyvben :D
    Mit jelent Scar neve? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Év vége felé lesz. :) A Scar jelentése: seb, vörös, és egy jelenlegi fegyvertípus. A haja skarlátvörös, erről kapta a nevét; a sebzésre lélektanilag képes, nagyon erősen és pontosan megtalálja az igazságot, a felszín alá lát. A fegyver meg ő maga a későbbiekben, miután Don komolyan veszi, hogy átadja a szerinte "szükséges" tudást. :)

      Törlés