2014. december 26., péntek

A Lucy című regényről

Most, hogy boltokban a Lucy, én meg mézeskalácsot majszolok, mesélek egy kicsit a megírásáról. :)
Elsőnek egy kis zenés melléklet:
Gyújts éjszakánkba fényt - ez a Répcementi Férfikar dala, teljesen véletlenül akadtam bele. Eddig csak női hangon hallottam, és nagy döbbenet volt férfikórussal. A reményről ennyire reménytelenül énekelni igen elgondolkoztató.
A Nightwish egyik kedvenc együttesem, és a While your lips... számukat rengeteget hallgattam, de érdekes módon egy idő után áttértem Pellek feldolgozására.
A This is Halloween is nagy szerepet játszott a sztoriban, Menson ment pár jelenet alatt, de aztán szintén Pellekre váltottam, sokkal vidámabb ez a feldolgozás:

Az eddigi regényeim közül ennek a megírása volt a legnehezebb. Négy szereplő, három különböző helyen, négy különböző motivációval halad, ez amúgy egy dramaturgiai rémálom írós szemmel. Plusz nehéz belopni a sztoriba a gonoszt úgy, hogy nem mutatkozik be, hogy "Józsi vagyok, sátánista, lőhetek?" Az első kötetben Isten lépett, létrehozott találkozásokat, a másodikban a gonosz, és szétcsúsztatott szálakat. Halk, csendes aknamunka, a félelem apró morzsái... A harmadik kötetben már telibe kapjuk a háborút, letisztulnak az okok, a szereplők megértik, miért folyik a harc (ezt amúgy már lehet sejteni, csak még nem állnak össze a részinfók). Ó, most kitöröltem pár sort, szívem szerint máris spoilereznék... :))
Mindenesetre a második történet is útra kelt. Remélem, az olvasóknak egy különleges kaland lesz, és velem tartanak majd a következő résznél is. :)



7 megjegyzés:

  1. Miért ott lett vége, ahol?? Miért? :D

    Szabadalmaztasd magad kérlek kínzómesterként, először a blogon adagoltad fejezetenként a cuccot, és azt hittem, hogy meghalok, úgy vártam a folytatást, erre a legizgalmasabb pontnál lett vége a regénynek, hogy aztán Chester előrevetítsen egy kicsit a végén... Olyan, mint amikor a mangákban a főgonosz megjelenésekor szakad félbe a fejezet, csak ott tudom, hogy egy hét múlva kinn a következő fejezet, most meg... most meg... következő részt szeretnék! :D

    VálaszTörlés
  2. :)))
    Logikailag itt zárult a történet. A 3. rész négy hónappal később játszódik, és rögtön meg is csavarodik a sztori, új fényt kapnak a regényvégi döntések. :)

    VálaszTörlés
  3. Csak már tartanék az olvasásánál...! :)

    VálaszTörlés
  4. Függőséget okozol! Egyszerűen nem tudtam letenni. Próbáltam, de a szívem folyton visszahúzott hozzá, így egy nap alatt elolvastam. Csak egy baj volt vele, hogy vége lett. Most meg azon kattog az agyam, hogy hogyan folytatod majd. Nem is nagyon merek írni róla, nehogy elkotyogjak valamit. :)

    VálaszTörlés
  5. Igen, a blogturnésok is nehezen írtak bejegyzést a Lucyről, mert kb minden spoiler. :)

    VálaszTörlés
  6. Most fejeztem be a Lucy-t és muszáj volt jönnöm, hogy megemeljem a nemlétező kalapomat előtted, Bea (ha szabad így 50 felett tegezzelek). Már Calderonnal is kapásból levettél a lábamról, de a Szivárgó sötétség sorozat mindent visz. A sci-fi műfajban nem vagyok járatos (leragadtam Asimovnál és az Alapítványnál), ezért köszönöm, hogy visszahoztad ezt az élményt az életembe. Mestermunka, ahogy összedolgozod az általad teremtett világot, a cselekményt, a karaktereket és nem utolsó sorban a világnézetet. Ráadásul olyan kérdéseket boncolgatsz, amik elgondolkodtatásra késztetnek és ez mostanában elég ritkán esik meg az olvasmányaimmal. Gratulálok, fantasztikus, amit csinálsz :)
    Nagy érdeklődéssel várom a 3. részt (valamiért arra tippeltem volna, hogy Don vagy Chester lesz a címe, de láttam, hogy Artúr a kiválasztott - nyilván nem véletlenül)
    B. Éva, Szeged

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy az ember túljut a nyüzsgő éveken, és apránként bölcsebbé válik, valahogy a könyvek is mást jelentenek, nem tudják annyira lekötni, én legalábbis néha ezt érzem. Szóval nagyon megtisztelő, hogy 50 felett is elgondolkoztatott, lekötött a könyv. Köszönöm, hogy elmondtad. :)
      Igen, Artúr a következő kulcsfigura. Ő jár a háború sűrűjében, és ami a mostani kötetben csak elindul, ott betetőzik, a Miogin bázis egy nyüzsgő hely lesz. Kérdés, milyen úton megy Artúr, no meg persze Scar és a többiek. :)

      Törlés