2015. augusztus 1., szombat

Apa, randizhatok egy lovaggal? - avagy min ügyködtem idén

Idén ősszel egy Vörös pöttyös regény várható tőlem. Nagyon izgi volt a lányomnak young adult fantasyt írni...:)
Az Apa, randizhatok egy lovaggal?  történet egy klasszikus portal fantasy. Mia Anne, egy 16 éves kanadai lány, aki nem túl lelkesen Budapestre költözik, csakhogy itt nem az iskola vagy a beilleszkedés lesz a fő gondja, hanem az, hogy elkezd egy fantasy világgal álmodni.
Nem is sejti, hogy két haldokló szeretete és utolsó szava felülírja a mágikus szabályokat, és létrehoz egy találkozást. Egymás nélkül mindketten meghalnának, de így a fiatal lovaggal megmentik egymás életét. Mia Anne csak azt látja, hogy állandóan egy helyes lovaggal álmodik, és eleinte nagyon jól szórakozik. Fogalma sincs, hogy varázsló, és abból is a legveszélyesebbik fajta, egy mágiatörő, akit mindkét világ holtan akar látni.

Kósza lovag 17 éves, és nehéz próbákat kiállva csavargó gyerekből lett lovag, pont ezért semmi kedve egy lányért feláldozni a Lovagrendbeli életét. Ráadásul nyugtalanítja a pimasz varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai, legszívesebben sose látná őt viszont. Ám aggasztja, hogy a mágusok nagyon idegesek körülötte. Hogy miért?
Mert az egész világrend felborulhat. Régen az istenek és a varázslók háborúztak, és egy csapat ember elmenekült a Földre. Hogy nyugodtan élhessenek, átadták a mágiát és a száz év feletti életidőt, cserébe a mágusok megvédték őket, azaz évezredek óta egy hatalmas, átjárhatatlan Fal áll Örökhon és a Föld között. Kérdés, most hogy jönnek át rajta álmukban a földi mágusok, a "csillagfattyúk", akik nem is sejtik, hogy azok. Ki akarja átszakítani a Falat? És mit akar a lánytól? Kósza próbál a lovagi eszmények szerint cselekedni, és védeni az ártatlant, de pont ezzel kerül bajba. Ráadásul egyre jobban megdobogtatja a szívét a különös idegen.


Amon (Mia Anne apja) egy világhírű agykutató, akinek nem igazán vannak érzelmei, mert Aspergeres, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg, ellenben zseniális minden másban. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság már kétségbeesetten próbálja megfejteni, mi történik, és megakadályozni a Fal átszakadását. Vagy legalább felkészülni katonai csapásokkal. Amon rájön, mi folyik a világban, és ki áll az egész káosz mögött, csakhogy túl későn.

Hát, nagyjából erről szól a történet. :)
Ezt most nem felnőtteknek, hanem kifejezetten 20 alattiaknak írtam. A Vörös pöttyös könyvek általában egy vagy két szemszögből íródnak és E/1-ben, de gondoltam, pont ezért érdekes kaland lesz három olyan szereplő, aki E/3-ban meséli, mit lát. Egy csipetnyi pszicho is van benne, meg talán a szokásosnál kicsit több az erotikus villanás a romantikában. :)
Nagyon remélem, hogy élvezhető és szerethető lesz. :)

A következő hetekben felkerül a könyv eleje, majd szerdánként jönnek az új részletek.
És augusztus közepe körül lesz borítótervező pályázat is, amire szeretettel várok minden lelkes illusztrátort. :)


(A kép a Lovagregény című filmből van, aki még nem látta, nézze meg, nagyon aranyos limonádé. :))


15 megjegyzés:

  1. Kedves On Sai!
    Megoldható, hogy a beleolvasó világos alapon fekete betűkkel íródjon? Nagyon mutatós az oldal, de a szememet teljesen kikészíti, és - bármennyire érdekel - képtelen lennék elolvasni... :(

    VálaszTörlés
  2. Jé, ez vicces, én is pont erre gondoltam. :) Már egy órája a sablonnal piszmogok, csak eddig mindegyik ronda. De mindenképp átállítom, én is jobban kedvelem a fekete betűket. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jo! Szeretem az ilyen ketvilagos torteneteket. Ez egy konyv lesz, vagy sorozat? :)

    VálaszTörlés
  4. Jacey, ez most egy kötetet lesz. Egy laza kis világmegmentés némi románccal fűszerezve. :)

    VálaszTörlés
  5. Korom alapján nem én vagyok a célcsoport, de a történet érdekel. :)

    VálaszTörlés
  6. Azt lehet tudni melyik sorozatba kerül majd bele?

    VálaszTörlés
  7. Válaszok
    1. Igen, szeretnék :)
      (és veszek egy másik szemüveget, mert ezt a hsz-t csak most vettem észre, bocsi)

      Törlés
  8. Én könyvtárból vettem ki a könyvet és vissza kellett vinnem de lemaradt az utolsó fejezet rész azaz az utolsó Mia Ehn.Amikor erre rájöttem elkezdtem kutatni a neten az online könyvet kerestem de sajnos nem találtam.
    Segítséget kérek ,akinek megvan a könyv az lefótózná nekem az utolsó Mia Ehn fejezet részt hogy megtudjam mi a vége 😉
    Aki megteszi annak nagyon hálás leszek ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogyhogy lemaradt a vége? Hiányoztak lapok?
      A végén dőlt betűs sorok vannak. "Mindörökké csak veled, csak téged"
      Ez nem volt ott?
      Befotózni bonyolult, de ha dobsz egy mélcímet, elküldöm a végét :)

      Törlés