2018. március 11., vasárnap

Tíz kulisszatitok A siker tintája könyvről

Decemberben megjelent A siker tintája, az íróknak szóló interaktív szakmai könyvem. Ennek kapcsán pár érdekesség... :)

1. A könyv legkorábbi anyaga a Hogyan fogadjuk a kritikát? 2011. dec. 10-én készült még az Aranymosás weboldalra, az első irodalmi válogató előtt. Később még háromszor felkerült a cikk, egyfajta nyitógondolatként. Összesen 107.715 olvasást élt meg, ez a legnézettebb íróknak szóló cikkünk.   

2. Az utolsónak elkészült fejezet a szerkesztés alatt íródott. Eredetileg nem lett volna benne a könyvben, de a lapozgatós mód miatt kellett még egy fejezet, és ezt ítéltem a legfontosabbnak. 
Épp rengeteget túlóráztam, sok szerkesztést ellenőriztem, borítótervezéseket intéztem, hogy kijöjjön az Aranymosás projekt húsz magyar könyve, és fáradtan kissé agysikáló humorom van. A fejezet címe: 
Túlírtság, avagy elmondhatnám két szóban is, de miért ne tegyem ötvenben, hátha így sokkal jobban megérti az olvasó, bár lehet kettővel is boldogult volna, most már sose tudjuk meg. 
Utólag is bocs érte :)


Girincsi Dalma terve
3. A kézirat még Segítség, író akarok lenni! néven futott a gépemen, de a Katona Ildi főszerkesztő nemet mondott rá, mivel túl negatív az üzenete, ez egy kétségbeesett kiáltás. Így sok-sok ötletelés után megkapta a mostani címet, A siker tintája. Kalandos lépések az írói karrier útján...

4. ... és ezzel letaszította a leghosszabb címnek járó trónról a Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál regényemet. Valószínűleg mindenki sóhajtozik, akinek adatbázisba kell bevinnie, vagy valamiért kiírnia... :)

5. A könyvben nincsenek idézetek, példák. Eredetileg voltak, számos jegyzetem van a hazai kortárs regények kapcsán, de ezeket végül kihagytam, hiszen sem az nem elegáns, ha kezdő író művéből kiszedjük a hibákat, sem az, ha sikeres íróról "lerántjuk a leplet", hogy ügyes írástechnikai tűzijátékkal elfedi a gyengébb területeket. Úgy gondoltam, egy ilyen irodalmi balhé elvonná a figyelmet a központi üzenetről, az olvasó személyes fejlődéséről, és saját írói útjáról.

6. A kötet összeállítása közben az egyik fő szempontom az volt, hogy a saját gondolataim legyenek jelen, ne külföldi kreatív írás anyagok átvétele menjen. Olyan egyedi könyvet szerettem volna, ami ötvözi a pszichológiai szemléletet az írással. Ez legjobban a kultúrákról dióhéjban, a hatalmi távolság kezelése, és a modalitások új megközelítése fejezetekben jelenik meg. És persze vannak lélektani cikkek is, ezek azért születtek, hogy megkönnyítsék az írók mindennapjait.

lapozgatós rendszer :)
7. Legbüszkébb a sci-fi nyelvújításról szóló cikkemre vagyok. Ennek alapján már rengeteg - sci-fit addig nem író - íróiskolásunk játékból megtanult új szavakat képezni. 

8. Nagy gondom volt, hogy a könyv lapos és száraz lett volna ömlesztve, olyan igazi tankönyv, amin délutánonként elszunyókálhat az ember. Ám szerettem volna lazává, és interaktívvá tenni, olyanná, amit szívesen kézbe vesznek többször is.
Aztán jött az ötlet, legyen lapozgatós könyv. Nagy munkába került az ösvények megtervezése, és a család szerint annyira belemerültem az ilyen ábrákba, hogy órákig magamban motyogtam. :) 


9. A szöveg törzse még mindig száraz maradt volna, ha Gerencsér Gábor, a műszaki szerkesztő meg nem kérdezi, figyelj, Bea, szabad kezet kapok a tördelésnél? Azt kapott, így nagyszerű ötletként belekerültek a tollacskák felsorolásnál, és az ötletes füzetlapok, melyek szinte csalogatnak a jegyzetelésre.

10. Annyira csalogatnak, hogy a napokban én is elkezdtem kitölteni a saját könyvemet. Majd megnézem tíz év múlva, hogy állok azokkal a gondolatokkal, melyeket most beleírok...:)   


A siker tintája és az Alexandra Pódium kávézója :)








9 megjegyzés:

  1. Ez érdekes, és gratulálok! Még sok sikeres könyvmegjelenést!
    Ha már itt tartunk idén végre kijön az Artúr, vagy megint csúszni fog?
    Pont a napokban olvastam újra a sorozatot, megőrjít a kíváncsiság, vajon mi fog történni a kedvenc szereplőimmel? Ja, hogy csak az van, ej, az sem baj :)

    VálaszTörlés
  2. Ma érkezett meg hozzám ez a csodálatos könyv, s valami hihetetlen jó. Ezt a sok mindent (amiről az írás szól) együtt látni egy könyvben egyszerre ijesztő és ösztönző is. Volt egy kis bukásom a közelmúltban, ez a könyv pont jól jött ilyenkor; feltöltött lelkileg. Rengeteg dolog volt, amivel tisztában voltam, ahogy legalább ennyi újdonság is akadt. Sok-sok fejezetet átrágtam a mai napon, úgy érzem tele van a fejem :D A "gondolatok" részét különösen hasznosnak találtam, jó volt beleírni a könyvbe a gondolataimat. Köszönöm szépen, hogy olvashattam ezt a határozottan többször olvasós könyvet :)

    Hyxzeen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de jó! örülök, hogy hasznos, és annak is, hogy írói naplóként használod. Izgalmas lesz pár év múlva kinyitni és visszanézni :)

      Törlés
  3. Szerintem jó ötlet volt a lapozgatós rendszer, a tollak pedig kifejezetten aranyosak :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszett, örültem neki, hogy végre magyarul is megjelent egy írástechnikával foglalkozó könyv. :-)

    VálaszTörlés