2019. április 22., hétfő

Kósza lovag és a locsolás - Az Apa, randizhatok egy lovaggal? kiegészítő novellája

(Figyelem, ha nem olvastad a könyvet, a novella spoilert tartalmaz!)

Igen régen volt olyan döbbent csend az udvarház nappalijában, mint amikor Bence, a havi tanácsadó a húsvétról magyarázott. Az a rész teljesen érthető volt, hogy a földiek megölték az istenüket, aki harmadnapra feltámadt. Mégis, milyen isten lenne, ha halott maradt volna?
Ám a termékenységi szokásaik döbbenetesen illetlenek voltak. 
A fiatal szociológusok közül minden héten eljött valaki, és a helyi életről magyarázott. Az elmúlt egy évben, mióta Kószáék itt voltak, akadt pár meglepő pillanat a kulturális különbségek miatt, például, amikor az óvszerről beszéltek, de ilyen kínos feszengés még soha.
Kósza is zavartan pislogott. 
Otthon a díszes ruhába öltözött leány azzal mutatja ki vonzalmát, hogy virágszirmokkal ragasztott tojást ad a jegyesének. A legény bevezeti őt a szobába, és míg odakint a család és a barátok a „Tavaszi szél vizet áraszt” dalt énekli, addig a fiatalok között megtörténik a „locsolás”.
Itt még nem rendes együtt hálás van. Ha a menyasszonynak örömére van a legény, akkor egy hónappal később megtartják az esküvőt. Ha nincs, akkor kosarat küld, amiben a legény visszaküldi a tojást. Ilyenkor az apának nincs joga hozzákényszeríteni a lányt, és a jegyességet felbontják. Érdekes módon ezt a dalt a magyarok is ismerték, bár Kósza föl nem foghatta, hogy énekelhetik gyerekek errefelé.
Kósza körbenézett a szobában, és látta, hogy Bah mágus szemöldöke felszalad, Táncos kínosan feszeng, Elán lovag pedig döbbenten néz.
Kósza nyelt egyet. Elképzelte, ahogy Mia Anne-től tojást kap, és belevörösödött a dologba.

Bár a lány két hónapja azt mondta, szeretne egy kis szünetet tartani. 
Kósza nem értette. Hogy lehet egy kapcsolatban szünet? 
Hiába kérdezte Bencét és a többi földit, azok csak a vállát veregették, és javasolták, ne keresse a lányt. Ő pedig nem kereste, de majd belehasadt a szíve. 
Vajon a tavaszünnep kivétel? 
Már majdnem megkérdezte, amikor Ah mágus megelőzte:
– Csak, hogy jól értsem… – kezdte puhán, elegánsan Ah mágus. – A jövő hétfőn illene a lovagoknak a szomszéd gazdákhoz átmenni, akikkel összebarátkoztunk? És meglocsolni a lányaikat?
Kósza szeme kerekre tágult. Mi?!
– Igen. És a feleségeket – mondta lelkesen Kiss Bence. Huszonöt éves volt, egy lelkes, szemüveges, kissé kajla fülű farmeres fiatalember.
– A feleségeket? – dörmögte Elán.
Kósza látta, hogy a hatalmas termetű parancsnok zavartan megigazítja a kardot az oldalán. Az elmúlt évben volt pár kalandja a környékbeli hölgyekkel, akik valahogy mindig az ő szánóföldje mellett robbantak le a kocsival. 
Elán azt hitte, ha egy nőnek nincs bekötve a feje – vagyis nem visel kendőt, vagy kontyot – akkor férje sincs. Ám kiderült, ebben a világban ez csak egy régi szólás, nem több. Elánra a falu piacán rárontott az egyik férj, hogy móresre tanítsa. A lovag udvariasan kivárta, nem merte megütni a fele akkora súlyú, nyiszlett férfit, mert félt, hogy az illető belehal. Inkább hazajött egy szép nagy monoklival. Ám olyan szégyenérzettel, hogy azóta rá sem mert nézni egy hölgyre sem.
– És amíg mi locsolunk, közben mit csinálnak a férjek? – kérdezte zavartan Elán.
– Hát, ők is átmennek az ismerős lányokhoz, asszonyokhoz – felelte Bence. – Egész délelőtt zajlik a locsolás, mindenki annyi helyre megy, amennyire szeretne. A lányok süteményt készítenek, szépen kiöltöznek, és várják a férfiakat. Nagyon szép szokás. A városban már kezd kikopni, de a környékbeliek még lelkesen tartják. Titeket is szeretettel várnak. Lelkes hagyományőrzőknek tartanak, szóval illene átmennetek.
Erre az erkölcstelenségre mély csend ült a szobára.
Kósza egy kicsit fellélegzett, hogy a városban már ez nem szokás. Vajon Mia Anne valaha is…? Nem, ez képtelenség!
De mi van, ha most szeretne locsolkodni? Instán az a fiú… Kósza gyomra összeszorult.
A gyönyörű Ah mágus hirtelen lehajtotta a fejét, és elvörösödött. Ez annyira nem volt jellemző a száz év fölötti világszép mágusra, aki otthon a fátyoltáncosoknak parancsolt, hogy Kósza és Táncos egyszerre nézett oda.
– Egy pillanat! – Táncos hangja rekedt volt. – Ez azt jelenti, hogy Ah mágust is meglátogatják?
– Persze. Majd mi is beugrunk a fiúkkal locsolni.
Kósza érezte, ahogy fellobban benne a düh, de azonnal fegyelmezte magát. Ám Táncos és Elán egyszerre pattant talpra, és kardot rántott. Bence elsápadt.
– Fuss! – kiáltott Kósza, és elpenderült Táncosnak.

Az első csapást kivédte. Megdöbbent, hogy Táncos milyen izzó dühvel támad. Kósza nem túl lovagiasan térden rúgta a barátját, mielőtt az másodszorra is támadhatott volna.
Ám Elán is el akarta kapni a kirohanó szociológust, és az ő csapása akkora volt, hogy Kósza hátrazuhant. Elán generációk óta újraszülető lovag volt, olyan bikaerővel, amit képtelenség megfékezni.
Elán ugrott, és majdnem elkapta a fiatal tudóst, amikor Bah mágus intett egyet, és Bence hatalmas csörömpölés közepette fejjel előre kirepült az ablakon. Kósza nem tudta eldönteni, hogy a mogorva mágus épp megmenti a fiút, vagy inkább a dühét tölti ki rajta.
– Lovagok, kérlek! – Ah mágus dallamos hangjára Elán és Táncos megtorpant, nem tépte fel az ajtót.
Odakintről motorzúgás, és kerékcsikorgás hallatszott, ahogy Bence sietősen távozott.
– Elegem van – közölte komoran Elán. – Ez a világ nem tesz jót az emésztésemnek.
Beri, Elán fiatal öccse ijedten szaladt be a konyhából. Rendszeresen elbújt, amikor a szociológusok jöttek, mert a helyiek szerint kiskorúként neki iskolába kellett volna járnia. Mindenáron meg akarták tanítani olvasni, de mivel az átkerülők a mágikus szennyeződés miatt minden nyelvet a saját nyelvükön hallottak, így nem tudták párosítani a betűket a kiejtett hanggal.
– Mi történt? Eltört valami? – kérdezte aggódva Beri.
– Csak kidobtam az ablakon a vendéget. – Bah vállat vont. – Majd hívass üvegest.
– Inkább bedeszkázzuk mi! Mától nem teheti idegen a lábát a kúriánkba! – közölte dühösen Elán.
– Tényleg? – kérdezte nyugodtan, de keményen Ah mágus. – Egész télen fiatalító arckrémeket kevertem. Hogy adom el őket, ha nem jöhet vevő? Ráadásul beindult a fátyoltánc tanfolyamom. A kis ház minden pénteken tele a lányokkal.
– Az más – legyintett Bah. – Nők természetesen jöhetnek.
– És ha én nem csak nőket akarok látni? Észrevetted, hogy szinte lakat alatt őriztek? Havonta egyszer engedsz be a városba, akkor is teljes lovagi kísérettel!
– A kúriának szüksége van rád, húgom, te vagy mindennek a központja. Felesküdtünk a Lovagrendnek, hogy képességeinkkel szolgáljuk őket.
– Kinek van rám szüksége? Táncos és Kósza egész nap a forgatáson dolgozik, Elán a földeket járja az imádott traktorjával, te szinte minden nap a városba mész vitázni a tudósokkal. Míg én össze vagyok zárva Berivel, és egy rakás macskával! – Ah mágus szép arca kipirult, ahogy egyre dühösebb lett. – Tavaszünnep van. Igenis, ha tojást akarok adni bárkinek, akkor fogok!
– Ha egy tojáshoz is hozzá mersz nyúlni… – sziszegte Bah mester magából kikelve. Nem fejezte be a mondatot.
Ah büszkén felemelte a fejét, és egyszerűen kihúzta a hajából a kontytűt, aranyló tincsei szétterültek a vállán. Kósza szeme kerekre tágult, hiszen Ah ezzel azt adta hírül, hogy szabad hajadon. A világszép máguslány egy lesújtó pillantást vetett a bátyjára, és kivonult.
– Ha meg mered tenni…! – üvöltötte Bah. Az örökké unott, vézna varázsló úgy viharzott a húga után, hogy a feltámadó mágiától megremegett az épület.

 – Hát… ez érdekes helyzet – dörmögte Elán az ikrek után bámulva.
– Itt is van tavaszünnep? – kérdezte kíváncsian Beri. – Én is részt vehetek az éneklésen?
Elán lovag erre hangosan csuklott egyet. Úgy tűnt, ez a világ tényleg nem tesz jót az emésztésének.
Kósza érezte, hogy Táncos a vállába markol:
– Elán parancsnok, elmegyünk, ellenőrizzük a kúriát, hátha a mágiát megérezte valami lapuló dólény.
Elán egy intéssel elengedte őket, és nyugtalanul átkarolta az öccse vállát, hogy felvilágosító oktatásba részesítse. Azaz eltiltsa az összes helyi kislánytól.
Kósza és Táncos kimentek.
– Annyira sajnálom, Táncos.
Kósza szeme sarkából a barátját figyelte. Korábban is gyanította, amikor otthon Táncos lelkesen őrizte Ah mágust a piacon a ruhaanyagok válogatása során, hogy több is lehet az öltözködés közös szereteténél mindez. De itt, idegenbe szakadva egyértelművé vált minden. Táncos fekete szeme mindannyiszor felragyogott, amikor a máguslány a szobába lépett. 
– Magasabb rangban van, ötször idősebb nálam, és tízszer erősebb. Ne hidd, Kósza, hogy ostoba gondolatokat táplálok. Tudom, hol a helyem – felelte feszülten Táncos. – Várható volt mindez. Bizonyára Amon professzor valamelyik idős, bölcs tudósa felkeltette az érdeklődését. Hasonló a hasonlóhoz vonzódik, Kósza. Azt akarom, hogy boldog legyen! Ha kell, akár én magam viszem el azt a rohadt tojást a választottjának…
– Beszélned kéne vele…
– Nem. Amikor átkerültünk ebbe a világba, és Ah mágus látta, hogy megnézek egy miniszoknyás lányt, magából kikelve leszidott, hogy képzelem mindezt, hiszen lovag vagyok. Ha nem tudunk hazajutni, egyetlen lehetőségünk a mágikus kötelék: az, hogy halálunk után Aranyföldön születünk újjá. De ez csak akkor működik, ha a szerelem nem oldja fel erősebb érzelemként a lovagrend mágiáját.
– És te… nos… ha választhatnál?
– Azt hiszed, egy percig is haboznék? – Táncos szenvedélyesen megrázta a fejét. – De nem mondhatom el Ah mágusnak. Attól félek, beletörne a lelke, ha miatta vesztene el engem a Rend.
Kósza csak átölelte Táncos vállát. Nem tudott mit mondani. Az udvaron nyílt az aranyvessző, virágzott a babarózsa, az egész természet annyira zöld volt, annyira élő, mintha minden szerelemre várna.
Ő már soha nem jut vissza, ahogy a mágusok sem, vagy Beri, a lovászuk, de Táncos és Elán előtt még ott a lehetőség, talán a Rend mágiája vissza tudja szívni a lelküket. Újra megszülethetnek odahaza, hogy aztán reinkarnációk során szolgálják a Rendet. Otthon lehetnek, még ha nem is ebben az életben.


– Beszéljünk inkább rólad, Kósza – sóhajtott Táncos. – Mi hír szíved rózsájáról?
Kósza kivette a zsebéből mobilját, és megnézte az Instán Miát.
Nem tudott olvasni. Az elmúlt egy évben egyedül a két mágus sajátította el az olvasást, Ah magyarul tanult meg, hogy Facebook posztokat írhasson az általa kikevert arckrémekhez, míg Bah angolul, hogy Amon professzor kutatási eredményeibe beleköthessen. De a mágusok otthon is húsz nyelvet ismertek, és itt meg hónapokon át szenvedtek a betűkkel, mint valami rejtvénnyel.
Miának nem volt új képe. Régen naponta felhívta, és sok-sok fotót készített, hogy láthassák egymást, de az elmúlt hetekben nem hívta, és alig volt bejegyzés. Kósza nagyon kevés szót ismert, de a lány neve köztük volt, meg az a jelsor is, amivel a képmegosztó oldalon szerepelt.
– Aggódsz? – kérdezte Táncos.
– Igen. Ostoba vagyok, ugye?
– Várj, a fiúk a forgatáson mutattak valamit! Rá is lehet keresni valakire, ha más képén szerepel. Mintha kiabálnál egy zsúfolt piactéren.
Nagy nehezen kikeresték a betűket, és beütötték az instán Mia jeleit.
Kósza meglátta a képeket, és úgy érezte, az arcából, szívéből, minden tagjából kifut a vér. A lány számos képen szerepelt a közös ismerősöknél. Csoportos helyzetekben készültek, de ő mindig egy magas, vidám fiú mellett állt. Kósza ismerte a fickót, ezt az egy jelsorozatot villámgyorsan megtanulta: Attila. Bár nem tudta, miket írogat Miának, a fiú állandóan minden képhez megjegyzést fűzött.
Az utolsó képen viszont Mia egy másik lánnyal ült egy asztal előtt, és nevetve tojásokat festettek.  
Tojásokat.
Kósza úgy érezte, azonnal le kell ülnie. Lerogyott az udvaron a kis szekér szélére, amibe Ah mágus virágokat ültetett. Úgy tűnt, Mia részt akar venni a tavaszünnepen.
– Sajnálom – mondta szomorúan Táncos. – Talán jobb is így. Megmentettétek a világot. Gondolj erre! Mit adhat férfi többet egy lánynak, mint az életét? Te megtetted, odaát halott vagy, ő pedig áthozta a lelkedet. Ez már több, mint vérrabszolgaság. Mégse tesz rabbá.  Elenged.
Kósza csak a fejét ingatta.
– Már akkor szerettem, amikor megfogtam a bokáját. Vagy amikor a pimasz kis orrát a hátamhoz nyomta, és ott szuszogott az ágyamban. Bárcsak láttad volna Ah mágust! Milyen dühös volt, amikor nemet mondtam a fátyoltáncosokra!
– Ó, Ah elmesélte! – mosolygott Táncos. – De akkor is, Kósza… ideje, hogy te is tovább lépj. Megkérdeztem az egyik statisztát, mi az, hogy szünet a kapcsolatban, és azt mondta, amikor a lány udvarias, és nem akar nyíltan nemet mondani a fiúnak. Testvér, két hónapja nem láttad…
Kósza a földet bámulta. Annyira elszorult a torka, hogy felelni sem volt képes. Nem lehet vége így mindennek! Nem lehetett csak ennyi, ő sokkal többet akart. Minden pillanatot a lánnyal, minden nevetést hallani, minden bajban osztozni, ott lenni vele élete minden percében.

Táncos megértően megérintette a vállát:
– Na, gyere, nézzünk körbe! Ezek a diók kis rohadékok, mindig előkerül egy-egy.
Kósza vele tartott. Körbejárták a kúriát, a szerszámos házat, majd az istállót is. Megnézték a húsz lovat, aminek szállást adtak a közeli forgatás miatt. Bo békésen csapott egyet a farkával, látszott nem érez veszélyt. Utoljára Ah mágus kerti háza maradt, ahol a táncot oktatta, bár ide egyikük se lépett be szívesen.
Ah mágus a faházat mágiával gyönyörű mintákkal díszítette. Kívülről vonzó kis épület volt, otthoni virágok és szimbólumok kecses keveredésével. Ám belül Ah mágus puha szőnyeget, párnákat, és a lovagok félmeztelen posztereit tartotta.  A falakon nemcsak harci képek voltak a közös vívásokról, hanem zavarba ejtő, elkapott pillanatok is.
Elán, ahogy kidülledő izmokkal, egyedül felemel egy beton kerítésoszlopot. Táncos, ahogy a fakerítés tetején egyensúlyoz, és nevet. Vagy csak elrévedve a lemenő napot nézi. Kósza magáról is talált félmeztelen képeket, nem is emlékezett ezekre a pillanatokra. Összeérintette az orrát a lovával, Bóval, vagy épp a motorját mosta le. De a leginkább zavaróak a Táncossal közös képek voltak.
Ezeken játékosan birkóztak, vagy épp kifáradva hevertek a fűben. De volt egy képsorozat, ami közvetlenül harc után készült. A dólény szilánkja belerepült Táncos nyakába, és ő hátulról odahajolt, hogy villámgyorsan kiszívja a halálos mérget.
– Utálom ezt a képet. Olyan, mintha nyakon csókolnálak – morogta Kósza. – Nem mondhatnánk, hogy volt itt egy dólény, és míg harcoltunk, pár képet felszabdaltunk? Főleg ezt!
– Ne légy gyerek! Ah mágus azt mondta ki kell egyensúlyozni a sok női erőt férfi erővel, azért kellenek. Jobban táncolnak tőle a lányok. Amúgy ez volt Mia kedvenc képe. Láttam, ahogy Ah mágussal ott kuncognak előtte.
Kósza a képet bámulta, majd közölte:
– Nekem ez nem megy.
– Mi? A nyakam csókolgatása? Ezt nagy örömmel hallom – nevetett Táncos.
– Nem. Az, hogy egy kép legyek a falon! Nem fogom végignézni, ahogy elsorvad a kapcsolatunk!
– Ne légy bolond! Nem kérhetsz számon egy nőt, hogy miért nem szeret.
– Én nem te vagyok, nem vagyok ilyen bölcs, ilyen higgadt! Táncos, nekem muszáj küzdenem érte! Muszáj tudnom, hogy megtettem mindent. Muszáj úgy elbuknom, hogy tudom, elmentem a végsőkig. Nem baj, ha kínos, nem baj, ha megszégyenülök! Senki és semmi nem számít, csak ő!
– Úgy beszélsz, mintha delej alatt állnál! Ez nem normális dolog, Kósza!
– Szerelmes vagyok! Hogy lehetnék normális?! Látnom kell őt!
– Most?! Kósza, hétfő reggel van! Mia iskolában, nekünk meg délben át kell vinnünk a lovakat a forgatásra! Hogyan hajtok át egy ménest egyedül? Elán parancsnok amúgy sem engedne el!
– Majd Beri segít neked. – Kósza bocsánatkérőn széttárta a karját. – Itt hagyom Bót, rá hallgatnak a lovak. Kérlek, Táncos! Elán meg úgyis vetőmagért megy, nem kell tudnia.
– Ó, te anyaszomorító! – Táncos felsóhajtott. – Jól van, de tedd huzatba a kardodat, nehogy lecsukjanak megint!
– Köszönöm! – kiáltotta lelkesen Kósza, és kiviharzott.
– Hé, és ne szúrj le senkit! – kiáltott utána nyugtalanul Táncos.
Ezt Kósza nem tudta megígérni.

Motorra pattant, és száguldott a város felé. A kardot a hátára szíjazott huzatba tette. Utálta, de itt nem lehetett nyíltan fegyvert viselni.
Élvezettel vezetett. A közlekedési jeleket pillanatok alatt megtanulta, ahogy a motor vezetése se jelentett gondot. Nem értette, hogy működik, de ez nem zavarta, és a vizsga is könnyen ment, mert a kormány speciális vizsgáján egy hangolvasó program felolvasta a kérdést, és csak ki kellett választani a helyes megoldást.
Budapest különös város volt. Kószát minden egyes alkalommal elbűvölte az emberek nyüzsgése, a házak sokfélesége, és az a hanyag elegancia, ahogy a technika „mágusai” az elektromosságot kezelték. Mindenhol lámpák, karórák, apró elektromos kütyük, mintha természetes dolog lenne benne élni a csodában.
Kósza megérkezett az iskola elé, és leállította a motort, levette a bukósisakot, és várt.
Órákon át csak nézte az épületet, hallgatta a kiszűrődő dallamcsenőt, a diákok nevetését. Ez a rohanó világ az órát imádta, és Kósza tudta, ostobának tartanák, hogy itt áll. De ha az ember szíve valahol van, miért legyen máshol a teste? A szívnek és a testnek együtt kell járnia, ez az igazi élet.
A délelőtt elmúlt, és Kósza csak várt. Levette a motoros kabátot, és egy hosszú ujjúban napozott. Nézte a tavaszi kék eget, az átsuhanó felhőket, a parkoló mentén a fűcsomók közé nőtt sárga gyermekláncfüvet. Elmosolyodott, és leszedett pár virágfejet, és kirakott belőle egy szívet a motor előtt a betonon. Olyan kis íveset, ahogy a helyiek ábrázolták.
Ők azt hitték, a szívben lakik a szerelem, pedig nem, az az ember minden porcikájában ott dereng. Minden egyes hajszálban, minden gondolatban, kiszáradó torokban, dadogó szóban, görcsbe szoruló gyomorban. Ott van a cirógató kézben, és ott a kedves után siető lábban. Hogy szerethetné csak a szívével Miát?
Kósza várt.

Aztán eljött az idő, a diákok kisereglettek az iskolából. Kósza otthagyta a motort és közelebb ment.
Mia nevetve lépett ki a kapun. Megváltozott a lány barna haja, kicsit rövidebb lett, és valahogy máshogy fésülte, ami nagyon jól állt neki. Egy zöld felsőt és egy térd felé érő farmerszoknyát viselt. Ahogy lejött a lépcsőn, Kósza szeme megakadt a gyönyörű lábakon.
Mia szeme felragyogott, ahogy meglátta, majd el is sötétült, ahogy észrevette, hogy a lábát nézi. A lány mellett egy magas, barna hajú fiú jött. Kósza felismerte a képekről, és megfeszült a válla. Mögöttük pedig Tom lépdelt, kézen fogva Rékával.
– Hahó, Kósza! Hát te itt? De rég láttalak! – Tom máris elengedte a lányt, és lelkesen lesietett a lépcsőn.
– Szia, Tom! Hogy vagy? – Kósza kezet fogott a fiúval. Pár mondatot beszélgettek.
Mia addig kelletlenül lejött a lépcsőn.
– Hogy kerülsz ide? – kérdezte köszönés nélkül. – Mondtam, hogy szünetet szeretnék tartani!
– Ez az a srác, aki el akarja dönteni, milyen hosszú szoknyát viselj? – Attila úgy mérte végig, mint valami bűnözőt.
Kószának iszonyúan rosszul esett a mondat. De főleg az, hogy Mia beszélt róla.
– Csak erre jártam, és beugrottam.
– Tényleg? – Attila gúnyosan felnevetett. – A második szünetben kinéztem az ablakon, és már akkor itt rostokoltál. Pont azt gondoltam, kire várhat ez a lúzer. Az a virágból készült szívecske nagyon gáz!
Mia Anne a motor felé nézett, és meglátta a virágokat. A szája széle megremegett, szinte síróssá görbült:
– Kósza! Nem normális, hogy napi húsz szívet küldesz, és mindig csak velem akarsz lenni! Igaza van mindenkinek, amikor áthoztalak, akkor… – Elharapta a mondatot, mert ott álltak mellettük mások, de Kósza megértette.
A lába szinte földbe gyökerezett.
Mia attól fél, amitől Táncos, és a többiek. Hogy lélekrabja lett a lánynak!
Hogy ez nem szerelem, hanem függés, egyfajta vérrabszolgaság, ahol ő engedelmes bábja lett másnak.
De hát honnan a csodából tudhatná, hogy nem szoktak napi húsz szívet küldeni? Ezek az apró finomságok, mit és mikor kell csinálni egy udvarlásban…
– Az sem normális, hogy itt vársz fél napot az iskola előtt! Én… sajnálom, amit tettem veled!
Mia mindjárt sírt. És Kósza tudta, ezt a csatát nem karddal, hanem ésszel és kitartással kell megnyerni. Mindent egy lapra tett fel. Hogyan bizonyíthatná a szerelmét?
A szíve beletört a következő mondatba, de kimondta, méghozzá lazán és vidáman:
– Ó, én csak szakítani jöttem!

Mia, és az egész csapat döbbenten meredt rá.
– A szívecske nem azt jelenti, hogy „hello”? Ezt jó tudni. Akkor nem küldöm Táncosnak. – Kósza tettetett vidámsággal vállat vont. – Amúgy Tomot vártam. És igen, reggel óta. Az idő a ti istenetek, nem az enyém, nekem nem kell rohannom sehová.
– Szakítani akarsz? – ismételte hitetlenkedve, összezavarodva Mia.
– Te akartál. Úgy hallottam, a „tartsunk szünetet” ezt jelenti. A jövő héten megyek locsolni, és gondoltam, rákérdezek, biztos vagy-e dologban, és szabad vagyok-e.
Mia Anne összeszorította a száját, és bólintott. A szeme olyan szomorú volt, mint ősszel az esős égbolt. Kósza a fél karját odaadta volna, ha tavaszi ragyogást hozhatna ebbe a szempárba.
– Nagyszerű! Örülök, hogy ezt tisztáztuk. – Kósza levette a hátáról a kardot. – Megfogod egy percre, Tom?
A fiú megfogta. Kósza a fején át lehúzta a kék hosszú ujjú felsőt, majd a derekára kötötte.
– Mit csinálsz?! – kérdezte döbbenten Tom. Mellette Réka vihogott, és megnézte a meztelen mellkasát.
– Á, már megőrültem, hogy Mia állandóan rám kényszeríti, hogy hordjak felsőt. Az én országomban nyugodtan járhatok félmeztelenül. Láttad volna, hogy zavarta, ha egy lány megnézett! Tavasz van, és meleg. – Kósza lazán vállat vont, és visszavette a kardot.
Mia meghökkenve bámult rá. Bizonyára eszébe jutott a párhuzam a szoknyával.
– Kósza vagyok. – Kósza kezet nyújtott Attilának. Mosolygott, pedig szíve szerint áthajította volna a parkolón.
– Attila. – Kezet fogtak. – Nem pont ilyennek képzeltelek.
Ez kissé savanyúan hangzott, amire Kósza végre egy igazán őszinte, pimasz mosolyt villantott fel.
– Á, nők! – mondta olyan irritáló hangsúllyal, ahogy Bah mágus szokta, miután a húgával vitázik.

Nem beszélt többet Attilával, mert félt, hogy kiesik a szerepből, inkább Tomhoz fordult:
 – Figyelj, Tom, kéne egy kis segítség. Reggel balhé volt az udvarházban a húsvét miatt. Elán és Táncos nem akar menni locsolni, de én szívesen kipróbálnám.
Várta, hogy Mia Anne dühös legyen, vagy bármilyen érzelmet, de a lány csak némán figyelt.
– És miben segítsek? – kérdezte kíváncsian Tom.
– Hol kapok óvszert?
– A boltokban a pénztárnál – felelte Tom, és kicsit elpirult.
– Minek neked húsvétra óvszer? – Mia összeráncolta a homlokát.
– Biztos, ami biztos, jobb, ha van nálam. Tudom, mindössze locsolásról van szó. Otthon a termékenységi ünnepen a jegyesek is ezt teszik, igaz, csak egymással, de hát nálatok szabadabb a világ. – Kósza hanyagul vállat vont. – Rengeteg helyes lány jár Ah fátyoltánc tanfolyamára. Ki tudja, talán egy-kettővel tovább megyünk a locsolásnál, ha már úgyis levetkőztetem őket.
– Várj! Mit csinálsz?! – Mia és Tom döbbenten összenézett.  
– Ruhában csak a barbárok szeretkeznek. – Kósza könnyedén vállat vont. – Köszi, Tom, akkor megnézem a pénztáraknál. Mennem kell dolgozni. Majd ugorjatok be, ha felénk jártok!
Búcsút intett és megfordult, hogy a motorhoz menjen.
Iszonyú nehéz volt megtenni az első lépést, majd a másodikat.
Szólj utánam, Mia! Csak egyetlen szót!
Ám mögötte kirobbant a vidám nevetés.
Kósza úgy érezte, mintha a lelkét tépték volna ki. Minden egyes lépés olyan volt, mintha az utolsó lenne, ám ment tovább. Mia mégsem szereti, Mia szabad akar lenni.
Azt hitte, belehal, hogy nem nézhet vissza. Már értette, miért mondta Táncos, hogy akár ő maga viszi el azt a rohadt tojást, csakhogy Ah boldog legyen.
Odaért a motorhoz, és rálépett a sárga virágokból kirakott szívre. Mintha a saját szívére lépett volna.
Ám hirtelen egy meleg kéz kulcsolta át a derekát, és egy pisze orr nyomódott a hátának:
– Ha meg mersz locsolni bárkit is… – Mia úgy szorította, olyan erősen, mint aki soha nem akarja elengedni.
Kószában iszonyú erővel lobbant az öröm. Betöltötte bensőjét, áthatotta minden porcikáját. Ám mikor megfordult, komolyan mondta:
– Mia, én szeretlek, de nem vagyok a vérrabszolgád. Nem játszhatsz velem, hogy hol akarsz, hol meg nem.
– Én csak féltem, hogy ez nem te vagy. Nem a te akaratod. – A lány szemét elfutotta a könny.
Kósza lehajolt és lecsókolta a szeméről.
– Már a másik világban is szerettelek. Bosszantottál, zavarba hoztál, minden pillanatban hozzád akartam érni, beszívni a hajad illatát. Amit érzek, nem mágia, hanem a valóság. Te vagy a mindenem. – Kósza felsóhajtott, és mélyen Mia szemébe nézett. – De ha nélkülem boldogabb vagy, elengedlek. A szeretet ajándékozás, nem birtoklás. Viszont akkor neked is el kell engedned engem. Minden kölcsönös.
– Nem akarlak elengedni. Maradj velem! – suttogta Mia, és felragyogott a szeme.
Olyan volt, mint a tavaszi égbolt, friss, és sugárzó. Kósza gyönyörködve nézte. Majd lehajolt és megcsókolta a lányt.
***

Kósza csak este tért vissza az udvarházba. Miával egész délután beszélgettek.
A szívecskék napi számától kezdve mindenről szó esett; Mia megmutatta, hogyan küldjön más kis ábrákat, vagy épp hangüzeneteket. Kiderült, hogy a helyi húsvét csak jelképes dolog, nem igazi termékenységi ünnep, amin mindketten annyira nevettek, hogy majdnem leestek a padról.
Szó esett a szoknya hosszáról is, és Kósza vöröslő fülekkel bevallotta, hogy nem féltékeny, hanem a kilátszó térdek igencsak egy irányba terelik a gondolatait. És ilyenkor legszívesebben ártatlan csóknál tovább menne, és megérintené őt illetlen helyeken. Erre Mia arca is olyan lett, mint a napfelkelte, lángolóan vöröslő. Megígérte, hogy majd figyel erre.

Az udvarházba visszatérve Kósza egy rakás ügynököt és kulturális pszichológust talált. Mint kiderült, a titkosszolgálat vezetői kissé ideges lettek, hogy Bah mágiát használt egy ember ellen.
Először két ügynököt küldtek kivizsgálásra, de a helyzeten csak rontott a mágus magyarázata, miszerint „nem akarta, hogy Elán kettévágja Bence fejét, mert az agyvelőt még mágiával is nehéz kiszedni a kanapéból, és megkopott volna a minta”. Mire Elán dörmögve elnézést kért, és biztosította, hogy legközelebb nem veszti el a fejét, és mindenkit csak szíven szúr.
Ezek után Helmholtz, a titkos bázis vezetője egy rakás szakértőt küldött a nyakukra. Kósza ezt meg is értette.
Egész héten pszichológusok, szociológusok, és jogászok jártak hozzájuk. Tisztázták a helyi ünnepeket és eljátszatták velük, hogyan kell locsolóverset mondani és locsolni. Felvilágosították őket az élethez való jogról, és a börtönről. Sőt, elhozták Bencét is, hogy bocsánatot kérhessenek tőle. De főként megfogadtatták velük, hogy csak vészhelyzet esetén használnak mágiát.
Kimerítő volt mindez. 
Szerencsére húsvét vasárnapján megjött Afrikából Amon professzor, és éreztette, hogy mindenki idióta körülötte.
Közölte Helmholtz professzorral, hogy minden természetközeli népnél a tojás, a tavasz, és a termékenység összefügg, és ki kéne rúgni, aki ezt nem tudja. Szerinte Bah és a lovagok kifejezetten jól kezelték a kulturális sokkot. 
Másrészt az egy négyzetméterre eső ügynökök száma láttán teljesen megérti az agyvelő takarítás problémáját. 
Hozzátette, hogy Kenyában talált egy nem földi eredetű feliratot egy kiszáradt folyómeder melletti barlangban, ami talán segít hazajutni a vendégeknek. Most azonnal elvinné oda Bah mágust. 
De persze, ha fontosabb egy rosszul kommunikáló szociológus bibis homloka, akkor persze szívesen vár a nemzetközi kutatócsapat odakint türelmesen, amíg eme súlyos krízis elhárul. Habár esőzés várható.
Egy óra múlva üres volt a kúria.

Vasárnap délután még befogta őket Ah mágus süteményeket sütni. Elán, Táncos, Kósza és Beri ott serénykedtek kötényben a konyhában. 
Ám ez túl nagy kihívás volt, és Elán késő este, a harmadik piskótát elrontva közölte, hogy márpedig ez vészhelyzet. Ő annak nyilvánítja, és inkább ellátják az udvarház védelmét, csak süssön Ah mágus mágiával.
Innét kezdve gyorsan haladt a dolog, Ah mágus éjfélre kész lett a húszféle süteménnyel. Kószáék pedig megvívtak a szomszédos gazdáktól átguruló diókkal. A kis szörnyek életre keltek a mágiától, és ha egy édességben egészben maradtak, abból ki is másztak, valószínűleg másnap reggel hatalmas meglepetést okozva ezzel az asszonyoknak.  
Mielőtt lefeküdtek, Kósza megnézte az üzeneteket.
– Mia azt mondta, csak egyre menjek. – Kósza kétszer is meghallgatta a hangüzenetet. – De hát akkor nem véget ér a locsolás?
– Nem tudom. Talán ebédet is szeretne adni neked – felelte Táncos, és felsóhajtott. – Egy biztos, kockáztattál és nyertél. Irigyellek. Holnap imádkozz a szent mágiához értem.
– Elmondod neki, mit érzel?
– Majd meglátod. – Táncos csak nyugtalanul megropogtatta az ujjait, de ennél többet nem lehetett kihúzni belőle.

Másnap reggel udvariasan meglocsolták Ah mágust – kölnivel.  Előbb Elán és Beri mondta el a verset, és kaptak cserébe egy-egy szépen festett tojást, majd Kósza következett.
Mikor Táncosra került a sor, a lovag hatalmas tisztelettel meghajolt:
– Ah mágus, mielőtt a helyiek szokását gyakoroljuk, ezt átadnám.
Elővett egy apró, díszes dobozt, kinyitotta, és odaadta. Egy fehér virágszirmokkal borított tojás hevert benne. Ah mágus mélységes döbbenettel a tojásra nézett, majd a kék szem Táncosra rebbent.
A levegő megdermedt. Elán parancsnok szemöldöke felszaladt az elképesztő szemtelenségre. Kósza is visszafojtotta a levegőt, és magában a szent mágiához imádkozott. Tojást adni férfiként egy nőnek? Ráadásul lovagként egy mágusnak? Ez akkora illetlenség volt, hogy csoda, ha Elán nem korbácsolja meg.
– A tojás fából készült, és ha kéred, bármikor eljuttatom a kiszemelt választottadhoz, és elmagyarázom a szokásainkat. Lovagod vagyok, és azt akarom, hogy boldog légy.
Elán erre megnyugodva bólintott.
Ah mágus semmit nem felelt, nem utasította vissza, nem mondta, hogy soha nem tenne ilyet, csak hatalmas szemével Táncost nézte.
Szinte fájt ez a csend. Kósza érezte, ahogy Táncos lelke kifakul tőle, a remény mint repedt korsóból a víz, úgy szivárog el belőle.

Táncos elővette a kölnit, majd fegyelmezetten elmondta a verset. Kósza tudta, a szíve szakad bele. A barátja illedelmesen meglocsolta a máguslányt.
Aztán Ah nagy levegőt vett, és zavartan a zsebébe nyúlt. Elővett egy tojást. Egy vörös szirmokkal borított, gyönyörű tojást. Tenyerére fektette, nem mert felnézni, de úgy nyújtotta át, mintha egyetlen mozdulattal testét-lelkét adná.
Táncos egy pillanatig meredten állt. Arcán olyan boldogság suhant át, ami belefojtotta Elán parancsnokba a dörmögést, Beribe a kíváncsi kérdést, és Kószába az ujjongást.
Iszonyú ára volt ennek a tojásnak, feladni a szerelemért mindent. És Kósza látta, ahogy Ah mágus alig mer lélegezni, úgy várja a választ.
Táncos pedig lassú, meghitt mozdulattal kivette a lány kezéből a tojást. Majd szó nélkül meghajolt, kecsesen, ahogy egy igazi lovag.
Kósza sem szólalt meg, hanem intett Elánnak, és Berinek, és csendesen kihátráltak a szobából.
Odakint pedig Elán kis mosollyal kulcsra zárta a kúria hatalmas kertkapuját, kirekesztve mindenki mást.
***

Kósza pontosan egykor ért Amon professzor lakásához a városban. Mia egy körfolyosós bérházban élt a földszinti részen. Amikor belépett, a lakásban vidám zene szólt, és édes süteményillat terjengett. Az asztalon rengeteg édesség állt, de Kósza szeme nem piros és narancssárga tetejű süteményeken akadt meg, hanem azon, hogy Mia a valaha látott legrövidebb szoknyáját viselte. Nemcsak a térde látszott ki, hanem a combja is, ahogy bevezette őt a nappaliba. Kósza nyelt egyet, és kínjában gyorsan maga elé tartotta a motorozáshoz viselt bőrkabátot.
– Apám délelőtt elutazott – újságolta Mia vidáman. – Szerencsére hamar elment. Nagyon nem bírta a locsolókat. Átjött egy csomó ismerős fiú. Te is mondasz verset?
Mia megfordult, és lelkesen várt. A blúza is új volt. Egy vékony, fehér anyagból készült valami, és úgy simult rá, hogy Kósza fejében illetlen gondolatok kergették egymást, ahogy meglátta a melltartó izgalmas kis virágocskáit. Kétszer is belezavarodott a versbe, pedig nem volt hosszú a szöveg. Végül meglocsolta a lányt.
Mia felvett az asztalról egy szalvétával letakart tojást.
– Jé, ez olyan, mint otthon – mondta meglepve Kósza. Megforgatta a szeme előtt a tojást.  – Mi is szirmokkal dísz…
Kósza hangja elakadt. Ránézett Miára, aki izgatottan beharapta az alsó ajkát. A lány szeme huncutul csillogott.
– Táncolunk? – kérdezte Mia. Nem várt választ, hozzá simult. – Szeretem az aranyföldi szokásokat.
Kósza boldogan felnevetett.
– Én is imádom. A világ sokkal egyszerűbb, ha a dolgok igenek és nemek. 
A földre dobta a kabátját, és magához vonta a lányt. Izgatottan megcsókolta, közben a keze a hátáról lecsúszott a derekára, majd a csípőjére simult. Ringatta Miát, és hosszan, szenvedélyesen csókolta. Ízlelte a száját, szívta az illatát, és olyan szorosan magához vonta, hogy a lány levegője elakadt, ahogy megérezte, odalent is milyen fergeteges hatással van rá.
Aztán Kósza Mia szemébe nézett, kiélvezte a felragyogó vágyat, miközben lejjebb csúsztatta a kezét, és megérintette a lány gyönyörű combját...






4 megjegyzés:

  1. Hát. No.
    Kedves húgom az, aki előszeretettel olvas kínos jeleneteket, én annyira nem vagyok híve az ilyesminek. Jobbra-balra gurultam kínomban, mire ennek a végére értem és Istennek legyen hála, hogy sikerült tisztázni a félreértést :'D
    Összefoglalva: atomcuki.
    Kicsit bővebben: fangörcsöm van. Érdekes volt látni Kószáék hagyományait, összevetni azokat a mieinkkel. Mindemellett nem tudtam elvonatkoztatni attól az érdekességtől, hogy egy nyugatról érkező parazita miatt egészen sok diófát kivágtak kis hazánkban. Biztosan nincs a világon semmi köze sem a srácokhoz.
    Jó volt belelátni abba, hogyan próbálnak beleszokni az itteni életbe. Mia és Kósza tanulja meg kezelni a kommunikációs problémáit :|
    Most megyek és alapítok egy Táncos+Ah mágus fanklubot, köszönöm, hogy indokot adtál rá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, a diófák kivágásáról lemaradtam...
      Örülök, hogy cuki volt :D Én is kedvelem őket, és járt nekik egy kis boldogság :)

      Törlés
  2. Wow, annyira boldog vagyok❤️egy azért mert van ez a (remek) plusz rész. Kettő, imádom ezt a párt. Köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. Én is nagyon szeretem őket :)

      Törlés