Sorok mögött: írók, olvasók, elvárások

Pár írótárssal idén is jelentkezünk a Sorok mögött rovattal, amiben ugyanazt a témát járjuk körbe. Mi se tudjuk, hogyan bontja ki a másik, így aztán igazán izgalmas a körblogolás, főleg a mai téma. Mi is ez? Az olvasói elvárások és a megfelelés kényszere... Vagyis mennyiben jó az, hogy az olvasó a netes közelség miatt visszahat (vagy vissza szeretne hatni) egy történetre...

Azt gondolom, hogy rengeteg íróban szorongást kelt, amikor külső nyomást érez. Az olvasó talán nem is sejti, hogy érzelmi nyomást gyakorol az íróra, amikor szerethető karaktereket akar a könyvbe, vagy azt, hogy x és y összejöjjön a következő részben, vagy bizonyos szálakat kibontson a szerző a háttérvilágból. Ugyanis ez nem így működik. Az író önnön tudattalanjából hoz fel elemeket, és ezek a legerősebbek. Nyilván szeretné, hogy kedveljék a könyvét, de esetleg szétfeszíti az ellentétes elvárás.

És itt jön a képbe egy másfajta a képesség. Ez nem a megfelelés kényszere, hanem a beolvasztás képessége. Az életem sok terén jelen van ez a képesség. Minden állásomat úgy kaptam meg, hogy éreztem, mit szeretne a vezető, ráhangolódtam az elvárásaira, és megoldottam az épp aktuális gondját. De a pasikra is mindig ráhangolódtam, simán alkalmazkodom bárkihez, akit szeretek, ez is ösztönös.  Az írás is ilyen. Van egy mélyebb, zárt rész, mint az erőműben az atomreaktor, ahová nincs belépés, és van egy külső sáv, ahol számomra mindegy, hogy épp füvesítünk, vagy virágokat kérnek, esetleg kacsák úszkálnak a kis tavacskákon.

Amikor kezdő író voltam, értetlenül néztem, mit vergődnek a barátok, ha egy megadott témájú novellapályázatra kellett (volna) írni. Én megnéztem a zsűrit, az előző évi nyerteseket, aztán csók, szépen összedolgoztam valamelyik agyament ötletemet az épp aktuális témával, és akár részben stílust is váltottam. Más szenvedett vele, én csak játszottam. Simán megtartottam közben önmagam.

De írtam már "bérregényt" is, ahol megadták a főhőst, a háttérvilágot, és a cselekmény ívét. Addig tűnődtem a közepesen érdektelen sztori felett, míg tök jó mellékszereplők születtek. Vallási szál abszolút nem lett volna benne, de az ellenségből csináltam egy bölcs harcost, aki egy életen át meditált, hogy eljusson az istenéhez. Csakhogy a főhős véletlenül keresztbe tett neki, és így a harcos elveszti erre az esélyét, mire megkattan, és nekiáll bosszúból mészárolni. Aztán jött a csavar, amikor katasztrófa jön, végül az ellenség feláldozza önmagát, megmentve a világot és a hősöket, és ekkor, amikor mindent elvesztett, eljön hozzá az istene, aki igazából végig figyelte. Jaj, imádtam ezt a gonoszt, kedvenc gonoszom volt. :)  (A regény amúgy nem jelent meg, csődbe ment az a projekt. És  azért írtam, mert ígérték, hogy utána kijöhet saját regény. Akkoriban még nem voltak nyílt pályázatok, hanem novellákon és ilyen regényeken kellett bizonyítani mennyire tud az ember írni.)

Szerintem tök normális, hogy a megjelent regények után mindig megjelennek az olvasói kérések, örömök, vágyak is. Én élvezem, nagyon megmozgatja a fantáziámat, amikor azt kérik tőlem, hogy pl. a Calderonban bontsam ki a háttérvilágot, és összedobhatok egy halott tibetieken alapuló transzcendens császárságot. A yaoi szálon meg szétröhögtem az agyam. De Lucy abervadász múltja is olvasói kérésre lett kibontva, vagy Artúr dolgaiból pár szintén.
Valószínűleg ez a játékosság összefügg az írás sebességével is. Ha 3 év kellene, hogy megírjak egy regényt, akkor tuti a búsba küldeném azt, aki bele szeretne csipogni, de mivel évi egy vagy két regény a kapacitásom, így nem gond, ha csoportos játékká válik egy-egy elem belőlük. Sőt. :)

Kívülről amúgy irodalmi kurvulásnak fest, ami belülről játéknak. De azt gondolom, ennek a képességnek nincs pozitív vagy negatív töltete, hanem simán egy készség, nem több. Kérdés, mire használjuk?
A magamfajta pillanatok alatt azon kaphatja magát, hogy főállású lesz, mert a kiadóknak sokszor szükségük van pl 12 éveseknek szóló regényekre, vagy történelmi könyvekre, esetleg romantikus írásokra. És nagy a veszély, hogy idővel valóban iparossá válik, főleg, ha csakis ez a bevételi forrása. Nem jó az, ha egy írót csak külső hatás mozgat, hiszen a legnagyobb regényíró maga a tudattalan, és ilyenkor pont az nem tud a felszínre törni

Én folyamatosan az engem foglalkoztató témákról írok, elmebeteg mértékben, csak épp más-más köntösben. Ilyen pl. az egymást kiteljesítő párkapcsolat, az ember-isten kapcsolat, a mester-tanítvány viszony, a végső kitartás, mikor minden összeomlik, maga a halál, a barátság, az ellenség megértése, a segítség másokon... és imádom a sci-fit, meg a pszichót is. Nem vagyok képes olyasmit írni, ami nem érdekel, ellenben bármibe bele tudom tenni azt, ami foglalkoztat.
Ha az olvasók kérnek valamit, vagy a kiadó, az jó móka, és jó kihívás. Még sose volt olyan, hogy a mélyebb rétegbe bele akartak (vagy tudtak volna) nyúlni. Szóval igenis kapjak határidőket, az olvasók meg türelmetlenkedjenek, ötleteljenek, mert ez motivál, hogy könyv formában is megjelenjenek a dolgok. Én akkor is szőttem már történeteket, amikor a kutya se olvasta, és akkor is fogok, amikor már rég elfelejt a könyvpiac, és egy öregek otthonában Alzheimeres vén csontoknak mesélek.
Szóval mást talán frusztrál az olvasói elvárás, de nekem olyan, mintha játszani hívnának... :)


A többiek bejegyzései:
Moskát Anita
Markovics Botond
Buglyó Gergely
Bartos Zsuzsa
Puska Vera
Gaura Ágnes
Kemese Fanni

A Sorok mögött korábbi témái 




Megjegyzések

  1. Ez az erőműs hasonlat tetszik, nagyon találó :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Józsika, ne játssz a szabályzórudakkal!" :)
      Szerintem a kialakult személyiségeket nehéz elhúzni külső hatásokkal, talán ez is benne lapul a dologban. Meg az ember tudattalanja úgyis belepakolja a szövegbe azt, amit akar. :)

      Törlés
    2. Azon gondolkodom, hogy most akkor én kialakult személyiség lehetek-e :D, mert játékból persze, minden további nélkül írnék olyan témáról, amit megadnak nekem - elő is fordult már -, de ha publikáló író lennék, és kiadásra szánt könyvet kellene írnom, akkor nem - nem mondom azt, hogy soha nem tennék ilyet (elvégre, soha ne mondd, hogy soha...), mert nem voltam még ilyen helyzetben, nem tudom, hogy látnám a dolgot akkor, ha lennék, de most így érzem. Még úgy is, hogy "az ember tudattalanja úgyis belepakolja a szövegbe azt, amit akar", ami egyébként teljesen így van :) De ez lehet azért is, mert nem tartom magam zsánerírónak. Ami a cselekmény apróbb részleteivel kapcsolatos olvasói kéréseket illeti, ahhoz nem nagyon tudok hozzászólni, mert nem sorozatokban gondolkodom (momentán...), ergo aligha lehetne tőlem olyat kérni, hogy a következő részben fejtsek ki valamit jobban, vagy X meg Y jöjjön már össze :) De nem ítélem el, ha valaki ilyet csinál, sőt, ahogy mondtad, ebből lehet egy izgalmas interaktív játék is.

      Törlés
    3. De nem is szorulsz rá, hogy pl, bérírást csinálj. :) Ahogy mostanság - a nyílt pályázatok korában - szinte senki.

      A fiús fantasztikumban általában az írói lét két pontján jön szóba az "írj témára" dolog.
      1. Ha nagy a válság, akkor a kiadók nem adnak ki új szerzőket, hanem novellákat kérnek, majd kötött világra íratnak dolgokat. Ilyen volt pl. a Cherubion, Mágus, MU világa, és ha ott bizonyított az író, akkor kijöhetett saját könyvvel. Nem volt más lehetőség. Ahhoz, hogy eljussanak a saját történeteim, igenis írni kellett novellapályázatokra, újságokba stb. Én még ebben a közegben kezdtem, de jó is, hogy így történt, mert ma nem lennék szerkesztő. :)
      2. a gyakorlott írókat felkérik bérírásra
      Ez fúj, és elítéli a szakma, bla, bla. Engem is megkerestek ilyesmivel, de nem csinálom, simán mert a saját témámra sem jut időm.
      Viszont pontosan tudom, ha télen elromlott volna a kazán, és a kiadóm felajánl előleget egy ilyen munkára, akkor gondolkozás nélkül elvállaltam volna, mert családfenntartó vagyok, 3 gyereket nevelek egyedül, és egyszerűen nem maradhatnak fűtés nélkül. Szóval mindig megértően bólogatok, amikor pózolnak írós társaságban, és elvekről esik szó, és arra gondolok, remélem, soha nem sír a gyerekük azért, mert fázik, és nem gyullad be a füle, mert anyunak nincs pénze szerelőre.

      Az olvasókkal való interakció viszont egy szuper játék, egyszer próbáld ki. :)
      Én most Anna lányommal akciózom, az ő világára írok regényt, és hát egy hajcsár a kiscsaj. Meg állandóan keresztülhúzza a jó kis dramaturgiai ötleteimet azzal, ja, még nem mondta, de az ő világán az aktuális mágia másképp működik. A múlt héten ráébredt, hogy egy logikai baki miatt sima kapunyitó mágus nem lehet a főgonosz, hanem csak egy isten. Na jó, de hogyan likvidálok egy istent??? Toll a fülébe... :)) Ha így folytatja, nem romantikus sztori lesz, hanem thriller, és a végén egy felperzselt világ és cafatokba szakadt főhősök maradnak.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések