(Ez a moly.hu-n egy kreatív írás feladatra született, kedvenc gyerekkori mesém átirata :))
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy herceg, aki prozopagnóziában szenvedett. Képtelen volt felismerni az arcokat. Királyi szüleit hangszínükről, nemes tartásukról ismerte fel, az udvarbeli népeknek viszont a nevét sem tudta, így inkább csak előkelően mosolygott rájuk.
Már ifjúkorában majdnem sikerült háborút kirobbantania, amikor arannyal hímzett, gyémánttal díszített kabátját nem az ajtónállónak adta, hanem az épp ott vendégeskedő szomszéd király kezébe nyomta. Szerencsére bölcs atyja diplomáciai úton rendezte a bonyodalmakat, azt hangoztatva, hogy ez egy helyi népszokás, és attól kezdve minden királyi látogató egy gyémánttal kirakott kabáttal távozhatott, ami igencsak megcsappantotta a kincstárat.
