2019. december 27., péntek

Könyvbemutató, élmények, hanganyag

Idén decemberben két szombati munkanap volt, így a Csillagszóró az ünnep előtti hétvégére került, hogy el tudjanak jönni az olvasók.
Az előbb elkezdtem írni a bejegyzést, és rájöttem, pontosan azt csinálom, amit a helyszínen, amikor Vic, a kamaszkori barát megkérdezte, hogy milyen évem volt, hogyan éreztem magam... Tevékenységeket soroltam érzések helyett, mire újra megkérdezte, jó, jó, de hogy érzem magam. El is gondolkoztam, vajon tényleg, hogy éreztem magam? :D

Azt hiszem, jól. Idén nagyon jó lett a rendezvény előkészítése, de mondjuk el is fáradtam már előtte. Huszonhárom író szerepelt, és rajtuk kívül még tizenkilenc vett részt dedikáláson; kiadtunk száznegyvenhét tiszteletpéldányt, rengeteg könyvjelzőt, és íróiskolai oklevelet. Nagyon át kellett gondolni, hogy lehet ennyi embert mozgatni, infókkal ellátni.

Épp Beninát kérdezgetem :)
Kérdezték is, hogy tudom ezt összerakni, pedig egyszerű: pontosan úgy csinálom, ahogy a regényeket írom. Fejben lejátszom ki hol és mit csinál (dramaturgia), majd utána a főbb szereplőknél, hogy ki mikor mit lát a saját szemszögéből (mintha karakterábrázolás lenne), és így milyen infóra lehet szüksége.
Kis nehezítés, hogy a szereplők valóban is élnek, így nem feltétlenül ott vannak és akkor, ahol kellene... :D A háttérben kevesen voltunk, így a három On Sai csemete is beszállt (némi akasztófahumor közepette, persze).

2019. november 30., szombat

Decemberi események

Jön az év vége, és ilyenkor sűrűbbé válnak a dolog :)

Épp tart egy izgalmas novellapályázat, fantasy és karácsony témában... Nagyon örülök, hogy a Vörösmarty Könyvtár engem kért fel idén zsűritagnak, ezt nagyon hangulatos lesz olvasgatni. Dec. 8-ig lehet rá írni.

Dec. 12-én megjelenik az Artúr kötet (beleolvasó itt), a Szivárgó sötétség űropera harmadik része. Nagyon sokat dolgoztam ezen a kéziraton, imádtam írni a jeleneteket, és hú, nagyon izgulok, hogy sikerült :)
(Mi ez a sorozat? Itt írtam róla összefoglalót.)

A másik könyvem, az Álruhában már kijött november végén (beleolvasó itt).

2019. november 15., péntek

Hangfelvétel - Manna FM

Szerdán izgalmas meghívás részes voltam. Fehér Mariann, a Manna FM esti műsorvezetője meghívott, hogy szülinapi ajándék legyek a testvérének, Noéminak. 
Én amúgy gyakran ellógom a tévés és rádiós felkéréseket, az író szerintem írjon, de ez annyira jópofa dolog volt, hogy szabaddá tettem magam, és túráztam egyet Zugló vadregényes részein, méghozzá szó szerint, mert alaposan eltévedtem :D
Nagyon élveztem a beszélgetést, Mariann kiválóan kérdez, és öröm volt rá felelni. Szó esett írásról, álmodozásról, tehetséggondozásról, mindenféle jóról. :)

https://soundcloud.com/mannafm/2019-11-13-peldaul-mariann-nal-varga-bea

2019. november 8., péntek

Férfi hősök a Vágymágusokban :)

November végén a boltokban az Álruhában, az új Vörös pöttyös sorozatom nyitókötete.
Nagyon szeretem a "lány fiúruhában" történeteket. Rianna egy eldugott völgy grófkisasszonya, aki "hivatalosan" haldoklik, nehogy bemutassák a királyi udvarban, és kiderüljön, hogy mágus. Hímzés helyett inkább férfiruhában a birtokot igazgatja a zenélni szerető ikertestvére helyett. Ám sajnos a hercegnek máguskatonákat toboroznak...
Kik szerepelnek még a történetben?



2019. november 7., csütörtök

NaNoWriMo

November a regényírás hónapja, az egész világon összeállnak a világ lelkes írói ezen az oldalon, és nekiállnak írni. Egy hónap alatt 50 ezer szót kéne bevinni a gépbe, ami amcsiknak kicsit könnyebb, mert rövidebb szavaik vannak, magyaroknál ez kicsit magasabb leütésszám lesz. Nekem 6.8 az átlag szóhossz egy regényben, szóval ez 340 ezer karaktert jelent, ami majdnem egy teljes regény.
Nagyon bírom, hogy a nanósok már egy hónappal előtte felkészülnek, cselekményvázlatot írnak, kitakarítanak, előre megnézik az ételrendeléses helyeket, vagy kajákat fagyasztanak... Szóval erre kérem készülni kell. 

2019. november 4., hétfő

Előrendelhető a Vágymágusok 1. - Álruhában

Hamarosan érkezik a Vágymágusok sorozat nyitókötete, megjelenési idő november 26. Az első rész címe: Álruhában. 
Míg az Apa, randizhatok egy lovaggal? könyvem három szemszögű E/3-as írás volt, ez most "vérbeli" romantikus young adult fantasy, és egy vagány kis máguslány mesél benne :)

A borítót László Maya hangulatos rajza díszíti. A levelek a természetről mesélnek, a nyakláncos díszítés az ősi nemesek világát sugallja. A kép egy lótuszvirágot ábrázol, ami a nőiesség szimbóluma, középen pedig a jin jang ábrával, ami a férfi-női egyensúly jelképe, hiszen így teljes a világ. Hogy miért öltenek körteformát? Ez még titok, aki elolvassa, majd rájön :)




Lehet barátság férfi és nő között?
Szépvölgyi Rianna egy eldugott völgy grófkisasszonya, aki bogaras atyjával és zenész ikeröccsével él. Rianna férfiruhában van, amikor balszerencséjére találkozik Ras parancsnokkal, aki a hazaérkező hírhedt Kartal hercegnek gyűjt katonákat.
Riannát összecseréli az ikertestvérével, és magával viszi.
Ha rájönnek, hogy Rianna lány, kiirthatják felségárulásért a családját.
Vajon sikerül visszacserélnie magát, mielőtt lelepleződik?
De mit tegyen addig a férfiasan vonzó Ras, a magát mutogató jóképű Mort és a vad Lidérc közelében,
ha a mágiája csalogatja a férfiakat?
Míg a hercegre várnak, valaki vadászni kezd a csapatra.
Rianna nem számíthat másra, csak az eszére, és egy hajmeresztő szövetségesre,
miközben őket lesi a természet, ami hol a halálukat akarja, hol pedig illetlenül valami mást.
„…amikor reggelente álmosan felnézel a tornyokra vagy megcirógatod a falat, az ember azt kívánja, bárcsak ő lenne a kezed alatt.”


Akciósan előrendelhető: https://bit.ly/32PbFqJ


2019. október 18., péntek

Miről szól az Artúr kötet? :)

Kész az Artúr... Ó, ez az a mondat, amit nagyon-nagyon rég le szeretnék írni...:)
Aki a humoros vagy az ifjúság regényeimet ismeri, az nem feltétlenül futott bele a kis kedvencembe, a Szivárgó sötétség sorozatba, amit felnőtteknek írok, és az Arany pöttyös könyvcsaládban jelenik meg. Nagyon szeretem ezt az űroperát, mert itt dolgozom a legösszetettebb szereplőkkel, itt a legnagyobb a világ, amit mozgathatok, és a sztoriban is bármi megtörténhet...

2019. október 2., szerda

Élmények az Olvasás Éjszakáján


Szombaton volt az Olvasás Éjszakája, és számos helyen izgalmas programmal várták az embereket. Reggel felvérteztem magam pár könyvjelzővel, majd én is nekivágtam a kalandnak. És tényleg kalandos lett, mert három órába telt bejutni Pestre :)

A Könyvmolyképzőnek Székesfehérváron és Pesten, az Alexandra Pódiumon zajlott a programja. Délre értem az Alexandra Könyvesházba, ahol raktárvásár is volt. A földszinten hosszú sorok kígyóztak, vidáman beszélgető emberek nézegették a megszerzett könyveket, és vártak a pénztárakra. A raktárvásárt a harmadik emeleten tartották, és lelkes nyüzsgés mindenütt. (Később láttam a neten, hogy párszor Black Friday pillanatok is lehettek, de én csak teljesen kulturált könyves nyüzsiket láttam, akárhányszor bekukkantottam.) Kicsit nézelődtem, de nem maradtam sokáig, mert elő kellett készíteni még pár dolgot.

2019. szeptember 18., szerda

Olvasás éjszakája - On Sai beszélgetés

Szeptember 29-én, szombaton lesz az Olvasás éjszakája, és ilyenkor országszerte programok zajlanak. A Nyugati téren az Alexandra Pódiumon velem is lehet találkozni:

"18:00 - Lenyűgöző világok – Beszélgetés On Sai íróval
Meglepő csavarok, különös humor, imádnivaló szereplők. A fiatalok nagy örömére szó esik majd a vágyról és a mágiáról, és kiderül, vajon honnan jött az ötlet, hogy egy máguslány fiúnak adja ki magát.
Míg a felnőtt olvasók izgalmas részletekkel gazdagodhatnak a Szivárgó sötétség vallási sci-fi sorozat újabb kötete kapcsán. Vajon mi az igazi szeretet? Ki tudja, talán még ez is kiderül ezen derűs őszi estén. Kérdező Kozma Réka szerkesztő."

Sok más izgalmas program is lesz. Bővebben az eseménynél:



2019. július 9., kedd

Beszélgetés a Csillagpont fesztiválon

A Csillagpont egy ötnapos rendezvény Debrecenben, egy több ezer fős református ifjúsági találkozó, ahol minden évben kb száz kulturális, közéleti, tudományos, pszichológiai, zenei és sportprogram várja az érdeklődőket. Aki még nem ismeri, érdemes benéznie, nagyon jó élményeket szerezhet :)

Idén irodalmi színfoltként mi is a palettára kerülünk. Eta lelkész, Sándor református hitoktató, én meg egyszerű katolikus vagyok. Másokhoz és egy kicsit máshogy szólunk, de mindannyiunk könyveiben szerepet játszik a hit. Nagyon szeretem, ahogy írnak, olvassatok tőlük sokat :) 

Program:

"Július 25., csütörtök - 16:00-17:30
Színházterem
Keresztyének és tudományos fantasztikus könyveket írnak: Varga Beával, Görgey Etelkával és Cs. Szabó Sándorral beszélgetünk a keresztyén hit és a fikciós irodalom kapcsolatáról.
A fikciós irodalom népszerűsége töretlen, a sci-fi, a fantasy műfaja minden generációt meg tud ragadni. Több is van ezekben a műfajokban, mint puszta szórakoztatás. Valós társadalmi problémák és azok lehetséges megoldásai, gondolatkísérletek, a jövővel való „játék" különböző formái bújnak meg a vidám vagy félelmetes, egyszerű vagy összetett történetekben.
De része lehet-e mindennek a keresztyénség? Megjelenhetnek-e bibliai értékek egy fantasy-történetben? Lehet-e Krisztusban hívő főhőse egy tudományos fantasztikus regénynek? Mi tud hozzátenni az alkotási folyamathoz, ha a mű szerzője maga is hívő?
Beszélgetőtársaink a műfaj értői, művelői és keresztyének: Varga Bea (On Sai), Görgey Etelka (Rana Raas) és Cs. Szabó Sándor író."

A Csillagpont fesztivál oldala itt. 

Kalandra fel, szeretettel várunk :)



2019. június 18., kedd

Könyvheti élmények

Idén úgy indult a könyvhét szervezése, hogy összetettem az írók dedikálási listáját, de azt terveztem, nem igazán leszek jelen. Az áprilisi könyvfesztiválon két és fél órát dedikáltam, bár tavaly nem volt új regényem, szóval gondoltam, aki új olvasó, az valószínűleg eljött akkor. Meg hát az agyam is máshol járt, hiszen az elmúlt két hónapban nagyban zajlott az írókkal a kéziratok egyeztetése, segítettem ütőssé tenni könyveiket. Ez rengeteg megbeszélés, találkozás, telefonálás, és nagyon izgalmas munka. Ráadásul idén a könyvhét az általános iskolai évzárókra és ballagásokra esett, ez sem volt szerencsés hétvége, sok gyerekes írónk nem is tudott eljönni.

2019. június 8., szombat

Könyvheti beszélgetés

90 éves az Ünnepi Könyvhét. Idén felújítják a Vörösmarty teret, és így a Duna-korzón lesz megtartva ez a hatalmas, lenyűgöző könyves kavalkád. A színpadi programok mellett négy alkalommal a Vigadó térről indulva egy hajó is kifut. 
Az egyik beszélgetés velem lesz vasárnap délután fél négytől, és Róbert Katalin kérdezget majd a könyveim mögött húzódó gondolatokról, életfelfogásról, komoly és komolytalanabb elvekről :) 
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, érdemes minél előbb jelentkezni. Beszállás három órától.
Eseményről bővebben: itt. 
Regisztráció: unnepikonyvhet@gmail.com



2019. május 25., szombat

Író-olvasó találkozó Pakson

Szeretettel várok mindenkit a Csengey Dénes Kulturális Központ Könyvtárába, ahol Körmöczi-Lakatos Andrea kérdezget majd az  írásról, a megjelent regényekről és a szerkesztői létről.

Időpont: 2019. június 6., csütörtök 17 óra
Helyszín: Gagarin utca 2., Paks, 7030

Facebook esemény itt.


2019. május 3., péntek

Hogyan született a Vágymágusok?

Április elején kész lettem a Vágymágusok sorozat első kötetével. Ez a sztori elég furcsán alakult ki, egyszerre nem hagyott nyugodni, de évekig nem is tudtam megírni. 

Amikor megjelent az Apa, randizhatok egy lovaggal? könyvem, utána sokan kérdezték, hogy lesz-e újabb Vörös pöttyös regény. Rögtön eszembe is jutott a kedvenc toposzom, a lány fiúruhában történet. Hajdan imádtam az Én és a kisöcsémet, és A Nőstényoroszlán énekét is. 
Láttam is magam előtt a kiindulópontot, az eldugott, gyönyörű völgyet. Benne a 17 éves ikreket, Roant, aki zenész akar lenni, nem elsőszülött nemes, és Riannát, aki fiúruhában a birtokot igazgatja, és csak titokban használhat mágiát. Hogy miért titokban, azt nem tudtam, de gondoltam, hagyom érni a szereplőket, és ha akarnak, majd útjukra indulnak.

2019. április 30., kedd

Könyvfesztivál élménybeszámoló

Kép: Rácz Tibi
Az idei Könyvfeszt hatalmas rosszcsontkodással, és viháncolással kezdődött. Nemrég befejeztem a Vágymágusokat, én ennek örültem. A GF (Galaktikus Fanklub) tagjai meg olvasták, ők meg annak örültek. Aztán én örültem, hogy ők örülnek :D
Szóval amikor Attila felvetette, hogy csináljunk Vágymágusos játékot a Könyvfeszten, akkor jól belelkesedtünk. 
Attila szerzett lovagi jelmezt, Wan-chen lelkesen gyakorolta a tányérpörgetést, és meglovasította Sezi csatabárdját.
Ez kissé áthallatszott a neten a haverokhoz, szóval előkerült pár fűző és középkori hacuka, Istenem, hát, kinek nincs ilyen a fiókban. Nekem is élénk zöld lett egy hajtincsem, és előkészítettem egy zöld nyári ruhácskát. Minden készen állt, hogy kánikulában "középkori" gúnyverseket szavalva egy csapat csepűrágó megszállja a Könyvfesztet. 

Másnap arra keltem, hogy zuhog az eső, és hideg van. Hé, ki lopta el a tavaszt?!

2019. április 24., szerda

Vágymágus játék a Könyvfeszten


A Vágymágusok főhősnője, Szépvölgyi Rianna nagy bajban van. 
Nem elég, hogy a női mágusokat varázstalanítják, és ő férfi ruhában merészel csak varázsolni. De a király emberei összecserélték az ikertestvérével, és elvitték a Néma várba, hogy kiképezzék katonának.  
És mi nincs a katonaságnál?
HÁT KÖNYVEK!
Rianna be akar jutni a Gyógyítók Tornyába a könyvtárba. 
A titkos ajtót megtalálta, a Mutatványosok szobra mögül nyílik. Ám ÖT REJTVÉNY őrzi, mindegyik rejtvény egy-egy szót ad ki. Ha sikerül megfejteni őket, akkor tárul fel az ajtó a vágyva vágyott kincsekhez.
Segíts neki! :)

A játék menete:

2019. április 23., kedd

Dedikálás a Könyvfesztiálon

Szeretettel várok mindenkit  a Könyvfesztiválra!
Ápr. 27. 11-12-ig a B10-es standnál leszek. Innen indul a Vágymágus játék is :)



Facebook esemény linkje

2019. március 19., kedd

Randizhatok egy íróval? Közönségtalálkozó Egerben

A Bródy Sándor Könyvtárban (Eger, Kossuth L. utca 16.) leszek április 3-án, szerdán író-olvasó találkozón. 16.30-tól beszélgetés, utána dedikálás.
Szeretettel várok mindenkit! :)



2019. március 10., vasárnap

Blogturné a gyerekkönyvem kapcsán :)

Nagy örömömre a Blogturné Klub tavaszi turnét indított a tavalyi Könyvmolyképzős magyar gyerekkönyvek kapcsán. Ilyenkor a különböző könyves blogokra értékelések, extrák, interjúk kerülnek ki.
A Segítség, támadnak a betűk! könyvem is terítékre került. Nagyon érdekes kaland volt kezdő olvasóknak olvasókönyvet írni. Én jól szórakoztam, de lássuk, hogyan látják mások!




A blogturné állomásai:

  • 03.11. - Spirit Bliss Sárga könyves út (Interjú)
  • 03.13. - Sorok között


Köszönöm a résztvevőknek a bejegyzéseket :)
A bejegyzések végén egy ötletes nyereményjáték van, ahol három példányt lehet nyerni a könyvből.  Jó játékot mindenkinek! :)




2019. február 25., hétfő

Lovagi torna On Sai módra

Urak, és Úrhölgyek! 
Közeleg a tavasz, és eljött az idő a Kedvencek Viadalára! :) Lovagi tornánkra meghívtuk az Apa, randizhatok egy lovaggal? szereplőit. <3 
A tét hatalmas, a győztessel NOVELLA SZÜLETIK!

Hét fordulóban szavazhattok, ki a kedvencetek, ki nyerte el a szíveteket. Az első szavazás kezdete 02.25. hétfő 10 óra, majd jön a következő. Minden szavazás 24 óráig él, és utána kiderül, melyik szereplő jutott tovább a következő fordulóba. 
Figyeljétek az On Sai Facebook oldalt.
Kampányoljatok kedvenceitekért, lássuk, ki nyeri el az olvasók szívét! :)



Kép: W. Attila



2019. február 16., szombat

Új időpontban a meseíróknak szóló előadás!

Módosult a meseíróknak szóló előadás időpontja. 
Új időpont:
Február 22. Péntek 17.30

Nagyon érdekes, hogy attól függően, honnan jön egy meseíró, más kreatív írás problémákat hoz, és más dolgokat nem ért a meseírás kapcsán. A interaktív előadás során ezeket a témákat is körbejárjuk, nemcsak a dramaturgiai ív, vagy a célcsoportok problémáját. :)







2019. január 19., szombat

Februári előadások

Febr. 10., vasárnap 10-12 óra - Bontsd ki a lehetőségeidet! 
A Kreatív élettervezés sorozat utolsó alkalmához értünk. Remélem, izgalmas önismereti-művészeti út volt mindenkinek. Aki még nem volt, annak érdemes jönnie, mert erről egy darabig nem beszélek :)

A másik előadás szerkesztői téma, meseíróknak szól :)
Febr. 24., vasárnap 10-12 óra - Mitől jó egy mese? Dramaturgia, korcsoportok, egyéb izgalmas titkok.

A szerkesztő blogom fejlécében készítettem egy új aloldalt, Aktuális előadások címmel, ahol egy helyen van, mikor milyen témáról beszélek. Szeretettel várok mindenkit :)