Kalandjaim a Zsoldos-díjjal

Ezt a könyvtámaszos díszdobozt
nyertem a Preyeren :)

Itt az ideje, hogy lezárjak egy ajtót, és nekem ebben mindig sokat segít, ha összegzem a gondolataimat.

Annak idején nem íróként, hanem szervezőként ismerkedtem meg a Zsoldos-díjjal. Az ilyesmi gyakori az életemben, mert tizenöt éves koromtól segítek jótékonysági szervezeteknek, vallási vagy civil csoportoknak, besegítek a háttérszervezésbe bárhol, ahol közösségért dolgoznak.

2006-ban történt, hogy második lett egy novellám a Preyer-pályázaton, és elugrottam Salgótarjánba az Avana Egyesület Hungarocon rendezvényére. Első találkozásom volt velük, és mivel akkor már blogoltam, le is írtam a rendezvényről a benyomást, jót, rosszat egyaránt.

Visszajelzést mindig azért adok, hogy aki jó szervező, az fejlődni tudjon és új szempontokat kapjon. Az Avana akkori vezetője, Bódi Ildikó rám is írt, és elkezdünk beszélgetni. Láttam, hogy egy kicsi, vidéki, sok idősebb emberből álló egyesület, ami erején felül végez irodalmi közösségi munkát.

Hamarosan be is léptem az egyesületbe és az első közgyűlésen, amin ott voltam, elkezdtem átszervezni a hátteret, pl a díjat tárgyévesíteni, egy írótól csak három novella nevezhetőségét bevezetni, meg a külső kommunikációt is javítani kellett.

Előítéletek, avagy nők a hazai sci-fiben

Ezt a bejegyzést pár éve írtam, de nem tettem ki. Most újra felmerült a téma a Könyvesblog körkérdése miatt.

2004 óta éve vagyok a fantasztikus életben, és az a véleményem, hogy azért nincsenek ma idehaza aktívan publikáló női sci-fi írók, mert maga a közeg kiszűrte őket. 

Nem egy látványos, ellenséges szexizmus folyik, hanem valami teljesen magától értetődő, lappangó gondolkozásmód, nők és férfiak egyaránt át vannak itatva. Amúgy én is...

No, készítsétek be a teát, ez kissé hosszú lesz, de ideje, hogy meséljek... 

Készülőben

Tavaly a lovagos könyvvel a YA romantika bűvöletes terepén jártam, de idén visszacsámborgok a felnőtt korosztályba. Már nagyban dolgozom a transzencens sci-fi sorozatom harmadik kötetén. Most már a háború, és a keresztényüldözés kellős közepében csöppenünk.

A Scar kötetben még csak egy furcsa anomália volt a Gonosz beszivárgása, amit Chester, a  fiatal uralkodó zseniálisan észrevesz. El is küldi a főhősöket, hogy kiderítsék a dolgot, és látszólag meg is oldódik minden. Bár kissé nyomasztó, hogy mintha Isten is lépne a gigantikus sakktáblán, ami azonnal felveti a szabad akarat kérdését.

A második kötetben azonban a Gonosz lép. Miközben elindulnak a harcok, felmerül az is, hogy lehet-e a jóért rosszat tenni. Mentálok, emberek egyaránt megadják rá a saját válaszukat, és döntenek...hogy jól vagy rosszul, majd kiderül.

Scar - 4. részlet

(Korábbi részek)

A Statárium-törvényt 3666-ban adták ki. Három év rettegése szülte a rendeletet, de akkor már senkit sem érdekelt az igazság. Temetet­len halottak hevertek szerteszét, az emberek bezár­kóztak, már nem termeltek, három év össze­zilálta azt, amit társadalom­nak hívtak. Aki enni akart foszto­gatott, amíg még akadt mit, később, amikor már minden elfogyott… a háború utáni nép­számláláskor a hatéves kor alatti lakosság száma meg­döbbentően alacsony volt. Emerin császár nem értette a dolgot és a szakácsok mélyen hall­gattak, honnan volt a lakomákhoz a zsenge malachús.

Scar - 3. részlet

(Korábbi részek)

ARTÚR kitárt karral feküdt az oltár előtt. Ez volt az az éjszaka és ez volt az a pillanat, ami tudta, örök végtelenséget hordoz. A szürke kőlapok átsugározták testébe az éjszaka fagyát. Három napja nem fürdött, nem evett. Három napja kutatta Scart.

Fázott. Belülről áradt ez a hideg. A teste cserbenhagyta, de nem számított már. A templom némán hallgatta lassú légzését, közönyösen, mint a Mindenható Isten.

Utolsó látogatása volt ez. Minek jöjjön egy olyan Istenhez, aki süket, aki sohasem szólt, nem adott jelet magáról? Egész élete ott hevert vele együtt az oltár előtti fagyos kövön. Nem voltak már könnyei, elfogytak az imái, elnémult benne minden szó. Mindig teljesítette a Törvényt. Nemcsak a betűt; élte, hitte, vágyta a benne rejlő szellemiséget is.

Hát mi kell még ennek a mohó Istennek? Ennek a gonoszul néma Istennek? Aki tudta, tudta és mégis hagyta. Nem szólt közbe, nem tett csodát, hagyta meghalni Scart.

Új sorozatom, avagy ki is az a Scar?

Calderonról már sok szó esett, de a Szivárgó sötétség sorozat első kötetéről eddig alig mondtam valamit. A sorozat szó ne riasszon el senkit, minden regény önálló egység lesz, ahogy a Calderonos történetek is azok.

A Scar egy nagyon szeretett regény, és különös elengedni a kezem közül, de ideje, hogy kivigyem a napfényre. A szerkesztése megkezdődött, hamarosan nyomdába megy. Mikor meséljek róla, ha nem most? :)

Az első fejezet már olvasható volt a blogon korábban, és pár téli gondolat is. Scar az egyik szereplő, aki elég öntörvényű, és hatalmas igazságérzet fűszerezi a makacsságát. Tetteivel katalizál, felrázza az embereket, jó és rossz értelemben egyaránt, de ami a legkülönösebb, Isten suttogását hallja. Számára az a különös, hogy mások miért imádkoznak a süket égnek.

Új novellám a Galaktikában

Hétfőtől már kapható az újságárusoknál a februári Galaktika. Ez a 275. szám, és egyben az újraindult Galaktika 100. száma.
A lapban megjelent a Termékvisszahívás novellám. Ez most nem társadalmi vagy vallási sci-fi, hanem simán egy nap története.

Ez az eleje:

"Szilárd álmosan bámult ki az ablakon. Az Andrássy úton szállingózó hóesést nézte, és a lemerülő akkumulátorú, szakadatlan csengető Mikulást, mely így, januárban csak foszlott ingerültséget keltett a zimankós reggelen összehúzott kabáttal siető járókelőkben. A robot feje fölött még színes lámpafüzérek villóztak, sárga, piros, zöld, az örök színek, körülölelve a hatalmas reklámtáblát, legyen neked is Edwardod, saját vámpírt minden lánynak, de a karácsonyi örömöknek már hűlt helyük volt, a kukákból kilógtak a csorba játékok, és a holofák három zöld golyója, mely megrepedve már nem biztosította a térhatást.

Calderon - 1. rész

A Könyvmolyképző jóvoltából az idén megjelenik az egyik regényem. A cím még tűnődés alatt, az oldalsávban lehet szavazni, kinek melyik címötlet tetszik.


*

Röpke tartalom: 

Calderon kapitány egy jóképű, ifjú főnemes, aki rangrejtve él, és épp öngyilkos akar lenni.
Úriember nem temetkezik hitelbe, így Calderon munkát vállal. De miért kap egy böhöm nagy űrcirkálót, amit nem tud vezetni? Milyen Játszma folyik körülötte? És mit kezdjen a csinos japán kadétlánnyal, aki a parfüm per légköbméter arányt is képes kivizsgálásra felterjeszteni?
Calderon a szálakat bogozgatja, mígnem kisül, az élet a tét. Ez még nem motiválná, de a lány felajánl egy igazi, japán teaszertartást.

Hát mondhat egy férfi erre nemet?

*

1. részlet:

Genius Calderon meghúzta a ravaszt, de a lézerfegyver felmondta a szolgálatot. A zizegésből ítélve lemerült az energiacella. Meg sem lepődött rajta, csak fásult mozdulattal kivette a szájából a csövet, és az ablakon beszivárgó hajnali derengést bámulta.

 Mara halott. A nő, akiért sutba dobta a nemesi rangot, a nő, aki eddig győzött a szapora agytumorsejtekkel szemben, ostobán alálépett egy űrsiklónak. Mara a születésétől fogva tudta, hogy haldoklik. Versenyt futott az idővel és minden pillanatot megélt, őszinte örömmel élvezte a létezést. Ha este, szeretkezés után Calderon olyasmit susogott a fülébe, hogy minek is élne nélküle, Mara villámló szemmel szellemjárást ígért.