A következő címkéjű bejegyzések mutatása: évértékelő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: évértékelő. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. január 3., szerda

Évösszegző

Szoktatok éves horoszkópot utólag olvasni? Nagyon szórakoztató, próbáljátok ki :)

Szóval évértékelő... 
Januárban tök jól megterveztem mindent, ez februárban azonnal borult is. Aztán az év nagy része abból állt, hogy mindig valami történt, vagy valamit fel kellett dolgozni érzelmileg.

A jó hír az évre, hogy főállású író lettem, a rossz, hogy írni viszont alig tudtam. Hol az idővel akadt gond, máskor meg szétesett a fókuszom.

De mi történt írói téren?

- Voltam dedikálni a könyvhéten, könyvfesztiválon, decemberi Csillagszórón.
- Befóliázták a könyveimet, és az Indexnek nyilatkoztam erről.
- A Vágymágusok sorozat 3. kötete megnyerte a Merítés közönségdíját. 
- Voltam beszélgetni az I. Dark-Urban-Fantasy Est keretében egy nagyon hangulatos rendezvényen.
- Megjelent a Titkok és intrikák novelláskötet (A VM4-et sajnos nem sikerült megírni.)
- Éldekorálással is megjelent a novelláskötet, ez a Könyvmolyképzőnél az első ilyen magyar mű.
- Született egy szakdolgozati fordítás az Apa, randizhatok egy lovaggal? könyv elejéből.
- Született egy másik szakdolgozat, ahol a Szivárgó sötétség istenképe került terítékre.
(Majd a szerzők engedélyével kikerülnek a neveik, és szakdolgozatok a vinyós olvasói csoportba, de még zajlik az egyetemi bírálat.)


Nagyon köszönöm mindenki szeretetét, segítségét, türelmét. Ez egy emlékezetes év volt, de minden változás egyben új utakat is jelent, és ez egy jó dolog.

Milyen hír van még?

Ez a blog le fog állni, ez is az új év egyik változása. Durva belegondolni, de 18 éve blogolok. Általában vegyes tartalmak voltak, de most háromfelé válik a kis világom azzal, hogy professzionálisabban foglalkozom mindegyikkel (írás / önismereti csoportok / írók és szerkesztők képzése).

Az új írós oldalam: onsai.hu
Nézzetek be, már vannak új tartalmak :)

Boldog új évet mindenkinek!


2022. január 1., szombat

Évértékelő - 2021


Itt az új év, és ahogy szoktam, eltűnődtem, hogy mi is történt. Első gondolatom az volt, hogy milyen jó, hogy a tavalyi év végre eltrappolt a búsba... Főleg arra emlékszem, hogy depresszióztam, meg próbáltam megoldani a megoldhatatlant, a család eü. bajait, de sorozatosan nem sikerült.
A blogot megnézve kiderült, hogy valamit azért csináltam, bár rejtély, hogy mikor. 

Írói téren újdonság volt, hogy januárban elérhetők lettek e-bookban a könyveim, köztük legfontosabb a Scar kötet, amit rengetegen kerestek, de a pandémia miatt csúszott az utánnyomása.
Áprilisban sikeresen megjelent az Apa, randizhatok egy lovaggal? harmadik kiadása. Nagyon örülök, hogy ennyi fiatal olvassa. Ez még nem az olvasni nem szeretőknek szólt, de a Vágymágusoknál már tökéletesítettem a behúzó technikát. Szerintem a jó író olyan, mint a pók, szövi a hálóját, és várja, hogy jól beleragadjon az olvasó... :)   

Nyáron lezajlott a fanfiction pályázat. Nagyon jó képek, kreatív alkotások, izgalmas novellák születtek. Az eredményhirdetés itt olvasható. Imádtam a pályázat minden percét, jópofa élmény, hogy más is részt vesz a világokban.

2020. december 29., kedd

2020 - évértékelő


Az idei évben világméretű krízis zajlott, de mint minden hatalmas, éles változásban, ebben is benne lapult a felszabadulás. Nagyon érdekes volt látni, hogy sokan eddig mókuskerekében éltek, de otthon lelkesen ezerféle kreatív dologba kezdtek. Az online oktatás és a home office alatt az introvertáltak szinte kivirágoztak, és utat találtak a világhoz. 
Közben az igazság pillanatai is látszottak, családok szakadtak széjjel, új emberi kapcsolatok alakultak ki, megnőtt az igazi, mély, őszinte figyelem a másik ember felé. Előjöttek a társadalmi feszültségek, és a nők munkájára nagyobb figyelem hárult, a bántalmazott nők helyzete is előtérbe került, minden iszonyú krízisével egyetemben.
A krízis tükröt adott a céges vezetőkről is. A protekciósok és hozzá nem értők rugalmatlanok voltak egy ekkora változáshoz, míg akik tehetséges vezetők, azok kihívásnak vették és új utakat találtak. Mint egy hatalmas mérleg, minden megmérettetett, és bizony volt, ami könnyűnek találtatott. Élet és pusztulás egyszerre volt jelen mind a  fizikai, mind a mentális térben.

2020. január 1., szerda

2019 - Évösszesítő... egy kis kollektivista gyorstalpalóval :)

kép: pinterest
A 2019 ritka nehéz év volt, egy csomó olyan problémával szembesültem, amit nem tudtam megoldani, vagy olyan módon kellett, ami nekem érzelmileg nem megy.
Az előző év se volt könnyű, nem is jelent meg regényem, de optimistán úgy indultam a januárnak, hogy ide nekem az oroszlánt, mit nekem regényírás, meg magánéletileg is ezernyi tervem volt. Aztán év elején keresztülment a családon az Élet nevű tehervonat, és biztos, ami biztos, még vissza is tolatott. Plusz meg kellett oldanom valamit, amit tíz éve nem tudok.

Annyira nehéz év volt, hogy külső írós tevékenységben csak a fontosabb dolgokat tartottam meg, minden mást elkezdtem lepakolni magamról. Közönségtalálkozón Egerben és Pakson jártam, mindkettő nagyon jó élmény volt. Részt vettem a Csillagponton Debrecenben két kedvenc íróm, Raana Raas és Szabó Sándor társaságában. Kiültem beszélgetésre, dedikálásra a kiadó rendezvényein: a könyvfesztiválon, könyvhéten, az őszi Olvasás éjszakáján és a téli Csillagszórón. (Utóbbiról hanganyag itt.)

Lehozott egy interjút a Népszava, lehet-e a jóért rosszat tenni címmel. Illetve volt egy élő beszélgetés a Manna FM rádióban is egy kis lelkizéssel. (Hanganyag itt.)

2018. december 30., vasárnap

2018

Elmúlt az idei év is, és tűnődtem, hogy írjak-e összesítést, mert kicsit döglött év volt, és ugye holtakról jót, vagy semmit. Aztán végigpörgettem a blogot, és kiderült, mindenfélét csináltam, csak nem vettem észre, mert lekötöttek más bajok. Az idei év másoknak is kemény volt, meglepő, milyen sok ismerősnél volt válás, betegség, egyéb krízis. Talán az elhúzódó tél is okozta.
No, de nézzük, mik történtek :)

Négy könyvtárba hívtak beszélgetni, vagy rendhagyó irodalomórát tartani: Kispest, Szolnok, Gödöllő, Paks, és mind felejthetetlen élmény volt, nagyon jó emlékeket őrzök róluk.
A Szegedi Egyetem BölcsészFeszt rendezvényén is volt egy beszélgetés, meg egy élő szövegelemzés. Szeretek ilyen elemzést csinálni, iszonyúan látványos, és elgondolkoztató. Kicsit olyan, mint egy bűvészmutatvány. :)

Tartottam pár előadást a tehetséggondozás keretében is. Szó esett a megküzdésről, a fejlődésről, és mostanában kreatív élettervet csinálunk a hallgatókkal. (Ezek nyílt előadások, nem zárt íróiskolai kurzusok. Ha valakit érdekel, január 13-án lesz a következő alkalom.

2018. január 2., kedd

2017 - évértékelő

Az idei év a mászkálás és a gondolkozás jegyében telt. 
Előbb lássuk a mászkálásokat, aztán majd elmesélem a gondolkozásokat is :)

A Könyvfesztivál hangulata idén is elragadott, nem véletlen, hogy hosszú bejegyzés született róla. :)
Ami nagy öröm volt, hogy itt beszéltük meg Mannival, a rajongói oldal összeolvad a Facebookon az On Sai oldallal, és reggelente oda kerülnek ki a könyves idézetek. Nagyszerű döntés volt, és nagyszerű változás. Köszönöm Manninak a csodaszép idézeteket, képeket! <3
Az idő aztán lopva telt, és novemberben egyéves lett a Galaktikus Fanklub. Szeretettel üdvözlöm az új tagokat, Elizát, Flórát és Alexát :)


A Könyvhét lényege a sokféle találkozás, beszélgetés. Idén egy cuki gekko is eljött, hatalmas meglepetést okozva. A gazdival együtt Calderon rajongók :) 


2017. január 1., vasárnap

Évértékelő

Meglepően alakult az idei év. Íróként zuhanórepülésbe kerültem, de egy csomó ember épp most, épp itt, épp velem akart valamit csinálni, és ebből meglepő és nagyszerű dolgok születtek. :)

Rögtön év elején ért az első nagy öröm, elkészült a Calderon angol fordítása. Örök hálám Katona Ildi kiadóvezetőnek, és Mórocz Dani fordítónak! Újszerű, bizsergető érzés volt angolul is röhögni a poénokon. :D

2015. december 31., csütörtök

2015

Az idei év kissé rázós volt, de a végén jól alakult. Tűnődtem, hogy visszanézem a blogom, de most lusta vagyok.
Mire emlékszem?

Év elején kaptam egy lehetőséget, hogy a bakancslistám utolsó pontját megoldjam, amit sok éve nem tudok. Ezen a listán sajna nem olyanok szerepelnek, hogy "nyaralás Japánban", hanem inkább olyanok, hogy "rettegsz a vezetéstől? szerezz jogsit!" Lehet,  unalmas lenne az életem, ha nem szívatnám saját magamat. A mostani pontot nem mesélem el, lényeg, hogy sikerült, és ez valami nagyon mélyről jövő felszabadulást hozott. Ráadásul még Isten is besétált a képbe (esküszöm, ez a dramaturgiai érzék félelmetes), szóval nagyon jó és nagyon meglepő szitu lett belőle.

2014. december 31., szerda

2014


Ó, eltelt még egy év! :) Visszatekertem a blogot, hogy megnézzem, az írós-szerkesztős fronton mi történt.

Idén az évet írástechnikai előadásokkal kezdtem az Irkánál, meg azon nosztalgiáztam, hogy milyen zenére írtam a Scart, vagy a Calderon kettőt. Közben épp zajlott a Magyar Könyvek Viadala, amin a legjobb borítónak a Scar címlapját szavazták meg az olvasók.
 Tavasszal jártam egy kerekasztalon a KULTOK rendezvényen is, ahol nagyon örültem Nemes Istvánnak, jó volt pár szót váltani vele, meg annyira jól tud sztorizgatni. Érdekes volt maga a rendezvény is, a magas irodalom nyitása a populáris kultúra felé, nagyon elgondolkoztatott. 
A Könyvfesztiválon találkoztam sokakkal, plusz mivel életem első fanfiction írását megkaptam, így hirtelen ötletből hirdettem egy fan pályázatot. Nagyon élveztem minden percét, köszönöm szépen a sok jó novellát! :) Farkas Viktória nyerte meg, a Plazmalángot ajánlom figyelmébe azoknak, akik szerették a Csak mi, lélekharcosok novellát, kiváló folytatása, én is imádtam.

2014. január 3., péntek

2013

Itt az új év, és bennem is motoszkált a viszketegség, hogy visszatekintsek az előzőre.
2012-ben nem lett világvége, így muszáj volt az összes halogatott dolgot idén megoldanom. Pedig egy jó világvége teljesen praktikus dolog, és ilyenkor az ember széttárt kezekkel állhat, hogy bocsi, én mindent megtettem, de hát ez az atomcsapás, kérem...:P
Ezek a maják tök megbízhatatlanok, kénytelen voltam összekaparni magam, és megcsinálni mindent, de ekkora nyomás még az életben nem volt rajtam. Főként a pszicho terén éreztem. De munkában is kisturbó voltam, meg írásban is, és végül tök sikeres volt minden, de azért értem már, hogy a Télapó miért pihen egy évet....

2012. december 30., vasárnap

Évértékelő

Ha ez ember lánya sok évig blogger, akkor megmaradnak a régi beidegződések, és amint a december a harmincas számok felé közeledik óhatatlanul évértékelőt akar írni. Ez egyfajta viszketegség, már rájöttem. Most is írok, de a változatosság kedvéért nem lesz benne sci-fi meg pszicho, csak írás.


Tavaly már tudtam, hogy megjelenik a regényem, így amikor a kiadó kérte, hogy mutatkozzak be íróként, akkor feltúrtam a vincsesztert, és februárban elindítottam ezt a blogot. Heti egy novella kikerült, volt közte fantasy, szépirodalom, minimalista sci-fi ötletnovella, szóval minden, amit firkálgattam az évek során. Később írtam is egy összefoglalót hozzájuk, mert én se igazodtam ki.