2020 - évértékelő

Az idei évben világméretű krízis zajlott, de mint minden hatalmas, éles változásban, ebben is benne lapult a felszabadulás. Nagyon érdekes volt látni, hogy sokan eddig mókuskerekében éltek, de otthon lelkesen ezerféle kreatív dologba kezdtek. Az online oktatás és a home office alatt az introvertáltak szinte kivirágoztak, és utat találtak a világhoz. 

Közben az igazság pillanatai is látszottak, családok szakadtak széjjel, új emberi kapcsolatok alakultak ki, megnőtt az igazi, mély, őszinte figyelem a másik ember felé. Előjöttek a társadalmi feszültségek, és a nők munkájára nagyobb figyelem hárult, a bántalmazott nők helyzete is előtérbe került, minden iszonyú krízisével egyetemben.

A krízis tükröt adott a céges vezetőkről is. A protekciósok és hozzá nem értők rugalmatlanok voltak egy ekkora változáshoz, míg akik tehetséges vezetők, azok kihívásnak vették és új utakat találtak. Mint egy hatalmas mérleg, minden megmérettetett, és bizony volt, ami könnyűnek találtatott. Élet és pusztulás egyszerre volt jelen mind a  fizikai, mind a mentális térben.

Az idei évem amúgy nem volt annyira szar, de csak mert minden viszonyítás kérdése, és az előző kettő brutálisan rossz volt. Tavaly konkrétan a megérzésem miatt nem halt meg a gyerekem, ami félelmetes volt, ez nálam tízes skálán tíz. Ehhez képest a pandémia a szubjektív skálámon csak hatos, mert mindössze gazdasági bajaim voltak, ami azért nagyságrendekkel jobb. Hálás vagyok az életnek, és ezt őszintén mondom.

Az év elején megnéztem a járvány terjedési rátáját. Mint írónak, jóval rosszabb forgatókönyvek vannak a fejemben, úgyhogy feleslegesnek tartottam élesztőt, vécépapírt, vagy épp önvédelmi fegyvert venni (teljesen logikátlan amúgy, hogy ezeket vásárolták fel). Helyette elkezdtem naponta tornázni és egészséges életmódra váltottam, hogy kis virgonc legyek, ha lélegeztetőre kerülnék. 

A járvány eleje még érdekes volt, problémamegoldóként segítettem sok ismerősnél a cégbeli változásokban, no, meg "calderonos" megoldásokat javasoltam, hogy lehet az alkalmatlan kisfőnököket túlélni. Ám aztán egyre nehezebb volt az a borzalmas mérvű társadalmi depresszió, ami mindenhonnan sugárzott. Én empata vagyok, átveszem más hangulatát, más érzését, és ugyan nagy rutinnal lezárom egy masszív fallal és elemző gondolkozással, pont azért, hogy a vállamon meg tudjak tartani másokat, de van, amikor már lezárhatatlan, van, amikor már a halottak számadata önmagában túl erős tény.

A két herceget még meg tudtam írni, mielőtt lenyomott a letargia. Próbáltam minél több fényt, meleget, reményt beletenni a könyvbe, hiszen tudtam, mire megjelenik, addigra sokan krízisben lesznek. A vége már csak azért ment, mert az olvasókból felszívtam az életérzést, a vágymágusos fanfic pályázat lelkesedése napként ragyogott, és ezt az érzelmi folyamot forgattam vissza a könyvbe. Adunk és kapunk, mint valami ősi egyensúly.

Utána viszont önmagamba húzódtam, szétesett minden év eleji tervem, ugrott az életmódváltás, és minden dolgom. Ilyenkor nem szoktam aggódni, időt kell hagyni az időnek. Kivettem a szabadságom, és vártam, hogy elmúljon. Egy ideig filmeztem, de aztán furcsa módon HP fanficeket kezdtem olvasni, soha nem tettem még ilyet, ez a világ hajdan kimaradt. Most megnyugtatott, elbűvölt, megtartott a szakadék felett a sokféle történet, és izgalmas volt, hogy Pitonnak hányan álmodtak új sorsot, új életet.  

Nyáron már látszott, hogy jó eséllyel felesleges írnom bármi mást, mert csoda lesz, ha a könyvkiadás talpon marad, de reméltem, legalább A két herceg ki tud jönni. Az is látszott, hogy az elmaradt előadások, szereplések, oktatások miatt komoly anyagi gond elé nézek. A művészeti ágak összeomlottak.  

Ott álltam a kérdéssel, hogy el merjek-e menni sátortáborba a gyerekekkel, amikor se keretem, se a pandémia  miatt nem kéne. Ám az embernek van egy mély, benső hangja és én hallgatni szoktam rá. Elmentünk, mert egyszerűen éreztem, hogy ez mérhetetlenül kell. Így is lett, évek óta nem éreztem sehol ennyire jól magam. Nekem nagyon fontos a közösség. Hiába vagyok kissé kívülálló, akkor is a bőrömön érzem a jó közösségeket, ám megfeszülök a destruktívokban. A szefantorosokból sugárzó nyugalom és szelíd szeretet egyszerűen kisimított. Jó volt élni, jó volt részese lenni egy tópartnak, egy tábornak. A gyerekeim is ezt érezték, három kis szabadgondolkodó, aki kivételesen nem különült el, hanem részese lett egy nagy egésznek.  

Hajdan az Aranymosás csírája ebből a táborból indult ki, és most újra ez a tábor segített. Ősszel a pandémia második hullámát állni tudtam, kezelni tudtam a kiboruló írókat. Jó hajós vagyok, és olyan, mintha újra fel tudtam volna húzni a vitorlát és elkapni a szél farkincáját. Az íróiskolát egy ötlettel új utakra vittem, és az életerő, amit magamban éreztem, transzformálódott oda. Érzem, hogy érzik a fiatal írók, izgatottak, hogy jövőre új kaland kezdődik. 

A saját gazdasági dolgaimat is megoldottam, az élő előadások helyett egy hirtelen ötlettel a Patreonra költöztem. Meg is lepődtem, hogy az új helyzet milyen mélyen előhívja a tudásomat. Nem hiszem, hogy élőben beszéltem volna egy olyan komplex témáról, mint az író személyisége és az érzelmi ív szétválása. Vagy önismereti sorozatot tartottam volna a megküzdésről. Még csak bemelegítettem, de az eddig felkerült anyagokra máris örömmel nézek. Kiástam a régi előadásaim hanganyagait is a gépemről. Különös, mennyire kinyílt a világ és mennyi új tervem van. 

És igen, írósak is... Most vagyok abban a fázisban, hogy már nem gondolkozom, csak hagyom áramlani az életerőt. Az idei évért még van egy adósságom az én jó öreg Piton barátomnak, aki a sötétségben velem tartott. Ahol kapok, ott adok is, muszáj megírnom egy fanficet vele, hozzáadnom egy mesét a fandomhoz, de közben már írom újra a saját történeteimet. Elkezdődtek felkerülni a Szösszenetek (mint a Zaher és a szerelem, ez szilveszterig public olvasható), de jönnek más dolgok is (ünnepekkor mindig public lesz sok dolog). Januártól felkerülnek a regényekből is a nyers szövegek. Ez engem is motivál a jóval ütemesebb írásra, még akkor is, ha esetleg a könyvkiadás ingatag lábakon áll épp.

A Vágymágusok 2. - A két herceg december végén megjelent, online könyvbemutatót is tartottam. Az ujjongó öröm, ami most áramlik az olvasókból, visszakerül hozzám és csillámként beleolvad az új sorokba, új történetekbe. Mesélni... van-e ennél ősibb dolog?

Köszönöm mindazoknak, akik velem tartottak. Köszönöm, hogy a könyveimet olvassátok a kórházi ágyakon, magányos karácsonyokon, vagy épp kézről kézre adjátok a barátokkal... 

2020 a krízis éve volt, legyen a 2021 a csodáé. Új utaké, új álmoké, új vágyaké :)