Gondolatok: Amikor kikerül az utolsó pont

Kész a Vágymágusok folytatása.

Vannak pontok, melyek mögött egy egész regény áll. Nagyon különös érzés kitenni ezt a pontot, van egyfajta megkönnyebbülés benne. 

A regények közepén mindig van egy holtpontom, ami mély sötétség, és úgy érzem, soha nem lépek ki belőle. Évek rutinja megtanított rá, hogy ilyenkor húzzak elő egy papírt, és írjam le fejezetenként, hogy mi történt eddig. Soha nem jegyzetelek, a háttérvilágot és a szereplők sorsát mindig fejben tartom, egyszerűen túl bonyolult lenne leírni, hiszen mindről jóval több képem van, mint amennyi később

a lapokra kerül. Ez az egyetlen jegyzet, amit elkészítek, egy utólagos térkép, hogy lássam, milyen utat jártak be eddig a szereplők, és emlékezzek az eredeti tervekre, majd megértsem, hol tértem el tőle, és milyen út vezet előre.

Amikor átlendülök a holtponton, utána újra a normál tempójú írás jön. Ám a regények végére felgyorsul az írás, képtelenül sok időt töltök a gép mellett, ebből csak a külső kötelességek zökkentenek ki. De nem olvasok könyveket, nem nézek filmeket, a világom beszűkül a történetre és nem csinálok semmi mást már, csak hűséges krónikásként loholok a szereplők után. Olyan érzés, mint ha már nem bírnának várni, valósággá akarnának válni. Mintha egy dimenzióban léteznénk, beszippant a világuk, megszűnnek az énhatárok köztük és köztem.

Sorok mögött: Kalandozások zsánerek között

Mostani írós körblogolásunkban arról mesélünk, merre jártunk, milyen zsánereket próbáltunk ki.

Az írást nálam rengeteg szóbeli mesélés előzte meg. Kiskamaszként azzal szórakoztattam az öcsémet, hogyan lehet vígjátékként, vagy épp krimiként elmondani a Piroskát, a Hófehérkét, és a csajosabb meséket.
Később is vevő voltam a hülyeségre, szép emlékeim vannak arról, hogy éjjelente kísértetsztorikkal ijesztgetem a többieket a táborokban. Az érzés, amikor megdermed a levegő, lélegzetvisszafojtva figyelnek... ah, hát az utolérhetetlen...:D

Sorok mögött: Ej, ráérünk írni még...

2014-ben indult a Sorok mögött rovatunk, ahol írók körblogolását olvashatjátok. Mostani témánk a halogatás.

A halogatást sokan negatív dolognak tartják, de szerintem attól is függ, hogy mit és hogyan halogatunk. Amikor pszichóra jártam, egy szemeszter erejéig felvettem a halogatás pszichológiáját. Akkoriban még gyerekcipőben jártak a kutatások, angol cikkeket fordítottunk és megvitattuk. 

Nem is heverészek,
hanem az erőforrásokat optimalizálom... :)

Nagyjából az körvonalazódott, hogy vannak, akik stressz miatt halogatnak, vannak, akiket pont, hogy felpörget, mások túlvállalják magukat. Itt egy cikk erről bővebben.

Ó, igen, team Artúr...:)

Éjjel van, és nem tudok aludni, ami ritkán esik meg, mert keveset alszom, de azt abszolút mélyen. Mondjuk, ha éjjel vihar van, akkor atomcsapások elől szoktam menekülni, és álmomban tök menő döntéseket hozok, mert egy pont után sosem menekülök, hanem megfordulok, és segédkezek a világmegmentésben, amibe mondjuk belehalok, de ez mellékszál...

...ha azt gondoljuk, hogy Don hűha, vagy Scar szupertápcsíra, esetleg Lucy túl hatalmas, akkor még sehol se vagyunk. Artúr nem egy telepata mentál, aki anyagot formál, vagy egy különleges harci képességekkel rendelkező, zseniális navigátor, hanem egy sima ember...

Akár a valós életből is lehetne a szomszéd srác, a helyi kisközi vezetője, vagy épp egy papnövendék. Találkoztam már artúrokkal, olyan emberekkel, akik ott élnek mindenhol... és akik atomcsapás esetén kint maradnának velem a bunker előtt, és mentenék az emberiség maradékát, akkor is, ha belehalnak.

Szeretem azt, amikor nemet mond. És azt is, amikor kutatja a valóságot, mert ő csak abban akar hinni. A dolgok azok, amik, a fogaskerék mindig is fogaskerék marad, hiába hazudjuk nyalókának. Ezt életemben én is sokszor éreztem, Elvárják, hogy valamiről valamit gondoljak, Pedig a dolgokat csak hosszan kell nézni, előfeltevések nélkül, és megvárni, amíg kirajzolódik az igazi kép, minél több illúziót lehántva. Artúr meg meri kérdőjelezni Istent. Máshogy, mint Scar, aki valami ősbizalommal hisz.  

Az is jó, hogy Artúr nem önmagában áll, hanem a többiek rajzolják ki. Márk és Adalbert szemével látjuk, ahogy a Miogin bázis mindennapjaiban, hol vidám, hol életveszélyes perceiben ott vannak egymásnak, vagy épp nincsenek ott, és hordozzák ennek hiányát. Nagyon szeretem Artúr és a Márk barátságát, két ennyire más ember kötődését.

És szeretem Adalbertet is, aki ebben a sztoriban tartogat pár meglepetést. Nem csak azt, hogy lett Márk a keresztapja, de azt is, hogy valójában ki ő, milyen ember, mi lapul az örökké viselt digitális maszk alatt.

Elálmosodtam :) Most hallgassunk egy kis Hoziert:

Kívánj, ahogy a mesében...

Írom az Artúr kötetet, és most jött el az a pillanat, hogy még lehet kívánni.

Legutóbb a Calderon-2 kötetnél lehetett, kértetek egy csöppnyi melegszálat, mire kaptatok nemzeti hős yaoi szamurájokat, meg kértetek kissé bővebb leírást a Házakról és a kardokról, mire jött egy tibeti transzcendens császárság, meg egy csomó politika.  

Írom Artúrt, de a Szivárgó sötétség sorozat háttere eléggé komplex, és nem biztos, hogy én pont azt a részét tartom érdekesnek, amit az olvasó. Mi az, amiről szeretnének többet tudni? Volt olyan titok, furcsaság, amiről bővebben is hallottatok volna? Érdekesebb bolygók, csaták, hadi lépések? Esetleg technikai dolgok? 

És hogy álltok a szereplőkkel? A főhősök mindenképp lesznek, azért főszereplők, meg a sztori is stabil, de a mellékszereplők közül kiknek adjak több "játékidőt"? 

És ha már itt tartunk, milyen arányokat szeretnétek? Több űrcsatát, több romantikát vagy épp több filozófiai-vallási fejtegetést?

Ó, persze nem ígérem, hogy jó leszek, és úgy valósul meg minden, amit kértek, de nagyszerű játék ez, azt hiszem :)

Majd kérem, hogy ne Facebookra, molyra, más helyre írjátok, hanem ide a blogra, hogy írás közben könnyen vissza tudjam nézni. :)

Tollra fel!

Lássuk, mi érdekel Titeket! :) 

Lovagok, istenek, csavarok - avagy az írásról

Nibela tűnődött egyet az írós blogbejegyzések kapcsán, és erről eszembe jutott, hogy imádom más írók írásról szóló gondolatait. Szóval akár én is lekörmölhetném a mostani lovagos regény írástechnikai gondjait, hátha eme perverzió kölcsönös, és van olyan író, akit meg ez érdekel. :) 

(Ez most olvasóknak roppant illúzióromboló lesz, szóval inkább lapozzatok, thx)

Minden regény után még jár az agyam egy ideig, hogy mi hogyan valósult meg, és ilyenkor már nem a történet érdekel, hanem az írói eszköztár, és az, mit és hogyan sikerült kibontani, vagy elszúrni, mit lehet tanulni belőle, mi az, amit később gyakorolni kell. 

Érdekességek az Apa, randizhatok egy lovaggal kapcsán

A reggeli tea mellett, gondoltam,  mesélek egy kicsit. :) Nagyon jó kaland volt a lovagos kötet megírása, mert kivételesen hagytam, hogy hasson rám minden, ami körbevett. Ha már Budapesten játszódik, akkor legyen egy olyan Pest, amit én szeretek. Lássuk, mi honnan ered, mi az a sok apróság, ami érdekességként belekerült.
Elsőként a nevekkel játszottam egy jót:

Tudósok, osztálytársak, lovagok:

Leibowicz (ő az öreg valláskutató) - Ó, igen, ez a sci-fiseknek ismerős lehet. A Hozsánna néked, Leibowicz sci-fi regényből ered, amit kamaszként egyszerre utáltam és imádtam. Itt értettem meg, mi az a világteremtés.

Bogdányi (nyelvész) egy írós ismerős neve. Már anno felfigyeltem erre a névre, és évek óta nem megy ki a fejemből. (Bocsi :))

Helmholtz - A pszichón rengeteget foglalkoztunk a háromszín-elmélettel, a hangmagasság észlelésével. Egyik kedvenc, sokoldalú tudósom Hermann Ludwig von Helmholtz.

A lovagos regényről a korábbi olvasóimnak

Úgy láttam, kis bizonytalanság honol, pláne a férfi olvasóim körében, hogy az Apa, randizhatok egy lovaggal? vajon nekik szól-e. Nem, a cím nem tévedés. :P Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy ez nem felnőtt pasiknak szól, még akkor sem, ha a három szereplőből kettő férfi, és véletlenül jobban kidolgoztam a háttérvilágot, mint kellett volna. Poénból egyszer talán megírom a sztori hard változatát, és remélem, lehányjátok a boltban a diós patkókat, de ezt most a lányosabb tollammal írtam. 

A felnőtt nőknek viszont szeretettel ajánlom a könyvet.
A 18 év alatti Vörös pöttyös olvasók a lovagos romantikát élvezik majd, meg azt, hogy a Mondoconon is megfordulnak a szereplők. De az agykutató apa igazán a felnőttebb olvasóknak lesz mulatságos. A tudományos életre tett megjegyzései, a gyereknevelés bénasága, és egyáltalán az egész zseni figura olyan, hogy imádtam.

Káoszvarázs, avagy egy szerkesztő őszi napjai

Az ősz az a különleges időszak, amikor más létsíkok káoszvarázslói átszivárognak a mi világunkba, és tanyát ütnek a kiadókban.

A kezemen most tizennégy könyv munkálatai mennek át, ellenőrizni kell az adatlapokat, borítókat, fülszövegeket, és a kollégákkal, írókkal egyeztetni minden felvetődő dolgot. Néha nem is tudom már kapásból, melyik könyv hol tart, és vajon egy párhuzamos univerzumban intéztem el a dolgot, amire emlékszem, vagy ebben a valóságban. De ez csak a magyar projekt, Eszter, a kiadói szerkesztő ötször ennyi kötettel foglalkozik ilyenkor, lenyűgöző az a bűvészkedés, amit folytat.

A kiadó illusztrációs felhívása is futott az elmúlt időszakban, cuki szőrpamacsok, és zoknivadászok képeit nézegettem, máris beleszerettem pár figurába, színvilágba. Kíváncsi leszek a végleges mesekönyvekre, és jó látni, hogy bővül ez a projekt is.

A young adult irodalom és a lélektan - videó

Voltam a Mondoconon, és tartottam egy 30 perces előadást a YA irodalom kapcsán is. 

Nagyon jó volt a rendezvény, lenyűgöző a több ezer jelmezes fiatal, az ezernyi amine, ami megelevenedett. :)

Az írós workshop jól sikerült, és közben a Kultúr sátorba átnéztem egy előadás erejéig. Szerencsére jó a mikrofon, így lehet hallani a felvételt. Élőben a mögöttünk lévő színpadot jobban hallottam, mint a saját hangomat, és nagyon zavart előadás közben, de azt hiszem, látszik is az ööö hangokon, bocs érte. :) De azért jó kaland volt, élveztem.

Remélem, érdekes a hangfelvétel, a YA irodalmon keresztül korunk nemi szerepétől kezdve az öncsonkításig minden van benne... :)

Köszönöm :)

Meglepve láttam az előbb a blogom statját, és azt, hogy felkúszott százezer fölé az eddigi megnézés.

Plusz láttam nemrég a könyvek fogyási jelentését, és hatalmas öröm volt.

Aggódtam ám megjelenéskor... nem is Calderon barátunkért, hanem Scar miatt. De most tök jól megnyugodtam, hogy a "halálmegvető bátorsággal bujkáló" kis keresztény banda és az agyalós mentálok sem vesztek el a könyvek tengerében, a világuk útra tudott kelni, a regények már éjjeliszekrényeken és táskákban lapulnak. 

Nagyon köszönöm mindenkinek, akinek a polcára kerültek. Tudom, van még hova fejlődni írás terén, a könyvek messze nem tökéletesek, épp ezért még megtisztelőbb, hogy ennyien olvassátok őket. :)

ezmegaz

 

Január van

 és én kissé talán csendesebb

 is vagyok, meg nem annyira szociális

 mint szoktam                                               pár rendezvényt

 már kihagytam                                                    és inkább nézem a

 puhán szállingózó                                               havat és a hófehér

 mintákat az udvar                                                   fekete talaján még

 alig írok de meg-megáll                                                      a kezem mosogatás közben

szinte hallom ahogy Artúr léptei tompán csattannak reggeli edzést tart az űrbázison

magányszürke csuklya az arca elé húzva vadul játszik a kutyájával miközben

 százak lesik titkon                                                               hallom Scar némaságát 

önmagába húzódását                                                             vannak dolgok amiket a
csend fala mögött élhet túl                                                           nézem Lucyt aki túl sokat

ért már ebből a világból                                                                  és Dont aki túl keveset

 vajon ki a boldogabb

új útra indulunk mi mindannyian hajnalonta a szavak ösvényére lépünk gyakran meg-megbotolva eltévedve sorokat visszatörölve de bűvös idő ez különös csendes szenvedéllyel átitatott percek egy-egy miniörökkévalóság a kávéízű szürkületben

 

A Lucy című regényről

Most, hogy boltokban a Lucy, én meg mézeskalácsot majszolok, mesélek egy kicsit a megírásáról. :)
Elsőnek egy kis zenés melléklet:
Gyújts éjszakánkba fényt - ez a Répcementi Férfikar dala, teljesen véletlenül akadtam bele. Eddig csak női hangon hallottam, és nagy döbbenet volt férfikórussal. A reményről ennyire reménytelenül énekelni igen elgondolkoztató.
A Nightwish egyik kedvenc együttesem, és a While your lips... számukat rengeteget hallgattam, de érdekes módon egy idő után áttértem Pellek feldolgozására.
A This is Halloween is nagy szerepet játszott a sztoriban, Menson ment pár jelenet alatt, de aztán szintén Pellekre váltottam, sokkal vidámabb ez a feldolgozás:

Az eddigi regényeim közül ennek a megírása volt a legnehezebb. Négy szereplő, három különböző helyen, négy különböző motivációval halad, ez amúgy egy dramaturgiai rémálom írós szemmel. Plusz nehéz belopni a sztoriba a gonoszt úgy, hogy nem mutatkozik be, hogy "Józsi vagyok, sátánista, lőhetek?" Az első kötetben Isten lépett, létrehozott találkozásokat, a másodikban a gonosz, és szétcsúsztatott szálakat. Halk, csendes aknamunka, a félelem apró morzsái... A harmadik kötetben már telibe kapjuk a háborút, letisztulnak az okok, a szereplők megértik, miért folyik a harc (ezt amúgy már lehet sejteni, csak még nem állnak össze a részinfók). Ó, most kitöröltem pár sort, szívem szerint máris spoilereznék... :))
Mindenesetre a második történet is útra kelt. Remélem, az olvasóknak egy különleges kaland lesz, és velem tartanak majd a következő résznél is. :)

Írókör tábor

Idén is elvonultunk öt napra egy csodálatos tó mellé, és hófehér kócsagok, kíváncsi őzek és szemtelen egerek között írtunk és marháskodtunk. Minden évben várom ezt a pár napot, nagy löketet ad az íráshoz, és feltölt. (Ákosnak köszi a képeket. Az a kis zöld a stégen ám én vagyok.)

Az Írókör tíz éve működik, 2004 végén egy kezdő szerkesztő, Kleinheincz Csilla a magamfajta kiskrumpli amatőrökkel nekiállt egy levlistán írástechnikai gyakorlatokat végezni, ami akkoriban csak egy szűk réteg hobbija volt. Negyvenvalahány taggal indultunk, és egy évvel később már látszott a szétesés jele, változás kellett, ami be is indította mániákus szervező énemet. Megcsináltuk a külső felületet, előbb egy freeblogot, majd weboldalunk lett. Bevezettük, hogy havonta egy novellát/cikket/kritikát kötelező bedobni, és pörögni kezdett a levlista. Kitettük az "alvó" tagokat, amitől még jobban összeszokott a közösség, illetve évi egyszer novella alapján tagfelvételt tartottunk. Nagyon erős csiszolódási időszak volt.

Én, a hímsoviniszta?

Jól van, lebuktam, tíz perce gondolkozom azon, melyik írásom menne át  Bechdel-teszten, de nem sok akad. Maga a teszt a filmes világból ered, és nincsenek nagy kitételek, legyen a filmben:
1. két nő
2. beszélgessenek
3. és ne a pasikról.
Látszólag ez egy teljesen egyszerű dolog, még könyvekben is, és az ember feltételezi, hogy persze, simán talál a saját írásaiban ilyesmit. Gondoltam, ki is pipálom, hogy egy újabb írós marhaság, és azonnal el is felejtem a dolgot.
Hát nem.
Megnéztem, a novelláimban általában férfiak vannak, de ha véletlenül nők, ott is csak egy szerepel, nem több. Mindössze egy "majdnem beszélgetést" találtam, amikor Mama-67 a hűtő és a Neti, a fürdőkád csevegnek, de speciel az is a Gazda miatt történik. Aki milyen nemű? Igen, bingo! Férfi.

Mert azok a gyanús írók mindig csak locsolgatnak

Kemese Fanni érdekes blogbejegyzést tett közzé az író munkamódszerről, amit már Moskát Anita is megválaszolt.

Én is elgondolkoztam, hogy afféle locsolgatós fura alak vagyok, aki elültet egy ötletet, és várja, hogy kicsírázzon belőle egy regény, és együtt izgul a karakterekkel, vagy inkább perfekcionista elmebeteg, aki centire megtervezi az összes jelenetet, és elve tudja, gonosz kacaj közepette, hogy melyik szereplő hol hullik el.

Most, ahogy az előbb locsoltam - mármint a kertben azokat a szívós amarilliszeket, melyek még az én kertgondozási módszereimet is túlélik...ööö...jé, így hívják az egyik hajómat is valahol, mik vannak... - azon tűnődtem, hogy az írói módszereim megváltoztak az évek alatt, meg azon is, hogy szerintem az írástechnika a szegény, védtelen olvasókat nem igazán érdekli, ők a sztorit akarják, és mindegy, milyen módon jut el a "végtermékig" az író.

De mivel most péntek este van, és Lucy, az egyik szereplőm mindjárt belehal, hogy egyszer az életben segíteni próbált az emberiségen, így némi szünetet tartok, meg kertészkedek, és kicsit blogolok, úgyhogy hosszú leszek.

Írás, olvasás, aranyozás

Jön a Könyvfesztivál, és mindig olyan érdekes, hogy melyik író hogy áll a könyvéhez, a dedikáláshoz, olvasókhoz. Nagyon szeretem megkérdezni tőlük, már vagy tíz éve teszem, változatlanul jó móka. Van, aki alig várja, más viszont szorong. Egyesek nagy írónak érzik magukat, mások nem tudják, mit keresnek ott, és jobban frászt kapnak, ha egy olvasó jön szembe, mintha egy zombi.

Szerintem az írás magányos élmény, hiszen vannak a betűk, meg a tejeskávé meg én, és ebből tök jó dolgok születnek, néha mókás, néha megrendítően szép életérzések, de úgysem tudja meg senki, hogy hol nevettem, hol sírtam egy történeten. Aztán van a másik élmény, amit az olvasó megél a négy fal között, és akár jó, akár nem, tudom, soha nem leszek részese, soha nem tudhatom pontosan, hogy mi történt azon az éjszakán, amikor kettesben maradt a könyvemmel.

írói tanulság

Nézegettem a blogokat, és találtam egy nagyon jó bejegyzést Bartos Zsuzsi blogján. 
"Ma láttam K.M. Weiland facebook oldalán a kérdést: mi volt a legnagyobb írói lecke, amelyet megtanultál a legutóbbi történeted írása közben?"
És Zsuzsa nagyon érdekes választ ad rá. 

Pár éve a másik blogomon gyakran írtam az írás folyamatáról, mostanság valahogy leszoktam róla, sokkal inkább magánüggyé vált. De ez olyan jó kérdés, hogy én is megírom a választ.
A Calderon-2-ből azt tanultam meg, hogy merjek bátor lenni. Korábban csak akkor ültem le írni, ha az utolsó jelenetig a fejemben volt a regény, így aztán mindig hónapok-évek gondolkozása előzte meg az első oldalakat.

Zenés poszt, avagy mire írtam a Scart

Az előbb véletlenül egy régi Nightwish számra kattintottam, és azonnal láttam magam előtt Lucy harcát. Azt a pillanatot, amikor bevágja a testét a titokszoba folyondárszerű energiarendszerébe, hogy a fájdalom kiszabadítsa az elméjét. Aztán rájöttem, hogy ja, tényleg, hát a Kinslayer szólt hajdan a fülem alatt, amikor írtam. Nem értettem a szöveget, inkább a hangulata kapott el. Gondoltam, hátha érdekes, melyik zene futott közben. Mindig zenére írok, egy számot végtelenítek, és úgy dolgozom.

2013

Itt az új év, és bennem is motoszkált a viszketegség, hogy visszatekintsek az előzőre.
2012-ben nem lett világvége, így muszáj volt az összes halogatott dolgot idén megoldanom. Pedig egy jó világvége teljesen praktikus dolog, és ilyenkor az ember széttárt kezekkel állhat, hogy bocsi, én mindent megtettem, de hát ez az atomcsapás, kérem...:P
Ezek a maják tök megbízhatatlanok, kénytelen voltam összekaparni magam, és megcsinálni mindent, de ekkora nyomás még az életben nem volt rajtam. Főként a pszicho terén éreztem. De munkában is kisturbó voltam, meg írásban is, és végül tök sikeres volt minden, de azért értem már, hogy a Télapó miért pihen egy évet....