írói tanulság

Nézegettem a blogokat, és találtam egy nagyon jó bejegyzést Bartos Zsuzsi blogján. 
"Ma láttam K.M. Weiland facebook oldalán a kérdést: mi volt a legnagyobb írói lecke, amelyet megtanultál a legutóbbi történeted írása közben?"
És Zsuzsa nagyon érdekes választ ad rá. 

Pár éve a másik blogomon gyakran írtam az írás folyamatáról, mostanság valahogy leszoktam róla, sokkal inkább magánüggyé vált. De ez olyan jó kérdés, hogy én is megírom a választ.
A Calderon-2-ből azt tanultam meg, hogy merjek bátor lenni. Korábban csak akkor ültem le írni, ha az utolsó jelenetig a fejemben volt a regény, így aztán mindig hónapok-évek gondolkozása előzte meg az első oldalakat.


 De most csak csomópontokat láttam. Az élet más területén sokkal nagyobb dolgot kellett teljesítenem, és ez lekötött. Amikor végül elkezdtem írni, az első soroknál még paráztam, aztán elkapott a lendület, és csak meséltem. Untam a sima császárságot? Igen, így megcsavartam. Untam a sima szamurájokat, nemeseket, fegyvereket, ellenséget? Igen. De Matteo gróf körömlakkján fél percet röhögtem, amikor először leírtam, Hennát imádtam ellenségként, a kardok hatalmára én se számítottam, egyszerűen menet közben, a világ hatalmi felépítéséből alakult ki.
Sokkal jobb a dramaturgiai érzékem, mint gondoltam, és talán ideje jobban bízni a tudásomban, ez lett a tapasztalat. Illetve az is, hogy menjek el sportolni, mert maga a rengeteg ülés nem tesz jót, iszonyú egészségtelen, ahogy élek.

A Scarból azt tanultam meg, hogy nagyon fontos az olvasók visszajelzése. Imádják a könyvet, de van egy momentum, ami meglepett.
Artúr karakterét máshogy látják. Nekem ő egy erős szereplő, akit épp megtört az élet, és változik a személyisége, de nem véletlen, hogy Scar jobban fél tőle fegyvertelenül, mint Márktól fegyveresen. Vagy hogy a Kalózkirály előtt nemet mond, még akkor is, ha ez a halálát jelentheti.
Az olvasóknak viszont egy sodródó srác, aki csak a világ bemutatására jó, illetve azt se értik, mit szeret benne Scar. Artúr hiába komplex személyiség a fejemben, nem testesült meg minden oldala az olvasó fejében, és ez baj. 

Az elmúlt két hónapban kidobtam a folytatást, és újra átgondoltam a dramaturgiát. Muszáj előre vennem az egyik spin-off kötetet, különben Artúr nem lesz érthető később. Túl sok múlik őrajta, és ha nem hiszi el az olvasó a döntéseit, nem lesz hihető pár későbbi esemény.
Olyan szinten gondolkoztam ezen a dolgon, hogy mikor pszichodrámán voltam, és ki kellett rakni a barátokat, családtagokat, fontos személyeket, akkor Artúrt is megjelenítettem. Ki mondta, hogy fiktív személy nem lehet a mentális térképemen? Kissé megleptem vele népet.
De már lezárult a vajúdás, és az új kötetet írom. Scar kiborítja a titkos ügynököket, Artúr pedig Márkot, és a kalózokat. Nagyon jól szórakozom.
Mit tanultam ebből? Kell a visszacsatolás, ki kell adni több előolvasónak a könyvet, nem kéne ennyire zárkózottnak lennem írás terén.

Ha írsz, mi volt a legnagyobb írói lecke, amelyet megtanultál a legutóbbi történeted írása közben? :)