A következő címkéjű bejegyzések mutatása: díj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: díj. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. október 19., csütörtök

Merítés-díj, irodalmi program most szombaton

 A gyógyítók megnyerte a Merítés-díj közönségdíját ifjúsági kategóriában, így aztán én is jelen leszek szombaton a moly.hu irodalmi délutánján. Békés Nikolett, a Könyvelvonó bloggere 15 órától kérdezget majd minket Kemendy Júlia Csengével, a szakmai díj nyertesével. Mesélünk majd a könyvek születéséről, írásról, és minden másról :)

2021-ben is nyert a Vágymágusok sorozat, így már jártam ilyen beszélgetésen. A Nyitott Műhelyben leszünk, ami egy régivágású irodalmi pub (nem is tudtam, hogy még vannak ilyenek az országban :))

Íróként vagy kezdő szerkesztőként is érdekes egy ilyen alkalom, így a program után velük, és az olvasókkal egy kis esti teázásra, borozásra (kinek igény szerint) ott maradunk. Akinek van kedve csatlakozni, szeretettel várom :)

Facebook esemény

Hely: Nyitott Műhely, Budapest, Ráth György utca 4.
Időpont: 2023. október 21., 14:00 – 2023. október 21., 18:00





2016. március 29., kedd

Magyar Könyvek Viadala

Vannak díjak, melyeket nem híres ember vagy alapítvány hoz létre, hanem alulról jövő kezdeményezés formál. Ilyen a Magyar Könyvek Viadala, ahol a sokat olvasó bloggerek szavazata alapján kerülnek be a könyvek, majd az olvasók döntik el, ki a nyertes.
2014-ben a Scar regényem megkapta a legszebb borító díját, 2015-ben a Lucyvel sikerült elvinni az év írónője címet. Nagyon meghatódtam, hiszen vallásháborús sci-fit ritkán övez ekkora érdeklődés.

Idén életem első ifjúsági könyvét javasolták a topba. Hálás vagyok minden bloggernek, és a viadalt szervező Rácz Tibinek is, hogy foglalkoznak a magyar írókkal, és lelkesen megismertetik a könyveket nagyobb közösség előtt is.  

Ha van kedvetek, április 15-ig szavazhattok az Apa, randizhatok egy lovaggal? kötetemre az év ifjúsági könyve kategóriában.

Illetve az év írónője kategóriában április 24-ig lehet leadni a voksokat. 



2015. június 9., kedd

Könyvheti élmények

A Könyvhét nem csak az olvasók nagy találkozási helye, de az íróké is. Jó látni a régi arcokat, barátokat és vitapartnereket egyaránt. :) Ígértem egy igazán részletes beszámolót, hát csapjunk a lecsóba...:)

Idén péntek délután és szombaton jártam a Vörösmarty téren. Pénteken - hatalmas szerencsével - rögtön Grettybe futottam bele, aki Olaszországból libbent át, és mostanság épp keveset blogol, de annál pergőbb a valós élete. Hatalmas öröm volt látni, vannak emberek, akiket egyetlen találkozás után is régi barátnak érez az ember. Ott folytattuk az Élet megvitatását, ahol abbahagytuk kb másfél éve.
Közben várakoztunk Moskát Anita pódiumos beszélgetésére. Megjelent a Horgonyhely, és ennek kapcsán előbb felolvasás zajlott, majd Anitát kérdezgették másodmagával. Érdekes volt, hogy ki mennyre mást lát ebben az írásban, nekem nem a szülés/női identitás/önnön test témaköre maradt meg emléknek olvasás után, hanem a mérhetetlen szabadságvágy, és a tudás iránti vágy.
Utána Grettyvel még beültünk enni, majd csatlakoztam Nitáékhoz, akik átmentek a molyos sci-fis sörözésre.

2015. március 28., szombat

Magyar Könyvek Viadala

Létezik egy nagyon jó kezdeményezés, ami fel szeretné hívni a magyar könyvekre a figyelmet. Nem csak a külföldi írások lehetnek jók, hanem rengeteg kortárs író, fordító, illusztrátor is akad. A könyvesbloggerek immáron második éve szavaznak, és ebből kialakul minden kategóriában öt jelölt, akikre utána az olvasók voksolnak.
Tavaly a Scar regényemet találtátok a legszebb borítójú könyvnek, köszönöm szépen.

Idén két kategóriában szerepel a folytatása, a Lucy. Április 18-ig szavazhattok rá a szórakoztató könyvek között, ha szerettétek:
 http://www.magyar-konyvek.hu/2015/03/19/szavazas-az-ev-szorakoztato-konyve-2014-ben/

Illetve az év írónőjére is lehet kattintani ápr. 26-ig, ha úgy érzitek, maradandó károkat  nyomot hagytam :)
 http://www.magyar-konyvek.hu/2015/03/25/szavazas-az-ev-ironoje-2014-ben/




2014. február 26., szerda

Borító

Lezárult a Magyar Könyvek Viadala, ahol a legnépszerűbb borító Krajcz Vivien munkája lett, vagyis a Scar könyvem borítója. Nagyon örülök, hogy egy fiatal, pályakezdő illusztrátor máris felkeltette a közfigyelmet, pontosan 1758 emberét.

 Köszönjük a szavazatokat, és Vivien sok sikert a további alkotásai során. :)




2014. január 27., hétfő

Magyar Könyvek Viadala

Érdekes kezdeményezés indult el a hazai könyvesbloggerektől, pontosabban a Media addict oldalról.
Már megszoktuk, hogy van x zsűri, akiket valaki kinevez, és ők adnak valamilyen díjat (ilyenek a hazai fantasztikus díjak), vagy közönségszavazással dönt pár olvasói csoport (pl. Litera díja, Libri Aranykönyv).
Most a könyvesbloggerek úgy döntöttek, szeretnék kiemelni azokat a magyar szerzőket, borítótervezőket, fordítókat, akiknek a munkáját élvezték, ne vesszenek el a külföldi könyvek dömpingjében. A bloggerek csak az előszűrést végzik, utána az olvasók döntenek.

Az én könyveim is bekerültek több kategóriában: Krajcz Vivien Scar terve a borítók között, a Calderon-2 a szórakoztató könyvek ötösfogatában van, én meg az év írócsajai között csücsülök, igen illusztris társaságban. És mind a két könyvet nevezték az év könyvére is.

2013. május 10., péntek

Aranykönyv eredmények


Tegnap tartották a Libri Aranyköny 2012 díjátadását. Nagyon örültem a sok ismerős szerzőnek, aki bekerült. :)

A saját regény kapcsán sok meglepetés ért. Korábban, a Top50-es szavazás előtt belegondoltam, hogy a karácsonyi forgalomban későn megjelenő elsőkönyves írás, ami nem annyira romantikus, hogy a trendi VP tinik lelkesedjenek érte, és nem annyira scifi, hogy az sf oldalak reklámozzák, mit keresne egy közönségszavazáson...

De aztán nagy meglepetésemre beszavaztátok a Calderon, avagy hullajelölt kerestetik regényt először az ötvenes, majd a tízes listára bearanyozva a péntek reggelemet. :)

Köszönöm szépen, hogy ennyien szeretitek, ennyien olvassátok! Nagyon szuper ez az érdeklődés és lelkesedés, ami Calderon kapitányunk felé sugárzik a neten át, és élőben is a könyves rendezvényeken.
Majd meghálálja újabb manírokkal és csavaros észjárással a következő kötetben. :)