Írás, olvasás, aranyozás

Jön a Könyvfesztivál, és mindig olyan érdekes, hogy melyik író hogy áll a könyvéhez, a dedikáláshoz, olvasókhoz. Nagyon szeretem megkérdezni tőlük, már vagy tíz éve teszem, változatlanul jó móka. Van, aki alig várja, más viszont szorong. Egyesek nagy írónak érzik magukat, mások nem tudják, mit keresnek ott, és jobban frászt kapnak, ha egy olvasó jön szembe, mintha egy zombi.

Szerintem az írás magányos élmény, hiszen vannak a betűk, meg a tejeskávé meg én, és ebből tök jó dolgok születnek, néha mókás, néha megrendítően szép életérzések, de úgysem tudja meg senki, hogy hol nevettem, hol sírtam egy történeten. Aztán van a másik élmény, amit az olvasó megél a négy fal között, és akár jó, akár nem, tudom, soha nem leszek részese, soha nem tudhatom pontosan, hogy mi történt azon az éjszakán, amikor kettesben maradt a könyvemmel.
És van a harmadik élmény, amikor összefutunk, olvasó és író, két fura alak. Ilyenkor születnek a különös beszélgetések és vicces szituk.

Érdekes, de amikor új, érintetlen könyvet dedikálok, mindig az jár a fejemben, hogy mi van, ha összefirkálom, és mégsem tetszik neki a könyv? Ó, bizony, akkor hogyan ajándékozza el, adja tovább más, kedvesebb könyvekre vágyva? Viszont amikor olvasott példányt hoznak, nagyon örülök, hiszen tudom, hogy nem hozná, ha nem szerette volna.

Erről most eszembe jutott a a könyv aranyozása... igen, kopik. Amikor meghallottam, elővettem a saját példányt, és levakartam róla a csillogást, mert nyughatatlan vagyok, és állati jól nézett ki sejtelmesen feketén. És egyben nagyon szép transzcendens pillanat is volt. "Így múlik el a világ dicsősége." Belegondoltam, hogy 70 évesen, amikor a fiatal írók csak legyintenek, hogy eljárt felettem az idő, az olvasók meg azt se tudják, hogy a világon voltam, akkor majd lógázom a lábam a járókeret mellett, és visszagondolok arra a pillanatra, amikor aranyat kapargattam.Vicces, hogy a mostani és jövőbeli énem időn átívelő életérzésben osztozhat pusztán, mert hanyag volt a fóliázó. Nem is tudom... lehet, köszönetet kéne küldenem a nyomdának. ;)


Amúgy kicsit átszerveztem az írós dolgaimat. Könyvhétre nem jön ki az Apa, randizhatok egy lovaggal? című VP regény, mert szétvertem. Elég gyorsan írok, de nagyon sokat javítok, és most inkább nem adtam le a kéziratot, hanem pár jelenetet teljesen átdolgozok. Rájöttem arra is, hogy miért nem vagyok ifjúsági író, néha figyelnem kell, ne szaladjon el a tollam, és csak lábujjhegyen írjak hentelésről, tudományról, szerelemről.
A Szivárgó sötétség -2 is áll éppen. Hogy a csodába írjak meg egy Artúros kutyatámadásos jelenetet, amikor a gyerekemet a valóságban is megtámadta egy németjuhász? De most komolyan, akarja a halál átélni az élményt, örülök, hogy már nem álmodok vele. Az élet orvul meggátol az írásban.

Két nap, és lejár a fan pályázat. Már nagyon kíváncsi vagyok az írásokra. :) Elsőre biztos fura lesz más oldalról megismerni a szereplőimet, meg a világot, de annyira jó, hogy vannak, akik szívesen játszanak ezeken a világokon. Olyan ez, mint valami közös, csoportos szerepjáték. Az ötlet onnan eredt, hogy kaptam ilyen írást, és nagyon élveztem. Szóval kalandra fel. :)