2016. április 25., hétfő

Könyvfesztivál forever

A Könyvfesztivál hangulata teljesen más, mint a Könyvhété, talán a tó teszi a kacsákkal, talán a zárt hely, ahol ugyan lent tömeg van, de az emelet mégis néptelenebb, nyugodtabb, nem tudom, de nagyon szeretem. 2007-től négy évig scifis közéleti blogom volt, nem írós, és ez valahogy eszembe jutott péntek reggel, szóval a régi idők emlékére részletes beszámoló jön... :)

Péntek

Amikor megjöttem, beköszöntem a kollégáknak a D1-es standon. Rögtön szívemhez kaptam, mert Carriger könyve nem jelent meg, pedig a Napernyő protektorátussal akartam tölteni az éjjelemet.
Azért lelkesen megnéztem a Zsófi, és a zoknivadászt, meg K. László Szilvi verses tavaszi könyvecskéjét, egyiket lektoráltam, másikat szerkesztettem, szóval jó látni őket élőben.
Rávettem Orsit egy sztárfotóra, ó, és megtapogattam a gyönyörű díszcsomagolást is. 

  
Lele Józsival, az ügyvezetővel megbeszéltük a fontosabb dolgokat, nagyon szeretem, ahogy a világról gondolkozik, így aztán elröppent az idő, rögtön le is késtem az első izgi beszélgetés elejét. 


A Kaleidoszkóp: Külföldi trendek az ifjúsági irodalomban  néven több kiadó meseszerkesztői csevegtek. Már más előadáson is feltűnt, mennyire támogatják, hogy idehaza megjelenjenek a tabutémákról írt mesekönyvek. Szülő alkoholizmusa, rák, családi erőszak, és hasonlók. Kis mennyiségben tényleg kellenek, és segítik a pszichológusok munkáját, de nagyban?
Bennem végig az motoszkált, hogy a németeknél természetesebb, hogy egy felnőtt pszichológushoz fordul, ha baj van, meg könnyebben kap egy anya támogatást pl egy bántalmazó férj kapcsán, de idehaza nincs ilyen lélektan tudatosság, sem jogi és gazdasági háttér. Szerintem ezek a mesekönyvek akkora valók, amikor már kiszakadt a kicsi a negatív környezetből, nem pedig akkor, ha nincs menekvés, benne él. Pláne egy laikus, sérült szülő kezében... A képzelet és a biztonságos mese jobb védőburok, élje túl a bajt, aztán majd kamaszként feldolgozza a traumákat. Na, mindegy, ezen már fennakadtam a Gyermekirodalmi Intézet estjén is. 
A külföldi trendekről nem hallottam sok információt, de majd rendesen meghallgatom az Ekultura youtube csatornáján, hátha pont nem sikerült elcsípni. (Örök hála, hogy felvették.)

Sok ismerőssel összefutottam, meg a kiadó standjánál megint megcsodáltam a díszcsomagolást.
Aztán megtaláltuk egymást Judittal, aki más kiadónál van, meg ír is, és hát meg kellett beszélni a világ folyását, meg a hazai könyvpiacot. Íróként kissé hasonló hangja lesz, mint nekem, és ez tök jó, hajrá humoros csajok, egy vevője már van. :) Nagyon örültem, hogy sikerült leülnünk egy kávéra, és ráadásul olyan ragyogó időben, hogy leégett a karom. 

Háromkor elnéztem Jostein Gaarner előadására. Kamaszkorom egyik kedvenc könyve a Sofie világa, és nagyon kíváncsi voltam az íróra, meg hát a globális felmelegedés korunk krízise, ha nem sikerül szinten tartani, akkor kispálya lesz a mostani migránshullám. Az első két percben kicsit zavarba jöttem, mert elfelejtettem fejhallgatót venni, és ha zárt szájjal beszélnek angolul, meg gyorsan, akkor nem biztos, hogy értem. De Gaarner gyönyörűen hangsúlyozott, teljesen világos volt minden, látszott, hogy gyakorlott előadó. A probléma, hogy harminc percig magyarázott olyan alapokat, melyeket idehaza egy gimnazista tud.


Nagyon vártam, hogy rátérjenek a beszélgetős részre. De utána sem valami pergő eszmecsere jött, hanem kb tíz-tíz percet a többi meghívott is beszélt. Egész jókat, és érdekeseket, de sajnos nem mentek bele mélyebben. Örültem, hogy végre valaki kimondja, hogy hahó, háború lesz, ha a klímaváltozás így folytatódik. (Ugye, nem hisszük, hogy az afrikaiak majd udvariasan szomjan halnak, a tengerparti népek meg tapintatosan megfulladnak?) Majd lehetett kérdezni, és itt már kissé beindult az élet, bár néha a kérdező kiselőadásba kezdett. Ekkor már az egy órás beszélgetés egy óra húsz percig tartott, még maradtam volna, de csöngött a telefonom, úgyhogy leléptem. Odakint kissé nyűgösen toporogtak a következő eseményre várakozók. Sajnáltam ezt a beszélgetést, mert nagyságrendekkel többet ki lehetett volna hozni belőle.

Megjött Anna lányom, és a gyönyörű idő kicsalt minket a zöld fűre. Pusztai Andival, a Bizánc írójával leültünk egy meggysörre. Nagyon örülök, amikor a volt írósulisok visszajárnak mesélni, és látom, ahogy beindul a karrier, megjelennek az első könyvek. Mesélt a második kötet megírási nehézségeiről, meg a szupertitkos jövőbeli tervekről. Az Ekultura.hu fotósa titokban le is kapott minket:
Kép: Ekultura.hu

Utána beköszöntem a dedikáló meseíróknak (közben megcsodáltam a díszcsomagolást), meg váltottunk pár szót a jövőről. Deme László, Lovranits Júlia és Bodor Attila nagy örömmel osztogatta az aláírásokat.
Próbáltam  követni, Juli mit csinál az ujjaival, de nekem nagyon gyanús a csaj, szerintem tíznél több van neki. :)

Majd a lányom körbenézett, és mivel gonosz anyaként közöltem, a Typotexet felejtse el, semmilyen fizikai és logikai könyvet nem kaphat, míg nem végez az előzőkkel, így megfűzött a Fumaxosoknál pár manga és YA erejéig. Annyi jó kiadványuk van, hogy halálom után a raktárukban szeretnék kísérteni.
A Helikonos pultnál meg én ragadtam le, a zsebkönyves kiadvány láttán megdobbant a szívem. Pár hónapja rájöttem, nincs meg a Machiavelli könyvem, most komolyan, hogy lehet így élni? Ha már ott jártam, Buddha beszédeit is elvittem, meg mást is. (A lányom azonnal lenyúlta, és elvitte a koleszba. Bezzeg a mangákat itthon hagyta, az életem kemény, most kénytelen leszek Démonnaplót olvasni.)

Szombat 

A szombat mindig a rendezvény legpörgősebb napja, itt már fotózni sem volt időm. Vittem Annát, Peti és Botond fiamat is, hátha akad olyan, ami érdekli őket. A vonaton lelkesen kinéztük a gyerekprogikat, de sajnos a helyszínen kisült, hogy egytől egyig kisebbeknek szól, és a 10 éves Botond masszívan unatkozott. Így aztán három gyerekkel mentem fel az emeletre a Könyvtáros Klubba. A lányom bejött gyöngyöt fűzni és előadást hallgatni, míg a két fiam kint szójátékozott. Sikerült kidurrantaniuk a lufit, ami felért egy puskalövéssel, de szemem se rebbent, egy rutinos szülő csak a halálsikolyokra reagál. 

Nagyon érdekes volt dr. Hajdú Ágnes előadása, a mesekönyvek fordításáról, megismertetéséről esett szó, pontos adatok, célzott információk, szeretem az ilyen előadásokat. Víg Balázs meseíró beszámolója is érdekes volt az élményeiről, a fiús mesekönyvekről, és interaktív olvasótalálkozóiról. 
Aztán én következtem, és beszéltem a könyvtárosoknak az Aranymosás projektről. Deszy összerakott egy szuper ppt-t az íróink képeivel és könyveivel. A tehetséggondozásról esett szó, és arról, ne csak fővárosiak, vagy írók ismerősei jussanak el a publikálásig, hanem bárki, ha jól ír. Szó esett a mesék szerkesztési szempontjairól, a dramaturgiáról, meg arról, hogy a Könyvmolyképzőnél elég erős a korcsoport szerinti besorolás. Bessenyei Gábort ismerték az új szerzőink közül, nagyon örültem neki. 

Dél körül átvettük a Story Shopos dolgokat, mind a három gyerekem kapott On Sai könyvidézetes pólót. Nagyon tetszett nekik, nekem meg a vászontáskák. Mindig jó móka, amikor koncentrálódik a hülyeség. Annyira jó grafikusuk van, meg ők is annyira lazák, hogy illenek Don, Kósza, és más karakterek beszólásaihoz. 
Épp mentünk be az épületbe a dedikálásra, amikor felbukkant Manni a barátaival, és hoztak kávét. Már sejtettek valamit, amit én nem. Innét is köszönöm, örök hálám érte... :D

A dedikálást anno úgy képzeltem, hogy Tavi Katához majd jön egy csomó ember, elvégre decemberben nem volt Pesten, amikor kijött a Sulijegyzetek új része.. Én viszont decemberben és februárban is dedikáltam, szóval gondoltam, kedves, csordogáló népek lesznek. Ugyan a kiadói szerkesztő, Eszter kétszer is zavartan visszakérdezett, hogy biztos jó lesz így? Merthogy két népszerű szerzőt nem igazán épeszű ötlet összeültetni. De úgy voltunk vele, ha már mi kedveljük egymást, az olvasóink is hadd ismerkedjenek meg. Kicsit csodálkoztam, hogy nem egy, hanem két helyre írtak ki dedikálni, de úgy voltam vele, ha nem lesz senki, majd egy jót kávézunk Katával. 
kép: Trisha
Amikor 13 órakor a B30-as standhoz értem, már gyanús lett a dolog, mert Edit, a westendes vezető épp megértő arccal álldogált, miközben egy másik kiadó embere azt panaszolta, hogy a hosszú sor, meg valami asztal miatt nem tudnak a standjukhoz férni a vásárlók. Már megfigyeltem, a kollégáknak van egy speciális, ártatlan arckifejezése az ilyen helyzetekre. :P

Kép: Manni
Aztán elkezdődött a dedikálás, mi meg Katával egymást ugrattuk. Nagy öröm volt látni, mennyien szeretik a könyveinket, és mennyien jöttek el aláíratni. Belőlem mindig kitör az instant onsai életbölcsesség, fogalmam sincs, miket írok a könyvekbe, csak ránézek az emberre, és ami eszembe jut. :)
A dátum viszont nagy kihívás, így idén cselesen csak 2016. tavaszt írtam, de sikerült még ezt is egy ízben elrontani, és nyárnak írni, bocs érte.
Az egy óra hamar elrepült, de még voltak olvasók, úgyhogy átmentünk a D épületbe. Itt Eszter várt minket, némileg aggódva, és egy még nagyobb sor. 

Kép: Aranymag
Nagyon örültem az ismeretlen arcoknak, és vidám tekinteteknek. Sok könyvön látszott, hogy többször olvasták, és ez el nem tudjátok képzelni, mekkora megtiszteltetés. Mellette rengeteg friss lovagos könyvet is hoztatok, néha még a blokk is benne volt. Ilyenkor mindig zavarban vagyok, mert mi lesz, ha összefirkálom, és nem tetszik? :)
Könyvjelző Aranymagtól
Ért egy szuper meglepetés is. Nagyon szépen köszönöm Aranymag ajándékát, egyszerűen gyönyörű ez a könyvjelző! :) Élőben nem tudom, mennyire köszöntem meg, mert olyan zavarba jöttem. :)

Kép: Nagash
Háromkor zárult volna a dedikálás, ekkor kikukucskáltam az épp előttem álló mögé, és láttam, nahát, a bejáratnál milyen tömeg van. Vajon miért nem gyorsabbak a belépőt adó lányok?
Hamar felvilágosítottak, hogy azok a kedves, roppant türelmes emberek ám még rám várnak. Nagash szemfüles volt, és lekapta az épületet kívülről. :)


Közben leült mellém Kae Westa, és Laura Arkanian is, így hármasban folytattuk tovább, köszönöm a türelmüket. Pluszban hálás vagyok az avanás Josephnek is, aki lekötötte Botond fiamat. A sci-fis réteg tele van halál türelmes pasikkal, a gyerekeim évek óta tesztelik az idegeiket. 
Végül kettő óra negyven percig tartott a dedikálás, és én nagyon köszönöm, hogy ennyien eljöttetek, ennyien szeretitek Kósza lovagot, Calderont, Scart és a többieket. :) 

A dedikálás után kimentünk, és megnéztem egyik régi kedvencemet, Szinetár Dórát. Épp Mima dalát énekelte a Vörös malomból. Imádtam azt a darabot, és ez volt belőle a kedvenc számom, egyszerűen zseniális, ahogy előadja a váltásokat. Fú, utána elsuhant nem messze tőlem, gondoltam, odamegyek hozzá, adok valamelyik könyvemből, ha már ennyit írtam a hangjára, de aztán míg ezen tűnődtem, továbblibbent, és én csak figyeltem, nem akartam zavarni. Nem zárhatjuk tenyerünkbe a csodát, nemde? :)
Közben zajlott a Verslavina bemutatója, felolvastak A nő meg a férfi  kötetből. Nagyon tetszett, hogy a Facebookon elindult ez az őrült verselés, és rengeteg ember csatlakozott hozzá. Jó volt a felolvasás, bár nekem úgy tűnt, nem ezek a versek a legerősebbek az íróktól, de Anna nagyon lelkesedett, így megvettük a könyvet, hadd dedikáltassa. Picit csalódottan jött vissza, még csak fel sem néztek, futószalagon belefirkantották a nevüket, de valószínűleg simán fáradtak voltak.

Itt már én is fáradtabb voltam, meg rájöttem, aznap nem is ettem, így Katával, az egyik kollégával leteszteltük a kukoricaleves minőségét (finom volt), és megvitattunk pár szerkesztést. A nap többi része összemosódik, végül a kiadó közönségtalálkozójára sem jutottam el, pedig Lele Józsi finom humora feledhetetlen. Jött egy kis eső is, persze, este héttől kerthelyiségben lett volna az írós sörözés. Szerencsére betettek minket végül az épületbe. Kb húszan lehettünk, mind a kiadó körüli írók, szerkesztők, és nagyon jó beszélgetések zajlottak, késő éjjel jutottam haza.

Vasárnap

Reggel kicsit nehezen kapartam össze magam, hiszen egy csodálatos nap csodálatosan hosszú alvást igényel, de azért némileg elázva beértem Pestre. 
Az Árnyvadász találkozó nagyon szuper volt. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jó ez a közösség, Szilvin, az alapítón, és a  többi vezetőn is látszott, hogy a szívügyük az egész, és hatalmas szeretettel várják a tagokat, újakat és régieket egyaránt. Rajtam nem látszik, hogy új környezetben, idegen emberek között azonnal páncélt húzok, de itt nagyon hamar otthonosan éreztem magam. Mindenki bemutatkozott, majd beszélgettünk a könyvekről, írós dolgokról, meg sok egyébről. Kósza lovag és Mia Anne pillanatai is szóba kerültek, de a diók is, meg a világ felépítése szintén. Magnus Bane nekem is nagy kedvenc, és a Mi történt Peruban? sok jó percet okozott. Köszönöm a meghívást, és az árnyvadásszá avatást is, hatalmas öröm volt mindkettő. :)



Utána dedikáltam, és közben kiderült, hogy az Apa, randizhatok egy lovaggal? elfogyott mindkét standnál, sőt, egyik helyen a Calderon, avagy hullajelölt kerestetik is. Nagyon meglepődtem, mert rengeteget hoztak a kollégák. A két stand egymáshoz küldözgette szegény olvasókat.
Mint később kiderült, egyetlen egy darab még volt. De vajon hol? :)

Közben megjött Shadowhunter is, aki gimiben még a Vic nevet viselte. Nagyon jó volt találkozni vele, ismerjük egymást ezer éve, de sokáig nem tudtam, hogy ennyire szeret olvasni, és a molyon ilyen aktív. Kávéztunk, aztán a KMK-s standnál jártunk Esztertől megtudni, hogy az egyik folytatás mikor jön ki.
Megint megtapogattam azt a csodálatos díszcsomagolást, ezt amúgy akárhányszor a standnál jártam, megfogdostam, és ekkor lám, kisült, hogy az Utolsó Lovagos Könyv lapult alatta. :)
Az élet rossz dramaturg, most kellett volna felsikoltania a hátam mögött egy elcsigázott olvasónak, aki órák óta tikkadtan kering eme könyvért. De így csak halkan, gyengéden letettük a pultra. :)

Utolsó progiként beugrottam a sci-fis beszélgetés közepére a Supka terembe. Rossz előjel volt, hogy a lányom (akit a suliban maratoni rendezvényeken drilleznek), meg Joseph (aki masszív sf fan) épp kifelé tart, mert féltek, elalszanak. Gondolom, az esős időjárás tette, meg az, hogy három kb azonos véleményű ember ült ott, de nálam is tíz perc kellett ehhez a hatáshoz. Még bírtam plusz tízet, mert kíváncsi voltam, vajon miért aggódnak az új piaci belépők miatt. Hm, nekem nem tűnt fel, hogy sok kiadó pont a sci-fi felé bővülne. Amúgy a young adult terén évtizede ez megy, új és új kiadók nyomulnak, elég erősen, de a kiadóvezető mifelénk még sosem kezdett nyilvánosan aggódni ilyesmin. Szóval meglepve pislogtam, de mondjuk nem is hallottam a teljes csevegést. 
Láttam, hogy az Ekultura.hu felveszi az előadást, így kiosontam kávéért, közben lélekben újabb hálát rebegtem nekik, tök jó, hogy ilyen sokat tesznek a hazai irodalomért.
Ez itt a reklám helye, iratkozzatok fel Ti is a youtube csatornájukra :)
  
Később még elhúztam a KMK stand mellett, de már nem láttam ott az Utolsó Lovagos Könyvet. Ki tudja, mi lett a sorsa... :)


Köszönöm mindenkinek a találkozást! Hatalmas élmény volt a dedikálás, a beszélgetések, és egyáltalán az egész Könyvfeszt. :) Az író olyan, mint a napelem, csak épp olvasóktól töltődik. Itt se vagyok, mentem írni. :)





8 megjegyzés:

  1. Én sajnálom, hogy csak odaköszönni, meg egy mesés könyvjelzőt csenni volt időm...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem baj, nagyon sok progi volt... :)

      Törlés
  2. Pont a tabutémás könyvek kapcsán gondolkodtam én is az előadás meghallgatásakor, hogy márpedig én kamaszként pont a problémáimról nem akartam olvasni a regényekben. Azok varázslatos, új világok voltak, úgymond tiszták és "normálisak", és mint ilyenek, az enyémek lehettek. Mennyire szörnyű hely lett volna a világ, ha még ott is ugyanazok a problémák és helyzetek várták volna rám. Tuti, hogy kerültem volna a könyveket. :) Felnőttként persze ez más. Érdekes ez a téma, kíváncsi is lettem ezeknek a problémakezelő regényeknek a sorsára,fogadtatására, vajon milyen olvasásélmény éri a fiatalokat, akik kézbe veszik őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a kamasz tabukönyvek kellenek, mert ott már tud dönteni a fiatal, hogy akarja vagy sem, de az ovis mesekönyvek nagyon sok kérdést felvetnek bennem. Engem inkább a mesekönyvek aggasztanak.

      Törlés
    2. Én óvónéni vagyok, és az a tapasztalatom, hogy a kölykeim imádnak félni, és utána ugrálva őrjöngenek, ha a boszorkánynak karóba húzás lesz a büntetése. (ez egy konkrét példa, én elszörnyedve olvastam ezt a mesét, ők pedig sikítva kérték, hogy "Még egyszer!") Ezt könnyen emésztik, de ha olyan problémáról van szó, ami a saját életükben is jelen van, akkor inkább becsukják a mesekönyvet, és később sem szeretnének mesét hallgatni. Egyszerűbb nekik bezárni. Én meg tudom érteni őket. De ha csak kötetlenül elmondhatják, hogy apának másik barátnője van, és anya mindig azt mondja, hogy hülye kurva, és ez mit jelent, óvó néni? Akkor elég, ha csak meghallgatom őket, és finoman válaszolok, de azért délután szólok anyának, hogy a gyerekkel is beszélgessen már kicsit. Szerintem nem kellenek tabu mesekönyvek. Én abban hiszek, hogy a gyerekek a tündér-, lánc, tréfa-, stb. mesének azt a szegletét ragadják meg, amely hozzájuk szól. Mindent értenek, és lefordítanak a saját nyelvükre. Szóval bízzunk a kölykökben, és óvjuk őket a didaktikus, tabu mesekönyvektől. Lilla

      Törlés
    3. Igen, a beszélgetést nem helyettesíti semmi, nagyon kell az élő kapcsolat, meg a szülők jelenléte.
      Úgy láttam, a tabus könyvek közül vannak didaktikusak, és vannak szimbólumokkal dolgozók. De nem mindegy, milyen a szimbólum, és hogyan szerepel valamilyen probléma a mesében.
      Még csak a meghökkenés szakaszában vagyok, de át szeretném nézni az összes hazai mesekönyvet, hogy kialakítsam a véleményem. Ez a téma nagyon elgondolkoztatott.

      Törlés
  3. Színes élménybeszámoló! :) :) Én is imádom a Könyvfeszt hangulatát. Nahát, micsoda maratoni dedikálás volt. Kihagytam, de azért hazavándorolt velem Apa, randizhatok egy lovaggal? :) :)

    VálaszTörlés