Egy jó hosszú bejegyzésre készültem, mert annyi élmény ért, de rövidre fogom, mert most fejeztem be a munkát, és irány az írás. Le kéne adnom az Artúros kisregényt, hogy a Könyvhétre megjelenhessen, szóval agyilag kissé máshol vagyok, meg szétesve... :)
A Könyvfeszt zseniálisan jó volt. :)
Előtte pár nappal rájöttem, hogy írtam hét könyvet, de mivel extrovertált énemben egy antiszoc szerző lakik, így fényképem szinte nulla az ilyen alkalmakról (én ott voltam, ezzel simán beérem). Szóval előrelátóan körbesírtam a gyerekeimet, a barátaimat és az ellenségeimet, hogy valaki egy-két fotót lőjön már, hogy legalább egy pinduri anyagom legyen, amit ehhez a bejegyzéshez használhatok.
Természetesen az összes haver röhögött azon, hogy fotó kéne, mert tudják, szerintem a létezés egy múló pillanat, és tök felesleges dokumentálni, pont azért szép, mert elmúlik. Legyintettek a komoly problémámra, miszerint kétségeim vannak a létezésem iránt. Egyedül a tízéves Boti fiam lelkesedett, így egy bátor ifjú fotóssal felvértezve indultam a digitális lét felé...
