Írókör tábor


Idén is elvonultunk öt napra egy csodálatos tó mellé, és hófehér kócsagok, kíváncsi őzek és szemtelen egerek között írtunk és marháskodtunk. Minden évben várom ezt a pár napot, nagy löketet ad az íráshoz, és feltölt. (Ákosnak köszi a képeket. Az a kis zöld a stégen ám én vagyok.)
Az Írókör tíz éve működik, 2004 végén egy kezdő szerkesztő, Kleinheincz Csilla a magamfajta kiskrumpli amatőrökkel nekiállt egy levlistán írástechnikai gyakorlatokat végezni, ami akkoriban csak egy szűk réteg hobbija volt. Negyvenvalahány taggal indultunk, és egy évvel később már látszott a szétesés jele, változás kellett, ami be is indította mániákus szervező énemet. Megcsináltuk a külső felületet, előbb egy freeblogot, majd weboldalunk lett. Bevezettük, hogy havonta egy novellát/cikket/kritikát kötelező bedobni, és pörögni kezdett a levlista. Kitettük az "alvó" tagokat, amitől még jobban összeszokott a közösség, illetve évi egyszer novella alapján tagfelvételt tartottunk. Nagyon erős csiszolódási időszak volt.


Aztán később kiléptem, 2007-2008 körül, szeretem a tiszta határvonalakat, zavart, hogy az egyik díjat koordinálom, amire haverok is neveznek, meg amúgy is nagyobb dolgokba vágtam a fejszémet, kellett máshová az energia. A barátságok azonban megmaradtak, és kezdtem visszajárni a nyári táborokba előadni, míg szép csendben, csoda tudja, mikor, de visszaszivárogtam, egyszerűen jó köztük lenni. A közösség is átalakult közben, mindenki megtalálta a saját útját a különböző kiadók írója, szerkesztője lett, weboldalak gonosz adminja, akik pályázatokat zsűriznek. Apránként csökkent az aktív belső élet, megszűnt a külső felület, és megmaradt a tábor.

Ez a pár nap hatalmas lökést ad minden évben, és a varázslat hetekig, hónapokig kitart. Mind mások vagyunk, van, aki utál csoportban írni, vagy nem szereti a kötött témát, mégis, a táborban ez is természetessé válik, játszva formálódnak a feladatok, és nevetve látjuk be, hogy napi egy novellát meg lehet írni. Aztán lenyűgöző, ahogy körbemegy az elemzés, és mindenki másként látja ugyanazt az írást.
A tábor lényege valójában a kísérletezés, nincs tét, bármit lehet, és a srácok őrült csikóként el is szoktak követni belső írós vicceket. De referenciaként is működik, segít, hogy ne ragadjunk bele a szokott közegünkbe, kilépjünk a komfortzónából, és kipöccintsük a másikat is.

Idén Csag (Csuszner Ferencz) elegáns szépírós játéka gondolkoztatott el legjobban, aki laza csuklómozdulattal megvalósította az intertextualitást pár könyvből és a felmerült beszélgetésekből, átültetve egy scifis alaphelyzetet szépirodalmi témába.   
Gyönyörű novellák születtek, az egyik szép írás Tallódi Julié volt, aki a Kéziratok éjszakáján nyert tavaly, és így jutott el a táborba. 
Napközben Buglyó Gergely is csatlakozott (Oni: A szürke vér tapad a kezéhez). Egy nagyon kedves, szerény srác, két imádnivaló kölyökkel és egy türelmes feleséggel. Nagyon szeretem az írós feleségeket, férjeket, nem alkotni nagy szó, hanem kibírni közben a házastársat. :)

Tavaly Vavyan Fable járt nálunk beszélgetni, idén a bűvszavú Körtvélyes Ákos Goldman Júliát csábította le, amivel Anna lányomat azonnal boldoggá tette, és a kölyök el is jött a táborba, egyszerre írni és rajongani.
Goldenlane igazi jelenség, mesélt az írós életéről, a tíz évvel ezelőtti könyvkiadásokról, borítókról, megerősítette a legendát, miszerint lefagyott a gép, azért olvastak bele az első kéziratába, és persze dedikált. Majd miután kipróbálta a színes tollakat, beszállt a novellák megbeszélésébe vidáman és lelkesen. Nagyon szeretem az írásait, és az átsütő humort, remélem, hamarosan lesz új regénye.

Írni kevesebbet írtam, mint a tavalyi táborban, ott a Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál regénnyel voltam elcsúszva, és napi 30 ezer karakterrel tudtam csak behozni magam. Most jól állok a Szivárgó sötétség sorozat második részével, a Lucyvel, augusztusban leadom a kiadóba, így megírtam egy szösszenetet, meg egy novellát, és csak utána foglalkoztam a regénnyel.
Részemről szeretem a kötött témákat és jól írok időre, imádom a tábori feladatokat, és azt az érzést, amikor pár perc alatt variánsok tucatja fut át bennem, az első öt-hat ötletet eldobom, aztán a második ötből gyúrok valami új dolgot. Viszont amikor lendülettel haladok egy regénnyel, akkor megszűnik a kreativitásom, lezár az agyam, annyira bele vagyok ragadva egy világba és adott szereplők kapcsolatrendszerébe, hogy nehéz nyitni. A Lucy hamar visszacsábított, és nagyon jó jelenetek születtek. Szeptembertől majd olvasható a blogon az első pár fejezet.
Jó volt az idei tábor, búcsúzóul 17 kócsag húzott el látványosan mellettünk, mintha azt mondanák, visszavárnak. És én máris kezdem várni a jövő évet. :)

Többiek bejegyzései:





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések