Calderon avagy hullajelölt kerestetik - 8. rész

A Peltra bolygó holdján, a Memón is állt egy Hallasi kastély. Calderon örömmel nyugtázta, hogy a grófnő tényleg felíratta a nevét a meghívottak listájára, így könnyedén átengedték az ajtónállók. Óvatosan megkérdezte, hogy a Ferrero Házból van-e valaki, és mikor nemleges választ kapott, megkönnyebbülve belépett.

A kastély gyönyörű volt. Antik fabútorok és hatalmas festmények álltak őrt a hallban, a padlót sötétzöld járólap borította, melyeket apró, arany mozaikkockákból kirakott geometrikus minták díszítettek. A hatalmas, félkör alakú ablakokat világoszöld, kézzel hímzett selyemfüggöny fedte. A bálteremben keringő szólt, de csak a nemes ifjak táncoltatták a hölgyeket, a különböző magas rangú tisztek a fal mellett beszélgettek. Valószínűleg nem akartak ügyetlennek tűnni az ősi táncokban. Az alsónemesség báljain modernebb táncokat játszottak, és a főtisztek ezeket kiválóan ropták. Calderon gyanította, hogy a zeneválasztás nem véletlen a házigazdától, Hallasi gróf érzékeltetni akarta, kinek hol a helye. Egy közrendű kezet sem látott szívesen a nemes lányok derekán.

Calderon futólag körbenézett, majd udvariasan felkérte a legközelebb álló asszonyt. A sötétkék ruhás, molett hölgy meglepve nyújtotta a kacsóját. Calderon rámosolygott a nőre és táncba vitte, miközben a hátában érezte a bálteremben lévők tekintetét. Nem zavartatta magát, táncolt, csevegett, elsütött néhány visszafogott bókot, miközben kikérdezte a hölgyet a báli pletykákról. Aztán felkérte a következő dámát. Szeretett táncolni, és jó volt újra bálteremben járni, olyan volt, mintha hazaérkezne.

Később feltűnt neki, hogy ő a legalacsonyabb rangú tiszt a teremben, a többiek mind admirálisok meg tábornokok. Mikor megpillantotta Hallasi grófnőt és a hölgy rámosolygott, csak elegánsan biccentett neki, véletlenül sem tolakodott oda hozzá, hanem a dallam elültével fölkért egy másik korosodó hölgyet.

Egész este a hátában érezte Hallasi, Bogota és Pork grófok tekintetét. Nos, három bizottsági tag már ismeri a nyolcból.

A következő bál másnap volt, a Festonon. Calderon, amíg átutazott a bolygóra kellemesen elszundított a csillagközi járaton. Leszállás után kivett egy szobát a kastély közelében, a méregdrága Bent Szállóban. Természettudományi konferencia-sorozat volt a városban, a Bent szállóban biológusok laktak és Calderon – ha már arra járt – gondolta, meghallgatja a legújabb eredményeket a HTX-ről. A flotta számlájára íratta a szobát, mintha a szakmai konferenciára jött volna. Mire kiderül, hogy jogosulatlanul tette, már rég megkapja első kapitányi fizetését és egy szép urnát Mara mellett.

A különteremben háromszáz főnek volt hely, de félig se telt meg, a közeli tengerpart valószínűleg hívogatóbb volt, mint egy száraz előadás.Calderon leült a hátsó sorban. Észrevette, mekkora feltűnést kelt a kapitányi egyenruha, sok tudós megbámulta.
Hamar rájött, miért. Tényleg kilógott közülük, egy szót sem értett az előadásból. Annyit sikerült a szakmai zsargon ellenére kihámozni, hogy a HTX nem teljesen vírus, inkább valami átmenet, és hogy tíz fokon életképes, melegebb helyen három óra alatt biztosan elpusztul. Calderon egyre ingerültebben figyelte a tudósok lelkesedését. Lenyűgözte őket az anyag. Ráadásul az előadó, egy kopasz, mazsola-szerűen ráncos képű vénember a haldoklók szervi tüneteit oly szenvtelenül tudta taglalni, mintha pár kísérleti egérről beszélne egy pohár algasör mellett.

Calderon az előadás végeztével azonnal felette a kérdést:

– Hogyan lehet hatástalanítani az anyagot?

– Nos, ha figyelt volna...– kezdte arrogánsan a tudós, és valami érthetetlen szakszövegbe ágyazta a választ, mintegy két perc hosszan.

– Ha jól értem, fogalma sincs – felelte hűvösen Calderon. – Emberek százai halottak, de maguk egy lépést sem haladtak a megoldás felé.

Ha már ott volt, akkor szép színesen lefestette nekik, hogy is néz ki, amikor az embernek szétrobbannak a hörgőcskéi. Mikor a sápadt arcok meggyőzték arról, hogy a tudósok kihagyják a vacsorát, elégedetten távozott.

Lement a földszinti étterembe. A teklagyöngyökkel bevont falakon az emberi szem által látható fény spektrumát ábrázolta az iparművész, vagyis a háromszázkilencven és a hétszázötven nanométer közti hullámhosszokat. Az ajtótól jobbra az ibolyakék szín indult, beborította a teljes falat, és ahogy a teremben körbefutott előbb világoskék, zöld, sárga, narancs, majd vörös lett, mire eljutott Calderon bal oldalára. A kapitány elhúzta a száját, nem szerette a kortárs űrművészetet, hiányzott belőle az elegancia.

Calderon lelült az egyik szabad asztalhoz, és pácolt togani vízisünt rendelt. Vacsora közben unalmában azon tűnődött, mi lenne, ha a Demokrata Párt anarchistái megtámadnák a Wellstont.

Egyáltalán, hogyan tudnak feljutni egy hajóra? Bekopognak, hogy adj isten, jöttem gyilkolni? Hogyan képesek képzett katonákat lemészárolni? Akármilyen gyorsan öl is a HTX, nincs jelen egyszerre a teljes hajón. A szektorok közötti kapuk lezárulnak, amint a légszűrők érzékelik az idegen anyagot.

Befejezte a vacsorát, de ezen morfondírozott még akkor is, amikor bérsuhanót hívott, majd odaért a palotához.

A kastély itt is gyönyörű volt, de másokkal ellentétben Calderon nem álmélkodott az aranyozott falak láttán, és elkerülte az ínyencségekkel rakott asztalokat is, helyette szorgalmasan táncolt. Éjfél után Hallasi grófné lebbent mellé.

– Jöjjön, kapitány, hadd mutassam be a lányaimnak! Már nagyon kíváncsiak önre.

– Megtisztel, grófné – mosolygott vissza a kapitány, és hagyta magát odavezetni a nemesek gyűrűjébe. A két gyönyörű lány kíváncsian pislogott felé. Az idősebbik, Teresa, kihívó, huszonöt éves nő volt; a karcsú test kék selyemben pompázott. A kisebbik lányt, Amalt, magasabb és vékonyabb alkattal áldotta meg a sors, kiemelkedett a tömegből. Calderon eltűnődött azon, nem egy kezdő anorexiással van-e dolga, de ez nem látszott udvarias mosolyán és odaadó kézcsókján.

– Genius Calderon! – bűvölte Teresa. – Milyen különös név! Honnan kapta?

– Nem tudom, hölgyem, bevallom, nem emlékszem rá.

– Ó, maga afféle vicces fiú? No, és hol tanult meg táncolni?

– Úgy vélem, egy úriembernél a tánc alapműveltség.

Percekig kellemkedtek. Calderon minden kérdés elől kitért, és nem reagált a lányok kacérkodására sem. Jól látta, hogy ez fölkelti a közelben iszogató idősebb grófok figyelmét. Később még táncolt pár idősebb dámával, főleg a bizottsági tagok feleségeivel. Biztos volt benne, hogy megadják a Wellstonnak a támogatást.

Tökéletes este volt – a hajó szempontjából. Ám a kinevezése kapcsán nem jutott előrébb.

Vajon a Ferrero Házból tudja valaki, hogy Mara meghalt? És hogy ő kapitány lett? Ez kevésbé kínos nekik, mint az, hogy kikötőkben rakodott, de sajnos, a kapitánykodás is munka. Márpedig Őfelsége agyvérzést kap, ha rájön, hogy egy főnemes dolgozik.

No, és hajó? Vajon protekcióval vette föl Oregon? De honnan tudták volna, hogy megjelenik a válogatáson?

Lehet, hogy Oregon admirális valóban az életrajza alapján döntött? Mégis, mi az a munka, amire pont őt tartaná alkalmasnak?

***

Oregon admirálisban elemi késztetés támadt, hogy szétverje a golfütőt Terra tábornok fején. Amúgy is utált golfozni, legalább nem hívják meg többé a klubba. A Fay Ház egyik gyönyörű, zöldellő kastélykertjében golfoztak a magasabb rangú tisztek. Legtöbben rokonságban is álltak a főnemesi családdal, bizonyos pozíciókat csak belső emberek kaphattak meg.

A dús fűvel borított mező ezen részén mindössze hárman álltak. A felszerelést cipelő fiú udvariasan hallótávolságon kívülre húzódott, amikor Oregon admirális megérkezett a feletteséhez. Terra tábornok nem volt éppen jókedvében, Oregon tudta, hogy a jelentés miatt hívatta.

– Mi az, hogy szerelik a hajót?! Mit keres a Peltrán? Ugrásra készen áll az egész titkosszolgálat! Tudja, mennyit dolgoztak rajta? Most mit mondjak nekik? – dühöngött neki az öregember. Őszes szakálla ide-oda himbálózott, mint valami spicces télapónak.

– Nem tudom, uram. Sajnálom, uram – szajkózta immáron tizedszer Oregon, és előrelátóan letette a golfütőt.

– Sajnálja! Maga idióta! Hogy adhatott ilyesmire engedélyt?!

Oregon arca megfeszült.

– Ön üzente, hogy húzzam az időt. Megtettem.

– De ennyire? Öt napra kivonta őket a forgalomból! És egyáltalán! Mi az, hogy ez a fickó soha sincs az adott útvonalon?

– Spontán természet, uram – felelte fegyelmezetten a csontos arcú admirális. Ha ez egy igazságos világ volna, akkor Terra tábornok lenne most azon a hajón, és az ő végtagjai végeznék apró darabokban egy véres konténerben.

– Túlontúl spontán. Fogja keményebben! Adjon neki fegyelmit! Nevelje meg!

– Kétlem, hogy lesz rá időm, uram – mondta fagyosan Oregon. A pocakos Terra tábornok szúrósan rámeredt:

– Netán valami problémája van, admirális?

– Nincs, uram.

– Helyes! – sziszegte a tábornok és suhintott egyet a golfütővel. Megint elhibázta.

Oregon a helyén maradt labdára pillantott, és úgy döntött, biztos, ami biztos, kell a Wellstonnak egy „B” terv.