A Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál is halad, néha kiteszek egy-egy villanást a Fb oldalamra, de komolyabb részletet még nem akarok, mert mindig rengeteget javítok, így könnyen repülnek akár fejezetek is.
Volt mostanság egy interjú is, ennek kapcsán eltűnődtem, mit érdemes elmondani egy regényről. majdnem lelőttem egy dramaturgiai fordulót, de aztán észbe kaptam, és mégse meséltem el, hadd legyen meglepi.
Csak halkan mondom, nehogy csúnyán nézzenek rám, de a Calderon kettő már régen készen lehetne, csak év elején a trilógia első kötetét javítgattam, és kibővítettem a végét két fejezettel. Nagyon szeretem ezt a keresztényüldözős világot, számos kamaszkori kétségem benne van, akkoriban nagyon foglalkoztatott a szabad akarat, a hitbeli kétségek, a hatalom felelőssége. Ez persze csak egy űropera, de a mélyben benne vannak a csírák, és aki szeretné, megtalálhatja majd. Egyszer már kint volt az első fejezet, most megint elérhetővé tettem, majd meséljétek el, hogy tetszett. Elvileg a Calderon után megjelenik majd.
Mostanság nyűglődöm amúgy, de kivételesen nem írós válságom van, és ez tök nagy fejlődés, kicsit hiányzik is. Most épp pszicho szakmai válságot tartok, kicsi vagyok és buta, és motoszkál bennem a gyanú, hogy ez nem is válság, hanem objektív helyzetértékelés, és ezen az sem segít, hogy minap voltam valami tréningen, és simán kiszúrtam a szakmai hibákat. Valamilyen formában foglalkoznom kéne a pszichóval, mert nem egészséges, hogy ennyire stagnál létem eme oldala. Na, mindegy, megyek depizek egy kört a sarokban.
"Valamilyen formában foglalkoznom kéne a pszichóval, mert nem egészséges, hogy ennyire stagnál létem eme oldala." Tökéletes alkalom belevágni önismeretbe. ;)
VálaszTörlésIgen, a pszichodráma nagyszerű ötlet, jó hogy mondod. Mindig sajnáltam rá azt a százast, egy fizetésből három gyereket nevelni elég jó kihívás, de majd körbenézek, milyen novellapályázatok vannak, hátha összejön némi plusz. Hm, de jó, hogy feldobtad a témát... :)
TörlésHajrá! :) Amire én járok, az havi tizenkettő, de pénztémában nagyon korrektek. Ha esetleg csúszol, vagy problémák vannak, akkor megértenek, mindent meg lehet velük beszélni.
TörlésMegfigyeltem, hogy sokszor amikor a siker jön, amikor felfelé ível a szekér, akkor a legnehezebb magunkat reálisan látni. Itt két lehetőség van, vagy elszáll valaki önmagától, vagy összezuhan. Te ez utóbbi vagy. Márpedig most jelent meg a könyved, imádják mindenhol, mégis mi ez a tipródás? Nem vagy kicsi, sem jelentéktelen, sem buta. Rázd meg magad és húzz bele az írásba! :D Itt vagyunk és támogatunk. Különösen, hogy majdnem elmentem veletek moziba :D
VálaszTörlésIgen, tényleg, sokaknál észrevettem én is.
TörlésAz írással semmi gondom, ellenben a napokban be kell mutatnom egy kutatásomat az eltén, amit még tök rég csináltam, és ööö... hát, múlt héten is írtam ahelyett, hogy megnéztem volna pár kapcsolódó szakcikket. De majd összekaparom magam, kénytelen leszek. :D
Amúgy meg menjünk csoportosan Acélembert nézni... :D Társasággal mindig vicces.
Megesik, hogy a valós helyzettől elszakad valakinek az énképe. Vagy felül vagy alul értékeli magát. Előbbi esetben egy jó nagy pofon, utóbbi esetben egy jó nagy pofon ígérete a hagyományos terápia. Szóval érik neked egy ígéret, mert tudtommal azt csinálod, amit szeretsz, jól is csinálod, halad a dolog, tehát az áramlat (flow) kellős közepében vagy, ergo boldognak kéne lenned, te meg itt panaszkodsz?! :)
VálaszTörlésKét eset lehetséges:
A) Mégiscsak van valami problémád, amit nem említettél, talán magad előtt is titkolod.
B) Nincs semmi problémád, csak ez számodra szokatlan, ezért csinálsz magadnak. :)
Értem, tehát mindenképpen meg leszek verve. :))
VálaszTörlésC, Az életnek több területe van, és attól, hogy sikeres az egyik, még a másik nem. Sőt, minél sikeresebb az egyik, annál több energia fekszik benne, ergo a másik területről annál többet von el.
De mindegy, a pszichós ismerősök már jó egy éve fejcsóválva nézik, mit művelek, ők a változatosság kedvéért rugdosást ígértek, ha nem teszem le a tollat pár hétre.
Eh.
Prioritásokat kell felállítani. Meg ütemezni. Akkor látod, hogy mit akarsz, és látod, hogy mire vagy képes, mire van időd.
VálaszTörlés(Mondá a próféta, így imádkozzatok: Adj uram, elszántságot, hogy megtegyem, amire képes vagyok, erőt, hogy lemondjak arról, amit nem tudok véghezvinni, és bölcsességet, hogy ezt a kettőt meg tudjam egymástól különböztetni.)
A prioritizáláshoz jó az ABC tervezés.
A: fontos és sürgős, ezzel kell kezdeni, amíg el nem fogy, csak ezt szabad csinálni;
B: fontos de nem sürgős, csinálni kell belőle valamit, legalább egy kicsit minden nap;
C: nem fontos, de sürgős, A és B után, amíg tart az energiád, csinálod ezeket is;
D: nem fontos, nem sürgős, leírod egy papírra mint teendőt, és beteszed a lapot a legalsó fiókba. :)
A teendőket minden nap újra be kell sorolni.
Az ütemezés meg arról szól, hogy megsaccolod, mikor válik valami nem sürgősből mégiscsak sürgőssé, és beírod előre a naptárba.
Ha tudod, hogy mi az ami fontos neked, akkor nem bonyolult ez, legfeljebb csak azzá teszed. :)
Igen, jó ez a módszer, nagyon praktikus.
TörlésNem az időkezelés a bajom, de hosszú. Talán egyszer élőben elmesélem. :)
Akkor jól saccoltam, van még valami a képben, ami igazából a problémád. Csak így furán hangzik, hogy elmeséled, milyen jó dolgok történnek veled, milyen jól megy minden, aztán sóhajtozol. :) Kívánok sok kitartás és erőt, akármi is legyen az, amivel küzdesz! :)
TörlésFrusztráció közben letudva. :) Bemutattam egy kutatást a pszichón, amit tök rég húzok, úgyhogy ígérem, most pár évig nem nyavalygok. :)
TörlésGratulálok a bemutatóhoz, most jöhet 10 db könyv, aztán majd megint vágyhatsz valami kis változatosságra, szakmai kihívásra. :)
TörlésTüdőgyulladásomat emberkerülő kedvre cserélném. :)
VálaszTörlésJaj, jobbulást! Az ilyen kalandok maximum a hörgőcskéknek jók, azok most horrort vagy scifit élveznek odabent. :(
TörlésHát, nem tudom, melyik, de hogy nem élvezik, az fix...
TörlésEzt sose tudni... :) De kitartást!
TörlésMost már kitartok, vagy legalábbis ez a terv. :) Köszi szépen. :) (Azért ha nem tudok elmenni a talira, nagyon morcos leszek...)
TörlésÁ, addig csak jobban leszel... :)
TörlésSzeretnék. :)
Törlés