Hetedik fejezet - Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

TAINA a moziterem előtt kapta meg az üzenetet. Az apró diszkrét ezüstfülbevalót sosem vette ki, még nagyapa kúriáján sem, noha ott az elektronikus védőháló miatt nem működött a készülék. Most azonban csippant egyet, Taina félretolta a csuklójánál lebegő antigravitációs bevásárlótáskát, amit a méregdrága fehér ruhához adtak. A füléhez nyúlt és kíváncsian megnyomta az apró telefont. Egy automata fémhangja csendült fel, de nem japánul, hanem a galaktikus nyelven. Berendelték a Hatos Admiralitáshoz, hogy felvegye a pótnavigátori parancsot.

A szíve hatalmasat dobbant. Az Ősökre! Sikerült! Kikérte egy hajó!

Legszívesebben ujjongott, és ugrált volna, miközben a húgai azon marakodtak, vajon vegyenek-e nádcukrot, vagy hányni fognak tőle, ha az interaktív székek a zuhanást és más testélményeket is közvetítik. Végül nem vettek, hanem vidáman egymásba karoltak, és már a filmbeli csókjelenetről susogtak, amit ugyanúgy közvetít majd a szék és a fejre tett adó.

– Üzeneted jött, Taina-chan?

– Igen. Én… el kell intéznem valamit. Menjetek be, Mariko-chan, majd a film után találkozunk.

– Aguri-sama? Ugye, ő az? Megint találkozni akar veled? – ujjongott Mariko. – Ó, de helyes! Olyan szépek voltatok együtt!

Hatodik fejezet - Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

CALDERON kapitány rendkívül elegánsan tudott lepedőt viselni. Ha az ember félig pucér, akkor legalább tegye megfelelő öntudattal. Amikor a tisztek visszasorjáztak a vezérlőterembe, már újra a számításokba mélyedt, és még csak mímelnie sem kellett a figyelmet, tényleg elfeledte a nőket maga mögött.

– Uram? – jegyezte meg nyersen Alion. Calderon felnézett a monitorról, ez a nő olyan hangsúllyal tudott egy-egy szót kimondani, ami felért egy becsületsértéssel.

Mind a vezérlőterem ajtajában álltak. Dei-Anang fekete arcbőre sötétebbé vált, ahogy megint elvörösödött az izmos férfitest láttán. Dejneka tizedes szemtelenül vigyorgott, ő élvezte a látványt, a tetovált Nabuko az alkarját vakargatta zavarában, és nyugtalanul Alion navigátornőt bámulta.

– Esetleg felöltözhetne. – Alion rekedt hangja nem ígért jót.

– Mibe? Látott nálam csomagot, amikor a hajóra jöttem? Az anarchisták sokat ártanak az ember ruhatárának.

– Nem maradhat lepedőben.

– Levegyem? – kérdezte érdeklődve Calderon.

A borítótervezés eredményhirdetése

Vasárnap éjfélig tartott a borítótervező-pályázat, és 58 terv érkezett rá.
Nagyon köszönöm a jópofa ötleteket, bevallom a kard előtt rúzsozó lánynál elfogott a kísértés, hogy valahová be kéne szúrni a könyvbe egy ilyen jelenetet, de sajna, már késő. Pedig Calderont hogy fel lehetne dühíteni vele! :)
Visszatérve... nagyon kreatívak vagytok, élvezet volt látni a sokféle tervet, sokféle kivitelezést. Köszönöm szépen mindenki munkáját! A nyertes nevéért tekerjetek a bejegyzés aljára. :)

Ezeket a borítókat fogom elküldeni a kiadóba, lényegében bármelyikkel el tudom képzelni a regényt. A saját nyertesem neve alul olvasható, de a végső döntés a kiadóé, ha megfelel valamelyik borítóterv, akkor az lesz a végleges könyvborító.

Lenyűgöző, milyen szuper tervek érkeztek. :) Nektek melyik a kedvencetek?

Simon Annamária terve

Ötödik fejezet - Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

OREGON ADMIRÁLIS az irodájában az ablaknál állt. Szerette az űrállomás látványát, a kék ég előtt felszálló hajókat, melyek zaját a hangszigetelés miatt nem hallotta, de az épület halványan megremegett, valahányszor távozott vagy érkezett egy-egy hatalmas, ezüst testű monstrum.

Visszavágyott az űrbe, a régi kapitányi székbe, a vezérlőterem egyszerű, fémes világába, ahol annyira nyugodt volt élet, nem zavart be a politika. Találkozott Őfelségével… Valaha élete álma volt. Valaha ölni tudott volna azért, hogy láthassa. Pár napja ennél is többet kapott, Őfelsége megszólította.

Oregon nyelt egyet. Az emlék több volt, mint kellemetlen.

A Wellston roncsához odahajózott a császár, ez az alacsony, látszólag jelentéktelen, petyhüdt arcú öregúr a furcsa szagú, jakvajas teáival, a folyosó plafonján himbálózó barna fa szélcsengőkkel, melyeket mellé apró ventillátort tettek, hogy megfelelően csilingeljenek.

Nem, Őfelsége nem az, akivel az ember másodszor is szívesen találkozna. Amikor áthívatta a császári hajó rusztikus, gyékényszőnyegekkel borított termébe, egy emelvényen ült, látszólag szelíden, törökülésben. Mellette állt a két nagy Ház vezetője, és Oregon megdöbbenve látta a máskor nagyhangú Fay tengernagyot némán és felrepedt szájjal, és vele szemben a büszke Ferrero grófot bohém meleg művészként viselkedni. A félelem fojtogatóan megült a szokatlanul hűvös termen. Egyik nemes sem a szokott önmagának látszott, mindketten a túlélésért küzdöttek.