Egy kicsit elhavazott az élet, és lemaradtam a közös körblogolásról. De olyan szépen esett az eső, hogy megírtam... Imádom az esőt, mondtam már? :)
Szóval a mostani Sorok mögött rovat a kedvenc könyvélményekről szól, melyek oda vezettek, hogy írók lettünk... :)
Korcsmáros képregény |
Fú, próbálom kikapcsolni a rajongós üzemmódomat, és csak a legfontosabb pontokat említeni...
Kezdetben vala Rejtő Jenő, akinek a nevét alsósként ismertem meg kedves külvárosi huligánoktól. Miattuk szerettem meg Rejtőt, a humorát, és a vidámság mögött lapuló kegyetlen sivárságot.
Aztán jött a Tarzanos korszak, meg az indiános, ó, a fiatal Old Shatterhand... vagy Old Death, aki a hátán viszi a koporsóját... Rémlik még valakinek? :) De izgultam Jókai regényein és sírtam A fekete gyémántokon, amikor égett a tárna.
Lenyűgözött Dosztojevszkij, szerelmes voltam Aljosába a Karamazov tesók közül, de tűnődtem Asimov Sheldon-tervén, meg az Öszvéren. Umberto Eco és A rózsa neve, bakker egy középkori krimi... Drukkoltam, hogy ne dőljön össze a katedrális Follettnél, de Clavell is feledhetetlen maradt a Sógunnal, meg a Tajpannal. Tagore és Reményik ezer utamon elkísért, Pilinszky komorsága felvidított... Mai napig jobban emlékszem a könyvszereplőkre, versekre, mint egyes osztálytársakra, ami kissé gáz...