Itt a Halloween, így a Sorok mögött rovatunkban most saját szörnyes élményekről mesélünk, és arról, később - esetleg - milyen szörnyeket teremtettünk. :)
Az első gyerekkori élményem, nem könyvekhez kapcsolódott, hanem a plafonhoz, amin éjjelente néha megjelentek fénysávok, és mozogtak, de csak ritkán. A harmadik emeleten laktunk, és anyám egyszerűen nem értette, mi bajom. Én kicsi voltam, óvodás, és piszkosul féltem ilyenkor, hiszen ami mozog az él, nemde?
Később elfelejtettem ezt az emléket, és csak akkor jött elő, amikor a gyerekeim először anyámnál aludtak, és megijedtek. Pontosan ugyanattól, egy váratlanul megjelenő, és pár másodperc múlva eltűnő fénytől. Kiderült, egy fekvőrendőr van a lejtős utcában, és ahogy az autók megbillennek, a lámpafényük ugrik fel egy pillanatra ilyen magasra. :)
Könyvek kapcsán sok nyomasztóval találkoztam, főleg, mert kicsi voltam mindenhez. Öt éves koromtól olvastam, és heti kétszer könyvtárba vittek. Alsós kisiskolásként válogatás nélkül kerültek kezembe az újságok, könyvek. Például a régi Galaktika illusztrációi nagyon bizarrak voltak kiskölyökként.
Azt hiszem, a 101 minikrimiben találkoztam azzal a sztorival, ahol a bezárt WC-n úgy hal meg egy pasi, hogy infarktust kap a vécé csövéből kinyúló (robot)kéz miatt. Jó fél évig csak úgy mertem ráülni a deszkára, hogy szemmel tartottam a bűzelzárót, biztos, ami biztos. :)
Olvastam horrornovellákat is, mai napig emlékszem egyes képekre, például, mik történnek emberekkel pincékben. Utána egy darabig csak napfénynél mertem levinni a szemetet, mert a négyemeletes panelházak pincerendszere igen közel van a kukatárolóhoz. (Amikor felnőttként az építkezéskor dönteni kellett, hogy mire futja, pincénk lesz, vagy a tetőteret építjük be, hehe, azonnal beugrott pár sztori... :))
Azt hiszem, amúgy bátor kiskölyök lehettem, mert én bizony ellenőriztem, hogy az ágy alatt ott van-e a szörny, meg kinyitottam a recsegő szekrényt, ha pedig a tesóim megijesztettek, reflexből ütöttem... :D
A regények kapcsán Stephen King volt az, aki mindent vitt. Olvastam darabolós sztorikat, meg misztikus-zavaros történeteket is, de az ő lélektani thrillereitől jobban felállt a szőr a hátamon. A Cujo, az Állattemető, a Christine, A ragyogás... ó, te jó ég, mai napig emlékszem, mennyire frászt kaptam :D Egy pont után leálltam King írásaival, nem olvastam végig az életművet, pedig apám gyűjtötte.
 |
| mikósdi kastély |
Életem első ijesztgetős történeteit egy gyerektáborban meséltem el.
Március volt, nyíltak a hóvirágok, és a nővéremmel, meg egy csapat ismeretlen gyerekkel Mikósdon üdültem, már nem tudom, milyen ok miatt, de iskolaidőben. A mikósdi kastély ódon volt, és gyönyörű, azonnal beleszerettem. A fiatal felvigyázók nem voltak a helyzet magaslatán, kifáradtak, hogy matek meg magyar órákat kellett tartani, így este örültek, ha csöndben elfoglaltuk magunkat. A Rémálom az Elm utcában akkoriban jelent meg, és simán megengedték, hogy valaki betegye a videót esti filmnek...
Utána az egész szoba parázott. Gondoltam, mesélek valami jót nekik. De egy ódon kastélyban, holdfényben? Pillanatok alatt elkanyarodtam a kísértethistóriák felé... Nagy közönségsikerem volt, hajnalig senki nem mert elaludni... :D
Később, íróként nem foglalkoztam szörnyekkel, nyomasztó percekkel. Ha szükségem van rá, meg tudom írni, így külön nem kellett gyakorolni. A Szivárgó sötétség sorozatban egész jól megy a gonosz nyomasztó légköre, sokan jelezték, hogy ott általában diszkréten felállt a szőr a hátukon.
Az Apa, randizhatok egy lovaggal könyvemben a dólények első variációja komolyra sikerült, de kitöröltem, mert belegondoltam, hogy ezt 14 évesek is olvassák majd. Így aztán sokkal cukibb lényeket csináltam, és közben a régi Szörnyecskék filmre gondoltam. :)
A gépemen vannak regénykezdemények. A Fák népe háttérvilágában szerepel pár nyomasztó elem. Értelmes lényeket bedarálnak gyógyszernek, meg akad egy átkozott sivatag, ahol vért érezve a por behatol az áldozatba, de szemet evő varjak is előfordulnak. Egy jó felnőtt fantasy lényege szerintem az, hogy a karakterek akár bele is halhatnak... :)
Míg a bejegyzést írtam, belegondoltam, hogy a regényalakjaim kitől félhetnek a legjobban.
Azt hiszem, tőlem. :D
És végezetül a gonoszságok írásakor az egyik kedvenc számom:
***
A Sorok mögött rovat korábbi bejegyzései
***
A többiek posztjai:
A Galaktikától én is féltem általános iskolás koromban. Azt hiszem, jelentős szerepe van abban, hogy a Star Warson kívül nem sikerült megszeretnem a scifi műfaját. :)
VálaszTörlésGerald Durrellnek van egy horrornovellája, na, attól felnőttként is be voltam tojva, nem hiszem, hogy még egyszer el merném olvasni. :)
Azta, nem is tudtam, hogy Durrell írt horrort :) Mik derülnek ki :D
TörlésSci-fi kacsán esetleg próbálj belenézni a Firefly filmsorozatba, én nagyon bírtam, elég laza az egész. Hátha az leköt :)