2014-ben indult a Sorok mögött rovatunk, ahol írók körblogolását olvashatjátok. Mostani témánk a könyveinkben szereplő állatok, állatmotívumok.
Az írásaim alapján azt lehet feltételezni, hogy imádom az állatokat, nagy rajongója vagyok minden élőlénynek. Valójában nem.
Kicsi voltam, amikor egy kakas ki akarta koppintani a szemem. Később kapott meg macska, volt részem területet védő német juhászban, nekem ment ismerkedő dámvad, szóval ha háziállat odajön és nyalogat, bújik, akkor persze, kap simogatást, de én magam nem kezdeményezek.
Mivel ösztönből megfeszülök minden élőlény láttán, így sokkal jobban megfigyelem őket, ahogy azokat az embereket is, akik imádják az állatokat, akiknek természetes az együttélés, és családtag egy élőlény. Kicsit talán csodálom is őket, és azt hiszem, ezek az ellesett pillanatok kerülnek bele az írásaimba, persze, kissé emberszerűvé varázsolva :)
Az Apa, randizhatok egy lovaggal? könyvben két állat szerepel. A vörös kismacskák nagyon lelkesedtek Kósza lovag iránt. :)
"Még egy kis vörös cica volt. Kósza örömmel a karjába vette, és a puha, pihés nyakát cirógatta. A két kismacska még aznap éjjel besomfordált a szobába és bebújt az ágyába. Megpróbálták kitúrni Táncost, aki bosszankodva tucatszor lepakolta őket, majd végül feladta, és inkább a padlót választotta, hogy a kis tappancsok ne zaklassák."
Bó, az undok ló is sokak kedvence lett :)
"A ló abbahagyta a kantár rángatását, kecsesen bólintott, mintha meghajolna.
– Így már sokkal jobb. Tudsz te kedves lenni, ha akarsz.
– Legyen termékeny a föld!
Mia Anne megperdült a hangra. Két férfi állt mögötte az úton, az egyik
zöld, a másik kék selyemkaftánt viselt, de jobb vállukon a hímzés egyformának
tűnt: egy kék virághalomba szúrt tőrt ábrázolt.
– Izé… legyen termékeny. Nőjön sok… búza.
A ló a háta mögött olyat nyikkant, mintha felröhögött volna."
Míg a lovagos könyvben az állatok csupán játékos színesítések, addig a Szivárgó sötétség sorozatban egyfajta írói fogásként szerepelnek. A szereplők gyakran nem mutatják meg az igazi énjüket a másiknak, ellenben az állataikkal, és más lényeikkel őszinték, és ilyenkor sokkal inkább önmaguk. Jobban jellemzi őket az a pár perc, mint egy hosszas párbeszéd, vagy jelenet. Elég megmutatni, milyenek, ha "önmagukban" vannak, és hogyan bánnak a tőlük függésben lévő lényekkel.
Lucy különös kapcsolatban áll a köpenyével, ahogy Don is. Sőt, apró érdekesség, de egy "közös" állatuk is van. Az abert (ezt a növényszerű energiacsapoló lényt) hajdan Lucy kapta, aki nem tudta szeretni. Az Öreg, a korábbi nyolcadik tanácsos elvitte, és Donnak adta, mert felismerte a sorkapcsolatot a két fiatal között.
A Szivárgó sötétség sorozatban Artúr és a kutyája, Kócos is imádják egymást.
"– Vau! – Kócos szemrehányóan kaffantott egyet. Felháborodva tudatta, hogy ő viszont itt van és kéretik elkapni.
Artúr vidámabb lett a szemrehányó pofa láttán. Az állat után futott, rávetődött a hátára, és megpróbálta megszerezni a műlábat. Vadul dulakodtak a füvön, közben többször a földre került ő is. Amikor sikerült megszereznie a lábat, Kócos állkapcsa az önfeledt játékban Artúr karján csattant.
– Hé! Én is harapjak? – kiáltotta Artúr, miközben a rotter rajta hevert. A kemény alkarvédőn át is érezte a szorítás erejét.
A kutya észbe kapott, és lazított a szorításon, közben bocsánatkérőn csóválta a farkát, de persze nem eresztette el. Artúr ezen elvigyorodott, majd gyors mozdulattal átkulcsolta a lábával a rottert, és ő került felülre. Hatalmas izmaival pillanatnyi előnyhöz jutott. Félig felemelkedve elhajította a műlábat, ami hatalmas döndüléssel a templom falához csapódott. A kutya rögvest elengedte az összenyálazott karvédőt, földes lábával hasba rúgta Artúrt, és eszét vesztve rohant a játék után."
Amúgy számomra is meglepetés volt, amikor Artúr ellopta a kutyát a kalózkirály arénájából. Ezt a jelenetet nem terveztem be, egyszerűen a szereplő személyiségéből fakadt. :)
A következő regényben is lesznek állatos jelenetek, sőt, Kócos egy ízben még Lucynek is keresztbe tesz...
*
Korábbi Sorok mögött bejegyzések: itt.
*
Többiek írásai a témában:
Tudtam én, hogy rokonlelkek vagyunk :-D. Imádom az állatokat, de akkor vagyunk igazán jóban, ha van köztünk egy kerítés... Az "ösztönből megfeszülök" tökéletes megfogalmazás. (Ahogy csöppennek az infók az Artúrról, egyre jobban várom, hogy olvashassam :-). )
VálaszTörlésMindaz, aminek foga van, gyanús, aminek meg nincs, azért az... :D
Törlés(iparkodok az Artúrral... :))
Így-így :-D.
TörlésÓ, az izgi lehet, na majd egyszer megnézlek egy állatsereglet közepette :D
VálaszTörlés:D
VálaszTörlésHehe! :) Kakas ügyben városi vagyok, de kapott meg macska (ahogy mindenkit aki játszik a túl lelkesen játékba merült macskájával), volt részem kutyámat támadó rotival (kirúgtam a lábát, a nyakára léptem, és feladta), nekem ment ismerkedő dámvad, aminek megfogtam a bökős részét, és vakarásztam az állát, ameddig átment bújósba, rúgott meg rossz napján nyúl szóval imádok minden állatot, amelyiknek lábai száma nem haladja meg a négyet. :) Az ok egyszerű: minden esetben vagy ura voltam a helyzetnek, vagy én hibáztam. Ismerem az állatokat :)
VálaszTörlésÁ, akkor voltak kalandok :)
TörlésIgen, az sokat számít, ha ura vagy a szitunak :)
No igen, az nagyon nem mindegy :) Pici koromban valahogy ösztönösen jól közeledtem az állatokhoz, és ezért amikor az első atrocitás történt, már tudtam, mi volt a hiba, ezért irányíthattam a helyzetet. Lehet, hgoy minden másként alakul, ha kezelhetetlen dologba botlom mondjuk 1-2 évesen. Kicsit szomorc vagyok, amikor ilyen véletlen miatt valakinek kimaradnak az életéből az állati pozitívumok.
TörlésIgen, kicsiként nehezebb, én még ovis sem voltam, amikor a kakas a szememnek ugrott. De a durva amúgy felnőttként ért. Pár éve volt, hogy békésen jöttem haza a két fiammal, lusta vasárnap délután, kezemben szatyrok, hátamon hátizsák csomó cuccal. Egy utcabeli kutya kiszökött, és morgott, ugatott ránk, elzavartuk, majd pont a mi házunk felé futott.
TörlésFiam megnyomta a csengőt, hogy jöjjön ár ki a gazdi, vigye be. Ezt meghallotta, és tombolva rohant vissza. Megharapta a nagyobbikat, majd a kicsinek ugrott neki, hogy megharapja őt is, aki rémülten menekült mögém. Ott a 15 éves fiam elénk állt, és kemény rúgásokkal ő védett minket, miközben mindkét kezét és lábát megharapta a kutya, meg többször leterítette őt a földre. Én nem tudtam leszedni róla, aztán kijött a gazdi, és izmos férfiként ő tépte le. Nagyon durva volt.
Szerencsére tavasz volt, és még a vastag farmer, vastag kabát ideje, de most is meglátszik a nyoma a fiamon.
Az elsőt gondoltam. Aki nem utasítja el az állatokat, csak tart tőlük, általában kis kori traumát tart valahol talonban. Meg felnőtt ember elrúgja azt a kakast, és levest csinál belőle :)
TörlésAmi a másodikat illeti, tipikus példája annak, amikor a gazdának nem nevezhető véglény vadítja, de nem neveli a kutyát.
Az enyém is morgott, de ha valaki beledugta a szájába a kezét, rémülten köpködte ki, hogy hagy már békén! Szegényt 13 évesen vitte el a rák, de szerencsére nem szenvedett, mert mikor már fájdalmai voltak és tudtuk, hogy kevés ideje van hátra, nem akartuk azért kínozni, hogy velünk legyen, és mivel a műtőasztalon derült ki a rák, nem engedtük felébredni. Azóta is hiányzik. Ahogy mindegyik szőrös vagy tollas (papagáj) társam a múltból.
Igen, ilyenkor sokszor jobb elengedni szegényt... :(
Törlés