A minap olvastam egy cikket, Már nem úgy olvasunk, mint régen és ez az emberiség elhülyüléséhez vezet, és rákattintva a tudományos hivatkozásokra, bevallom, felnevettem.
 |
| Képek: pixabay.com |
Szerintem ugyanis pont az a mélyebb szövegértés hiánya, amikor valaki pl. egy ötvenfős vizsgálatból túláltalánosító következtetéseket von le, vagyis a cikk jól alátámasztotta önmagát.
Okozott pár kellemes percet, majd vállat vontam, és továbbléptem.
Később viszont meglepve láttam, hogy írók is ezt tárgyalják a különböző csoportokban, és alig-alig bukkan fel a kritikus gondolkozás. Szerintem is változnak az olvasási szokások, csak épp ez egyáltalán nem biztos, hogy gond.
Kicsit kapargassuk meg az egészet, hátha kijön valami érdekes belőle...
Ha egy társadalmi változást szeretnénk vizsgálni, nulladik lépésben érdemes tudatosítani a generációs önigazolást.
Nem tudom, ki figyelt már fel arra, hogy minden generáció úgy véli, az előző maradi. Amikor pedig elérik az emberek a harminc-negyven éves kort, megjelenik a társadalmi felelősségvállalás kérdése. Elkezdenek a következő nemzedékért aggódni, ám a "bezzeg az én időmben" gondolata jelen van, hol kimondva, hol burkoltan.
Ami persze nem baj, hiszen fontos, hogy az egyén értékesnek tartsa önmagát, és az elveit, csak épp társadalmi folyamatok elemzésénél olyan ez, mintha lenne egy lila szemüvege, mellyel egyes színeket jól felismer, ám másokat nem. Ha bármit elemzünk, szerintem nulladik lépés, hogy ezt az önigazolási vágyat betegyük a fiókba a szemüveg mellé, ahová való.
Ha az olvasást társadalmi folyamatként kezeljük, akkor három jelentős változás volt:
Az első az írás-olvasás megjelenése, ami hatalmas szerepet játszott az idő legyőzésében. Generációk ismeretei, felfedezései, gondolatai sikeresen öröklődtek, és nem csak szájhagyomány útján terjedtek torzítva és véges mennyiségben. Mindez megőrizte pontosabban az információt.
A második a tér uralása, a könyvnyomtatás, ami elképesztő módon hozzájárult a tudás és a gondolatok földrajzi terjedéséhez.
A harmadik az elérhetőség, vagyis a népoktatás bevezetése, és az analfabetizmus felszámolása. Jelenleg a fejlettebb országokban bárkinek elérhető a szövegalapú tudás, nem egy szűk réteg privilégiuma, mint évezredeken át, és ez lenyűgöző teljesítmény az emberi kultúra fejlődésében.
Ha már kultúra... Nagyon érdekes, hogy más korszakokban más tudás jelentett műveltséget. Ha most a múltból megjelenne egy időutazó irodalmár, és leülnék vele egy kávéházban csevegni, biztosan elhűlne, hogy nem olvasok ógörögül, nem tudok latin szövegeket fejből idézni, ráadásul lúdtollal sem tudok kacskaringós, gyönyörű folyóírást produkálni. Azt gondolná, elkorcsosult a világ.
Hiányzott irodalmi pályám során valaha ez a tudás? Bevallom, soha egy percig sem.
Egyszerűen az én világomban már nem ez a műveltség fokmérője.
És hogy állunk a szövegértéssel?
Az intelligencia fokmérője az alkalmazkodás. Az emberek két dolog miatt olvasnak időtlen idők óta: információt akarnak, vagy élményeket keresnek. (Az élményeket most hagyjuk, ez hosszabb téma, és az Olvasás Éjszakáján amúgy is beszélek róla.)
Ami az információt illeti:
Információs társadalomban élünk, és jelenleg akkora mennyiségű adat zúdul ránk, amit már nem lehet átlátni, sem feldolgozni a régi módszerekkel. Az agy átáll, és időt takarít meg a felszínes, átfutó olvasással - vagyis mindez adaptív. Az elme alkalmazkodik.
De fordítsuk meg! Mi van, ha nem teszi? Ismerünk olyan embert, aki nem tudja, hogyan írja meg az önéletrajzát, mert eszébe se jut a neten körbenézni? Vagy kínosan viselkedik a Facebookon? Vagy irgalmatlanul bénán udvarol cseten? Amelyik egyed nem tud átállni, felismerni a változó társadalmi elvárásokat, információkat feldolgozni, az hosszú távon evolúciósan sikertelen. (Nyilván ennek a problémának az információs feldolgozás csak egy része, de akkor is fontos része.)
A felszínes olvasás mellett viszont megjelent egy másik elem is, a kritikus gondolkozás.
Mivel kezdtem én is a cikkolvasást? Megnéztem a forrást. Húsz éve nem tettem volna, eszembe se jutott ilyesmi. Most viszont az nem jut eszembe, hogy elfogadjak egy ellenőrizetlen állítást.
Ha megfigyeljük, a mai kamasz nevet a nagyin, aki elhiszi a fake oldalakat, mert ő már rákeres, igaz-e az info, bedobja képkeresőbe a politikai cikkek illusztrációját, vagy épp visszaköveti a forrásig a "tudományos" híreket. A kritikus gondolkozás sokkal alapvetőbb a mostani fiataloknál, mint azt szeretjük belátni.
Mindez egy változási folyamat része, de még a hullám elején vagyunk. A tudás nyilvánossá tétele elindult folyamatként: populáris szinten a Wikipédiával, a tudományos élet szintjén pedig a neten elérhető szakcikkekkel. Pillanatnyilag egy zavaros időszakban élünk, de úgy vélem, ki fog alakulni az a stabil, hiteles, tényekkel dolgozó információs szekció a neten belül, amire az emberi kultúra a könyvek után újra rá tud épülni. Egyszerűen mert az új generációnak szüksége és igénye is van rá.
És mi van a szövegértés mélységével?
Észrevettük, hogy a közoktatásban van ének is, mégsem lesz mindenki énekes?
Amikor aggódunk a szövegértés mélysége miatt, érdemes észrevenni, hogy igazából mindig csak a középső szint az, amiről beszélünk.
A szövegértés mélységének három szintje van:
Az első, ami a mindennapi élethez kell. Ha belegondolunk, ezt inkább fejleszti az, hogy a kommunikáció hangsúlya a net miatt a szóbeliségről megint az írásbeliségre tevődik át.
Az iskolázatlan csoportok is a neten lógnak, és olvasnak, ha mást nem üzeneteket, vicceket. A funkcionális analfabéták is folyamatos gyakorlásban vannak. Akik felnőttként kimaradnak a könyvek világából, a neten azok is jelen vannak. Az idősek, akik kezdenek szellemileg fáradni, regényt már nem olvasnak, de rövid cikket még igen. Mi ez, ha nem fejlődés?
A szövegértés második szintje a hosszabb szövegek értelmezése, a "mélyolvasás" képessége. A felszínes olvasás valóban nem elég ide, és nagyon jó a cikkben szereplő tanács, hogy le kell lassulni, lassabban kell olvasni.
Csakhogy ez automatikusan megtörténik, ha egy dolog érdekel minket. Ilyenkor belemélyedünk, eltűnődünk, és nem azért, mert akarunk, hanem mert maga az agy beleragad a gondolatba, vagy épp élménybe. A technológiai fejlődés jóval újabb, mint az emberi elme kialakulása, a gondolkozás képessége pedig hatalmas öröm az egyénnek. Gondolkozom, tehát vagyok - ez olyan ősi élmény, amit erősen kétlem, hogy felül tud írni egy kis netkorszak.
Mostanság, az aggódó szakmai vagy újságírói cikkek kapcsán ide kapcsolódik be a kötelező olvasmányok témája, és a vélemény megfogalmazásának képessége. (Érzelmileg az empátiára nevelés, a nézőpontváltás témaköre, de ez hosszabb téma.)
Változik a korszak, és a sok aggódás ennek a tükre. Viszont az, hogy hogyan értelmezhető mindezen változás, a jelenből nem lehet látni, hanem majd a jövőből visszanézve nyer értelmet. (Most annyira benne vagyunk a folyamatban, hogy pusztán csak annyi látszik, pár kutató észlel egy jelenséget, majd roppant kényelmesen generációs önigazolást végez.)
A szövegértés harmadik szintje tudományterületekhez kapcsolódik.
A közoktatás csak a lehetőséget adta meg, de valójában az alapokat tekintve nem változott az eloszlás. Ma is egy szűk kis réteg az "írástudó", és birtokol bizonyos tudást vagy képességet, egyszerűen, mert a mindennapi munka miatt ez magas szintűvé vált, vagy épp, mert ők azok, akiket érdekel. Ez lehet szakcikkek értelmezése, de akár irodalmi műveké is.
De kell ez mindenkinek?
Író és szerkesztő vagyok, pszichós háttértudással. Óránként száz oldalt olvasok kényelmesen, míg ha csak "átfutom", akkor ez gyorsul, ilyenkor függőlegesen olvasok. Szöveg alapján megmondom az író korát, nemét, néha a szakmáját is. Sima, szórakoztató műből felismerem a párkapcsolati mintázatot, életvezetési kérdéseket, aktuális kríziseket, gyerekkori erős benyomásokat, frusztrációkat, anélkül, hogy ismerném az illetőt. Az írói hibák alapján megjelenik a gondolkozásmód, a világ leképezésének módja, a kreativitás mértéke. Iszonyú sok információ lejön egy regényből, de ez a szövegértés olyan mélysége, ami szükségtelen. (Mielőtt szívbajt kapnak az íróim, szólok, abszolút nem érdekel a személy, ignorálom az infókat, és csak akkor foglalkozom vele, ha a a könyv megjelenését érinti, vagy az író konkrét tanácsot kér.)
Az épeszű életben nincs szükség ilyen szintű szövegértésre. Mégis, minek kellene mondjuk a sarki fűszeresnek?
Ha már szó esett változásról, és szövegértésről, hadd legyen a sci-fi írós énemtől még egy gondolat.
Három globális változást említettem: írás megjelenése, könyvnyomtatás, közoktatás.
Mi van, ha jön egy negyedik?
Teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a betű a kultúra alapja?
Nem a gondolat?
Mi történik, ha megfelelőbb átvivőeszközt találunk a betűnél? Akkor is a mélyolvasást sírjuk vissza?
Vajon, ha az ékírást magas fokon űzők meghallották volna, hogy mi 101100.. stb módon tárolunk információt, mit szóltak volna? Hogy megőrültünk? Hiszen a kőtábla, az az igazi... Háromezer évig bevált... :D
Nem a gondolat?
Mi történik, ha megfelelőbb átvivőeszközt találunk a betűnél? Akkor is a mélyolvasást sírjuk vissza?
Vajon, ha az ékírást magas fokon űzők meghallották volna, hogy mi 101100.. stb módon tárolunk információt, mit szóltak volna? Hogy megőrültünk? Hiszen a kőtábla, az az igazi... Háromezer évig bevált... :D
Az ember állítólag már akkor elhülyült, amikor elkezdett írni-olvasni. :) Szókratésznek tulajdonítják az alábbi idézetet. (Megkerestem a forrást, valójában Platón Phaidrosz c. dialógusából való, ott mondja a Szókratész nevű szereplő. Kissé módosítottak a szövegen, hogy kerek legyen.):
VálaszTörlés"Az írás feltalálása éppen feledést fog oltani azok lelkébe, akik megtanulják, mert nem gyakorolják emlékező tehetségüket - az írásban bizakodva ugyanis kívülről, idegen jelek segítségével, nem pedig belülről, a maguk erejéből fognak visszaemlékezni."
Valamikor a műveltséget a kívülről megtanult szöveg mennyisége jelezte. A Védák szövegét (iszonyatos mennyiség) szájhagyomány útján adták tovább. Valószínűnek tartom, hogy az ősi szövegeknél a verses forma nem csak az esztétikát szolgálta, hanem így könnyebb volt megjegyezni. :)
Visszatérve a platóni gondolatra, az a maga idejében érvényes lehetett, emennyiben nem volt általános, hogy mindenkinek rendelkezésére álljanak az írásos szövegek. De ma, amikor fel sem kellett álljak az asztalomtól, hogy kiderítsem, honnan származik az adott idézet (Kövendi Dénes fordította), minek időt pazarolni arra, hogy kívülről megtanuljak egy ókori dialógust? És időközben az emberi műveltséget jelentő szövegek mennyisége sokszorosára nőtt, képtelenség, hogy egyetlen ember fejben tartsa az egészet. Kellett valami új módszer, hát kitalálták az olvasást.
De ma már ugyanez igaz az olvasásra is. Hagyományos módon képtelenség a rendelkezésünkre álló szövegmennyiséget elolvasni. Gyakorlatilag klasszikusnak számít mindenki, aki már nem él, de még emlékszünk a nevére. Plusz a kortárs irodalom, amit szintén műveletlenség lenne elhanyagolni. Ha heti 2 könyvet elolvasok, az évente 100 db. Ha ezt 80 éven át csinálom, akkor az 8.000 db könyv. Csak a MEK letölthető állománya ennek több mint a kétszerese. Nekem úgy tűnik, hogy ismét nagyon kéne valami új módszer. :)
Köszi az idézetet. Már nagyon rég olvastam, és most eszembe se jutott, de nagyon ide illik. :)
TörlésA számokról annyit, hogy rendszeresen nézem a KSH adatait a könyvmegjelenésekről, és évi 10-12 ezer cím szokott kijönni magyarul. Abszolút esélytelenek vagyunk mindet elolvasni.
Bevallom, egy ideje nem is gondolom műveltnek magam, sőt, azt se merem mondani, hogy tájékozott vagyok egy-egy irodalmi területen. Szimplán, mert minden egyes könyvre, amit elolvasok, jut száz, amit nem... :)
Ó, nagyon örülök az új rovatnak. :)
VálaszTörlésMég mindig lenyűgöz, hogy ennyi mindent meg lehet mondani az íróról egy szövegből. Észrevettem már párhuzamokat én is a saját vágyaim, gondolataim és a szereplőim vágyai, gondolatai között. Az a tipikus „Megvilágosodtam! Igen!” pillanat volt. Jé, ezek az én szavaim. Az én érzéseim, néha. És amikor továbbgondoltam mindezt, eszembe jutott, mit írtál egy másik bejegyzésben. Hogy vannak írók, akik „sérülnek” a könyvük megjelenésénél, és hogy ezt tudják is. Azóta is agyalok ezen. Az én életem meg a szereplőimé más, de az érzések ugyanazok, három szereplőnél is. Az alapszitu különbözik náluk is, mégis ott van mögöttük egyetlen tett, amitől hasonló a három. Érdekes az egész. Meg elég döbbenetes.
Igen, az írás önismereti út is. Ezt sokszor az olvasó nem is fogja látni (mert hát szinte mindig erős tévedés, amikor megpróbál egy az egyben az íróra következtetni a szereplőből), de az író az ismétlődő mintázatokból rájön önmagáról egy csomó mindenre. Izgalmas út ez, és tényleg döbbenetes :)
TörlésDe egy idő után az olvasónak is feltűnik néhány elem, nem? Négy-öt regény után, mondjuk. Attól félek, hogy majd azt fogják mondani, nem tudok újat mutatni, mindig ugyanaz a lemez. Talán négy regény után még korai, de tíznél már gyanús. És én még tökre élvezem a tizediknél is, az olvasó meg fogja a fejét, hogy az író miért rak minden történetébe minimum egy... Papagájt?
TörlésIgen, fel fognak tűnni ismétlődő elemek, de minél nagyobb a fantázia, ez annál inkább be lesz csomagolva. :)
TörlésAki "önmagát írja", vagyis közvetlen személyes élményeket, saját élet elemeit, ott a második-harmadik könyvnél gyakran kimerül a téma, ha szórakoztató irodalmi író. A szépirodalmáról a mélyebb lelki ábrázolás miatt egész életre találnak témát magukról.
Illetve van olyan szórakoztató irodalmi író, aki mindig azonos szerkezeteket, azon típuskaraktereket használ, ez viszont más, ez vagy tudatos döntés a piaci viszonyok miatt, vagy az írásbeli tudás határa.
Szóval ez sokféle dolog, nem csak lélektani. :)
Hogy az eredeti cikk kapcsán kialakult véleményem mondjam:
VálaszTörlés1. Nem 50, 50.000 fős felmérés, ami megfelelő szüréssel öleli fel a lakosságot, kell ahhoz, hogy használható legyen a felmérés.
2. A papirkönyv tudás szempontjából addig érdekes, ameddig olyan iskolákba jár valaki, ahol egy csomó utált dolgot kell dolgozatra megtanulni, és a papirra firkált rajzokból jegyzi meg hogy hivják annak a hülye nevü országnak a 82. királyát. Onnantól, hgoy azt tanulom, ami érdekel, a munkámmal foglalkozom, kiléptem az iskolapadból, az adathordozó lényegtelenné válik. Leülök egy könyvvel mert nyaralok, süt a nap, és occsóbb, ha ellopják a strandon. Ahogy a kézirás is addig fontos, ameddig a kisdiáknak a betük összekötését tanulva bizonyitott kötöttségek alakulnak ki az agyában. Ha 10-15 éves korától a nevén kivül mást nem ir le, semmilyen kárt nem szenved el a tudásszint.
Mint olyan ember, aki ír, szeretném látni mások kezében amit irok, és pontosan tudom, hogy nagyon sok mindenben más amit irok, mert a tapasztalataim iszonyuan elütnek a többségétől születésemtől napjainkig. Pont ez az oka annak is, hogy nem szeretem a világ rondább felét mutatni, ahhoz ott van az élet. Akinek nincs ronda fele, az meg nem érti, miért nem életrajzot, horrort, drámát és hasonlót irok. Talán mert pont onnan menekülnék? Az irás és olvasás arra is jó, hogy elmeneküljünk az életünkből egy másik sikra.
Szerintem is a felnőttek nagy része már alig ír kézzel :)
TörlésAz eszképizmusnak is megvan a maga ereje, és szerepe, szerintem pont a sokféleség jó a könyvesboltokban. :)
Hát ez az! Bemegy öt ember ugyanakkor, és ötfelé idul a polcokhoz akkor is, ha mind csak kikapcsolódást keres :)
TörlésOlvastál Yuval Noah Hararit? Nagyon érdekelne, mit gondolsz róla.
VálaszTörlésAz első könyve (Sapiens: az emberiség rövid története) csak nagyon érintőlegesen kapcsolódik a cikk témájához, a második (Homo deus) nem teljesen letisztult, de 2018-ban megjelent a harmadik könyve (21 lessons for the 21st century), ami arról szól, mit jelent embernek lenni a 21. században.
A nevét ismerem, de csak cikket olvastam róla, a könyveit nem láttam. Köszi, megnézem :)
Törlés