Novemberben sokan mások, és hát én is elértem a mélypontot. Az évnek ebben a szakaszában ez egy normális folyamat, a november egyrészt a halál hónapja, másrészt az elengedésé, el kell hagyni a régi dolgokat, hogy új születhessen. A decemberi öröm és fény akkor tud valósággá válni, ha előbb a sivárságon átmegyünk. Nem véletlen, hogy a megküzdésről készítettem hanganyagokat. Ezek még folytatódni fognak decemberben is.
Önismereti hanganyagok voltak:
- Hogyan legyünk jól tartós stressz idején? - Sokaknál láttam, hogy a pandémia miatt elérték a kimerülési szakaszt, így került szóba ez a téma. Mire kell figyelni, honnan lehet energiát meríteni a hétköznapokban?
- Megküzdés (reziliencia) - Ez egy önismereti sorozat lesz, eddig két hanganyag került fel. Az elsőben arról van szó, hogy vannak, akik kemény helyzetekből is megerősödve jönnek ki, míg sajnos vannak, akik nem. Milyen hozott tapasztalatok, milyen háttérben húzódó folyamatok lehetnek ezek mögött? A második rész a megküzdés hét alapelemét kezdi tárgyalni, önismereti feladattal együtt.
Íróknak szóló anyagok voltak:
- A történeti és érzelmi ív szétválása 1. - Vannak olyan helyzetek, amikor a regényben a történeti ív problémája nem írástechnikai hiba, az író érti mit kéne csinálnia, de nem tudja megtenni, mert a személyiséghez kapcsolódik egy-egy működési mód. Ilyenkor az önismereti módszer hatásosabb, illetve egy más típusú regényellenőrzés szintén segíthet. (A siker tintája 2. anyaga.)
- Hogyan írjunk novellát? Lehetőleg jót - Ez egy 2017-es előadásom hangfelvétele. Egy nagyon jó hangulatú, így kissé zajos interaktív beszélgetés volt, ahol kiderül, mi az ütős novellák titka.
Olvasóknak szóló anyagok voltak:
- beleolvasó: A két herceg 3. részlet - Akik már nagyon kíváncsiak voltak megjelenés előtt, hogy hova kanyarodik a történet, azoknak egy kis betekintő.
- exkluzív: Hogyan zajlott A két herceg borítótervezése? - A borítótervezés mindig komplex folyamat, és a Vágymágusoké különösen izgalmas kihívás volt.
- novella: Áldott légy Szent Struktúra - A sci-finek nem a technikai ágát űzöm, hanem pszichológiai és vallási sci-fiket írok, hiszen ezekhez van háttértudásom. Itt az individualizmus és a kollektivizmus csap össze a szereplők gondolkozásmódján keresztül. Akkoriban nagyon érdekelt ez a téma, nem csoda, hogy beszivárgott az írásaimba is :)
Decembertől kicsit átszervezem a Patreont.
Eddig a Csempészek szekciójába a régi novellákat és a kezdő íróknak szóló anyagokat szántam. De rájöttem, évek óta gyakorlott írókkal foglalkozom, ezek a témák érdekelnek, így kezdők felé már nem fogok beszélni. A siker tintájában úgyis számos gondolatomat meg lehet találni.
Míg viszont kellene egy részleg a fiatal olvasóknak, így a Csempészek rovat a kis színesek gyűjtőhelye lesz. Ez csak olvasóknak szóló szekcióvá válik, és a Vörös pöttyös regényeimhez kapcsolódó szösszenetek kerülnek ide. Hogy nézett ki egy jelenet más karakter szemszögéből az Apa, randizhatok egy lovaggal vagy a Vágymágusok világaiban? Ilyen kis színesek, szösszenetek, minijelenetek kerülnek ide.
(A felnőtt sorozatokhoz kapcsolódó kiegészítő írások a Lovagokhoz kerülnek, míg jövőre az aktuálisan írt regényeimet a Főnemesek szekciójában lehet követni.)
Köszönöm szépen a támogatásokat! :)