Kedd este értem haza a Könyvfesztiválról és a szegedi megbeszélésről, öt napig voltam távol, és a szomszéd néni már levilágcsavargózott, persze kedvesen. És valóban... annyi élménnyel érkeztem, ami egy komolyabb körútnak is becsületére vált volna.
Gyönyörű idő volt a Millenárison, így sokan jöttek. Besegítettem a könyvek eladásában, most a D pavilonban volt a kiadó, ahol a gyerekrészleg szokott lenni. Ennyit már rég vigyorogtam, nagyon édesek voltak az alsósok, akik megtámadták a halacskás játékot. A tanítónők kihozták magyar óra helyett a kiskölköket, és ők nagyon élvezték "élőben" a könyveket, a nyüzsgést, az ezernyi lapozgatást. Azt hiszem, így kell a könyv szeretetére nevelni.
Sok ismerőssel találkoztam, szó esett az IBBY-díjról, egy szimpi zsűritag elmagyarázta. Felbukkant pár blogger, már keveredik bennem ki és mikor, de megismerkedtem a lelkes fészbukerrel, Rozsonits Judittal, aki olyan jó Fb házigazda, és egyik este Deszyvel is dumáltunk egy jót, szeretem a blogját, és a hangvételt, ahogy ír. Megismerkedtem Marianna von Birkennel is, az alter vámpírirodalom kultfigurájával, aki második helyezett a Befejezetlen Kézirat, Amit Mindenki Epedve Vár listámon.
(Az első helyezett változatlanul Kánai András, vagyis sfinsider, akinek minden sf író és kiadó tud a készülő könyvéről, na, ez ám a marketing...)
Szombaton a Könyvmolyképző titkairól beszélt Lele József, az ügyvezető, nagyon humoros volt, és mintha a szavak zongorabillentyűk lennének, úgy játszott a közönség hangulatával, jó volt nézni. A cím amúgy onnan ered, hogy Katona Ildikó, a kiadóvezető épp ír egy könyvet, amit már sok rajongó vár. Józsi azonnal tartott egy játékot, ahol az életkor és a kiadós kedvezményt összeadták, a legszerencsésebb így 80%-kal vehetett könyvet. Volt öröm, az biztos.
Az Aranykönyvről is szó esett, Józsi bemutatta a top10-be került szerzőket, így lebuktam, hogy valós személy vagyok, később elkaptak páran dedikálni. Szinte mindig egyedi dolgok írok a könyvekbe, de most azért meghaladtam a saját hülyeségi szintemet. Utána találkoztam pár scifis könyvesbloggerrel, meg még előtte egy kiadós emberkével. (Véletlenül pont azokkal, akik nem ájultak el a Calderontól. Sose értettem ezt a negatív kritika kiborulást, részemről nagyon jól eldumálok azokkal, akiknek nem jön be egy-egy írásom.)
Délután még Irodalmi Pokrócon is ülhettem; Kemese Fanni, Helena Silence és Spirit Bliss írótársakkal azonos fűcsomókat lapítottunk ki, megvitatva valami írástechnikai dolgot.
Este sf találkozón jártam, mert hát scifisnek lenni létérzés. Megint szembesültem vele, hogy a misztikus-romantika mennyire máshogy használja a nyelvet, más témák vannak központban, és bizony a három év köztük hatással van rám, ha azt mondom "mi", akkor már nem alapból az sf-re gondolok, hanem hol egyik, hol a másik rétegről beszélek, jaj, de fura, zsánerskizofrén lettem.
Vasárnap dedikáltam a Calderont, nagyon örültem mindenkinek, köszönöm, hogy jöttetek, megtiszteltetek a jelenléttel. Élmény volt minden beszélgetés Kanttól kezdve a macsó pasikig. Nagyon jól szórakoztam, remélem, kölcsönös volt.
Délután háromtól Aranymosás találkozó zajlott, Fannin és Helenán kívül Kozári Dóri is eljött, akinek ősszel jelenik meg a mesekönyve.
Sok Aranymosás törzstag volt, Demeter Attila, aki még Kuczkánál publikált; Mason, a thrilleres (köszi a könyved!); Kósza Látomás, Birkenn kisasszony, szépírós lányok és írósulisok... annyi irodalmi rétegből, hogy izgalmas csevegések születtek. Beszéltünk a drámáról, a nemzetközi publikálásról, a hazai rétegirodalom gondjairól, a regények szerkezetéről, az írósulik szemléletformáló erejéről, a család és az írás kapcsolatáról, meg ezernyi más témáról. Hatkor beesett két scifis, Joseph, az Avana volt alelnöke, aki ennyi író között az olvasó, meg.Fairylona, aki külföldön publikál, nem idehaza. Így aztán nyolc után mentünk el.
Aztán hétfőn irány Szeged, ahol a kiadó székhelye van. Végre megismerkedtem László Mayával, az új Süsü illusztrátorával, sőt hárman egy szobába kerültünk, ami hamar éjjelig húzódó beszélgetésbe torkollt. Jó volt a benti csapatot látni, és azt is, mennyire imádják a munkájukat.
A Könyvfesztivál mindig nagy élmény, bár most kissé fáradtnak érzem magam, azért máris várom a Könyvhetet. Remélem, Ti is. :)
Jó volt a te gondolataidat hallani szombat este, nagyon nem árt néha egy külső hang :)
VálaszTörlésBár azért meg kell jegyeznem, a bejegyzésedben komolyan felülreprezentáltak említés szintjén az írók; aki csak olvas, az nem is számít?! :'(
Tényleg kicsit sok író lett benne, igazad van. :)
VálaszTörlésÖrültem nagyon annak, hogy találkoztam Veled és Acélpatkánnyal. Jó beszélgetés volt, gyertek hamar megint Pestre. :)
Este részemről jól éreztem magam, szuperül megvitattuk az ad astrás sráccal a kiadóinkat. Remélem, nem fogalmaztam túl sarkosan az sfmagos gárdának, nem akartam beleszólni a dolgokba, de megkérdezték, mit gondolok. Ez a kérdés mindig hiba. :)
Szerintem nem baj, ha néha sarkosan fogalmaz az ember :) Hátha akkor jobban felkelti az érdeklődést, mert amúgy sok megjegyzés csak elsikkad.
VálaszTörlésDe legközelebb reszkess, én is dedikáltatni fogok veled :D
Várlak szeretettel. :D
VálaszTörlés"Megint szembesültem vele, hogy a misztikus-romantika mennyire máshogy használja a nyelvet, más témák vannak központban..."
VálaszTörlésHogy más a téma, szerintem természetes, viszont a nyelv eltérő használatáról szívesen olvasnék egy bejegyzést, hogy mik a meglátásaid.
Kár, hogy csak két fotót tettél fel a helyszínről. Na, majd júniusban pótlom a fesztiválozást.
Á, erre a blogra nem akarok eszmefuttatásokat tenni, mert két perc alatt újra közéleti blog lesz belőle, akkor meg ennyi erővel megtarthattam volna a régit.
VálaszTörlésDe azért majd gondolkozom rajta.
Tök jó, hogy jössz nyáron, majd iktass be a programodba. :)
A fotókat amúgy csórtam a kiadó oldaláról, mert elfelejtettem a gépemet. Még fénykép sincs a dedikálásomról, mondjuk a decemberi könyvbemutatóról sem, az is egy olvasótól volt. Ja, szórakozott vagyok, tudom, de tökre elfelejtem az ilyesmiket.
A konkrét nyelvi dolog meg a "felnőtt fantasy" kifejezés volt. A misztikában az Ad astra vonala számít annak, vagyis a komplex, világteremtős, felnőtt szereplős, kicsit gondolkoztatóbb sztorik. (mert f. a misztikus nekik, fiatalokkal)
VálaszTörlésA Sfmagosok meg a szexfantasyra asszociáltak. Hát, elsőre le se esett nekem. :)
De hát már ez a bejegyzésed is közéleti :D
VálaszTörlésAmúgy én úgy értelmeztem az idézett részt, hogy az egyes irományokban más a nyelvezet.
Júniusban jobbára szerintem az Ad Astra standjánál leszek leláncolva :D:D
Majd levadászlak ott. :)
VálaszTörlésJó volt a találkozó. Örülök h ennyi minden sikerült neked most is.
VálaszTörlésÖrültem, hogy láttalak!! :)
VálaszTörlésZsánerskizofrén :)
VálaszTörlés