Mászkálások, tűnődések

Mostanság ezeken gondolkozom, és kivételesen megint olyanom van, hogy le is írjam.

Voltam az első magyar fantasy díj átadóján még januárban, és azóta is a fülembe cseng a zsűrielnök mondata. A regények mostanság nem nagy társadalmi problémákkal foglalkoznak, nem a világmentéssel, hanem a személyes sorssal. Öncélúság, önközpontúság.
Ahogy nézegetem az amatőr kéziratokat, gyakran felötlik bennem, mennyire igaza van. Alig vannak világboldogító eszmék, az egyéni szerelmek és percproblémák kerültek a középpontba, noha ennél jóval több lehetőség van a zsánerben. Tartok tőle, pontosan tükrözi a társadalmat, egyfajta kórkép ez egyben.
Amúgy még mindig nem értem, hogy a vámpírok miért nem tartoznak a fantasy alá. Szerintem ezen még pár kört vajúdnak majd, míg a díj kiforr.

*
Valamikor márciusban benéztem az Írószövetségbe a fordítók díjátadására, és a Kuczka Péterről szóló előadásra. Az elmúlt öt év legjobb beszélgetése volt: a beugró moderátor, és a díj konferálója is profin rögtönzött, a szereplők beszélgetése élő, pergő volt, számos apró részlet kiderült a rendszerváltás előtti könyvkiadásról. Kuczkát perifériára tette az adott politikai vezetés, de ő felvirágoztatta az akkoriban csenevész fantasztikumot, a maga kis diktatórikus, de ablakon is bemászós módján. Vannak emberek, akik mindenhol új utakra képesek. Nagyon remélem, hogy kikerül a felvétel, annyi jó sztori hangzott el, ezt érdemes közkinccsé tenni.

*
Jártam a Költészet napján egy helyi, sülyi rendezvényen, egy órácskára mentem, reméltem, Botond fiam ennyit kibír. A szervezők - nagyon ügyesen - egy hangulatos tábortüzes, szalonnázós verselést szerveztek, ebből a gyereket három órán át lekötötte a tűz, engem meg a versek. Bárki a mikrofon elé pördülhetett akár hozott verssel, akár az asztalon heverő verseskötetekből olvasva, és meg is tette öreg és fiatal egyaránt. Talán én voltam az egyetlen, aki csak nézelődött, épp az introvertált énem volt velem. Nagyon jó érzés volt ennyi verset hallani, és meglepett, mennyit tudok fejből.

Mellesleg az est legpozitívabb élménye egy ismerős megjegyzése volt. Első ember, aki úgy gondolja, szerkesztőnek jobb lenni, mint pszichológusnak, és nem csesz le, amiért jegelem az egyetemet.
Ezen fellelkesedve másnap letöröltem a port a kognitív lélektan könyvekről, és nekiálltam feldolgozni pár elméletet, ősszel megint tartok két írástechnikai kurzust, és tök izgi, mennyi jó pszichós anyag kapcsolódik az íráshoz, kész kincsesbánya.
*
Azért néha hiányolom ám a scifis-pszichós-közéletis blogomat, amit 5 éves szülinapja után egy csuklómozdulattal kinyírtam. Az előbb meg akartam nézni egy bejegyzést, aztán rájöttem, ja, esélytelen. Még a Zsoldos díj kiosztása előtt bemásoltam a díjakról pár sort a Hogy írunk mi? könyvből. Most elővettem a könyvet, 129. oldal, nézzetek bele, itt röhögök a gép mellett...

Aktualitása, hogy tart az Aranykönyves szavazás. Elsőkönyvesként a TOP10-be jutnom kész Hawaii, viszont együtt jár azzal, hogy pár szánalmas megnyilvánulást is közelről lát az ember. Ez pusztán egy játék, és annak jópofa, de az írások minősége nem lesz jobb vagy rosszabb egy helyezéstől, sem az enyém, sem a másé.

Belegondolva, egyik díj se fest túl jól közelről. Kecskéket kéne tartani, de most komolyan.

*

Calderon kettő kapcsán...
Bricsesz. Dehonesztáló. Soto.
Ezek ugye más szókincsében is benne vannak húsz éves kor fölött, nem csupán az enyémben? Igen, megnyugtatásra vágyom... legalább a bricsesz kapcsán.