A fanfiction pályázatról, azaz Problémái egy istennek is vannak

Hetekkel ezelőtt egy kedves mél kíséretében megkaptam Asdy tollából az egyik szereplőm sorsának folytatását, és annyira megtetszett az írás, hogy arra gondoltam, kalandra fel, On Sai fanfiction pályázatot hirdetek, lássuk, hátha másnak is vannak ilyen jópofa világteremtős hajlamai, és mellé még könnyed stílusa is. :)
Az eredmény már megvan, de több olvasó is jelezte, hogy szívesen megnézné az írásokat, így a szerzők engedélyével apránként kiteszem őket. Nagyon nehéz volt a döntés, a maga nemében szinte mindegyik jópofa vagy épp szép, lélektani írás. Úgyhogy hagyok időt a művek megszeretgetésére, a találgatásra, és csak a végén árulom el, melyik lett a nyertes.
Lássuk a lavinát elindító novellát! :)
***
Háttérvilág: A mágia ára (ez egy novellám, elolvasható itt a blogon)

Asdy: Problémái egy istennek is vannak

 
Vedd el hatalmamat Igazságos Asorg, adj szabadulást! Hadd legyek senki a senkik között...

Ha az ember egész nap ezt mormolja, egy idő után elveszti az értelmét. A szavak folyamatosan törtek elő belőlem, már oda se figyeltem rájuk. Azért ha túlságosan elkalandoztak a gondolataim, akkor elrontottam a szöveget – vagy csak én éreztem úgy, de ez lényegtelen – észbe kaptam, és előröl kezdtem, ismét az imára figyelve.

Ezért utálatos dolog a vándorlás. Addig jó, amíg a következő zsákmányom nyomait keresem, és az erdőben mászkálok, ahol még arra is figyelnem kell, hogy a gyökerek között ne törjem ki a nyakam. Nem olyan nehéz az. Mármint a nyakkitörés. A botladozás ellen a Képesség se véd. A lónak is négy lába van, mégis megbotlik.

Itt hagytam félbe a gondolatot. Jóságos Asorg, hát hogy vagyok képes ilyen közhelyekkel dobálózni? De igazából nem érdekelt.

Semmi sem érdekelt. Azóta, hogy Cselle azt a kereskedőt választotta, aki még a nevét se árulta el.

Hónapok teltek el azóta. Talán kettő, esetleg három. Nem tartottam számon. Ráadásul, ahogy haladtam dél felé, az idő is melegebb lett, függetlenül attól, hogy sétáltam bele az őszbe. Hallottam már arról, hogy a hegyek között hidegebb van, mint a síkságon, de most először tapasztaltam meg a saját bőrömön. Errefelé most a vénasszonyok nyara uralkodott, a fejem pedig izzadt a vadonatúj fekete kendő alatt. Amikor vettem, esett, ezért senki se nézett rám furán, hogy egy állatbőrrel a fejemen sétáltam be a faluba. Olcsó rongy volt, és szúrt is. Kéne szereznem egy másikat, de most, hogy megint vándorlok, óvatosan kell bánnom a pénzzel.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lenne, ha vennék egy lovat. De aztán elvetettem. Egy ló hátán még unalmasabb lenne nézelődni, meg hova raknám szerencsétlen állatot, amíg vadászom? Jó, azt elhiszem, hogy több élelmet tudnék magammal vinni, és nem kéne megállnom minden városban – amit most se teszek meg, és ezért gyakorta szentségelek, amikor valami elfogy a puszta közepén. Legtöbbször a sóval esik meg. Igazán nem értem, miért fogy el a só ilyen gyorsan. Legutóbb egy egész szelencével vettem, és azt nem mondhatom, hogy annyira agyonsózom a kajám. Akkor vajon miért…?

Könyvfesztiválos élmények

Hát, fergeteges meglepetés volt számomra az idei Könyvfeszt. :)
Pénteken elnéztem a Fumax kiadóhoz, mivel ők nem voltak a Millenárison, és beszereztem Dan Wells Nem akarlak megölni kötetét, meg kértem, ajánljanak egy könyvet az öcsémnek a szülinapjára, így egy Tolvajok telével is gazdagabb lettem. :) Nagy megtiszteltetés volt Vladinak dedikálni könyvet, mármint az enyémeket, és jót beszélgettem a benti srácokkal a kiadásról, a hazai és külföldi fantasztikumról. Már akkor gyanakodnom kellett volna, amikor az egyetlen arra tébláboló olvasó szeme felcsillant a nevem hallatán, és mondta, jön másnap aláíratni... :)

Este barátnőnél éjszakáztam, és próbáltam kihirdetni a fanfiction novellapályázat eredményét, de kézrátétellel sikerült kinyírnom Sezi úrnő laptopját, majd később a pendrive is a Mennyország-raktárba került (na, ki tudja, melyik írásomból ered a szó? :)), végül hajnalban a netet is likvidáltam. Néha vannak efféle pillanataim, ilyenkor a kenyérpirítót se merem elővenni.
Nagyon jó írások születtek, mindet élveztem, de még titok a nyertes. Szerdán majd figyeljétek a blogot, és megtudjátok a fejleményeket. :)

Szombaton reggel szemerkélt az eső, gondoltam, békésen megkávézok a dedikálás alatt. Kb. húszan jelezték, hogy jönnek, statisztikai alapon ebből öt úgyse kel fel, a másik öt meg el sem indul esőben. A  Könyvmolyképző standja a bejárat mellett volt, és sokan álltak az előtérben, de nem láttam ismerőst, sem olyat, akinél a könyvem van, így benéztem az Ad Astrához, megcsodáltam a vadiúj regényeket, aztán húsz perccel 11 előtt Norbival visszamentem, és leültem az asztalhoz, hogy aláírjam a Calderon-2 könyvét. Láttam a mozdulatot, ahogy egy rakás ácsorgó ember egyszerre a táskájába nyúl, és fura volt, de nem fogtam fel, az írott betűk megtalálása lekötött, aztán felnéztem, és hűha... :) Innét kezdve összefolyt az élet.

Írás, olvasás, aranyozás

Jön a Könyvfesztivál, és mindig olyan érdekes, hogy melyik író hogy áll a könyvéhez, a dedikáláshoz, olvasókhoz. Nagyon szeretem megkérdezni tőlük, már vagy tíz éve teszem, változatlanul jó móka. Van, aki alig várja, más viszont szorong. Egyesek nagy írónak érzik magukat, mások nem tudják, mit keresnek ott, és jobban frászt kapnak, ha egy olvasó jön szembe, mintha egy zombi.

Szerintem az írás magányos élmény, hiszen vannak a betűk, meg a tejeskávé meg én, és ebből tök jó dolgok születnek, néha mókás, néha megrendítően szép életérzések, de úgysem tudja meg senki, hogy hol nevettem, hol sírtam egy történeten. Aztán van a másik élmény, amit az olvasó megél a négy fal között, és akár jó, akár nem, tudom, soha nem leszek részese, soha nem tudhatom pontosan, hogy mi történt azon az éjszakán, amikor kettesben maradt a könyvemmel.