Pár íróval rendszeresen jelentkezünk Sorok mögött címen közös témázással. Most olyasmit vesézgetünk, hogy miért jó és rossz az, ha a fikcióban a történet leszűkül a karakterekre és az ő világképükre...
Általában ezek a témák úgy születnek hogy valaki bedob a közösbe egy gondolatot, és megírjuk. Az előzőre nem volt időm, de gondoltam, a mostanit kifejtem. Aztán kicsit le is állt az agyam magánál a témánál.
Szerintem pontosan az a jó, hogy minden írás leszűkül a karakterre. Valószínűleg azért élvezem ezt annyira, mert eleve 3-4 nézőpontos mesélést folytatok, a mostani regényemben is három főbb szereplő szemszögét használom. Hiszem, hogy kétféle konfliktus létezik, az egyik az erőforrások szűkösségén alapul (kevés oxigén, kevés olaj, kevés szexi partner), a másik pedig a kommunikációs problémán. Bármily furcsa, utóbbi a nagyobb gond, a világ kommunikációs problémák halmaza, és ezt nagyon szórakoztató regények cselekményének megtenni. Ki mit tud, mit lát az adott helyzetben, mindig ez a legfőbb kérdés, és nagyon vicces felelni rá. Szeretem azt, amikor mások bőrébe bújhatok, és ugyanazt a szituáció más jelentést nyer.
Viszont nem véletlen, hogy nem írok regényt E/1-ben. Az olvasók közül sokan nem értik az írás folyamatát, nem feltétlenül tudják, hogy a jó szereplő tökéletesen öntörvényű. Azt teszi, ami a jelleméből következik, és nem azt, amit az író erőszakol. Mivel pont az érdekes karakterek mondanak ellent a társadalomnak, így nagy a kockázata, hogy a szereplő leszűkült világa nem egyezik az olvasó világnézetével. De mi történik, ha ezeket a kétes dolgokat azonosítják az íróval?
Még E/3-as írás esetén is meglapul a gyanú az árnyékban, hogy túl élethű ahhoz a szereplő, hogy ne az író jelleméből származzanak bizonyos elemek. A Calderon után azért némi gyanakvással szemléltek a futó ismerősök, hogy vajon tudom-e befolyásolni őket, a Lucy után az egyik barátom mondta hümmögve, hogy félelmetes, milyen zsigeri szinten meg tudtam írni azt a karaktert. Én meg (Artúr sorait idézve) ártatlanul ácsorogtam, mert az ártatlan ácsorgásban kiváló vagyok. :)
De képzeljük el, ha E/1-ben mondjuk egy 39 éves nő és egy 13 éves fiú szerelmi történetéről írok... Vajon mi lenne az olvasó első gondolata? Hogy ez egy fikció? Vagy a helyi családvédelmisek gyanakodva pislognának utánam a kisboltban?
Vagy egy szkinhed főhőscsaj gimis-romantikus élményeit írnám, aki lenézi bonehead csoportot, mivel az igazi bőrfejűség ám életérzés, és nem kötődik politikai pártokhoz.
Bevallom, életemben nem voltam szkinhed, és sose néztem meg 13 éves fiúcskákat - de meg tudnám írni. Blogok, emberek, életek... keresnék anyagot hozzá, és idővel kialakulna bennem a szereplő. És utána ő már elmesélné a saját történetét, fittyet hányva társadalmi konvenciókra, etikára vagy akár a józan észre.
A történet mindig leszűkül a karakterre, és ez egy csodálatos dolog. Az már kevésbé, amikor ez visszahat az író mindennapi életére. Régen úgy gondoltam az írói létet, hogy kis magányomban majd körmölgetek, és sose futok össze olvasóval. Persze, a netkorszakban erre alacsony esély van, de még így is egész jól megvalósítom, élőben mindössze két helyzetben íróskodom: ha irodalmi rendezvényen lógok, vagy ha nyelvtanfolyamon el kell mondani, ki frász vagyok. Minimális a kapcsolatom az olvasókkal, meg hát E/3-as szerző vagyok, de még így is megesett, hogy olyan kérdések érkeztek, hogy értetlenül pislogtam. Sokszor elő is hívta a pszichós tanulmányokat, és eltűnődtem, hogy aki a Calderonból az anorexiás mondaton megsértődik, annak miért pont ez ad jelentéstartamot, míg a legtöbb olvasónak lövése sincs, melyik mondat volt ez a másik ezer közül. De ugyanilyen az abúzus témaköre is.
Szóval elgondolkoztató ez az egész.
Többiek bejegyzései:
Bartos Zsuzsa
Buglyó Gergely
Gaura Ágnes
Sokszo, terveztem, hogy írok neked levelet, mert egy csomó kérdésem lett volna a Scarral kapcsolatban, meg véleményem is persze. Ez az írás, jól jött, mert újabb kérdőjelek alakultak ki bennem.
VálaszTörlésA kérdésem az, hogy te vallásos vagy? Már csak azért, mert annyira tűpontosan írod le a(z általánosan vett) vallásos fiatal felnőtt gondolatait, kétségeit, kérdéseit, vívódásait. A könyv olvasása közben egy csomószor feltettem azt a kérdést, hogy ki ez a nő és mit keres a fejemben?
És most nem tudom, hogy csak a karakterek mesélték el neked ezeket, vagy magadat is hozzáadtad.
Érdekes, hogy ezt kérdezed, pont ma jutott eszembe egy régi emlék. :)
TörlésEgy reggelig tartó szilveszteri buli után elmentünk a haverokkal misére. Valszeg egy pillanatra elalhattam, mert azt láttam, hogy kilépek a testemből, és tűnődve elsétálok egy csendes zugba. Nem volt nemem, csak egy sima lélek voltam. Isten farmerben, tök lazán mellém állt, én meg bocsánatkérően mondtam, hogy bocs, asszem nem vagyok katolikus. Mire nevetett, és azt felelte, nem baj, ő sem. Aztán közösen néztük a szertartást, csodálatos volt minden perce.
Amúgy igen, vallásos vagyok. Kamaszként még idiótának tartottam mindenkit, aki hisz, ez mára már sokat javult :)
De a szerző nem annyira érdekes, az igazán jó sorokat nem én írom, hanem mintha diktálnák. Ezt minden író érzi, csak mélyen kussolunk, mert a pszichiáterek már így is gyanakodva figyelik a szakmát. :D