Sorok mögött: Miért lesz valaki író, más meg miért nem?

A mostani Sorok mögött írós körblogolásunk témája, hogy az írás tanulható vagy tehetség kell hozzá, esetleg mind a kettő.
Gyakran látok kezdőket lerakni a tollat, de látom az is, mi lesz írókból évekkel később. Pont ezért a tanulás kontra tehetség témakör évek óta izgat. Szerintem van egy harmadik dolog, ami nagyon fontos.  

Elmesélem az írós fejlődésemet, és azt, mikor hogyan gondolkoztam erről. Utána meg elárulom, miként látom mostanában :)

1. lépcső: az írás játék

Kamaszként játszottam. A barátok verset körmöltek, szerelemben tobzódtak, én prózát és fura scifis dolgokat írtam, melyeket nem mutattam meg, mert minek. Álmodoztam, ezernyi sztorit meséltem magamnak, néha egy-egy magyar tanárt elbűvöltem a fogalmazásokkal, de kit érdekelt a nyilvánosság, önmagamnak írtam. Első hosszabb befejezett mű egy vígjáték volt. (Körmönfont módszer, hogy a barátnőm végre megismerkedjen a plátói szerelmével, egy színésznek készülő sráccal.) Aztán nyáron unatkoztam, és írtam egy fantasy vígjátékot. Nem ismertem írós köröket, nem neteztem, boldog tudatlanságban leleztem arról, hogy színdarabot írni nehéz dolog. Én csak élveztem.

2. lépcső: az íráshoz csak tehetség kell

Aztán fiatal felnőtt lettem, tudtam, hogy író leszek, vagy esetleg elmebeteg. A probléma, hogy nem tudtam írni. Ott volt a Nagy Ötlet, és a fejemben hiába éltek a szereplők, ha a papíron kliséket szajkóztak. Akkoriban nem voltak tinivámpírok és szexregények a könyvtár polcain, így igen hamar feltűnt, hogy Dosztojevszkij stílusa nagyságrendekkel jobb. Az ember a környezetéhez méri magát, és én nem sejtettem, hogy elsőre olyan magasra raktam a lécet, ami a profi szint.

Úgy gondoltam, az írás tehetség kérdése, és ha az vagyok, sikerülni fog, csak sokat kell csiszolni, sokat javítani, és majd eljön a csoda, élővé válnak a sorok. És meg is történt. FÉLIG. Évek munkája után ott álltam a Scar regénnyel, és az érzéssel, hogy ez egyszerre nagyon jó és nagyon szar. Csak azt nem tudtam, miért.

3. lépcső: az írás tanulható

Akkoriban nem nagyon neteztem, még nem volt ilyen erős közösségi háló, legföljebb egy-egy nagy weblap körül csevegtek a népek. De beleakadtam az induló Delta Műhelybe (Írókör), és az első írástechnikai anyagok láttán anyázni kezdtem. Miközben olvastam, pipáltam, hogy ja, ezt két évembe telt felismerni, ezt három, ezen öt éve gondolkozom... Rájöttem, hogy már maguk az elméleti anyagok is irgalmatlanul lerövidítik a fejlődés idejét.

A gyakorlat meg még inkább. Novellát olvasni is utáltam, nemhogy írni. Hogy lehet kötött témára írni? Hogy törjem bele a tehetségem tíz oldalba, amikor trilógiák vannak a fejemben? Komoly szenvedés volt az első novella, az Ébredés, ami három kép alapján született. Egyről kellett volna írni, de még a feladat felfogása is nehézségbe ütközött. Aztán jött a veszteség témára a Hogyan ölne Jung?, illetve A fajellenőr avagy mentsd meg Krisztust!

Egyre könnyebben ment, hiszen játszottam, csak épp kereteken belül. És immáron volt visszajelzés is, pályázatokat nyertem, megjelentek a novellák. A kör egymást csiszolta, és nagyon jó eredménnyel. Rengeteget tanultam. A borzalmas túlírásom eltűnt, ahogy minél rövidebb novellákat dobtam össze. Megértettem a világépítés alapjait, és azt, mi mivel függ össze. Letisztult a stílusom, rájöttem, a humoromat hogy használjam, hogy ne okozzon stílustörést. Sőt, még a gondolati ugrásaim is csökkentek, már látom a szöveget az olvasó fejével, és nem a saját fejemben élek.

4. lépcső: az írás tanulható, de vajon tanítható?

Amikor anyáztam az első írástechnikai cikkek láttán, még nem sejtettem, hogy nem csak előny, de hátrány is ezeket olvasni. Amit saját bőrön tanulunk meg, sokkalta mélyebb tapasztalat, mint ami átvett tudás. Nagyon mélyen belementem a regényekbe, novellákba, nem csak sajátomba, de máséba is. Csak játszottam, maga a probléma érdekelt, hogy mi mitől működik, és aztán pár évvel később egy szerkesztői székben kötöttem ki. Ha az elején készen kapok tudást, ma nem lennék szerkesztő.

Elég nagy nyomás volt az első Aranymosás után, hogy a kiadó valahogy tanítson írást, így elkezdtem tanítani, és rájöttem, van még egy faktor, ez pedig a motiváció. Láttam nagyon erős tehetségeket, akikből hiányzott az erő. És láttam közepeseket, akik újra és újra átírták, míg végül a mű jó lett. 

5. lépcső: vajon mikor mire van szükség?

Chomsky szerint a gyerek akkor tanul meg beszélni, ha 2-10 éves kora között találkozik az emberi nyelvvel. Alatta korai, felette késő, ez olyan idői ablak, ami genetikai.

Az íróvá válás nem ennyire durva, de mintha itt is lennének idői ablakok. Nem mindegy, mikor találkozik az író az első oktatóanyaggal. Ha túl korán, akkor begörcsöl, kialakul egy erős blokk, és a tehetségtelenség érzése, nem lesz hasznos. (25 éves kor alatt csak az látszik, hogy valaki tehetséges, de az nem, hogy tehetségtelen, egyszerűen azért, mert változik a személyiség, és változik a nyelv használata is.)

Ha viszont valaki idősebb korára pl. ötven körül is amatőr szinten maradt, és túl későn találkozik írástechnikai anyagokkal, akkor esetleg elment szerkesztős-bétázós irányba, ami felemésztheti a tehetségét, vagy pedig nem ment el és keményen berögzültek a hibák.

A másik idői ablak a nyilvánossághoz kötődik. Sem az nem jó, ha túl korán kezd valaki publikálni, és a kamasz haverok hamis önbizalmat, meg "neked ez jár" életérzést ültetnek el benne, sem az, ha túl későn, mert ilyenkor talán már görcsöl, vagy épp a téma fölött járt el az idő.

Minden írónak van egy belső üteme, amire hallgatni kéne. Ha rossz az írás, ne tedd ki a netre. Ha vergődsz, hogy jó vagy, mégsem olvas senki, akkor meg emeld fel a segged, és keress publikálási lehetőséget. 

Mi a titka az íróvá válásnak?

Tehetség. Tanulás. És még egy dolog: a játék.

Nem tudom, figyeltetek-e olvasás közben. Mindig, minden pillanatban az lendített tovább, amikor elkezdtem játszani. Így lettem novellista, de később szerkesztő is. Nem azért elemeztem szövegeket, mert arról álmodoztam, hogy egyszer felhív egy kiadóvezető, hogy dolgozzak neki. Hanem mert izgatott, hogy ha kicseréljük a mondatot, vagy a jelenet szemszögét, akkor hogyan változik meg maga a szöveg. Mert játszani jó. 

Itt kezdődik minden, ez mindennek a gyökere. Aki hátradől, és arról álmodozik, hogy könyvbemutatója lesz, csak egy szerepről ábrándozik. De az, aki a karakterek útját megbolygatja, és fejben újra megírja a sztorit - az már meseszövő.

Író pedig az lesz, aki mindennel játszik. A történettel, az érzelmi hatással, a karakterekkel, a háttérvilággal... Nem csak a fantasztikumban, de a sima regényeknél is. És a legfontosabb - a nyelvvel is játszik. A nyelv olyan képlékeny anyag, mint a szobrász kezében az agyag. Nem mindegy, mivé formázzuk.

Minden játék, az egész világ, és mindegy, hogy megtérül vagy sem, mert önmagában hordozza az örömét. A gyerek sem azért legózik, hogy építész legyen. De ha szenvedélyesen legózik, előbb-utóbb maketteket is épít, aztán kíváncsi lesz, hogyan működnek az igazi szerkezetek, és huss, eltelik pár évtized, akár városrészek épülhetnek a keze alatt. Aztán jönnek, megkérdezik, hogy mindig is tervező akart-e lenni. Ő pedig azt mondja, sosem akart. Ő csak játszott, önfeledten, szenvedélyesen. Kísérletezett, elrontotta, elkezdte újra. És ennyi.

Nincs titok.

*

A többi Sorok mögött bejegyzés

Márciusban előadok az írói életútról: Azok a kibírhatatlan írók

*

Írótársak bejegyzései:

Bartos Zsuzsa
Buglyó Gergely
Demi Kirschner
Gaura Ágnes
Moskát Anita
Puska Vera