2016. július 9., szombat

Kívánj, ahogy a mesében...

Írom az Artúr kötetet, és most jött el az a pillanat, hogy még lehet kívánni.
Legutóbb a Calderon-2 kötetnél lehetett, kértetek egy csöppnyi melegszálat, mire kaptatok nemzeti hős yaoi szamurájokat, meg kértetek kissé bővebb leírást a Házakról és a kardokról, mire jött egy tibeti transzcendens császárság, meg egy csomó politika.  

Írom Artúrt, de a Szivárgó sötétség sorozat háttere eléggé komplex, és nem biztos, hogy én pont azt a részét tartom érdekesnek, amit az olvasó. Mi az, amiről szeretnének többet tudni? Volt olyan titok, furcsaság, amiről bővebben is hallottatok volna? Érdekesebb bolygók, csaták, hadi lépések? Esetleg technikai dolgok? 

És hogy álltok a szereplőkkel? A főhősök mindenképp lesznek, azért főszereplők, meg a sztori is stabil, de a mellékszereplők közül kiknek adjak több "játékidőt"? 

És ha már itt tartunk, milyen arányokat szeretnétek? Több űrcsatát, több romantikát vagy épp több filozófiai-vallási fejtegetést?

Ó, persze nem ígérem, hogy jó leszek, és úgy valósul meg minden, amit kértek, de nagyszerű játék ez, azt hiszem :)
Majd kérem, hogy ne Facebookra, molyra, más helyre írjátok, hanem ide a blogra, hogy írás közben könnyen vissza tudjam nézni. :)

Tollra fel!
Lássuk, mi érdekel Titeket! :) 





55 megjegyzés:

  1. Engem nagyon érdekelnek a mentálok. Korábban volt már szó arról, honnan is valók, de ha lehet, még többet szeretnék tudni róluk. Meg persze Donról és Lucyról. És az arányok... hát én mindet szeretek, de a filozófiai-vallási fejtegetések szerintem a legjobbak. És nagyon-nagyon szeretnék sok Chestert. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek, még több mentáltörténelmet kérünk szépen. :)

      @petamas

      Törlés
  2. Sok, töménytelenül sok, fullasztóan sok Chestert szeretnénk egy kis filozófiával megfűszerezve :)

    VálaszTörlés
  3. Sok mentál-történelmet, Márkot :)

    VálaszTörlés
  4. Hú, nem is tudom, hol kezdjem! Rengeteg minden érdekel, az első rész olvasása óta nagyon sokat gondolkodtam a sorozaton. Szívesen hallanék még Márk-fajta "mindenki azt hiszi, hogy laza és bunkó, pedig ő az igazi hős" sztorikat, Chester-féle játszmázásokat, amik mindig lenyűgöznek, és amelyeknek a következményei összefacsarják a szívemet. Érdekel a történelem, az egyik kedvencem volt az a fejezet a Scar-ban, amely leírja, hogy mi történt, mit csinált Walking, stb. Imádom azokat a részeket, amikor Scar elképeszti a többieket a tudásával, a kiképzéseit. Külön szeretem, amikor Istennel beszélget, vagy csak gondolkodik. Érdekel, hogy hogyan ismeri meg az entitásokat Lucy és Don, és persze nem bánnám, ha lenne köztük pár romantikus jelenet is... remélem, még a történet folyamán Késes is fel fog tűnni, és segít Scarnak. Jó lenne pár feszült pillanat a kalózoknál, amit aztán elképesztően bravúrosan egy vicces jelenet oldana fel (vagy éppen nem, de akkor meghalna valaki). Ha már a kalózoknál tartunk, róluk túl sokat nem tudunk, csak azt, hogy szeretik kínozni a jónépet, szóval az ő történetükről, szokásaikról is szívesen hallanék. És persze az elmaradhatatlan, fél mondatos On Sai bölcsességek és kérdések, amelyek napokig foglalkoztatnak, motoszkálnak az agyamban, amelyek megoldást jelenthetnek egy-egy problémára, amelyek miatt (is) imádom az írásaidat. <3

    VálaszTörlés
  5. Scart és Artúrt. Scart is, és Artúrt is, de legjobban azt az ÉS-t.

    VálaszTörlés
  6. A köpenyről, és az aberekről. Bár mellékszereplők, de mindig ott lógnak a főszereplők nyakán. Hogyan kerültek melléjük milyen tulajdonságaik vannak még stb...

    VálaszTörlés
  7. Az én kedvenc részeim a mentáltörténelem eseményei voltak az előző részben, -Lucy ősei - azt szívesem venném még, vallástörténelemmel nyakon öntve.

    VálaszTörlés
  8. Soksoksok Lucy, soksoksok Chester, és soksoksok vallásháború- és mentáltörténelem, az emlékek, amiket Lucy örökölt, több infó az űrről, valamint
    SPOILER!
    SPOILER!
    SPOILER! :)
    Adalbert kispap/Al herceg története és Márkkal való kapcsolata

    Előre köszönöm, ha bele tud írni ezekről (főleg az utolsóról) valamennyi plusz infót a könyvbe, illetve jobban megismerhetjük az említett szereplőket<3

    VálaszTörlés
  9. Tudom, hogy az Artúr egy kis időbeli ugrás után következik, de amolyan visszatekintésszerűen kiderülhetne esetleg, mi történt végül a szürke szobákban és hogyan szabadult(ak) ki? Scar és Don nekem abszolút kedvenceim, belőlük szeretnék sokat. Meg mindenki másból is, persze. Meg amúgy nekem pont jó lesz úgy, ahogy megírod, csak ne várass soká vele :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Szürke Szobák c. kisregény leírja, hogy mi történt odabent. :)

      Törlés
    2. jó, jó, tudom, a vége meg sejtet sok mindent, de nekem valahogy megmaradt a lezáratlanság érzése. Attól félek, hogy az időugrás után elsikkad ez a része a történetnek :).

      Törlés
    3. Tudjátok, azt mondja Késes a vége felé, hogy :"Bárhogy alakul, jó móka lesz". Hát én nem szeretnék kimaradni belőle, mert ebben egyetértek vele.

      Törlés
  10. Nehéz megfogalmazni mit is szeretnék leginkább. Ami legelőször az eszembe jutott, hogy hiányoznak kicsit a romantikus részek. A (fő)szereplők szerelmi érzéseire eddig nem került túl nagy hangsúly, bár ennek a kezdettekkor különösen örültem, hisz "kinőttem" már a csöpögős lányregényekből. Az izgalmas cselekményszál, a nagy bölcsességek, az apró célzások, amik megalapozzák a későbbi izgalmakat, számomra a legfontosabbak. Anno ezért is szerettem bele annyira a Scar-be (hogy kölcsönzés után rögtön vettem egy saját példányt is). De így, a 2,5-dik rész után, a sok háború, borzalom, vér és halál után, igazán megmelengetné a szívemet egy Don-Lucy, Scar-Artúr, Márk-?(és leginkább MÁRK, a személyes kedvencem, a nagy macsó, aki lehet hogy tudna szerelmes is lenni? :) páros. Vagy bármilyen meglepő páros :) Bár azt is megértem, hogy a nagy háború, és Isten és a Gonosz párharca közepette, igazi érzelmek kibontakozására nincs túl sok esély. Ha szerelmi szálat nem kapok (kapunk), akkor csak további HOPPÁ, HŰHA, AZTAA, KI GONDOLTA VOLNA? pillanatokkal is "beérem" :) További jó munkát kívánok az írónőnek. Remélem karácsonykor tényleg megjelenik az Artúr, mert már most tűkön ülök :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy Késes-Lulu meglepő párosnak számítana? :D Vagy képzeld el, hogy annak a kettőnek milyen gyereke lenne... Nem tudom, kit kellene ez esetben sajnálni, a szülőket vagy a Galaktikát.

      Törlés
    2. Igen, eléggé meglepő lenne :D mert bár jó páros együtt, ami a túlélést illeti, de mint szerelmes pár... biztos elvezetne minket jó pár humoros mozzanathoz :D én egyébként inkább a Galaktikát félteném :D

      Törlés
  11. Húúú, ha lehet válogatni, akkor egy előttem szólóval egyetértek, Adalbert hátterére már nagyon kíváncsi vagyok, és Késesről is legyen sok-sok minden :D Szürke Szobákból kedvenc részeim voltak, amikor Luluval nekiálltak elemezgetni. A fura világlátású szereplők (Scar, Késes, Márk, mentálok...) fura világlátását is imádom, meg a mentálhumort, márkhumort, meg amikor valami tök hétköznapi dolgon fennakadnak. Például Lucynak a szemet-szemért. Artúrtól azok a jelenetek voltak nagyon jók, amikor mindenki pörgött és mondta, és fúhuhúhuhú, és Artúr ott áll, mint szikla a folyóban, aztán közli, hogy "Nem."

    VálaszTörlés
  12. Chestert szeretném látni, olyan igazán mély érzelmekkel .Fura, de szeretném őt látni egyedül,csendben, és vígasztalhatatlanul zokogni, mint amikor az egyszeri ember is fogja magát felhangosít valami brutál fájdalmas/zúzós rockballadát valami érzelmi vihar után, hogy a dobhártyája is megrepedjen. Meg szeretném látni akkor is ,amikor önfeledten kacag de úgy igazán, szívből, mindenkivel körülvéve.
    Meg tetszene egy Scar-Késes és/vagy Scar-Márk-Késes akció,űrben, bolygón egyaránt, főleg ha kiegészülne Artúrral. Az érdekes lenne. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú hogy egy ilyen 4-es mit össze nem tudna hozni! :O

      Törlés
  13. Látni akarom Don gondolatit a Gonoszról. Milyennek látja?

    VálaszTörlés
  14. Akarok romantikát :) Egy titkos esküvőt Arthurral és Scarral :) amiről senki sem tud

    VálaszTörlés
  15. Egy Chester és Al herceg közötti beszélgetés. És Szillából még. (Szilla és Chester, Szilla és Al, Szilla és mindenki)Nagyon megkedveltem a kis mentált a Lucyben.

    VálaszTörlés
  16. Márkot, Márkot, Márkot és Márkot kérnék szépen:)^^ Márk/Arthur BROmance előnyben részesedik;)

    VálaszTörlés
  17. De jó látni, hogy miket szeretnétek, milyen érdekes szálakat látnátok. Tök jó volt olvasni a sorokat... :) Pár dolog, amit kértetek már benne van, de pár még nincs, és ideje beletennem :)
    Köszönöm szépen mindenkinek, aki írt. És ha van még gondolat, szeretettel várom később is... :)

    VálaszTörlés
  18. Főmentál.... mi hajtja? hogy került kapcsolatba a Gonosszal?

    VálaszTörlés
  19. Ami még nagyon érdekelne, az az, hogy miért mindig együtt tűnik fel a Gonosz és a Jó ? Van-e egyáltalán olyan hely (bolygó) ahol csak az egyik van jelen, és a másik még a közelébe se megy. Jó, tárgyak vannak (ostya, melyben Don megérezte Istent, vagy a kocka amely majdnem elnyelte Chestert) de nagyobb területre gondoltam.

    VálaszTörlés
  20. Ha lehet kérni, akkor Al hercegről mindent, amit el tudsz mondani róla. Avagy még annál is picikét többet. ;) És atyaég, én is megszavaznék neki egy közös jelenetet Chesterrel. :)
    Plusz Walking-töri, arról a korszakról is el tudnék viselni még egy rakás infót, hogy kitisztuljon a kép.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Al herceg és Chester a negyedik kötetben találkozik majd :) Érdekes beszélgetés lesz, az biztos :)

      Törlés
    2. Ez tényleg jó ötlet ! Ki volt az a pap aki meglátta Walkingban a leendő pápát, és azt, hogy hogyan kapaszkodott fel addig. De gyanítom ez csak egy másik kisregény kereteibe fér bele.

      Törlés
    3. igen, igen, Al hercegről többet :)

      Törlés
  21. Tűnődöm, hogy adjak-e visszajelzést, leírjak-e pár gondolatot, de annyira spoiler minden... :) Nagyon-nagyon jó dolgokat hoztatok fel...

    VálaszTörlés
  22. Először is: előre elnezest kerek az ekezethiany es a lehetseges elirasok miatt. Masodszor pedig: uuuu*-* en Scar+Chester pillanatokat szeretnek, ha megoldhato:) hogy mit gondolnak egymasrol, aztan talalkoznak (fognak egyaltalan talalkozni?)es hogy utana mi jar a fejükben.. Valamint en is szivesen olvasnek a kalozokrol (egy visszatekintes Ferrington es az öccse viszonyara, akar a 'levaltasars' nagyon erdekes lenne), na meg persze Al hercegről is szeretnek többet megtudni.
    Nagyon kivancsi vagyok tovabba az aktualis Lucy/Don kapcsolatra, hogy Lucy mennyire fertőzött, hogy mit kezd Chesterrel, Donra az agymosasa utan, arra, hogy Lucybol lesz-e vezér vagy 'csak' kulcsfigura marad így is, hogy Don 'kiesett'.. Meg persze meg szamtalan.dologra (pl.:Ki is Késes?), de ha mindet le akarnam irni akkor az valoszinűleg órakig tartana es nem olvasna el senki:)
    Köszönöm, hogy ilyen csodas könyvekkel örvendeztetsz meg minket es tovabbi jo iras kivanok!

    VálaszTörlés
  23. Engem nagyon érdekelne Edna háttértörténete. Lenyűgözött hogy a végén nem tört be Scar elméjébe. Szeretném jobban megismerni, illetve megtudni hogyan kötött ki Chester mellett-

    VálaszTörlés
  24. Lucy és Chester kapcsolatának alakulása érdekelne. (Azok után, ami történt köztük, furcsa lehet a viszonyuk.)
    Plusz nagyra értékelnék nem-heteroszexuális karaktereket, mint központibb figurák...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ...hááát Chester eléggé központi figura, és a szexualitása sem hétköznapi. De tényleg...azok után ami Lucy és Chester között történt a Lucy kötet kb. 3/4-énél... szóval érdekes szál lenne...
      pláne ha ezt egyikük sem akarná igazán. Márpedig ha jól olvastam a kötetet, akkor ez így van.
      Kíváncsian várom a következő könyvet.

      Törlés
  25. Kilistáztam magamnak a kéréseket :) A 80 % eleve benne lesz a könyvben, de a maradékot is megpróbálom beleírni.
    A nem hetero kapcsolatok, brománcok most nem fognak menni, mert ezek a szereplők masszívan heterók, de itt-ott előfordulnak ugratások.
    Bár mondjuk Artúr és a kutyája között sokkal cukibb kapcsolat lesz, mint közte és bármilyen pasi között... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyszerűen imádom a Szivárgó sötétséget, zseniálisak a szereplők, a csavarok, minden:) (amúgy a bromance az olyan, mint ami Kósza és Táncos között van:) )

      Törlés
  26. Késes és a kalózvezér találkozása nagyon érdekelne. Abba a kapcsolatba talán befér az ágy is...

    VálaszTörlés
  27. Kedves On Sai! Én is írnék így utólag egy kicsit, lenyűgözött az Szivárgó sötétség összetettsége, és olyan szinten felkavart, hogy majd' egy napig totális érzelmi roncs lettem és csak össze akartam kucorodni az ágyamban Don emlékeit siratni. (Nem igazán tudom miért, de ő lett a kedvenc szereplőm, és nagyon fáj elengedni ��)
    Már valaki kérte előttem, de én is nagyon örülnék egy icipici Scar+Chesternek, illetve nagyon szívesen olvasnék a kalózok szokásairól, vagy az abervadászokról, nagyon megszerettem a mentálokat és érdekelne a múltjuk ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, Don nagyon izgalmas szereplő lesz :) Elvesztette az emlékeit, de pont ezért mindenre nyitottá vált. :)

      Törlés
  28. Úgy jó, ahogy van. Még. Amilyen sebesen lehet. Köszönet.

    VálaszTörlés
  29. Augusztusra ígérted az első részleteket az új könyvedből. Már 20 perce Augusztus van. Hol van az a bizonyos részlet ???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, ez igaz :) Akkor egy gyors részlet, csak Neked :D

      "Scar élvezettel verte Chestert.
      Az első őrült indulat után már óvatosabb volt, nem erővel, hanem technikai tudással akart felül kerekedni a fiatal férfin. Az abervadász megmutatta, hogy a nyirokcsomókat kell támadni, a fiatal mentálok ott a legsebezhetőbbek, illetve a fejükön. Scarnak sikerült egy ügyes ütéskombináció végén beverni Chesternek, amin az teljesen megdöbbent."

      Törlés
  30. Én az előttem szólóktól egy teljesen eltérő kéréssel jelentkeznék. Mivel a kerettörténet ugye egy űrháború egy kicsit több űrcsatát szeretnék benne látni, hogy ne csak a hölgy olvasók tudják a sok érzelmi szálat élvezni, hanem nekünk fiúknak is jusson valami.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt jó, hogy írod, pont azon tűnődtem, hogy eddig csak kisebb léptékű összecsapásokat láttunk. Épp egy résznél tartok, ahol meg tudom írni a harcot is, de a kisebb léptékű emberi oldalt is.

      Törlés
  31. Filozofiai-vallasi fejtegeteseket!!! Sokat! Eszmeletlenül jok! <3

    VálaszTörlés
  32. Halihó! Lehet még kívánni? Én arról szeretnék (még) többet tudni, Scar honnan jön. Mutáns, a gondolatait el tudja rejteni a mentálok elől - hogyan lehet ilyen különleges? Az első rész óta ezen töröm a fejem... :)

    Bea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem mutáns :) A recesszív gének ütnek át, aminek irgalmatlanul alacsony az esélye, de ő az alacsony esélyek halmaza :)

      Az agyába más dolog miatt nem látnak bele, ez tanult dolog, de nem sejti. Az első részben, amikor Don találkozik vele, van egy utalás arra, hogy voltak mások is zárt tudattal, a mentálok nagyon-nagyon ritkán tapasztaltak ilyet, de az alanyok sose engedték a vizsgálatot.
      A 3. kötetben amúgy Lucy rájön az okra. :)

      Törlés
  33. Már alig várom, hogy kijöjjön a harmadik kötet!!! Egy dologra lennék kíváncsi: mit szól(na) Lucy Don szekrényéhez, illetve annak a tartalmához. Amúgy nekem minden jöhet! :)

    VálaszTörlés
  34. Talán már elkéstem, de engem Scar lábkörmei érdekelnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, tényleg! Ezt azt hiszem, végül nem írtam bele... :D
      Nem voltak kifestve, se ápolva. Késes szexügynök volt, és azonnal tudta, hogy a lány nem az, mert nem figyel a részletekre.

      Törlés
    2. Aha! Nem hagyott nyugodni. Köszönöm a választ :)

      Törlés