A nyelvet igazából a költők birtokolják. Mi, prózaírók kispályások vagyunk ahhoz a lenyűgöző és zseniális hangzáshoz, és színességhez képest, amit egy jó költő lehív a kollektív nyelvi tudatból. Persze, hébe-hóba én is kifakadok, és az anyázást tört sorokba rendezem:
Írói ítélet
Prózát nem érsz
halj meg kopáran
halj meg nélkülem
Mosolyom sánca mögött
feledésed lapul.
Léted nemlétté tenni
csak önmagamban tudom.
Meg akadnak különös pillanatok, erős hatások, melyekből túlfűtött írói ars poetica lesz:
...végy el mindent, ne adj semmit
mit nekem üdvösség, utókor
tépd szét lelkem, enyhítsd hiányuk
mert éhségükbe belehalok
Ez egy hosszabb vers vége, csak az elejére már nem emlékszem. Erre is csak azért, mert az életérzést megírtam egy novellában, az Áldott légy, Szent Struktúrában, és ami jópofa írói játék volt az, hogy nem a költő szemszögéből, hanem az ellenség nézőpontjából, aki olvassa ezeket a sorokat.
Lendület - nekem ez az írás :) |
Miért mesélem el?
Mert a hirtelen felindulásból elkövetett emberölés versírás nagyon jól megmutatja, mi az az alapvető írói készség, ami a személyiségből fakad. Nekem nem a gyönyörűen összecsengő szavak, a belső rímek, a képies leírások az erősségeim, vagyis nem a nyelv zeneisége, hanem pont a lendületes igék, a pontos és ütős mondatok, és néhol a humor.
Egy helyszín bemutatása nálam így fest:
"Galilea pontosan olyan volt, mint amilyennek képzeltem. Az olajfák fölött ragyogó kék ég cseppet sem kárpótolt a mindent belepő fehér porért és a kecskesegg szagú városkákért." (Esővágy kötet, Mentsd meg Krisztust! novella)
Egy helyszín bemutatása nálam így fest:
"Galilea pontosan olyan volt, mint amilyennek képzeltem. Az olajfák fölött ragyogó kék ég cseppet sem kárpótolt a mindent belepő fehér porért és a kecskesegg szagú városkákért." (Esővágy kötet, Mentsd meg Krisztust! novella)
Puff, két mondatban letudtuk a helyszínt, jöhet a sztori. Nem szoktam minden macskakövet kirészletezni.
A megjelent novellák közül egyedül a címadó Esővágy volt az, aminél a hangtannal egy kicsit játszottam, és pont azért választottam vak lányt E/1-ben, hogy ezt ki bírjam használni. Szerintem sokan nem is értik, mit szeretnek abban az írásban... pontosan a nyelvet. :)
A megjelent novellák közül egyedül a címadó Esővágy volt az, aminél a hangtannal egy kicsit játszottam, és pont azért választottam vak lányt E/1-ben, hogy ezt ki bírjam használni. Szerintem sokan nem is értik, mit szeretnek abban az írásban... pontosan a nyelvet. :)
Valahol vicces, hogy most a Sorok mögött rovat keretében olyan témáról blogolok a többiekkel, hogy milyen is a jó leírás, meg a természeti képek szerepe... :D
Anno amikor becsöppentem az írós világba, a többi írós haver, Kleinheincz Csilla, Lőrinczy Judit és Moskát Anita képeit elemezve értettem meg, hol és hova kell leírás, hogyan teremtenek atmoszférát, miért teszik be oda ösztönösen, amit betesznek. Megfigyeltem, átgondoltam, és bár nem azt, és nem úgy csinálom, mint ők, de kortársként sokban hatottak rám.
Amúgy mai napig nem látom filmként a szereplőimet; a szobák, űrhajók, emberek csak hangulatok, mozgások, elsuhanó életérzések a számomra. Jó dramaturg vagyok, ám ahhoz sok gyakorlás kellett, hogy ha már nem vagyok vizuális, láttatni mégis tudjam a környezetet... Elvégre nem nekem kell elképzelni, hanem az olvasóknak, nemde? :D A visszajelzésekből úgy látom, hogy jó a fantáziájuk... :D
(Emlékeztek Matteo Ferreróra? Na, ő direkt egy vizuális katasztrófa...:D)
Most épp azon gondolkozom, hogy egy későbbi YA regényem kifejezetten leírós stíl legyen (ami sok izzadság, de utána marha büszke leszek, ha megoldom), vagy inkább térjek vissza a humoros calderonos hanghoz (és lazán megírjam, miközben a macska gyanakodva pislog, mit röhögök magamban).
***
Többiek gondolatai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése