Élménybeszámoló: Olvasás éjszakája

Pest az Alexandra Pódiumról az Olvasás éjszakáján

Múlt hét szombaton volt az Olvasás éjszakája, egy izgalmas rendezvény, amikor az országban számos könyvesbolt éjjel is nyitva van és különböző programokat szervez.

Már megfigyeltem, minden rendezvény előtt valami jó kis káosz van otthon. Most pénteken leálltak a vonatok, így az egyik gyerek nem jutott be a Kutatók éjszakájára, a másik nem jutott haza Pestről (végül hazagyalogolt, röpke négy óra késéssel). Harmadik haza sem jött, Pesten aludt, mint később kiderült egy vas nélkül, így innen is köszönet Erikának, az írónknak, aki reggel nem hagyta éhen halni :D
Szóval igen pihenten és felhőtlen arccal érkeztem az Alexandra Pódium kávézójába egy órával korábban. :)

Apolló Tintafoltjai kitűző

Margóval, az Apolló Tintafoltjai lelkével beszéltünk meg talit, de végül csapatos beszélgetés kerekedett belőle. 

Az Apollósok a régi írósulisokból alakult csapat, és írókörként azóta is együtt vannak. Nagyon szeretem hallani a sztorijaikat, hogy mikor hol publikálnak, épp milyen belső feladatok és játékok vannak. Most már kitűzőjük is lett. :D (Köszi, Pat!)

Közben Deszyvel, Róbert Katival, és Attilával, a moderátorommal is beszélgettem. Érdekes, de elkezdtem izgulni, ami azért vészes, mert jók a megérzéseim, és félelmetes módon beválnak. Mondtam is a többieknek, ez gyanús, mire nevettek, és kérdezték, nem félek-e, hogy valamire nem tudok felelni. Azt mondtam, féljen a moderátor, ő van igazán bajban, ha egy író lefagy... :P

Sosem egyeztetem a kérdéseket előre, szerintem attól jó egy beszélgetés, hogy spontán. Ám Deszy elmesélte, hogy veszélyes vagyok, mert ő is úgy járt, hogy felírt egy halom kérdést, és rögtön az első válaszban megválaszoltam hármat. Végül a beszélgetés közepén már bajban volt. 

Kép: Róbert Kati

No, gondoltam, jó leszek, és hogy az ilyesmit megelőzzük, elkértem Attila kérdéseit, főleg, hogy ez volt az első moderálása. Nagyon jó kérdések voltak és nagyon specifikusak, annyira, hogy rámutattam az egyikre, és azon viccelődtem, hogy bakker, erre nem is tudok felelni. De hát mindenre megoldás a kávé, így el is csatangoltam és szereztem egyet. Nem is sejtve, hogy az Élet is olvas írástechnikát, miszerint ha egy puska a kandallón van az első fejezetben...

Ekkor már elkezdtek szivárogni a rendezvényre jövő emberek, mind az írók, mind az olvasók. Egy darabig a kávéházban voltunk, majd felmentünk a Pódiumra, mert kettőkor kezdődött az Aranymosás Irodalmi Klub. 

Ezt idén tavasszal kezdtem el, gondoltam, legyen egy havi zártkörű klub, ahol spontán beszélgethetnek a kiadó írói, szerkesztői és íróiskolásai. Persze vannak nyilvános alkalmak is, főleg a rendezvények környékén, ahol minden írni vágyó fel tud tenni kérdéseket. 

Aranymosás Irodalmi Klub. Kép: Róbert Kati

Mikor a programot szerveztük, a beszélgetést klub jelleggel képzeltem el, ahol mindenki cseveg mindenkivel, és személyesen oda lehet menni, meg lehet kérdezni a gyakorlott írókat stb. Ám elég sokan lettünk, csak az első pár szék maradt üresen, így végül könnyebb volt egy irányított csoportos beszélgetés, mert ilyenkor nem szorul ki senki a kommunikációból és mindenki hall mindent.

Számtalan dolog szóba került, pl. személyes írós gondok, milyen élmény tanulni az írást, hasznos-e, mi a kézirat útja a kiadóban, hány éves kortól hasznos az írástechnika tanulása, mikor érdemes a természetes kreativitást hagyni virágozni. Sok kérdés jött, igazából fel sem tudom idézni mindet, a lényeg, hogy nagyon hangulatos és interaktív beszélgetés kerekedett belőle.

Aranymosás Irodalmi Klub kérdezz-felelek. Kép: Róbert Kati

Utána öt perc szünet, majd Attilával én ültem ki a Mire vágynak az olvasók? című beszélgetésre. Az előző programpont látszólagos lazasága mögött részemről erős figyelem állt, így éreztem, hogy elértem azt a fáradtsági állapotot, amikor az ember már csak ül és mosolyog.

Attila feldobta az első pár témát, szó esett A siker tintájáról, a megjelenési körülményekről, a benne szereplő ötletekről. Majd nagyjából a huszadik percben kiderült, hogy Attila előző életében japán kamikaze lehetett, ugyanis feltette AZT a kérdést.

És ekkor filmszakadás. Tíz év előadói rutin ellenére mint a sült hal, úgy néztem rá, meg a tömött Pódiumra. Azt hiszem, ez az a pillanat, amire évtizedek óta vár minden barátom és ellenségem: meglátni ama rendkívüli eseményt, amikor elakadt bennem a szó.

On Sai és Wichnalek Attila. Kép: Róbert Kati

Innen is szeretném megköszönni a szüleimnek, hogy gyerekkoromban nudista strandra vittek, felszabadítva minden gátlás alól. Semmi sem kínos, ha az ember ruhában van, és igazából akkor sem, ha nincs. Calderon szelleme lebegett fölöttünk, amikor kedvesen beismertem Attilának, hogy meghaladta az IQ szintemet.

Közöltem, hogy innen kezdve élek a szépírók előjogával, akik a legritkább esetben válaszolnak magára a kérdésre. Majd elkezdtem mesélni arról, hogy mire vágynak az olvasók. 

Úgy láttam, a jelenlévők nagyon jól szórakoztak. :)

A beszélgetés végén azért még Attila is szóhoz jutott, feltett pár kérdést. Meg a közönség is érdeklődött az olyan titkok felől, mint Calderon-3 és az Artúr kötet. Végül vidám hangulattal zártunk, és mentem a kávézóba dedikálni.

Dedikálás. Kép: Róbert Kati

Itt még egy órán át felelgettem a regények kapcsán felmerülő kérdésekre, és persze hamarosan a jól megérdemelt kávémat is beszereztem, miközben megnéztem a többi programot. 

Köszönöm szépen, hogy eljöttetek, és vidám nevetésekkel támogattátok a legviccesebb perceket. Azt hiszem, ez a beszélgetés nekem is sok évig emlékezetes lesz :D