Élménybeszámoló: A paksi könyvtár és a Csillagszóró KönyvKarácsony :)

Izgalmas hétvége áll mögöttem. :)

Szombat délelőtt Pákolitz István Könyvtárban pályaorientációs alkalmat tartottam. Ezt még kora ősszel egyeztettük, és aztán ki is ment a fejemből a karácsonyi hajtásban. 

Kicsit korábban odaértem, és így volt egy kis idő leülni a könyvtár vezetőjével pár szóra. Mindig kíváncsi vagyok, hogy alakulnak az olvasói létszámok, milyen helyi körök működnek, milyen távlati tervek körvonalazódnak. 

Nagy öröm volt látni, hogy kialakítottak a fiataloknak egy sarkot, ahol kicsit be tudnak kuckózni. (Hahó, paksi kamaszok, hajrá, nézzetek be :)) Hamarosan megjött az osztály is, főleg 16 évesek.

A siker tintája kapcsán beszélgettünk a könyvkiadásról, az írásról,  újságírásról, és persze egy kicsit a lélektanról is. Végén pedig izgalmas kérdésként megvitattuk "kinek milyen borítót ajánlanánk", például az egyik tanárnőnek, és ez nekem is szórakoztató újdonság volt, mert az ilyen beszélgetéseken ritkán merül fel vizuális téma.

Később kiderült, kicsi a világ, és a pesti rendezvényen Orsi szólt, hogy látta, a kamaszok jól érezték magukat a rendhagyó irodalomórán. Csodálkoztam, nahát, vajon honnan tudja? :D

Kiderült, hogy Renáta, az egyik lány posztolt róla egy nagy könyves Facebook csoportba, amiben mi is benne vagyunk. Innen is üdvözlöm őt, és az osztályt is :D

Paks után - a csodaszép hóesést nézve - átmentem a pesti Csillagszóró rendezvényre, melynek idén az Alexandra Pódium adott helyet. Nagy öröm volt találkozni a vidéki írókkal, hiszen velük főleg neten tartom a kapcsolatot, élőben csak a könyves rendezvényeken futunk össze.

Bekukkantottam a beszélgetésekre, váltottam pár szót az Apolló Tintafoltjai írókör tagjaival. 

18 órakor kezdődött az Aranymosás Irodalmi Klub. Most szándékosan nem hoztam témát, hanem arról beszélgettünk, ami a jelenlévőket érdekli. Szó esett meseírásról, írói fejlődésről, vagy épp hogyan lehet magánkiadásból átkerülni egy hagyományos kiadóhoz. Egy interaktív másfél óra után felkerekedtünk, és elmentünk sörözni a Corvin Café Pluszba. 

Ez lehet, át kéne keresztelni "szociális esemény alkoholmentes koktélok iszogatása közepette" névre, csak az túl hosszú. Mondjuk, ha az ember harminc éves koráig antialkoholista, majd utána egy citromos sörig jut, akkor már az is szép fejlődés, hogy nem teaházba mentünk :D Itt is sokféle téma felmerült, szó esett írásról, meg írásról, és még írásról is. (Oké, unalmasak vagyunk :))

Utána nem hazamentem, hanem Pesten aludtam, kivettem egy szobát. Vicces pillanat volt éjfél előtt szembesülni azzal, hogy nem fogadja el a kódomat az ajtó. De hős írónk megoldotta eme problémát, és nem betöréssel, hanem logikai alapon. :P

Másnap kissé lassított üzemmódban működtem. Koránkelő vagyok, így ha kimarad az éjfél előtti alvás, pontosan olyan, mint a későn kelőknek a hajnali aktivitás :) De tízkor szerencsére még játék zajlott a Pódiumon. Békésen hallgatóztam a háttérben, miközben kávéztam. 

Meglepődtem, milyen sok könyv elejét ismerem, de aztán elszomorodtam, hogy nem mindet. Máris szakmailag zuhantam egy szintet a saját szememben... :D (Bakker, máskor nem ülök be játékokra, ez nem szerkesztőknek való... :))

11-kor kezdődött a Vajon veszélyesek-e a betűk? című beszélgetés, ahol Róbert Kati kérdezgetett. Köztünk maradjon, de szerintem marha veszélyesek, mert a világ egy szubjektív lötty-lötty, és a szavak által nemcsak módosítjuk is az észlelést, de meg is formáljuk a valóságot. Akár egyszerre párhuzamos valóságokat. De ezt csak most mondom, a helyszínen inkább a zsánerváltásról esett szó, meg a gondolati váltásokról. Nekem jóval korábbi az, hogy gondolati váltásokra képes vagyok, még az írói létem előttről származik.  

A Segítség, támadnak a betűkről is szó esett, melyet László Maya humoros képei illusztrálnak. Ezt kifejezetten az olvasni nem szerető gyerekeknek írtam. Vékony kötet, egyszerűsített nyelvezet, tisztán követhető kalandok. A lényege az, hogy a 6-8 éves gyerek ne tegye le, átélje azt, milyen olvasni, és milyen örülni egy szövegnek. Katona Ildi szerkesztette, és néha bizony ment az agyalás, mit szedjünk ki, mit egyszerűsítsünk benne, mert sokkal könnyebb bonyolultan írni, mint egyszerűen. 

Szóba került más sorozatom is, és meglepő élményem támadt (remélem, azért nem volt feltűnő). Miközben beszéltem róla, a helyszínen megvilágosodtam. Kati annyira jól kérdezett, hogy kimondtam azokat a kulcsszavakat, melyekre szükségem volt egy írói döntéshez. :D (De mostantól nem mesélek az előkészületben lévő írásaimról, hanem inkább majd meglepetést okozok velük. Szerintem ez mindenkinek jobb üzlet :P)

Utána dedikálás jött. Köszönöm szépen mindenkinek, aki eljött :)

Később levezettem a Meghitt pillanatok antológia beszélgetését. Hatalmas öröm volt látni az írókat. Tizennyolc fő jött el a húszból, és mindenki mesélt pár szót önmagáról, és a művéről. Aki pedig nem volt jelen, ott a szerkesztő, Róbert Kati mutatta be az írást.

A novellák fő motívuma a meghittség, valami benső melegség megélése. Sok játszódik karácsonykor, illetve télen. Pár írást beválogattunk más évszakból is, mert olyan üzenetet hordozott, melynek érezni majd a varázsát a fa alatt olvasva is. 

Jó hangulatú beszélgetés lett, és pergős, de moderátorként azért ennyi ember már sok, iszonyú figyelmet igényel. És azon is eltűnődtem, vajon olvasói szemmel mennyire érződött mindez egységes képnek. Jövőre kicsit máshogy szeretném majd a bemutatót. (Ó, igen, most jön a spoiler, lesz új novellapályázatunk. Január közepén fogjuk meghirdetni...:))  

A nap további részében bekukkantottam a könyvbemutatókra, rengeteg emberrel beszélgettem, pár írói tervet megvitattunk. Nem sorolok fel mindenkit, inkább csak annyit írok, hogy hatalmas öröm volt minden találkozás, minden vidám nevetés, és közösen megivott kávé.

Köszönöm szépen ezt a csodálatos hétvégét, az égieknek a havat, a boltosoknak a kedvességet, és az olvasóknak a vidám, szertelen lelkesedést. :)