Sorok mögött címmel minden hónapban van valami közös témázásunk. :)
Advent van, ami várakozást jelent, és ennek kapcsán felmerült, hogy "amikor elkezdünk egy új írást, mi az, amit remegve várunk az új
munkában, vagy azért, mert annyira szeretnénk megcsinálni, vagy azért,
mert annyira félünk tőle?"
Most pont két regény között vagyok, épp a várakozás időszakában. Az egyiket már eleresztettem, de idő kell, mire a szereplők eltávolodnak, kell hozzá az, hogy más fejében valósággá váljanak. Ha megjelenik a könyv, akkor ez megtörténik, és olyan érzésem támad, mintha egy kikötőben állnék, és a távolodó hajót nézném. Nem tudom, más író hogy éli meg, de én szeretek búcsúzni. Lekörmöltem egy történetet, de ez igazából csak egy keret, árnyalakok és árnyvilágok, és egy másik ember teszi majd valósággá, az olvasó, aki buszon ülve lapozgat, vagy otthon a heverőn hasalva olvas. Megtölti ezt a keretet a saját képzeletével, és életet ad a figuráknak.
Most jön a könyvbemutató, a nyilvánosság számára elindul útnak Kósza lovag, és zavarba jön Mia Anne cukkolásaitól, ahogy a lány is őtőle, a professzor meg bénázva próbál gyereket nevelni, de a világmegmentésben sokkal jobb...
Én azonban már várakozom.
