Calderon - 2. rész

Taina Tives a Három Bolygó ősi japán kolóniájából származott. Finom vonásain és apró termetén meglátszott a vérvonal tisztasága. A férfiak gyakran besorolták a filmek védtelen sztereotip gésa-figurái közé, éppen ezért meg sem lepődött, amikor a zuhogó esőben megállt mellette egy bérsuhanó. Az ajtó kinyílt.

– Elvihetem, hölgyem?

Taina úgy tett, mintha nem hallaná. Sietősen lépdelt tovább a szakadó esőben, kezében szorongatva az esőkabátjába burkolt dobozt a gin-ji kövekkel. Esze ágában sem volt egy kikötőben beülni egy vadidegen férfi mellé.

Mi van, ha anarchista?

– Hölgyem? – A járműben ülő férfi olyan szép volt, mint valami régi rézmetszet. Nem a magas homlok vagy a szabályos arcél miatt. Inkább az öntudatlan magabiztosság és elegancia, no és azok a különösen öregnek tűnő szemek tették. Pedig a férfi fiatal volt, alig lehetett pár évvel idősebb nála.

– Látom, nem bízik bennem. Igaza van, hétvégente kadétlányokat erőszakolok, de most még csak kedd van, nyugodtan beülhet mellém. Na, jöjjön, már így is bőrig ázott!

Taina habozott. A Demokrata Párt anarchistái hét hajót foglaltak el, és a HTX vírussal kivégezték a legénységet. Hegamon másodkapitány minden kimenő előtt szónoklatot rendezett a biztonságról.

Taina gyanakodva pillantott a suhanót vezető férfire. Bár a szürke esőkabát alól kilátszott a tiszti egyenruha fehér nadrágja és a szürke kincstári cipő, de ki tudja, talán mégsem tiszt.

– Jól van, nem erőltetem, fázzon meg. Viszont nem kockáztathatom, hogy egy kadétnak baja essék. Egy kikötő nem sétálóutca, elkísérem.

Taina vállat vont. Percekig haladtak együtt. A férfi lehúzva tartotta az ablakot, de rá se nézett a lányra. Taina egyre idétlenebbül érezte magát. A cipője már átázott.

– Mégis beülnék…

A férfi megállította a járművet, és kinyitotta az ajtót.

– Tulajdonképpen miért gyalogol? Rossz a hajóján lévő suhanó?

– Dehogy, csak elszakadtam a többi kadéttól, uram.

– Elég modortalanok, hogy nem várták meg.

– Nem kimenőre mentünk, hanem a kapitánynak szállítottuk el a holmiját. Az utóda még nincs itt. – Taina vállat vont. Kockázatos volt a külön út, de a Sezi-féle gin-ji kövek megérték. A férfi a csomagra pillantott és elmosolyodott:

– Ejnye, egy kis engedély nélküli eltáv?

– Olyasmi. A 6523. dokkban áll a hajóm. Köszönöm, hogy elvisz.

– Szívesen, úgy is arra tartok. – A férfi elindult. Taina meglepetésére nem az automatikára bízta a suhanó vezetését, hanem a tenyerét kényelmesen a vezérlőpanelen pihentetve, az ujjai rezdülésével irányította a járművet. – A régi kapitány nem adja át a hajót? Két-három napot mindig együtt töltenek.

Taina kínosan fészkelődött, nem szeretett pletykálni. Végül csak annyit mondott:

– Nem örült, amikor megtudta, ki az utóda. Mindenki biztos volt benne, hogy a másodkapitány lesz az új parancsnok.

– Ő hány éves?

– Ötvenhárom.

– Két év és betölti a felső korhatárt? – A férfi megcsóválta a fejét. – A tisztikar kedveli?

– Igen, uram.

A férfi felnevetett:

– Akkor részvétem, kadét. Jó kis belharcra számíthat.

Taina is elmosolyodott. Közben megkerültek egy hajót, és megérkeztek a dokkba. A férfi döbbenten pillantott ki a hétemeletes csillagrombolóra.

– Ez a Wellston? Biztos benne?

– Igen. Valami baj van? – Tainában hirtelen rossz érzés támadt. Tudta, hogy nem említette a hajó nevét, és a szakadó esőben csak a körvonalakat lehetett látni, a feliratot nem.

– Nos, kissé nagyobb, mint amire számítottam. Kissé. Hány fő szolgál rajta?

– Négyszáz. Elnézést, de mennem kell, nemsokára felszállunk.

– Ne izguljon, nélkülem úgysem indulnak. No, jöjjön, segítsen! Ha már megúszta az előző hurcolkodást...

A férfi kajánul mosolygott, és kiszállt. Taina letaglózva bámult az új kapitány után.

***

Három nap telt el, amióta Calderon a hajóra lépett. Még mindig nem értette, miért nevezték ki. Egy dolog biztos volt, ezt a monstrumot képtelen irányítani; még az adminisztrációval sem boldogult, nemhogy a vezérléssel.

Hegamon másodkapitány kiváló tiszt volt, Calderon különösnek tartotta, hogy mellőzték. A tisztikar is így gondolta, ezért megpróbálták az új kapitányt tüntetően kiközösíteni. Calderont eleinte mulattatta, aztán ezt is megunta, mint mindent. Könnyedén manipulálhatta volna őket, de nem akart újra játszani. A Játék nem cselekvés, hanem életforma, egyfajta különös létezési közeg. Idővel olyanná válik, mint a légzés. Márpedig a húsz tiszt és tíz kadét túl szoros közösséget alkotott, a magáról festett képet állandóan fenn kéne tartani. Olyanná válna, mint az apja.

Esténként elkerülte a hatodik szint tiszti társalgóját, úgyis elhúzódott tőle mindenki. Legtöbbször a mellette lévő uszodában szelte a hosszokat, vég nélkül. Mara hiánya ott időzött minden mozdulatában.

A negyedik nap, ebéd után esett az első élesebb szóváltás. Már mind a harmincan megebédeltek a hatodik szinten, és visszatértek a hetedik emeletre, a vezérlőterembe. Calderon felidézte az éjjel olvasott műszaki leírást, és próbálta feltűnés nélkül beazonosítani az ismeretlen gombokat a tíz méter hosszú vezérlőpulton. Nem igazán ment.

– Kapitány úr, kérdezhetnék valamit?

– Persze, fiam – felelte Calderon.

A levegő megfagyott, az eddig csendesen beszélgető tisztek elhallgattak.

Calderon megfordult, de nem egy kadét állt mögötte. Hegamon másodkapitányt fiamozta le.

– Uram, köszönöm a figyelmet! – A két fejjel alacsonyabb, köpcös férfi hangja úgy csikorgott, mint a ventillátor, ha kavics szorul belé. – Gondolom, csak egy adminisztratív tévedés, hogy nem kaptuk meg a szoftver-kiegészítésre a rendszeres évi támogatást. Bizonyára benyújtotta az igénylést. Fölhívjam a Központot, és utána nézzek?

Calderon látta, hogy a másik pontosan tudja, fogalma sincs, miről beszél. A tisztikar kárörvendve figyelte lejáratását, egyedül a kadétok szemében csillant némi részvéttel kevert kíváncsiság.

– Kapitány? – kérdezte most már nyílt gúnnyal Hegamon.

Most kéne erkölcsi felháborodást mímelnie, amiért a másodkapitány nem emlékeztette a határidőre. Calderon érzett rá kísértést, de aztán csak vállat vont:

– Felesleges egyeztetnie, nem regisztráltam.

– Uram, átküldtem a gépére a személyi lapokat és az elintézendő ügyeket! Köztük volt a kérelem határideje is.

– Igen, ezerkétszáz oldalt. Köszönöm, láttam. Ha lesz lelkierőm, elolvasom.

– Tessék? – A középkorú tiszt mélyen megbotránkozott.

Calderon felsóhajtott. Ki hinné, hogy ennyire unalmas vezetni egy csillagrombolót? Elemzések és statisztikák, határidők és beosztás, másból sem áll az élet. Még az étkezéseket sem lóghatja el, mert nélküle nem kezdhetik el a többiek. Ámbátor erre már parancsot adott.

– Egy jó kapitány mindig precíz, betartja a határidőket...– Hegamon bizonyára észbekapott, hogy nem egy suhancot oktat, hanem a kapitányával beszél, és azonnal elharapta a mondatot. – Elnézést, uram!

– Mennyi az a támogatás? – kérdezte beletörődve Calderon.

– Kétszáz arany, de már lekéstünk róla.

– Ugyan már! Mindjárt megoldjuk.

Még lakott naprendszerben jártak, így Calderon csatlakozott a számítógéppel az egyik bolygó kommunikációs hálójához. A mélyűrben már csak a mikroféregjáratot generáló csillagközi adóval tudta volna megtenni. Míg Hegamon mögötte szuszogott és toporgott, Calderon lehívta a társasági oldalakat, báli értesítőket, majd intett a nagydarab Few kadétnak.

– Hívja föl Cedericon admirálist a Global támaszpontról!

A képernyőn megjelent az admirális szögletes feje. Pofazacskói petyhüdten lógtak, mint egy vénülő hörcsögé, csak magocskák nélkül.

– Itt Cedericon admirális, tessék – hallatszott a monoton hang. Calderon elnyomta a mosolyát, tudta, hogy a pokolba kívánják közvetlenül ebéd előtt.

– Calderon kapitány vagyok a Wellston cirkálóról. A problémám...– kezdte hivatalos hangon, majd elhalllgatott és felcsillant a szeme. – Cedericon? Egy pillanat, csak nem Eva Cedericon rokona?

– De. Távolról – felelte zavartan az admirális.

– Nagyszerű! – lelkesedett Calderon. Az admirális egy elszegényedett oldalág sarja volt. Álmában sem juthatna be a kemény természetű matriarcha köreibe. – És hogy van az öreg hölgy? Még mindig pezsgőt iszik a langusztához? Sokszor mondta már neki a nagyapám, hogy rossz vége lesz, de hát tudja, milyen! Nem hallgat senkire. Pedig az orvos eltiltotta minden alkoholtól. Hogy sikerült a múlt havi golfszeánsza? Eredeti ötlet az estélyt és a golfot keresztezni!

– Nem tudom, nem voltam ott – felelte kényszeredetten a férfi. Az arcán látszott, hogy valószínűleg meg sem volt hívva.

– Hát, persze, a Flotta! – bólogatott megértően Calderon, miközben kényelmesen hátradőlt és keresztbe tette a lábát. – Nem állnak rugalmasan a társadalmi élethez. Kadét koromban nem engedtek el a császári vadászbálra. Gondolja el! Hát nem nevetséges? Apámnak kellett leszólnia valamelyik tengernagyhoz. No, mindegy. Ha találkozik Eva grófnéval, kérem, adja át neki kézcsókomat!

– Igen, persze.

– Minden jót, admirális! – Calderon intett, és a csodálkozó Few kadét bontotta a vonalat.

A tisztikar értetlenül bámult a kapitányra.

– De hát meg sem említette neki! – jegyezte meg zavartan Nat Anerra, az idős doktornő. Vízszintesen ráncos homlokán most két függőleges vonás is megjelent.

– Ne aggódjon, mindjárt hív.

Nem telt bele két perc, máris jelentkezett az admirális, zavartan kérdezve, hogy tulajdonképpen, mi is volt az előbbi hívás célja. Calderon meglepetést színlelt, majd felnevetett:

– De jó, hogy visszaszólt! Közben teljesen kiment a fejemből. Csak egy apróság miatt hívtam, valami szoftvertámogatási kérelmet nem nyújtottam be.

– Az nem hozzám tartozik, hanem Gost századoshoz, de már különben is lezárult a jelentkezés.

– Ugyan, csak nem fogok egy századostól szívességet kérni! – Calderon megrökönyödve nézett rá. Arisztokratikus mozdulattal megigazgatta a tiszti egyenruha ujját, mintha mandzsetta volna, majd elegánsan vállat vont. – Elfelejtettem leadni a jelentkezést. A juttatás alanyi jogon jár, nemdebár?

– Igen, persze – mondta zavartan Cedericon admirális.

Calderon gyanította, hogy a férfi világ életében a nemesek zárt világába vágyott. Hát, most itt van egy igazi nemes, aki úgy beszél vele, mint egyenrangúval.

– Nagyszerű! – bólintott kissé leereszkedően Calderon. – Volna kedves leszólni, hogy pótlólag írjanak fel minket is?

– Ez nem szabályos eljárás – mondta habozva a hörcsögképű férfi.

– Szabályok! – Calderon nagyvonalúan legyintett, mintha nem ő kérne, hanem ő tenne szívességet. – Az aktakukacoknak való, nem igazi férfiaknak. Hálás lennék, ha elintézné.

A másik férfi hezitált.

– De ha probléma ez önnek, persze nem erőltetem... – tette hozzá egy árnyalattal hűvösebb hangon Calderon. Éreztette, hogy ez a senki kis admirális örülhet, hogy lekötelezheti őt.

– Nem, nem! – felelte gyorsan Cedericon. – Ne aggódjon, megoldom!

– Köszönöm, majd átküldetem az adatokat. Lekötelezett, admirális... mit is mondott, mi a másik neve?

– Bruno. Bruno Cedericon – segítette ki alázatosan a férfi. Calderon elegánsan biccentett:

– Bruno, még egyszer köszönöm. Remélem, személyesen is találkozunk valamelyik estélyen.

Calderon még hagyta pár másodpercig búcsúzkodni a férfit, aztán bontatta az adást. Megfordult a kapitányi székkel, és akaratlanul a kadétokra pillantott. A csinos, japán lány vékony szája reszketett a visszafojtott kuncogástól.

– Ez zseniális volt, parancsnok! – lelkesedett a selypítő Nevrenil zászlós, de hirtelen lenyelte a folytatást, amikor meglátta Hegamon arcát. Az erkölcsös, középkorú tiszt képtelen volt leplezni undorát:

– Maga nemes?

– Úgy festek? A nemesek életképtelenek – legyintett Calderon. – Ha már itt tartunk, hogy áll a költségvetés? Mennyi tartaléka van a hajónak?

– Ezt is átküldtem – felelte hűvösen a pedáns másodkapitány. – Négyszáz arany.

– Jakusi? – Calderon a két méteres kínaira nézett. A műszaki tisztek a legritkább esetben voltak megelégedve a nekik szánt kerettel.

– Nyolc lézerágyút ki kéne cserélni, elavultak a szerelőrobotok és tudom, uram, hogy nem létkérdés, de a medence vízszűrő rendszere haldoklik.

– Egy összeget mondjon.

– Nyolcezer.

Calderon jókedvűen bólintott, ezt a hónapot eltöltheti egy kis munkával. Persze nem épp olyannal, melyet elvárnak.

– Jó. Ha szerencsénk van, egy hónap múlva megkapjuk. Megpályázzuk a pótköltségvetést. Kik most a bizottság tagjai?

Döbbent csend támadt a bejelentésre. Egyedül Lox, a lapátfogú személyzeti tiszt bólogatott elismerően.

– Uram, ez… – Hegamon nem mondta ki, hogy ostobaság, csak a hangsúllyal éreztette. A férfi kerek lepényarcán komolytalanul hatott a kis orr, és a megbotránkozástól felszaladt, ritka szálú szemöldök.

Calderon szemügyre vette az egész embert; enyhén dudorodó pocakját, és az alóla kilógó ó-lábakat, a kurta nyakat, a fakózöld szemet, és a halántékon és tarkón húzódó gyér szürkés hajzatot. Eltűnődött azon, hogy fordított helyzetben vajon ő is utálná-e azt a fiatal, pimasz, jóvágású kapitányt, aki kitúrja őt? Igen, de még mennyire! Calderon elmosolyodott saját magán, és elhatározta, megtanítja egy-két apróságra a köpcös tisztet.

– Uram, csak a súlyos technikai problémákkal rendelkező hajók igényelhetik meg – dörmögte Jakusi.

– Tévedés. Az a kiegészítő költségvetés. Létezik egy másik lista, a pótköltségvetés. A flottának van egy elkülönített kerete a kiemelkedő teljesítmény számára. De minden évben nem lehet megmenteni a világot, hősök nélkül szétosztják az elit hajók között. Egy nyolcfős, nemesekből álló bizottság bírálja el. Csak az öregebb, bennfentes kapitányok látják át a rendszert, úgyhogy alig kétszáz versenytársunk lehet a tíz helyre.

– Az nagyon sok. – Net Anerra, az idős doktornő nem látszott túlzottan lelkesnek. – Mi értelme megpróbálni?

– Az Ősökre! Ezek nemesek, a lustaság hatalmas úr. Azt hiszik, végignézik az összes beadványt? Azt választják, akit ismernek és becsülnek. Első dolgunk megtudni, kik a bizottsági tagok, aztán beugrunk néhány estélyre. Úgy is dolgom van arrafelé.

Ha mégis protekció miatt kapta meg a Wellstont, vajon ki áll mögötte? A Ferrero Háznak elég kínos, ha dolgozik. Valamelyik másik Ház műve lenne?

– Ez az egész ostobaság, csak lejáratjuk magunkat! – fakadt ki Hegamon másodkapitány.

– Ugyan már, mit veszthetünk? Merre is megyünk? A Weirt bolygóra? Hm, kis kitérővel útba ejthetjük a Savont, most kezdődik arrafelé a báli szezon. No, ma már eleget dolgoztam, vegye át a hidat, elmentem kávézni!

– De uram! – hördült Hegamon, ám csak a becsukódó ajtónak mondhatta.

***

Taina a sarkára ült, és lesimította a lábán a kézzel hímzett, zöld kimonót. A tiszti étkezőben töltött vacsora után rögtön a szobájába ment, és elkezdte a sezi-féle gin-ji szertartást. Az apró kabin fémpadlóját már kétszáz apró kristály borította, művészi, koncentrikus körökbe rendezve. Két óra kellett a tökély eléréséhez. Amikor letett a földre egy-egy színes kavicsot, imádkozott és meghajolt. Már fájt a dereka, de elsuttogta a végső rituális fohászt is, és behelyezte az Ismeretlen Erő Kövét az utolsó körívbe.

Tökéletes.

Lehunyta a szemét és csak ült, élvezve a pillanatot és az örökkévalóságot.

Lehet, hogy az Ősök nem adnak jelet, hiszen ő csak egy porszem volt. Vagy sokkal jól neveltebbek, semmint támogatnák a nagyapa ellen. Ki tudja? Egyszer, sok éve, már üzentek, ezért jöhetett el az Akadémiára. A szülei még éltek akkor. Anyja végezte a szertartást, és apa hiába figyelte árgus tekintettel, pozitív jóslat született. Taina azért gyanította, hogy anya kissé besegített az Ősöknek.

Mindegy, ha nem sikerül, már maga a rítus is jó. Szüksége volt a lelki kisimulásra, túl sok stressz érte az elmúlt napokban.

Kezdődött az új kapitánnyal. Azt hitte, elsüllyed a szégyentől ott, az esőben. Később is kellemetlen volt a helyzet. A tisztikar megpróbálta kiközösíteni Calderont, de hogyan lehet egy olyan embert, akiről ez lepereg? Ingerültségük végül mindig a kadétokon csattant.

Aztán ott volt Bill tolakodása, végül Mamamoto nagyapa parancsa.

Amikor a szülei meghaltak, Mamamoto nagyapa úgy döntött, magához veszi őt és a testvéreit. A gyönyörű japán kúria csapdaként zárult a két kamasz húgára, bár ők csak a szépségét látták, zártságát nem. Taina akkor már az Akadémián tanult. Komoly taktikázásba került, de elérte, hogy az űrben maradhasson. Most viszont lejárt a haladék, két hét múlva vége a kiképzésnek. Nagyapa már a férj-jelölteket válogatta.

Talán, ha gyorsan munkát találna... Ha a flottának szüksége van rá, akkor kötelessége a császárnak tett eskü szerint cselekedni. Ha sikerül elérnie, hogy nagyapa katonaként, szinte férfiként kezelje, és ne nőként tekintsen rá… Mennyi „ha”. Taina szerette az ősi hagyományokat, de azt nem szerette, amikor ezeket a rovására gyakorolják.

Még egyszer alaposan megvizsgálta a színes kövekből és kristályokból kirakott nyolc koncentrikus kört, majd kezébe vette a nyolc, lencse alakú, fehér jóskavicsot. Már csak középre kell állnia, elmondani az imát, és megpördülve szétszórni a kövecskéket.

Ekkor felsípolt a kabinajtó jelzőgombja.

Taina összerezzent. Habozott, nem akart ajtót nyitni, de olyan türelmetlen volt az a valaki odakint. Sóhajtva emelkedett föl, markában a kavicsokat szorongatva. Gyorsan elküldi az illetőt.

Bill állt az ajtóban, az egyik kadéttársa.

– Hé, tudom ám, hogy bent vagy! Előlem bujkálsz?

– Bocsáss meg, de most nem alkalmas!

Taina udvariatlanul megállt az ajtóban.

– Jó ez a kis köntös rajtad, még sose láttalak kimonóban! Te, figyelj, mi lenne, ha beülnénk valahova a következő kimenőn? Csak te meg én. Lerázzuk a többieket. Mit szólsz?

Bill megnyerően vigyorgott. Jóképű és egyke volt, ráadásul gazdag család szemefénye. Taina mindig nehezen viselte az ilyen alakokat.

– Bocsáss meg, de nem. És ne haragudj, de dolgom van.

– Ugyan már! Látom, csak játszol valamit...

Taina még észbe sem kapott, és Bill becsörtetett mellette a kabinba, majd leguggolt, felkapta a földről a Halál Kövét.

– Ne! – kiáltott rémülten Taina és visszarántotta a fiút, aki megbillent, és majdnem ráesett a szent körökre. Taina elkapta, de a mozdulattól mindketten elejtették a köveket.

Taina döbbenten látta, hova szóródtak. A jóslat megtörtént, megismétlése az Ősanyák átkát vonná a fejére. Iszonyatos dühvel megütötte Bill arcát, majd kilökte a fiút a szobából és rácsapott az ajtózáró gombra.

Azután reszketve a sarkára ült, lesimította a zöld kimonót, és csak bámulta a jelet.

Az egyik jóskő kiütötte a Szerelem Négy Köve közül az elsőt, a Látást. A többi, a Szavak Dala, az Érintés Parazsa és a Lelkek Tánca a helyén maradt. Ám nem ez volt a lényeg, talán vak férfit szán neki a sors... A többi hét kő mind a Halál körül csoportosult. És a kő, maga a Halál fekete lapos köve, kettétörve hevert, nem messze az Ismeretlen Erő csúcsos, kék kristályától.

Ősanyák szelleme! Mit jelenthet mindez?





---------------------------------
Ha tetszett, lájkold az Facebook oldalamat.