Calderon - 3. rész

(Újaknak: mi is ez?)

Taina akkor fogta föl, mit tett Billel, amikor húsz perc múlva felzizegett a ruhája felső gombjába épített, vízhatlan személyi hívó. Hegamon másodkapitány kimérten a társalgóba kérette.

A lány visszaöltözött uniformisba, és kilépett a hosszú, nyolcvanméteres folyosóra. A hetedik emelet mindig kihalt volt; a szürke falak fémesen csillantak a lámpák egyenletes, fehér fényében. A flotta szerette elkülöníteni a tiszteket a közlegényektől, itt nyoma sem volt a többi szint zsúfoltságának. A hetediken csak a tisztek laktak, és napközben senki nem járt a folyosón.

Egy pillanatra balra, a folyosó végén álló masszív ajtóra nézett, ami mögött a vezérlőterem lapult. A helyiség elfoglalta a hosszúkás, ovális alapú szint negyedét. Taina mintha mozgást látott volna, de csak az ajtó fölé telepített lézerágyúk piros készenléti fénye pislogott. Vész esetén a vezérlőt nehézfegyverzet védte, és ha az űrcirkálót találat érte, akkor a vezérlő, a tönkrement hajótestről leválva, önálló, apró hajóként üzemelt. Taina habozott. A vezérlő előtt az első két helyiség a kapitányi szoba, és a tiszteknek fenntartott orvosi kabin volt. Vajon Bill ott van? Anerra doktornő látta a vérző orrát?

 Taina felsóhajtott, de aztán engedelmesen jobbra indult, elhaladt a tiszti kabinok zárt ajtaja előtt, és belépett a legközelebbi liftbe. Lement a hatodik szintre, ahol az uszoda, a tiszti ebédlő és a társalgó kapott helyet.

Megütötte az egyik társát, ezért a legkevesebb, hogy fegyelmit kap. Füstté válnak a tervei, senki sem alkalmazna ilyen navigátort. Nagyapa teljhatalommal rendelkezhet fölötte. Mégis, távoli és idegenné vált ez a probléma, eltörpült a Halál Köve mellett.

Kilépett a liftből, és megérezte az uszoda felé libbenő vízszagát. Még a folyosón is érezni lehetett az enyhe, mesterséges óceánillatot. Szívesebben ment volna oda, hogy egy pillantást vessen a mániákusan föl-le úszó kapitány izmos hátára, de Hegamon másodkapitányt ostobaság lett volna megvárakoztatni.

Belépett a tiszti társalgóba. A falnál sorakozó szimulációs játékgépek előtt a kadéttársai ültek, a tisztek többsége a zöld biliárdasztal mellett állt, nézték a játszmát. A lapátfogú Lox, a személyzeti tiszt épp narancslevet töltött magának az italautomatából. Megcsóválta a fejét, ahogy meglátta a lányt.

– Jorgstein orrcsontja megrepedt. Mielőtt helyrehoztam volna, fölvettem a látleletet – tájékoztatta az ősz hajú Anerra doktornő.

– Azt állította, hogy maga tette. Szóltam a kapitánynak, mindjárt jön. – Lox közelebb sétált, inkább fáradtnak tűnt, mint mérgesnek. Szeme alatt olyan mély árkok húzódtak, mintha napok óta nem aludt volna.

Hegmon indulatosan letette a dákót, ahogy meglátta:

– Szeretném, ha megmagyarázná! A tiszti erények legfontosabbika az önfegyelem! Egy kadét sosem emel kezet a társára. Mindig korrekt, a nézeteltérést szóban intézi el, nem sértődékeny, tiszteli a...

Taina lesütött szemmel hallgatta a szónoklatot. A másodkapitány könyvet írt a tiszti erényekről és fanatikusan ezek szerint élt. A lány kételkedett, hogy ezek a becses tulajdonságok attól fognak szárba szökkenni benne, hogy a felettese naponta felsorolja őket.

A „pontosság” és a „rendezett ruházat” tájékán érkezett meg a kapitány. Fekete, rövid haja vizesen csillogott, és bár zubbonyán az összes gomb pedánsan a helyén volt, mégis valami laza hanyagság érződött körülötte. A férfi akaratlanul átvitte a hangulatát az egész tisztikarra, beléptével máris oldottabb lett a légkör. Taina nagyon örült, hogy megjött.

– Nos?

– Parancsnok, Taina Tives kadét minden indok nélkül bántalmazta Bill Jorgstein kadétot – tájékoztatta Hegamon. – A kadét átment hozzá, hogy randevút kérjen és Tives betörte az orrát. Jorgstein tagadja, hogy szexuálisan bántalmazta volna, hozzá sem ért. Kérem, hagyja jóvá a fegyelmit!

– Ne olyan gyorsan! – legyintett a kapitány. – Látom, senki sem szokott önök közül orrokat törögetni. Ejnye! Azt hiszik, olyan könnyű? Érdekelne, mivel lehet feldühíteni egy ekkora lánykát úgy, hogy nekirontson egy két fejjel magasabb, húsz kilóval nehezebb férfinak. Jorgstein, van ötlete?

Taina megkönnyebbülten látta a kapitány csúfondáros mosolyát.

– De… én semmit sem tettem, uram! Átmentem, megkérdeztem, van-e kedve a kimenőn velem tartani. Hozzá sem nyúltam, sőt még a szép, zöld kimonóját is megdicsértem, azt ugye szeretik a nők. Hirtelen nekem rontott.

– Tives?

– Eltörte a kövemet! – Taina akaratlanul kifakadt, aztán észbekapott, mennyire idétlenül hangzik, amit mond. – Kértem, hogy ne zavarjon. Sajnálom, nem tudom, mi ütött belém, uram.

– Nem akartam eltörni! Különben is, van még vagy száz olyanod. Ígérem, veszek másikat!

– Felháborító módon viselkedett! Még ha a legértékesebb dolgát veri is le valaki, akkor sem az erőszak a megfelelő válasz! – csattant föl Hegamon.

Taina látta, amint a kapitány elfojt egy apró, kaján mosolyt, majd szemrebbenés nélkül odafordul Hegamonhoz.

– Nem is tudtam, hogy maga anarchista.

– Tessék?!

– Anarchista az, aki nem tiszteli a császárság eszményeit. Tudja, mi történt ötven évvel ezelőtt Seyela hercegnővel?

– Meggyilkolták, parancsok, de hogy jön ez ide?

– Szorosan. A hölgy elcsatangolt és kileste a vőlegénye Kardszertartását. Gondolom, tudja, hogy a Nyolcak, akik kétezer éve a császárt trónra segítették, mind szent családi titokként őrzik a rítust. Seyelát a saját vőlegénye ölte meg, aztán elvitte a holttestet a császárnak, aki egyetértett a tettel. Épp ezért megtisztelte az egész családot azzal, hogy a fiút személyesen, az ősi kardjával fejezte le.

– Mi köze ennek a kadétokhoz?

A másodkapitány bosszúsan bámult Calderonra, de Taina már sejtette, hova akar kilukadni a kapitány, és megkönnyebbülten fellélegzett.

– Látom, a lényeg elsikkadt önnek, Hegamon. Feltételezem, észrevette, hogy a kadét egész nap piszmogott a tányérjával, de nem evett. Magának nem gyanús, hogy valami vallási szertartás áll a háttérben? Böjt, zöld kimonó, kövek. Maga keresztény, ugye, Hegamon? Nos, mennyire lenne agresszív, ha levizelnék az oltárt?

Döbbent csend támadt a társalgóban. Calderonon látszott, unja a hatásszünetet, amit tart.

– Az ilyen incidens nem kapitányi hatáskör. Aki megsérti a vallás- és hagyománygyakorlási törvényt, az hadbíróságra megy. Apropó, Jorgstein, biztos benne, hogy nem a folyosón csúszott el? Reggel én is majdnem elestem, lehet, hogy valamelyik takarítórobotból folyik a vegyszer.

– Parancsnok, követelem, hogy folytassa le a szabályos eljárást! – hördült föl Hegamon, de Calderon egy legyintéssel beléfojtotta a szót:

– Ugyan, ki beszélt másról? Holnap, aki akar, panaszt tehet. Csak nem várják el, hogy valami kantinbeli fecsegést komolyan vegyek? De kérem, ez egy hadihajó! Fő a rend.

A köpcös másodkapitány reszketett a dühtől:

– Ennek még következménye lesz! – ígérte, majd kimasírozott a társalgóból. Tives zavartan nézett a kapitányra, de arról szemmel láthatóan lepergett a fenyegetés.

– Tud sakkozni, Tives? Helyes, akkor jöjjön! Közben felvilágosíthatna pár japán szokásról.

Taina akaratlanul elmosolyodott. Letelepedtek a sarokban álló sakk mellé. Calderon felvont szemöldökkel nézett a köréjük gyűlő tisztekre:

– Uraim? Segíthetek még valamiben? – és udvariasan megvárta, míg eloldalognak, csak azután lépett egy fehér gyaloggal. – Nos, kadét, rátapintottam?

– Igen, uram. A Sezi-féle gin-ji szertartás volt.

– Egy kicsit részletesebben, ha kérhetem.

– Sezi mesternő hatszáz éve élt. A hősiességéért és a csavaros észjárásáért az Ősök megáldották a Kövek Énekével. Ez vallási szertartás, de jóslás is. Csak nő végezheti. Nagyon bonyolult szabályai vannak.

– Ha ez önnek annyira fontos, holnapra szabad napot adhatok, és megismételheti.

– Nem lehet. A jóslat megtörtént, ha kételkedem benne, az kivívná az Ősök haragját. Gondolom, elég furcsán hangzik ez az űrkorszakban – tette hozzá tétován Taina.

– Ne gondolja! Egy ismerősöm szerint a kardnak lelke van, és ő választja az embert. A tökéletes harcos a két lélek egyesüléséből ered. Sőt, több kard akár gyógyítani is tud, vicces, mi?

Taina tétován bólintott. Odahaza a szamurájok másként éreztek a kardjuk iránt, mint a külvilági nemesek. A Három Bolygó az egyetlen naprendszer volt, amely zárt maradt az elmúlt évezred alatt, hogy megőrizze a kultúráját. A többi nép beleolvadt a császárság nagy olvasztótégelyébe. Még a nyolc nagy Ház nemesei is csak töredékét mentették át hajdan híres szokásaiknak, valószínűleg ostoba mesékkel ötvözve az igazságot.

– Ha nem veszi tolakodásnak, megkérdezhetem, milyen jóslat született?

Taina habozott, a kérdés váratlanul érte. A férfi túl jóképű volt ahhoz, hogy elfuserált szerelmi jóslatról meséljen neki, és túl magas rangú, hogy baljós jelekről fecsegjen vele. Calderon pár pillanatot várt, majd elegánsan biccentett:

– Jól van, nem erőltetem. Mellesleg mi volt az a prédikáció, amire beléptem?

– Hegamon másodkapitány úr könyvet ír a tiszti erényekről.

Taina elmesélte az irányelveket.

 Gyorsan elröppent a fél óra, Calderon kiváló társalgó volt, szellemes és figyelmes. Ám Taina a japán családok finom virágnyelvén edződött, így észrevette, hogy a férfi célirányosan terelgeti a beszélgetést. Calderon azt akarta megtudni, elkövetett-e valamit Hegamon, hogy nem övé lett a poszt. A másik dolog, ami érdekelte, hogy a személyzeti tisztnek van-e családi problémája. Taina csak a kérdés hallatán ébredt rá, hogy Lox mostanság valóban feszült és levert. Sajnos erre sem tudott válaszolni.

A sakkjátszma végeztével Calderon rávillantott egy tökéletes mosolyt, majd ment a dolgára. Vajon ki lakik az udvarias maszk mögött? A lány tűnődve bámult utána.

Aztán visszatért a gondolata a kövekre meg a halálra.

***

Calderon másnap már a reggeli elején rájött, hogy valamit forralnak ellene. Hegamon becsületes arcáról lerítt, hogy rosszban sántikál. A tisztikar rendszeresen összepillantott az algaszendvicsek felett, és a társalgás is szokatlanul élénk volt.

Hegamon sűrűn pillantgatott az órájára, végül kibökte:

– Uram, öt perc múlva nyolc, vissza kell mennünk a hetedikre. Át kell vennie a hidat!

Calderon szokásához híven csak intett, menjenek előre és nyugodtan kortyolgatta a teáját. A tisztek összenéztek, majd vidáman távoztak, maguk előtt terelve a kadétokat. Calderon érdeklődve várta, milyen galádságot talál ki neki a másodkapitány. Remélte, ez kizökkenti a depresszióból.

Mara hiánya éjszakánként volt a legrosszabb. Calderon gyakran a kezébe vette a lézerfegyvert, már nem volt itt Frank, nem volt, aki visszatartsa. Minden éjjel csatát vívott önmagával. Várta a nappalokat, a tisztek jelentéktelen rosszindulatát. És várta a bálokat is. Ösztönei azt súgták, a kapitányi kinevezés egy hatalmasabb játszma része.

Az ebédlő szürke, elektronikus ajtaja szétcsusszant. Taina Tives jelent meg, karcsú testén tökéletesen állt a szürke kadétegyenruha.

– Uram, jobb lenne, ha sietne.

– Miért? – Calderon csodálkozva nézett a lányra. Az első ember, aki kedves vele. De miért?

– Nyolckor kikapcsolják a lifteket az elektronika szerelése miatt.

– Ennyi? Csalódtam Hegamonban. Mi a bosszantás abban, ha a hatodikon rekedek? Legfeljebb úszom egyet.

– Ön tudta?

Calderon legyintett, aztán sóhajtva feltápászkodott és a lánnyal tartott. A hatodik szinten a folyosó rövidebb volt, hiszen az uszoda elfoglalta a szint harmadát; akkora helyet ölelt föl, mint felette a vezérlőterem, és az első hat kabin. Csak a zászlóshajókon volt medence, a flotta praktikumra törekedő gondolkozásmódját felülírta a nemesek sznobizmusa, akik hadgyakorlatokon a nagy hajókon tartózkodtak, és némi luxust akartak.

Calderon az ebédlőből kilépve a tiszti társalkodó ajtajára nézett, ahol tegnap a lánnyal beszélgetett. Vajon Tives miért jósolt magának?

Néhány elhaladó altiszt üdvözölte. A szállásuk a tiszti társalkodó mellett volt, az apró kabinokban kettesével laktak.

A legénységi étkező ajtaja szétcsúszott, és egy csapat fiatal, nyerítve nevető közlegény rontott ki rajta. Ahogy meglátták Calderont, azonnal lefékezték a lépteiket, és feszesen tisztelegtek. Calderon elegánsan viszonozta. Szerette a folyosó nyüzsgését, szívesebben töltötte volna az idejét a szabadnapos közlegényekkel kártyázva, ahogy kadét korában, mint a karót nyelt Hegamon másodkapitánnyal.

– Uram? – Tives sürgetve állt a lift mellett.

Calderon fintorgott, és belépett a lány mellé a liftbe. Ahogy elindult velük a szerkezet, azon nyomban meg is állt a két emelet között.

– No, ma boldoggá tettünk egy embert – jegyezte meg Calderon.

Hirtelen egy gyerekkori éjszaka villant belé. Érezte, ahogy fölállnak a szőrpihék a tarkóján. Megfogta a zubbony felső gombját, és körmével átkattintotta a rádió kapcsológombját.

– Hegamon, itt Calderon.

– Uram?

– Indíttassa el a liftet, bent rekedtünk Tives-szel.

– Sajnálom, de már megkezdték a munkát. Sajnos, a szerelők nem sejthették, hogy valaki pontatlan lesz. Csak húsz perc, uram, nem több.

A másodkapitány hangjából sugárzott a káröröm.

– Szabályos dolog itt lenni, miközben szerelnek?

– Csak a liftakna alján hegesztenek. Nem olvasta a feljegyzést, amit küldtem? Sajnálatos, uram, nagyon sajnálatos.

Calderon ingerülten lenyomta a gombot. Egy apró, meleg izzadságcsepp indult meg a homlokán. Tűz.

– Nos, sajnálom, hogy a társaságommal kell beérnie, kadét! Meséljen nekem a cseresznyefa-virágzásról. Azt mondják, a Vanussin gyönyörű. Járt már ott?

– Igen. A szüleim elvittek, mikor tizennégy éves lettem. Hagyomány hogy a lányok füstölőt gyújtanak, mikor...

Koncentrálj! Calderon udvariasan mosolygott, miközben a lány mesélt. Érezte, ahogy a hátán egyre jobban átizzad a szürke zubbony.

Füst, menekülés. Apa, hol vagy? – sírt föl benne a régi gyerekhang. Koncentrálj Tives-re! – parancsolt magára. Észrevette, hogy zihál és már nem a lány száját nézi, hanem meredten mellette a falat. Figyelj a légzésedre! Ki-be! Lassan!

– Minden rendben, uram?

– Persze. Meséljen még, nagyon érdekes!

Tives folytatta, de Calderon magán érezte a tekintetét. Az arcára rákövült az érdeklődés maszkja. Percekig tartotta magát, elhessegetve az emléket. Aztán hirtelen megérezte a füstöt, és erős szívdobogás tört rá.

– Füstszag van, jól érzem?

A lány szimatolt, majd vállat vont:

– Talán egy halvány. Nem tudom, uram.

 Tűz! Apa, apa hova fussak? Ferdi, te vagy az? – Calderon feltépte az egyenruha nyakán a gombokat, nem kapott levegőt. Ólomsúly nehezedett a mellére. A torka összeszűkült, küzdött az oxigénhiánnyal.

Frank! Egy jelenet jutott eszébe, ebéd közben zölden villogott a sógor telefonja, valami fóbiás hívta azzal, hogy hurrikán tombol a szobájában. Frank azt tanácsolta, feküdjön a padlóra.

Calderon kitapogatta a legfelső gombot, a rádió nem szakadt le, működőképes volt:

– Vezérlő, itt Calderon. Adjon a hívómra bolygóközi vonalat!

Egy perc múlva Frank bariton hangja csendült föl.

– Frank Fehling.

– Genius vagyok.

– Bocsánatot akarsz kérni? – csattant dühösen Frank. – Nem érek rá, órám van a...

– Nem, dehogy! – A kapitány közbevágott. Iszonyú erőfeszítésébe került a könnyed hangnem. – Csak kell egy pszichológus tanácsa. Egy jóé. Szóval add a kollégádat!

– Anyád! Miről van szó?

– Az egyik emberemnek azt hiszem, pánikrohama volt. Mit mondjak neki, ha megismétlődik?

– Milyen és mi váltotta ki?

Calderon lehunyta a szemét, hátát a hideg falnak vetette, az volt az egyetlen biztos pont. Már nem érdekelte, mit gondolhat Tives.

– Hatévesen kigyulladt a szobája, a szekrénybe bújt a lángok elől. Eddig nem volt baja, most meg bennragadt a liftben. Szívdobogás, légszomj, izzadás.

– Az emberek harminc százaléka átesik életében egyszer pánikrohamon, de azért nézesd meg, hátha mitrálisbillentyű-prolapszus szindróma, vagy pajzsmirigyzavar.

– De mit csináljak vele?

– Te semmit, öregem! Főleg ne hívd fel a figyelmét arra, hogy nemcsak a lift zárt hely, de az űrhajó is. Ha rájön, hogy a semmi közepén egy konzervdobozban ül, ahonnan nulla a menekülési esélye, akkor generalizálni fogja a...

Calderon hirtelen úgy érezte, rádőlnek a falak. Megszédült, fuldokolni kezdett, minden ízében reszketett.

– Parancsnok!

 Tives odaugrott hozzá. Calderon érezte, ahogy egy erős kéz lenyomja a padlóra. A lány mögéje térdelt, és nyugtató mozdulatokkal masszírozni kezdte a vállát. Bőréből narancsillat áradt.

– Halló, halló! Te barom, mondd, hogy nem rólad van szó! – Frank egy pillanatra döbbenten elhallgatott, majd üvölteni kezdett. – Hát persze, a nagy Gen! Tudod, mit, meg is érdemled, hogy fuldokolj! A nagy egód nem engedi, hogy segítséget kérj, mi? Remélem, megdöglesz! Amit Marával tettél! Sohasem szeretted, csak játszottál vele! Jó kis dugás volt, nem több! Játék!

Calderon érezte, ahogy felforr az epéje. Félrelökte a kadét kezét.

– Nem bírod ki, mi?! Muszáj rúgnod még egyet belém, mintha nem lenne elég bajom! Mara boldog volt velem, bármit hiszel is, te nyomorult! Vizsgáltasd meg magad!

– Na, jobb már a légzésed? – kérdezte nevetve Frank. A háttérből taps hangzott fel.

– Igen – felelte meghökkenten Calderon. A düh egyszerűen kimosta az agyából a rettegést. – Na, jó, megtartalak. Hol vagy különben?

– Épp órát tartok a másodéveseknek.

– Te nyilvánosan...? Lehet, hogy mégis agyonverlek.

– Én téged! Az orromért számolunk. Egy hét múlva megyek a dzsungelbe majmokat figyelni, előtte látogass meg! Ez nem várhat! Esik szét a személyiséged, seggfej.

– Jó.

Egy kattanás és Frank köszönés nélkül kiszállt a vonalból, jelezve, hogy az elmúlt pár perc csak szakmai ujjgyakorlat volt, és nem befolyásolja személyes utálatukat.

Calderon zavartan vette észre, hogy még mindig a padlón ül. Fölállt volna, bár semmi kedve nem volt a kadét kifejező szemébe nézni. Kínját megérezhette a lány, mert a nyakára tette a kezét és határozott mozdulatokkal tovább masszírozta.

– A nagyapám szerint a cseresznyefa-virágzásban a legjobb a szél. Ahogy ezerféle módon érinti az arcunkat. Hol hűs lehelet, a hajnal hordozója, hol...

Halk hangja annyira megnyugtató volt! A kapitány józan esze azt súgta, nem kéne hagyni. Zárt hely, fiatal nővel... félreértésekhez vezet. Ám annyira jó volt.

Tíz perc múlva felzümmögött a lift. Automatikus felálltak, leporolták magukat, majd mintha mi sem történt volna, mindketten kiszálltak:

– Megizzadt. Ha gondolja, uram, kimentem, amíg letusol. – Tives természetes mozdulattal meghajolt, majd választ sem várva a vezérlő felé indult.

Calderon megkönnyebbülten nézett utána.

-------------------------

Ha tetszett, lájkold az Facebook oldalamat, a frissítések mindig kikerülnek oda.