Calderon 2, avagy februárra szilvás tea dukál

Nézegetem a Calderonos visszajelzéseket, és ezek bizony nagy szórást mutatnak. Van egy általános tetszés, aminek nagyon örülök, de ezen felül nagyon érdekesen kijön, hogy mennyire más az olvasórétegek elvárása. Az ember szereti hinni, hogy a kiadók gyömöszölik kategóriába a műveket, és bizony nem, az olvasók tényleg mást akarnak megtalálni ugyanabban a történetben.

A novelláim kapcsán kényelmes volt az élet, felírtam a visszajelzéseket, és fejlődtem, amiben kellett. Most nem írástechnikai kérdés van terítéken, hanem olvasói preferencia. Még ezzel se lenne baj
hiszen simán alkalmazkodom az ilyesmihez, tettem már párszor, de egyszerre kétféléhez azért elég nehéz.


Ilyenkor az ember csak teázgat, a szilvás tea az igazi, és azon tűnődik, hogy oké, hogy több hangon tud írni, de melyik az eredeti? Valószínűleg az összes keveredése, amilyenek hajdan az első írások voltak novellákból a Fajellenőr, regényekből a Scar, csak most öregebben, letisztultabban, jobban megértve.

Aztán a tea végeztével az üres csésze már azt mondja, ne gondolkozz, csak mesélj. Az írás mesélés, nem több, már a barlangban is az ősöd köré gyűltek az emberek, a fonóbeli öregasszonyok is csak meséltek, vagy a nagyapák az óvóhelyeken, miközben a fejük felett bombáztak. Az emberiség mindig is mesélt, egyszerűen le kell írni az első szót, majd idővel az utolsót. Mindig lesz, aki leül és hallgatja. Komolyat, komolytalant... mindegy.

Úgyhogy a Calderon első játékos mondata már papíron. Már csak pár ezer kell, rázva és nem keverve.