Harmadik fejezet - Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

CALDERON kapitány az Ősök viccének tartotta, hogy neki kell fegyelemre szoktatnia másokat. Soha sem volt erős oldala a katonai szabályzat betartása, de a hajón uralkodó állapotot még ő is sokallta. Itt évek óta hiányzott a rendes parancsnok, és Alion navigátort láthatóan hidegen hagyta a szabályzat, még a szolgálati időbeosztást is úgy csereberélték a tisztek, ahogy nekik tetszett.

A délelőtt rosszul telt. A vezérlőteremben Calderon egyszerre élvezhette Dejneka tüzértiszt, az afro fekete Mina-Dei Anang, Alion navigátornő és Nabuko társaságát. Utóbbi egy vézna, örökké lehangolt fiatal nő volt, akinek a fél arcát retro fogaskerék tetoválások díszítették, Calderon szépérzékét igencsak próbára téve.

Calderon azt hitte, a telefonálási problémát megoldotta, de tévedett. A gyerekek óránként váltották egymást a három fülkében, amit még a vezérlőterem mellett tévő orvosi szobából választott le Tea űrmérnök. A kölykök ki-be szaladgáltak a vezérlő és a fülkék között, mind azt kérte, hadd legyen ő az egyetlen, aki felhívhatja aput, nagyit. Dejneka – akinek amúgy nem volt gyereke – követelőzni kezdett, mire Calderon hamar megunta, és a parancsnoki centrál kóddal blokkolt minden kimenő hívást.

A kunyerálások megszűntek, és a legtöbb apa a szöveges üzenet után megértette a helyzetet, visszahívta a hajót, de jóval kevesebb ideig beszélgettek és nem engedték csacsogni a kölköket, akiknek ez nagyon rosszul esett. A gyerekek hívás végén bejöttek a vezérlőbe, és szóltak, hogy végeztek. Calderon kényelmetlenül érezte magát, ennyi lógó orrú, csalódott kölköt még sose látott, ráadásul viták helyett most Dei-Anang bánatos fekete kutyaszeme meredt rá.

A tetovált Nabuko elkezdte saját alkarját karmolni, amikor a tizenhárom éves fiát, a dundi Dragont nem hívta vissza az apa. Kiderült, a híres napszörfös amúgy sem az apák gyöngye, élete a versenyzés körül forog, havonta egyszer beszél a gyerekkel, és most örömmel kibújt a feladat alól. Egy kurta üzenetet küldött: „bocs, majd máskor”. Nabuko nem vette észre az ösztönös mozdulatot, ahogy belevájja önmagába a körmét, miközben szóban ügyetlenül bátorítja a gyereket, de a fiú arca elszürkült, ahogy anyja kezére pillantott.

Calderon elkomorodva figyelte az anyát, aztán a fiát, aki elkezdett bohóckodni, hogy anyja feszültségét oldja, de hiába, mert Nabuko körme alól vér serkent. Calderon nem tudta, mi baja a nőnek, csak azt, hogy ezt a pszichés kört azonnal meg kell szakítani.

Bunkó módon rájuk reccsent, csakhogy kizökkentse Nabukót:

– Mi ez itt?! Gyerekzsúr? A vezérlőteremben nem tartózkodhat kiskorú! Távolítsa el a kölyköt, vagy én dobom ki!

Jól számított, Nabuko azonnal abbahagyta az önsebzést, és anyatigrisként úgy elküldte őt a mélyűrbe, hogy öröm volt nézni. Percekig kiabáltak egymással, ami feloldotta a nő feszültségét. Szinte látványosan kisimult, hogy levezethette a felgyűlt érzelmeket. A dundi Dragon arcán is látszott a düh, és Calderon örült, hogy anya és fia között létrejött az egység, igaz, az ő utálatával.

Amikor befejezték, Calderon felsóhajtott, az apró játszmát nem a másik három tiszt előtt kellett volna lefolytatni. Dejneka szeme szikrázott, szája pengevékonyra feszült, Mina Dei-Anang összehúzta magát, őt megviselte a vita, Alion navigátornő pedig olyan nyílt megvetéssel nézte, hogy Calderon tudta, az eddigi minimális segítséget is meg fogja tagadni tőle, a helyettesénél leszerepelt.

A testes Dragon kicammogott, hátán apró izzadságcsík húzódott a szürke kezeslábason. Nabuko halkan káromkodva munkához látott. Planetológusként a navigátor munkájához gyűjtött adatokat, a napszél erősségét, a háttérsugárzást, és landoláskor a geofizikai jellemzőket elemezte. A hajó stabilizáló rendszerei ócskák voltak, így ha más helyre ugrottak, vagy landolni kellett, akkor a legkisebb gravitációs torzulásra is odafigyeltek, nehogy egy technikai hiba az életükbe kerüljön. Ami más hajókon könnyed rutinmunka, itt különös odafigyelést igényelt.

Calderon el nem tudta képzelni, hogyan merik gyerekek életét bízni erre a roncsra és az instabil nőre. Vajon Oregon admirális tisztában van azzal, hogy Nabuko pszichológusra szorul?

A pszichológusról azonnal eszébe jutott Frank, a szőke, copfos sógor. Föl kéne hívni, megígérte neki, hogy hamarosan megteszi, igaz a „hamarosan” szó igen tág határokat jelent.

Ami azt illeti, Frank sem kereste, pedig azt mondta, kinyomozza, hátha akad valamilyen titkos pszichiátriai anyag a kard és elme kapcsolatáról. De se híre, se hamva, és Calderon egy pillanatra magányosnak érezte magát. Taina természetesen nem hívta, miért is tette volna? Csakhogy saját anyja, a kecses Elena grófné, vagy Ferdinánd, a bátyja sem kérdezte meg, ugyan élsz-e, féltél-e, akarsz beszélgetni egy kávé mellett, noha nemrég embert ölt, egyesült a karddal, és majdnem meghalt. Biztos tudnak már róla. Calderon keserűen arra gondolt, senkinek sem hiányzik.

A kard megmoccant az elméjében, mintha azt üzenné, veled vagyok. Calderon türelmetlenül elnyomta a lényt, nem akarta, hogy a tudatába törjön.

Hátradőlt a kapitányi székben, és a képernyőn lévő számokat fürkészte, a költségvetés kiadás oldalát muszáj még jobban megkurtítani.

A kard magára hagyta, elcsendesült, és Calderon azon tűnődött, egyáltalán micsoda a fegyver. Hogy lehet élőlény egy fémdarab? Gyerekként azt tanulta, ha egyesül vele, megért mindenféle transzcendens titkokat. Hát nem értett.

Félretolta a gondolatot, és a flotta szabályzatát böngészte, a kiskapukat kereste, honnan szerezhetne még pénzt. Előtte, az orrban csendesen dolgozott a három másik tiszt. Alion navigátornő Nabuko mögé állt, és kurta szavakkal megvitatták az eredményeket. A következő kutatási terület a S6B618-as kishold volt, ahol a közelben haladó hajtóművektől instabillá vált kőzetgyűrűt kellett ellenőrizni. Mielőtt odaugranak a Békanyállal, Alion tudni akarta, milyen gravitációs körülmények között kell valós idejű hajózást végeznie.

– Egy óra van, uram – mondta félénken Mina Dei-Anang, és megfordult a székében. Dejneka tizedes ingerülten felhorkant, mire Dei-Anang zavartan megdörzsölte szép, széles orrnyergét.

Calderon egy pillanatra nem értette, miért fontod az idő, aztán rájött, ő adott parancsot tegnap este a kötelező étkezésre, így aztán felállt a gép mellől.

– Vegye át a hidat! – mondta Dei-Anangnak, aki láthatóan megkönnyebbült, hogy nem kell a kínos ebéden részt vennie.

Calderon felállt, és a három másik nő némán követte.

A háromszög alapterületű hajó egyik csúcsa a vezérlő, a másik az ebédlő, a harmadik az edzőterem volt. A többi helyiség mellettük mind apró kajütök, kivéve a kapitányi lakrészt, ahol az óvoda üzemelt. A nagyobb gyerekek oktatása három egybenyitott kabinban zajlott, azt alakították át tanteremmé.

A hajó belseje egy sokszögű teret zárt körül, középen a fémpadlóra négy otromba vasládát tettek, benne föld és azokban megnyúlt, alul kopaszodó tuják szenvedtek. Láthatóan rosszul bírták az örökös lámpafényt, hiába ragyogott fölöttük egy vörös és két kék lámpa, biztosítva a túlélést. A tuják tövében most néhány kutató ült, lezseren csak a földön, és vitatkoztak. Ezen a hajón mindig mindenki a padlón ült, hol fal tövében, hol tuják alatt, mint valami csöves generáció, talán, mert megszokták, hogy a gyerekek a padlón kúsznak. Calderon gyanította, róla beszélnek, mert amikor kilépett, mind felé néztek.

Szerencsére nem szólították meg, így simán eljutott az ebédlőig, nyomában a hallgatag tisztekkel.

Calderon tudta, hogy utálják ezért, de legalább a reggelit és az ebédet a flotta hagyományainak megfelelően akarta tölteni. Egyszerűen szüksége volt erre, ahogy igenis szerette volna, ha uramozzák, ha tisztelegnek, amikor belép egy helyiségbe, nem a hatalom miatt, hanem, hogy legyen a napoknak egyfajta biztonságos kerete, megszokott ismerőssége. Civilizált ebédet akart, csevegni a bolygók időjárásáról, az űr szépségéről, hát olyan nagy vágy lenne ez?

Ma szerencséje volt, a kanalat csapkodó kiskölkök már befejezték az ebédet, és kifelé tartottak. Az étkezőben csak a tizenhárom éves kamaszok maradtak: a két ikerfiú, mellettük Rory Sod, aki átölelte a dundi Dragon vállát. Illira Sod fia a korához képest magas volt, egy langaléta kamasz, mutáló hanggal és pipaszár lábakkal, de éles ésszel és bicskanyitogatón flegma modorral. Dragon feszengett, valószínűleg ritkán ilyen barátságos vele a „vezér”, és lerítt róla, mekkora megtiszteltetésnek érzi. Calderon észrevette, hogy ellenséges pillantásokkal méregetik, ahogy bevonult, bizonyára már hallottak a hívások letiltásáról.

Az étkező egyben társalgóként is üzemelt, így folyamatosan ment a falon a holoadó, ha lakott naprendszerben jártak. Calderon szeme megrebbent, ahogy a hírekre pillantott. Az elmúlt napokban a Wellston miatt zengett a sajtó, a közéleti műsorokban a támadást elemezték, a hírekben a meghalt legénység zokogó családtagjait mutatták, a pletykaműsorok Hegamon kapitány hősiességével, Jakusi műszaki tiszt hatalmas erejével foglalkoztak, de Taináról alig esett szó, szerényen eltűnt a névtelenségben.

Most azonban őt mutatták, de nem egyenruhában, és Calderon különös nyugtalanságot érzett a kép láttán, miközben udvariasan félreállt a kifelé haladó gyerekek elől. Hirtelen a kard is megmoccant az elméjében, mintha valamire figyelmeztetni akarná, de azonnal elnyomta. Félt, hogy megint elveszíti a kontrollt, mint reggel, a kávé mellett. A kard azonnal visszaszunnyadt.

– Milyen fiatal ez a lány – jegyezte meg Alion navigátornő elgondolkozva, miközben leült az asztalhoz. – Úgy hallottam, három embert tüntet ki személyesen a trónörökös, Hegamon kapitányt, Jakusi műszaki tisztet, és őt. A többiek Fay tengernagy úrtól kapják meg a plecsnit, még a behatoló kommandósok is.

– De ők miért a hercegtől veszik át? – kérdezte Dejneka, és Calderon látta, hogy felé néz.

Mind tudták, hogy a Wellstronról szedték föl, Calderon azonban már elején rövidre zárta a kérdezősködést, közölte hadititok, és onnan kezdve meg sem hallotta a megjegyzéseket.

– Ötödikén lesz a Galaktikus Riport, ahová mind a három kiemelt tisztet meghívtuk – hallatszott a vörös ruhás bemondó kellemes alt hangja. – Reméljük, a találgatások véget érnek, és megtudjuk, mi történt pontosan a hajón, és milyen szerepük volt a megmenekülésben, különösen ennek a csodaszép fiatal lánynak.

Újra Tainát mutatták, kecsesen sétált egy zöld kimonóban, valami társasági eseményen, ahol a legtöbb ember modern ruhát hordott. Calderon elkomorodott a hosszú ujjú furisode kimonó láttán. Amikor a Ferrero kastélyban Ferdinánd, a bátyja a népek szokásait tanulta, ő inkább kamaszként azon tűnődött, hogy lehet gyorsan kibontani az ilyen holmikat, épp ezért pontosan emlékezett a kimonók fajtáira. A furisode a hajadon nők ruhája, és ha nem egy rokon esküvőjén viselik – vendégként –, hanem máshol, akkor virágnyelven azt jelenti, hogy a család igen szívesen látja a kérőket.

Calderon leült az asztalhoz és elgondolkozva hátradőlt a széken. Ideje kissé beavatkozni, Tainát motiválni kell, nem maradhat otthon, még a végén tényleg nőül megy egy kőagyú harcoshoz. Az embereket a félelmek és a vágyak mozgatják. Mire vágyik a lány? Mi az, ami cselekvésre ösztönzi, aminek kedvéért otthagyná az elegáns kimonókat és a jóképű szamurájokat?

A tévé hangját elnyomta a szomszéd asztalnál ülő kamaszok röhögése. Szinte kirobbant belőlük, lehajtották a fejüket, úgy pislogtak fölfelé, Rory a fekete hajába markolt, fehér fogsorából még hiányzott oldalt két fog, a tejfogak kihullottak, de még nem nőttek ki az igaziak.

– Rory? Miben sántikálsz? – kérdezte gyanakodva Illira Sod, de Calderon már tudta.

Megérezte az ülepén és a hátán a nedvességet, és orrába kúszott az Univerzális Ragasztó halvány illata. Az Ősökre! Ezt űrhajók javításához használják! Hát ezért jelzett a kard! Megérezte a rossz szándékot.

Calderon azonnal lerúgta a cipőjét, feltépte a zubbonyát és a nadrágját. Huss, kicsusszant mindkettőből, még mielőtt átázik teljesen az anyag, és égési sérülésekhez hasonló bőrirritációt okoz a szer. A ruha ott maradt a széken csüngve.

– Kapitány? – Alion szájában megállt a falat a meghökkenéstől.

Dejneka azonban nem dermedt meg, hanem jó alaposan végiggusztálta, majd visszatért pillantása a fekete alsónadrághoz. Calderon hálát adott az Ősöknek, hogy a divattal ellentétben hord ilyet, a legtöbb tiszt nem szokott.

– Rory! – Illira Sod dühösen felpattant – Megint mit műveltél? Megígérted!

– Úgy kell neki, anya, megérdemelte! Aki Dragonnal szórakozik, az velem packázik!

A kamaszok annyira hahotáztak, hogy a könnyük is kicsordult. Calderon nem jött indulatba, az ilyen játszmákhoz két fő kell, megalázni azt lehet, aki hagyja magát. Az apja, Eterno Ferrero mellett ezerszer látta, hogyan kell kínos helyzeteket megoldani.

Elindult Rory felé, azonban Illira Sod azonnal elé ugrott:

– Ha meg meri ütni a fiamat, megbánja! Világos?!

Minden tiszt felpattant, hogy a gyerek védelmére siessen, Alion navigátornő pedig a zubbonya alá nyúlt, és nyugodtan elővett egy altatópisztolyt. Calderon meghökkent a szélsőséges reakcióra, úgy viselkedtek, mintha megszokott eset lenne, hogy a kapitányok kiskorúakat vernek. Bár látva ezeket a kölyköket, talán mégsem olyan meglepő.

– Ez a maga hibája! Ő csak egy gyerek! Ha egy ujjal is hozzáér, esküszöm, én…

Calderon előrenyúlt, és gyengéden a tudós szájára tette az ujját, mire az a döbbenettől elhallgatott.

– Úriember nem ver nőket és gyerekeket, Sod professzor.

Aztán félretolta Illirát, és Rory felé fordult:

– Nem a nadrág teszi a férfit, hanem az egyenesség. Ha baja van velem, támadjon nyíltan, Sod, ne alattomban, és ne bújjon nők szoknyája mögé, mint egy kislány.

A kamaszok torkán akadt a nevetés. Rory arca vörös lett, látszott, a szavakat keresi, vissza akar vágni.

– Ha mondandója van, Rorian Sod, tudja, hol talál.

Calderon nem várt választ, elegánsan meghajolt, és a fekete alsónadrágban, mezítláb távozott. Zavart csönd volt, míg kifelé haladt, aztán halk szisszenéssel becsukódott mögötte az ajtó.

Odakint a téren elhúzta a száját. Szóval nem a tudós-katona vita az igazi tengely a hajón! A valódi erő itt a négy kamasz, akik kezükben tartják az anyákat.

Megvakarta az izmos hasát; a bőrregeneráló programnak hála már nem látszottak a Wellston támadása alatt szerzett sérülések. Miért szégyellné a testét? Azért mert más fel van öltözve? A civilizációs szokások is csak játszmák, még ha évezredesek, akkor is. Kényelmesen bandukolt a szobája felé, futólag odabólintott a tuja alatt ülő meghökkent kutatóknak, akik közül néhány a szája elé kapta a kezét, hogy ne látszódjon a vihogás.

Calderonnak megfeszült az arca. Kinevetik! Őt! Egy Ferrerót! De elegánsan tovább folytatta az irgalmatlanul hosszú utat a szobájáig.

A kabinban jutott csak az eszébe, hogy mindössze egyetlen egy ruhája volt. A holmija a Wellston roncsai körül kering az űrben, a mostanit is Oregon admirális hozatta neki a két kincstári alsóval egyetemben. Calderon körbenézett az üres helyiségben. Két, falról lenyitható ágy, egy falba süllyesztett számítógép szék nélkül, ennyi volt az összes berendezés az apró kabinban. A szürke fémfalak siváran meredtek rá, még egy szekrénye sem volt.

Megalázni csak azt lehet, aki hagyja.

Odalépett az ágyhoz, és leszedte róla a lepedőt, kitépte a sarkából az öntisztuló tenyérnyi fémvezérlőjét, majd a dereka köré csavarta az anyagot. Már csak egy nyaklánc kéne és elmehetne valami művészfilmbe gurunak.

Kis habozás után odahajolt a fali számítógéphez, és rákeresett a Tainát ábrázoló felvételekre. A Zen bolygón se készítettek vele interjút, csak néhány hivatalos esemény képsorait találta. Különös. Minden bolygó nemzeti hősként kezelte a túlélőket, és szinte egymás kezéből tépték ki őket a tévétársaságok. Az is furcsa volt, hogy mindenhol Tainasa Mamamoto néven emlegették, noha a lány a flottánál vagy a teljes nevén szerepelt, vagy a Taina Tives rövidítésen, amit mindenki „Tyívsznek” ejtett a közös nyelv hangalakját követve az elszigetelt japán nyelv helyett. A flotta mindig egyszerűsíttette a neveket, szabványosítva ezzel a kilógó embereket is.

Pár percig bámulta a lányt, a csinos kimonókat, a mosoly mögött is fegyelmezett arcot. Vajon boldog? Vajon tényleg ilyen sorsot akar?

Calderon sóhajtott. Jó lenne találkozni vele!

Kiment a szobából, és újra átsétált a terecskén, meztelen talpa alatt halkan csattogott a padló. Már jóval többen voltak kint, olyanok is, akiknek az alsó szinten, a gépházban vagy egy kutatólaborban kellett volna lennie. Valószínűleg futósebességgel terjedt a hír, ahogy minden hajón szokás.

Calderon kényelmesen elsétált közöttük. A lepedő mégis csak ruha, nemde?

Van ennél fontosabb gondja: egyrészt a Hallasi bizottság döntése, másrészt Taina. A gondolataiba merült, és amikor visszatért a vezérlőbe, csak elhessegette az elvörösödő Mina Dei-Anangot:

– Menjen ebédelni, átveszem a hidat.

Leült a számítógéphez. Vajon mivel lehetne Tainát kirobbantani imádott kérői köréből?

Belépett a flotta rendszerébe és megnézte a régi évfolyamtársai listáját és mostani beosztásaikat. No, lám, a kis Joka Gojma a Mammamián dolgozik! Ideje feleleveníteni a régi szép időket, és azt, hogy ki vitt ruhátlan hölgyeket a természetvédelmi tüntetésére − besegítve ezzel egy suta cigányfiúnak is, hogy elveszítse a szüzességét. Az ilyen apró szívességeket nem feledi egy férfi.

A Játék máris fellobbant benne, és olyan benső örömmel töltötte el, hogy azonnal elfeledkezett a korábbi kínos percekről.