Negyedik fejezet - Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

    TAINA nem szeretett élőben ruhát vásárolni, megelégedett a csomagküldő szolgálatokkal, de tudta, hogy a két testvérének ez kedvenc programja. Neki pedig bűntudata volt, valamivel jóvá akarta tenni azt a rettegést, amit a húgai éreztek a Wellston megtámadása hallatán, ráadásul szép pénzjutalmat kapott, és örömöt akart szerezni Marikónak és Jirónak.
    A Mamamoto kúria régi, faragott fakapuja mindössze dísznek tűnt, de Taina tudta, milyen bonyolult védelmi berendezés vezérli. A kúria körül húzódó háromméteres fal olyan zavaróhálót üzemeltetett, hogy műholdas felvétellel sem lehetett belátni a hatalmas területre, és a parkokban semmilyen elektronikus berendezés, telefon nem működött, csak az, amelyik a ház saját rendszerére csatlakozott.

A kapu mellett az egyszerű verandán a szokott két szamuráj mellett még tíz másik ült és beszélgetett. Valamin nagyon nevetgéltek. Taina udvariasan meghajolt, bár nem túl mélyen, mert már egy modern, nyári ruhát viselt, és illetlenség lett volna a mellét mutogatni. Majd hogy ne zavarja a férfiakat, szó nélkül felment a két lépcsőfokon, át a verandán és besétált a kis faépületbe, amiben a zen-kerthez szükséges hagyományos gereblyéket, ásókat tartották. A fali polcról levette az egyik családi sikló mágneskártyáját. Általában a család női imádták, ha elviszik őket, de Taina mindig maga fuvarozta a húgait, ha itthon volt pár röpke napot.

Ahogy kilépett a házikóból, azonnal kivált a beszélgetők közül Hakura, az egyik fiatal rokon:

– Elviszlek titeket, Tainasa-san – tüsténkedett a szamuráj, és ki akarta venni Taina kezéből a kártyát.

– Köszönöm, tudok vezetni – mosolygott Taina, és nem adta oda.

– Nem számít, azért még elviszlek, drága rokon. Sokkal biztonságosabb, ha egy férfi kísér, ráadásul a vezetéssel sem kell bajlódnod, nálam jobb sofőröd úgysem lehet.

Tainában fellobbant az indulat az önteltségre, most már mélyen, szertartásosan hajolt előre, nem törődve a kivillanó mellével, és alázatos hangon fuvolázta:

– Köszönöm a kedvességed, senpai, én csak egy ostoba nő vagyok, aki alig hatvankét hajófélét tud vezetni.

A túlzott udvariasság dupla sértés, Hakura elvörösödött, a szamurájok pedig felnevettek.

Taina csak biccentett, és kisétált a közben kinyíló kapun. Örült, hogy végre kicsit elszabadul a tradicionális Mamamoto kúriáról és visszacsöppenhet az űrkorszakba. Amikor visszanézett a két húgára, akik vidáman követték, látta, hogy a szamurájok már nem nevetnek, hanem őt figyelik. Csak azért is kihúzta magát, és ringó léptekkel elsétált, a könnyű kék nyári ruha meglebbent a combján.

Negyedórát utaztak a siklóval a közeli városig. Hamar megtalálta az üzletnegyedet, és leparkolt a tetőn a többi sikló mellett.

Az új húszemeletes bevásárlókomplexumot a feng-shui elvei szerint alakították ki, így kellemes csalódás érte; a rengeteg ember elveszett a hangulatos zugok között, a sövénnyel elválasztott bolthelyiségek és a holovetített vízesések mögött. Sok helyen virágok illatoztak, és padok várták a vásárlásban megfáradt nőket, tövükben halkan zizegő lábmasszírozó géppel. Az emeletek között szemgyönyörködtető látványként egy hatalmas gömb alakú akvárium lebegett, benne piros, narancs és zöld aranyhalakkal. Taina hiába tudta, hogy biztonságos, nem szívesen sétált el alatta, ez a műszaki tudás átka, sosem bízott a technikában.

Hat üzletet végigjártak, aztán megálltak venni jeges uborkalevet.

– Ó, Taina-chan, igazán hagyhattad volna, hogy Hakura-sama vezessen! – sóhajtotta újra Jiro, miközben beleivott a pohárba.

Taina felnevetett, ki gondolta volna, hogy kisebbik húga e hónapban épp a férfiba szerelmes, de nem felelt, inkább magasabbra állította a pohár hőmérsékletét, neki túl hideg volt az ital.

– Még csak tizennégy éves vagy! – mérgelődött Mariko. – Nem illik ilyesmiken törnöd a fejed!

– Neked sem illik csó…!

– Csitt! – sziszegte Marikó, és Taina úgy tett, mintha minden figyelmét lekötné a kirakatba tett színváltós cipő. A lábbelik mögött tükörsort helyeztek el, és meglepődött, amikor megpillantotta az elsodródó tömegben az egyik Mamamotót civilben. A harcosok hagyományos öltözete és katanája egyben ingyenes utazást jelentett a teljes naprendszeren belül. Melyik ellenőr mert volna odaállni egy morcos szamuráj elé, hogy jegyeket, bérleteket kérek?

A férfi most modern öltözetet viselt, Taina kíváncsian megfordult, de a szamuráj azonnal bement a legközelebbi boltba, egy szeximplant üzletbe, ahol az elsötétített kirakatüvegen diszkrét felirat hirdette, hogy a mell- és péniszméret növelő műtét akciós e héten. Taina elmosolyodott, hát igen, oda talán jobb is, ha nem a megszokott hagyományos katonai ruhájában megy. Még a végén megneszeli nagyapa.

– Nézd azt a cipőt! – lökte meg Marikó Jurit, hogy elhallgattassa a puszilkodás kapcsán. – Huszonnégyes! Sokkal jobb, mint ami Taina-chan lábán van, azt alig hat színre lehet állítani.

Juri nem hagyta magát:

– Igenis ránézhetek Hakura-samára! Már majdnem tizenöt vagyok!

– Mit keres egyáltalán Hakura-san a birtokon? – kérdezte szórakozottan Taina, miközben újra beleivott a pohárba. – Elég messze lakik a családja.

– Á, mióta megjöttél, minden szamuráj itt van. Az ősökre, de helyesek! De jó neked, hogy nagyapa kiházasít, úgy irigyellek… Hű, odanézz! Hajfestés!

A lányok visítottak, ahogy meglátták a nanoszalont. Azonnal feledtette velük a jóképű harcosokat. Azonnal felhajtották az uborkalevet, és kidobták a poharat, majd könyörgőre fogták a dolgot. Taina azt se tudta mi ez a szalon, de sajnos nem maradt sokáig eme boldog állapotban. A húgai kinevették, mennyire nincs képben az új divattal, és elmagyarázták, hogy ez intelligens hajfesték, felkúszik a hajára, és be lehet programozni, hány órát maradjon, utána porként lehullik. És ami a fő, hogy méregdrága.

Taina nem akart bemenni, de látta, mennyire megnyúlik az arca Marikónak, így aztán hagyta magát rábeszélni. Remélhetőleg nem futnak össze nagyapával este, különben nem marad veranda felsúrolatlanul a kúrián. Tavaly hatvanat súrolt fel, mikor kiderült, hogy nem szólt nagyapának a névváltoztatásról.

– De csak rövid időt rendeljetek, holnap reggelre tűnjön el a festék! – sóhajtotta, miközben a lányok letelepedtek a székekbe, és a fejükre került a búra. Egy kedves hölgy beprogramozta a kívánt színeket, és öt perc múlva már Marikó narancssárga, Jiro ezüst hajjal állt előtte. Taina nagy levegőt vett, és a pénztárhoz fáradt. Szerencsére a lányok csak egyszínű festést kértek, így is borsos ára volt a kis játéknak.

A pénztáros lány újonc lehetett, mert hajlongása mögött idegesség érződött, Taina bátorítóan rámosolygott. A lány mellett egy öregember állt, valószínűleg az üzlet tulaja, aki épp az újoncot ellenőrizte. Élő személyzet csak a luxusüzletekben volt, Taina megadóan átadta a bankkártyáját, hogy fizessen.

– Tivesgei? – bukott ki a lány száján. – Ó, bocsánat! Azt hittem, hogy az a család kihalt.

Hát ezért nézték meg mindenhol a kártyát, ahol ma fizetett! Taina azt hitte, amiatt, hogy nemzeti hős, de eszébe jutott, hogy mindig Tainasa Mamamoto néven szerepeltették a hírekben.

– Biztosan öné? – vakkantott az öreg mellette. – Kérem, igazolja magát!

Taina szó nélkül visszavette a plasztiklapocskát és a szeméhez tartotta. A kártya hátlapja zölden villant, a retinaszkenner igazolta a tulajt.

– Ez lehetetlen – motyogta az öreg. Amúgy is ráncos arca még jobban meggyűrődött. – Az Ősökre! Egy Tivesgei?

– Igen. Valami gondot jelent esetleg?

– Egy élő Tivesgei-sama…

 Az öregember rámeredt, az arcán kavarogtak az érzelmek, az öröm, a felindulás, a döbbenet. Visszaadta a kártyát, közölte, hogy boldog, mert megtisztelték a szalont, és ajándékul fogadják el a hajfestéseket. Semmiképpen nem fogad el pénzt. Taina zavarba jött, el akarta utasítani, ám az öreg erre elvörösödött, és elkezdett hajlongani. Azt hadarta, hogy méltatlan arra, hogy ostoba Hirosi létére egy Tivesgeinek adhatna bármit is, és mit képzelt ő, de könyörög, hadd készítse el Taina haját, hadd mutassa meg, mi a művészet.

Az egész jelenet annyira kínos volt, mindenki őket nézte a szalonban. Taina földig süllyedt szégyenében, hogy egy öregember szinte sírva könyörög neki. Végül inkább beült a bura alá. és hagyta, hogy az öreg kibontsa a fekete kontyot.

A sötétben, lecsukott szemmel azon gondolkozott, hogy mióta hazajött, úgy érzi, mindenki egy közös nyelvet beszél, amit csak ő nem ért. Picit gondolkozott, de most fizetett először helyi boltokban a bankkártyájával. Egy éve vette föl a Tivesgei nevet – nagyapa dührohamot kapott, amikor megtudta, és felsúroltatott vele vagy hatvan verandát, míg Takoma bácsi közbelépett –, de a valójában sose mutakozott be ezen a néven, nem volt rá alkalom. Ha itthon járt, más bolygóról hozott ajándékokat, és amikor a húgaival elhagyta a birtokot, főleg helyi készpénzzel fizetett.

Vagy vele van baj? Mióta megtámadták a Wellstont, mintha paranoid lenne, mindenhol gyanús jeleket látott. Éjjelente rémálmok gyötrik, saját izzadságában ébred, nappal pedig még a kapuban beszélgető szamurájok is megerősített őrségnek tűnnek. Ha meg leül a számítógépes teremben, és megnézi az elektronikus levelezését, az a nyomasztó érzése van, hogy nem ő nézi először ezeket az üzeneteket.

A tarkója viszketni kezdett, türelmetlenül várta, hogy a búra lekerüljön a fejéről.

Amikor megtörtént, egy pillanatra hunyorgott a fényben, majd meglátta a tükörképét, és döbbenten felkiáltott. De nem csak ő, hanem a szalonban sokan, a székekben várakozó nők előredőltek, és halk torokhangon mondták ugyanazt:

– Gyönyörű!

A derékig érő hajzuhatag bal oldala lila színben játszott, majd szinte szálanként lett egyre rózsaszínűbb, hogy jobb oldalon már teljesen azzá váljon, miközben alulról felfelé is egyre világosodott az árnyalat. Taina szinte megbűvölve állt föl, és megfordult a falon körbefutó tükrök között. A hajában egy kandzsi, egy ősi írásjel ékeskedett sötétebb lila árnyalatban, a bátorság jele.

Az öregember szeme alja vörös volt, és Taina megérezte, hogy mi az a szó, amire vágyik:

– Köszönöm.

Az öreg válaszul meghajolt, visszafojtott könnyek csillogtak a szemében, úgy tűnt, képtelen megszólalni. Taina nem akart több jelenetet, nem akart egy idős, és talán kissé hibbant vénember sírását látni, így néhány dicséret és köszönet után sürgősen távozott maga után húzva a húgait.

Az öreg egészen az üzlet ajtajáig kísérte őket, és még ott is hajlongott, hogy övé volt a megtiszteltetés, és soha nem felejti el ezt a percet.

 – Az Ősökre, mi volt ez? – sóhajtott Taina, amikor hallótávolságon kívül értek.

– Mit vársz, Taina-chan? A bolygó hőse vagy! – nevetett Mariko, és azonnal bement egy ruhaboltba. Taina sóhajtva követte.

A boltban, a ruhasorok között számos fiatal lány nézelődött. Amikor meglátták Taina haját, azonnal irigykedve megbámulták. Taina zavartan belemerült egy fekete ruha megvizsgálásába. Mariko már egy tükör elé pördült, és illegette magát, azon tűnődve, a narancs hajához kék vagy zöld ruhát válasszon. Jiro azonnal vitatkozni kezdett vele, hogy túl kivágottak, és inkább egyiket se.

Taina sóhajtva arrébb sétált, a másik állványsorhoz. Lehet ez a nap még ennél is rosszabb?

Lehet.

Egy meleg tenyér fogta le a kezét. A ruhasor túloldalán Aguri állt.

A szőke szamuráj fekete, modern nadrágban volt, csak felsőruházatnak viselt egy szürke, hagyományos haorit, keresztben megkötve, derekán pedig katana díszelgett.

– Inkább egy fehéret válassz, ilyen feltűnő hajhoz nem illik más. – A hangja hideg volt, a mondatot véletlenül sem dicséretnek szánta, modortalanul hozzá sem tette a megszólítást: Taina-san.

– A fehér a halál színe, Aguri-san.

– És az esküvőké – szólt megvetően a szamuráj. – Nálad a napló?

Taina kihúzta a kezét a másik erős tenyere alól, levett egy fekete ruhát, majd tüntetően maga elé tette. Ő itt ő vásárló, nem pedig a szamurájnak ugráló cseléd.

– Mielőtt megvakítják az öcsémet, jogom van tudni! – sziszegte Aguri.

Taina döbbenten felnézett. Ennyire mohón akarják azt a nyomorult könyvet? De ahogy szembetalálkozott a pillantása Aguri dühös tekintetével, maga is dühös lett. Érzelmi zsarolással nem mennek semmire. Ha olyan ostobák, hogy kiszúrják a fiúk szemét, és pláne a szamuráj is annyira bolond, hogy hagyja… hát meg is érdemli.

– Fölöslegesen teszik. Nem házasodom, sem most, sem később, Aguri-san.

– Ne kellesd magad! Ki ne szeretne egy szamuráj asszonya lenni?

Tainából halk, megvető torokhang szalad ki. Ki szeretne? Fél életét az Illatos bolygókon kívül töltötte, így mindig irritálták a japán udvarlási szokások. Itt a lányok csokoládét főznek, és alázatosan szerelmet vallanak, a férfi meg lábtörlőnek nézi a nőt. Aguri bizonyára hozzászokott a piruló lányokhoz, sikoltozó tinikhez. Azt várhatja, hogy ő zavarba jöjjön!

– Katona vagyok. Visszamegyek az űrbe.

– Azt hiszed, van választásod? Ostobább vagy, mint gondoltam!

Taina szó nélkül otthagyta, és elindult az egyik tükör felé. Maga elé tette a ruhát, úgy nézegette, bár semmi kedve nem volt megvenni. A tükörből látta, ahogy Aguri egy könnyed mozdulattal átugorja a ruhasort, és lekap egy hímzett hosszú ujjú, de szemérmetlenül kurta szoknyájú ruhát.

Legnagyobb megdöbbenésére a férfi átkarolta a nyakát hátulról, és elé tette a fehér holmit. Meleg karja hozzáért Taina bőréhez. A lány megragadta a kezet, és szabadulni akart, de Aguri nem hagyta. Taina a tükörben meglátta, hogy nemcsak a húgai, de a bolti eladók, és a vásárlók is őket lesik, arcukon irigykedő mosollyal. Azt hiszik, a szamuráj udvarol neki. Eszükbe se jut hívni a biztonságiakat, ahogy más bolygón történne.

– Mit akarsz?!

– Hol a napló?

– Engedj el! Mindenki minket bámul!

– Ne ficánkolj! Ha ügyes kislány vagy, akkor együtt is működhetünk. Ha nem akarod az öcsémet, mást is megkaphatsz – suttogta Aguri a fülébe Taina legnagyobb döbbenetére. – Ha szeretnéd, akár választhatsz is köztünk, csak Hirozi legyen.

A lehelete csiklandozta a lány halántékát.

– Micsoda?! – Taina elvörösödött a gondolatra. Tegnap este látta a félmeztelen szamurájokat a gyakorlótéren. Nagyon meg se kellene néznie őket, Aguri arányos teste, szögletes álla még az ő pillantását is vonzotta.

Aguri beleszagolt a lila hajzuhatagba. Taina gerincében érezte a borzongást, zavarta a testközelség.

– Ezt szeretnéd? Engem akarsz, Tainasa-chan?

Tainának elakadt a lélegzete a bensőséges becézésre.

Na, nem a vágytól, hanem a dühtől. Ökölbe szorult a keze. Máshol ez zaklatás lenne, és jól ágyékon rúghatná a férfit! Itt viszont nem is értik, miért nem olvadozik egy szamuráj karjában.

Ha Aguri játszani akar, akkor emberére talált!

Hirtelen hátradőlt, nekisimult Aguri széles, izmos mellkasának. A férfi meglepődött, a teste megfeszült, hogy megtartsa az ő súlyát. A tükörben találkozott a tekintetük, két konok, fekete szempár.

– Igen, téged akarlak, Aguri-san – suttogta Taina megvetően, közben hátranyúlt és megmarkolta a férfi katanájának markolatát. – Térdelj le, kutya, és ajánld föl a kardodat! Köztünk ez az egyetlen kapcsolat, ami létrejöhet. A nagyapád még vazallusa volt a nagyapámnak!

– Ha nem engeded el a fegyverem, ujjanként töröm el azt a csinos kis kezedet.

A puhán ejtett mondatban hatalmas fenyegetés ült, Taina azonban nem eresztette el a katanát. Összesimulva álltak, ám farkasszemet néztek a tükörben, keményen. Taina hiába tudta, hogy a másik erősebb, hiába tudta, hogy akár a csigolyáját is megroppanthatja, nem bírt meghátrálni, nem bírt megalázkodni. A határt meg kell húzni, és bár arra nevelték, hogy a nád bölcsességében meghajlik az erőszakos szél előtt, a flottánál azt sulykolták belé, hogy egy tiszt akkor is irányban tartja a hajót, ha nehéztüzérséggel lövik. Kerül, amibe kerül.

Fájdalmat várt. Alattomos mozdulatot, amit nem vesznek észre a boltban bámészkodók, és a csont reccsenését. Egy harcossal senki nem viccelhet, a szamurájok felette állnak a polgári törvényeknek, csak a csapat vezetője büntetheti meg őket. Az Illatos bolygók azért gazdagok és viszonylag önállóak, mert harcosokat adnak „kölcsön” igen magas ajándék fejében a nagy Házaknak.

– Bátor vagy, de gyenge, Tainasa-san – mondta érzelemmentesen a férfi. – A kettő együtt halálhoz vezet.

– Már voltam halott. Újraélesztettek, de ki tudja, meddig maradok. Az élet túl rövid az önárulásra, Aguri-san, Sezi úrnő majd vezeti a lépteimet.

– A hit nem ment meg.

– Ott volt velem a harcban, hallottam a nevetését. Ölj meg, ha zavarlak, majd felelj tettedért az Ősök előtt!

Aguri váratlanul elvette a fehér ruhát a lány nyaka elől, és elengedte őt.

Taina értetlenül megfordult, most szemben álltak, és Aguri illetlenül közel lépett. Aki nézte azt hihette, talán meg akarja csókolni, ahogy lenéz rá. Az arcába hullott egy szőke tincs, csalókán meglágyítva jóképű, de kemény vonásait.

– Ha átadod a naplót és a köveket, visszamehetsz az űrbe, Tainasa-san, Sezi-sensei kedvéért kimentelek innen. A flottától kilépsz, és elrejtelek egy távolabbi naprendszerben.

– Kimentesz? – Taina szeme megrebbent, nem értette a dolgot.

– Hogy lehetsz katonaként ennyire vak? A kúria őrségét megduplázták, fogoly vagy. Leütöttem a kísérőidet, azért tudunk beszélni. Nekünk csak Sezi-sensei öröksége kell, de a nagyapádat te érdekled, soha többet nem enged el.

– Miért, Aguri-san?

Aguri összeráncolta a homlokát:

– Ne csinálj úgy, minta nem értenéd, Tainasa-san! Tedd, amit mondok, és élve maradsz.

Taina lehajtotta a fejét, hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát. Mindig voltak furcsa dolgok a kúrián, de mióta hazajött, rengeteg különös apróságba botlott. Tényleg túl sok fegyveres van a birtokon, és valóban egy civil ruhás Mamamotót látott az imént.

Mit tegyen? Sezi úrnő öröksége nem csak tárgy, nem adhatja át, elárulná vele az Ősanyát. De ha csapdába került, és egyedül van, akkor ez józan megoldás lenne, sőt, valószínűleg az egyetlen jó megoldás. Bárcsak Calderon kapitány itt lenne! Ő tudná, mit tegyen, ő átlátná a szándékokat és a helyzetet.

Mit akar tőle nagyapa? Ez a fő kérdés.

Aguri az álla alá nyúlt, és felemelte a fejét, mint valami dorama nyálas főszereplője, amin hétvégente tinilányok sóhajtoznak. Távolabbról tényleg felhangzott Mariko, és egy boltos lány „ó” felkiáltása. Bizonyára már tucatnyian lesték a szőke szamurájt, és a romantikusnak tűnő jelenetet. Nem is sejtették, hogy mi folyik előttük.

– Ne félj, mellettem biztonságban vagy. Csak add ide, ami a miénk.

Taina mélyen a szamuráj szemébe nézett, hadd örüljön a távolabb bámészkodó két húga, és hadd meséljenek szerelmi jelenetről, politikai vita helyett odahaza. Nem bízott Aguriban, és nehezen hitte, hogy saját családja ellene fordul, még akkor is, ha egy szoto gyereke volt, vagy akár egy áruló család lánya. Ehhez igen nagy személyes vétség kellene, márpedig ő nem követett el semmit. Hogyan lenne fogoly a saját családjánál?

– Nem érdekel a napló körüli nyavalygás, sem ez a nevetséges házasság. Katona vagyok! Azt teszek, amit akarok.

– Nem jutsz ki a bolygóról, az űrkikötőket figyelik.

– Ostobaság! Négy nap múlva elmegyek ebből a bolondokházából, két hét múlva kitüntetnek.

Aguri lehajolt, szája szinte súrolta Taina száját:

– Négy nap múlva a lábamat csókolgatod, hogy mentselek meg.

– Fogadjunk? Ha kijutok, akkor térdre borulsz előttem!

– Legyen! Sőt, felajánlom a kardomat is. – Aguri nevetett, majd meglóbálta a kezében tartott fehér ruhát. – Ezt megveszem neked. Majd ebben temettetlek, formás hulla leszel, Tainasa-chan.

Nem várt választ, jókedvűen az elpiruló boltos kisasszonyhoz ment, és rendezte a számlát, majd a ruhát otthagyta a pulton.

Taina nyugtalanul nézett utána. Ha igaz, amit a férfi mond, akkor esélye sincs. Kérdés, igaz-e.

Négy nap. Talán ennyi ideje van.

De miért? Mi folyik itt?