Második fejezet - Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

TAINA kecsesen megemelte a teáskannát, és az aranyló levet beleöntötte a barna csészébe, melyet a jóképű, szőkére festett hajú szamuráj tartott. Tudta, hogy a férfi érdeklődve figyeli minden mozdulatát, a kivillanó csuklóját, a finom meghajlásokat, a nyaka ívét a ruha alatt, ahogy a többiek, a Hirozi-ág férfi tagjai.

A Mamamoto kúria legszebb teraszán tartózkodtak, a mahagóni vörösre lakkozott hajópadlón egyszerű, vajszínű párnák hevertek, azon ültek a tradicionális öltözetet viselő szamurájok. Előttük a térdmagasságú, hosszú, rusztikus asztalon teás csuprok álltak. A csendes, délutáni szellő frissen nyírt fű illatát hozta a parkból, és a közeli bambuszágak alatt madarak csipogtak. Azonban a zen-kert szépsége most nem vonzotta a pillantásokat, még a három kékes árnyalatú bazaltkő sem. Taina hiába sütötte le a szemét, a bőrén érezte a férfiak tekintetét.

Nagyapa őt kérte felszolgálni a megbeszélés alatt, és Taina ingerülten arra gondolt, hogy igen nagy bajban van a hazája, ha nagyapa az Illatos bolygók autonómiáját csakis kizárólag harminc nőtlen szamurájjal tudja megvitatni. Hátrébb húzódott, és alázatosan a sarkára ült, miközben lesimította térdén a barackszínű selyemkimonót.

– Látogasd a múltat, hogy megismerd a jövőd – mondta épp nagyapa, aki a japán közmondások kiapadhatatlan kútfője volt. – Ha megértjük a múlt hibáját, a korábbi téves politikai lépéseket, akkor most talán sikerül megkapnunk az önállóságot.

Taina mélyet lélegzett, hogy ne ásítson. A Wellston óta rosszul aludt, minden éjjel a lézerharccal álmodott, sikolyokkal és égett hús szagával. Talán mégis beszélni kellett volna egy pszichológussal, ki tudja.

– Ha a Sexert Ház nem lázad fel, akkor a császár aláírta volna a dokumentumokat. Már minden elő volt készítve – mondta épp Takoma bácsi a múlton merengve. – A történelem áldozatai voltunk.

Taina kedvelte a hatvanéves, szikár férfit, talán mert Mamamoto nagyapa kifejezetten utálta az öccsét. Takoma bácsi nem teljesítette a kötelességét, soha nem nősült meg, hanem a férfiszerelmet részesítette előnyben. Botrányos élete mellett botrányosan jó harcos volt, a Sexert-lázadás után az Illatos bolygókon háború dúlt, számos szamurájcsaládot likvidáltak, köztük a teljes Tivesgei-ágat is. Takoma akkor összeszedte a kiközösített, egyoldalú érdeklődésű szamurájokat, és megszervezte a Yaoinak gúnyolt csapatot, ami sok nőt és gyereket kimenekített vagy elrejtett, amíg a Kétéves háború tartott.

– Nyomorult Sexertek! – vetette közbe Mamamoto nagyapa, mintha a harminc éve történt lázadás mai sérelem lenne. Neki talán az is volt. – A történelem nem ismétlődhet! Nem hagyhatjuk! A fiatal báró nem fér a bőrébe, ha bajt kever, akkor az kihat miránk is.

– A császár soha nem akarta aláírni az egyezményt. Ha a Sexertek akkoriban győznek, megadták volna az önállóságot, és lehetne sógununk, ezt ne feledjük! – vakkantotta az öreg Hirozi Gouki családfő, egy töpörödött, bottal járó vénember.

Taina meglepve felnézett, erről még sose hallott, álmossága azonnal eltűnt. Sógun az Illatos bolygókon? Katonai vezető? Szédítő lehetőség a népe számára, befolyás terén majdnem egyenrangúak lennének a nagy Házakkal, hiszen egy sógun alatt talán egyesülnének az Illatos bolygó szamurájai, akik most a különböző nemesi családok zsoldosai.

Azonnal lesütötte a szemét, és az agya lázasan járt. Hajdan a Hirozi család – melyből Sezi úrnő, a híres Ősanya származott – a Tivesgei család hűbérese volt. Ha a Hirozik a Sexerteket támogatták, lehetséges, hogy a Tivesgei-család is? Lehet, hogy ezért irtották ki őket? Fellázadtak a legfőbb hűbérúr, a császár ellen?

Taina összeszorította a száját. Egy áruló család lánya lenne? Az ősei bemocskolták a Tivesgei nevet?

Az lehetetlen! Anya mindig büszke volt a nevére, és az ő kívánsága volt az is, hogy ha nagykorú lesz, vegye fel nevelőapja, Mamamoto neve mellé édesapja eredeti Tivesgei nevét is. Meg is tette, méghozzá első névnek.

– Ne feledjük, a Sexertek vesztettek, nagyapa – szólt közbe udvariasan, de keményen a fiatal, szőke szamuráj. Szemtelenül világosra festett haját a szertartásos látogatásra sem színezte vissza feketére, és a beszélgetés alatt is, noha megtartott minden udvariassági formát, illetlenül önálló volt. – Vesztettek, és tudjuk, mekkora árat fizetett érte a családunk...

Taina kíváncsian felpillantott. Nocsak, milyen árat? Hiszen a Hirozi nemzetség túlélte, csak kisebb veszteséget szenvedtek a háborúban, nem úgy, mint a Tivesgeik.

Azonban ahogy felpillantott, harminc fiatal szamuráj tekintetével találkozott, és a három öreg, a nagyapja, Takoma bácsi és a Hirozi családfő is őt nézte.

Őt vádolnák? Taina egy pillanatra úgy érezte magát, mint a Wellston folyosóján a lézerágyúkkal szemben. A szíve hatalmasat dobbant, és utána az a hideg, higanyszerű nyugalom áradt végig benne, ami vészhelyzetekben.

Az én őseim nem árulók, gondolta keményen, és állta a tekinteteket.

– Édességet? – kérdezte a mély csendben lágy alt hangon.

A némaságban csak a bambusz zúgását lehetett hallani, ahogy a szél mozgatta a nádat. A surrogó hang körbefonta őket.

– Én kérnék, Tainasa-san – mondta végül halkan Hirozi Aguri, a szőke szamuráj.

Taina mosolygott, meghajolt, majd az oldalra készített tálalóasztalkáról elvett egy tálca rózsaszín yokant, és odatipegett a néma férfiakhoz. Körbekínálta a babpüréből készített zselés süteményt, szerényen mindenkinek. Aguri őt bámulta, miközben vett. Taina csak későn eszmélt rá, hogy míg minden Hirozi szamuráj kért, addig a fiatal Mamamotók a nagyapára néztek, akinek arca merev maradt, és utána mind elhárította a kínálást, egyik sem mert enni.

Taina rendületlenül mosolygott, és közben azon gondolkozott, mi folyik az asztal mellett. Ez csak egy sütemény, a férfiak mégis olyan jelentőségteljesen viselkednek, mintha valami politikai kérdésben foglalnának állást. A nyamvadt yokan mégsem olyan horderejű édesség, hogy az öreg Hirozi arca elsápadjon, ahogy vesz belőle, és szeme könnybe lábadjon, amikor beléharap. Vagy túl kemény a zselé?

Mamamoto nagyapa nem kért, sőt a halántékán kidagadt egy ér, de Takoma bácsi arcán széles mosoly ömlött el, és a kétperces kínos csöndet megtörte a vidám kiáltása:

– Nyam-nyam, imádom, rögtön kettőt érek!

Taina megkönnyebbült, és hálásan rámosolygott. Takoma bácsi derűsen megette a süteményt, aztán nagy lendülettel lesöpörte a szürke kimonóról a morzsát. Közben Taina visszatipegett az előkészítő asztalhoz, és lerakta a tányért. Várhatják ezek, mire újra megkínálja a társaságot! Csak lenne már vége a megbeszélésnek! Marikóékkal elmennek utána ruhát venni. A húgai már biztos türelmetlenek, hiszen késő délutánra jár.

– A Sexertek mozgolódása valószínűleg a Házakat is nyugtalanítja – vette föl a szót Takoma bácsi. – Úgy hírlik Eterno Ferroro gróf épp a mi környékünkön teszteli az új Aranyszárny hajóját, és bejelentkezett a kormányzóhoz, hogy meglátogatja.

– Mit akar itt az a kétszínű Ferrero? – morrant Mamamoto nagyapa. – Az sem igaz, amit kérdez!

– Kétszínű? Inkább a szivárvány minden színével rendelkezik. – Az öreg Hirozi is bólogatott.

A Ferrero név fájt, és Taina elnyomta a feltámadó szomorúságot. Négyszer írt Calderonnak, de az nem felelt, ahogy másnak sem. A többi túlélő élénk levelezést folytatott egymással; persze Hegamon parancsnok idegesítő módon kijavította a helyesírási hibákat, Jakusi a csinos női rajongóival dicsekedett, még a nemesi származású Fay kadét is leereszkedett hozzájuk, de Calderon hallgatott, valószínűleg el sem olvasta az üzeneteket. A kapitánynak nem volt szüksége senkire, miért is lett volna? Ő egyedül is teljes, úgy tűnt, nem kellenek neki barátok, és főleg nem kellenek szerelmek.

 – Ferrero grófot biztosan a Wellston megtámadása nyugtalanítja. Az anarchisták majdnem megszereztek egy cirkálót, döbbenet! – mondta épp az öreg Hirozi családfő.

– Ha ők voltak egyáltalán – bólogatott Takoma bácsi teli szájjal. – Nekem gyanús ez az egész. A Sexertek mozgolódnak a szomszéd naprendszerben.

Taina azonnal megpróbált jelentéktelenné válni, és beleolvadni a mahagóni hajópadlóba. Mamamoto nagyapa ugyan gratulált a hősiességéhez, de megakadályozott minden tévé interjút, és megtiltotta, hogy a kúrián lakó, nagyjából száz közvetlen családtagon kívül bárkinek is beszéljen az átéltekről, nehogy tovább rontsa a házassági esélyeit. Ki venne el egy férfiként viselkedő, sőt katonai parancsokat adó nőt? A mindennapokban nem épp ez az erény a fontos. Inkább a konyhában látta szívesen, elvégre az Onna Daigakuban, Az asszonyok nagykönyvében sincs benne a lézerfegyverrel való lövöldözés, ellenben a férj ellátása annál inkább. Ha legalább karddal küzdött volna! Annak lenne becsülete. De sajnos, a flottánál csak a lőfegyvereket oktatják.

Taina nagyapa morgása alatt mindig visszafelé számlálta a napokat. Még négy éjszaka, és mehet a flottához, nagyapa pedig álmodozhat az unalmas téli estéken az ő kiházasításáról.

– Mekkora a valószínűsége, hogy a hajó megtámadása mögött a Sexertek álltak? – kérdezte hirtelen Aguri.

Taina rezzenéstelen arccal bámulta a padlót. A mélyűrbe kívánta a nyughatatlan szamurájt, lehetőleg szkafander nélkül. Nem lehetne másról beszélni? A Wellston túl kényes téma, nagyapa még a végén felsúroltatja vele büntetésből a verandát, mind a százegyet, ami a birtokon található.

– Nem tudhatjuk a hátteret – felelte Mamamoto nagyapa kimérten. – De Ferrero gróf látogatása aggodalmat kelt bennem. Nem szeretem, ha a nagy Házak fejei erre járnak, az sose jelent jót, ráadásul a császári kémek figyelmét is ránk vonja.

– Talán a lány tudja, ki volt a támadó. – Az öreg Hirosi nem engedte mellékvágányra a beszélgetést.

Taina azonban nem nézett fel, udvariasan a padlót szemlélte. A teáscsészékben még ott fénylett az illatos nedű, így ő mindössze halovány árnyék volt a verandán, esetleg a zöld bambusz között susogó szél, jelentéktelen és szerény.

– Tainasa-kun csak egy leány – felelte kelletlenül Mamamoto nagyapa a családi becézést használva. – Hálás vagyok a flottának, hogy megmentették, és nem kell félbeszakítani a házassági előkészületeket. Hamarosan férjhez megy, és teljesíti a legfőbb kötelességét, gyermeket szül, ezzel is gazdagítva a családot.

Anyád, gondolta Taina összeszorított szájjal, és emlékeztette magát, hogy ő most szélben susogó nád. Még négy napig legalább.

– Bizonyára boldog vagy, lányom – bólintott az öreg Hirosi. Mivel közvetlenül hozzá szólt, így Tania szégyenlősen mosolyogott, és meghajolt. – Azt mondják, kiraktad a Sezi-sensei féle gin-ji köveket, és jóslatot kértél az Ősanyámtól.

Taina újra kecsesen meghajolt. Óvakodott megszólalni, nagyapát már a süteménnyel feldühítette, nem kéne túlfeszíteni a húrt. Nagyon sok felsúrolható veranda van itt, és takarítórobot egy sem. A szamurájcsaládoknál erős biztonsági rendszer van, minden energiatelepre beriaszt, a lézerfegyvertől a robotok energiacellájáig. Nem véletlen, hogy a Kétéves háborút karddal és íjjal vívták, a behatolók legjobb fegyverei még mindig az ősi eszközök. Az sem véletlen, hogy olyan kelendők a szamurájok a nagy Házaknál, a modern ellenőrzőrendszerek mind energiaérzékelésen alapulnak.

– Ugyan, a kövek nem érdekesek! Tudjátok, milyenek a nők – legyintett nagyapa. – Minden házasság előtt az Ősanyákhoz rohangálnak.

A férfiak nevettek, öblös hangjukat messze vitte a tavaszi szellő. Az öreg Hirozi is mosolygott, majd folyatta:

– Úgy hírlik, az eredeti Sezi-sensei féle gin-ji kövekkel jósoltál. Egy szoto mondta, az a külsős kommandós, aki a roncsból kimentette a holmidat.

Taina csodálkozást mímelve felnézett. Az eredeti kövek és az Ősanya titkos naplója a Tivesgei-család öröksége volt, és még a mostoha húgai sem tudtak arról, hogy biztos helyen, a Hatos űrkikötő egyik bérelt széfjében pihentek. Ostoba volt, hogy a köveket a Wellstonra vitte, de már újra jó helyen vannak. Ám ez nem tartozik másra.

– A szotók szava pernye a szélben – felelte szerényen. Egy lenézett, kiszakadt japán szava az övével szemben. Ugyan, ki hinne a kommandósnak? Taina pontosan ismerte a társadalmi különbséget, hiszen átélte, amikor anyja végül beházasodott ide, és vele együtt Mamamoto lett.

Az ismert mondásra Aguri gunyorosan felnevetett:

– Ami azt illeti, lefotózta, és a japán interfészek tele vannak vele.

A patkány! És ő meg nekiadta az egyik kimonóját a kövek és a teáskészlet kimentéséért!

– Sokáig szot… sajnálatos módon távol éltél, és talán nem érted, hogy nekünk mennyire fontos a napló. – Az egyik fiatal Hirozi szamuráj kedvesen rámosolygott. – Az Ősanya kétszáz éve meghalt, és akkoriban nem lehetett sejteni, hogy mekkora kultusz övezi majd, mindössze egy különös asszony volt. Amikor a családom megerősítette a Tivesgei család felé a hűségesküt, a naplót is odaadták, így a női családtagjaid között anyáról lányára szállt. A Kétéves háborúban eltűnt, és szeretnénk visszakapni. Számunkra ez az egyik legfontosabb jelkép.

Taina lesimította a barackszínű kimonóját, és ültében mélyen meghajolt:

– Szavadban bölcsesség lakik, én valóban csak egy tudatlan lány vagyok. Nagy megtiszteltetés, hogy hajdan édesanyámat befogadta a Mamamoto család. Bocsáss meg, hogy ilyen butaságot kérdezek, de miért nem kérdik meg az Ősanyát a Hirozi asszonyok? Sezi úrnő bizonyára szívesen felel, és ha még létezik a napló, akkor méltó kezekbe helyezi.

A fiatalabb szamurájok elmosolyodtak a naivitáson, hogy egy ősanya válaszolhat, de a három öregember nem.

– Már kérdeztük, harminc éve faggatjuk Sezi-senseit, de nem felel – vakkantotta az öreg Hirozi, Taina meglepetésére.

– Tehát? Nálad van az Ősanya naplója? – horkant föl Mamamoto nagyapa udvariatlanul. – Ha igen, kötelességed nekem odaadni.

Vagyis a Mamamoto-családnak. Még mit nem!

– Nálam? – csodálkozott újból Taina. – Hogyan lehetne?

– Ahol az eredeti kövek vannak, ott kell lennie a naplónak is!

– Tainasa-kun szobájában egyszerű, bolti gin-ji készlet van – szólt közbe Takoma bácsi, miközben nyugodtan szürcsölte a teáját. – Valószínűleg hamisítvány az a fotó, és a szoto csak a szenzációt keresi.

Honnan tudják, milyen kő van nála? Átkutatták a szobáját?!

Tainában düh lobbant, érezte, ahogy az arca kipirul az indulattól. Azonnal lesütötte a szemét, de gyanította, hogy késő, már észrevették, így inkább szégyenlősen megszólalt:

– Nagyapa, ha nálam lenne, vajon titkolnám? Ilyen felbecsülhetetlen hozomány bizonyára kibővítené a kérőim körét.

Mamamoto nagyapa harsogva felnevetett, és aki nem ismerte, azt hihette, mennyire őszinte hang, de Taina tudta, hogy ez a zavar jele az öregnél. Úgy tűnik, telibe talált a mondat, a harminc ifjú szamuráj nem politikai megbeszélésre jött, hanem valóban a nőt mustrálja, akinél talán a felbecsülhetetlen napló van. Vajon van ezen a nyomorult bolygón valaki, aki a jó fenekéért akarná feleségül venni?

– Ez igaz, te lány! Bizony nem könnyű téged férjhez adni. Biztosan megsokszorozódnának a kérőid!

– Sajnálom, hogy gondot okozok, nagyapa, és bocsáss meg, hogy ilyen nehéz vak szamurájt találni.

– Vakot? – szólt meglepve Aguri.

Taina nem felelt, szerényen lesütötte a szemét, hiszen egy lánynak nem illik, hogy „véleménye legyen dolgokról”, így Mamamoto nagyapáé volt az öröm, hogy megossza az Ősanya jóslatát. A szavaira kis csönd lett, majd Aguri megrázta szép arcát, kontyából kiszabadult egy szőke tincs.

– Az űrkorszakban élünk. Ilyen orvosi felkészültség mellett minden sérült szamuráj szemét rendbe hozzák, aki pedig vakon született, az eleve nem lehet szamuráj.

Pontosan. Taina nem győzött ezért naponta hálát adni az Ősanyáknak.

– Nos, a házassági ügyek legyenek a bátyám gondjai – legyintett Takoma bácsi. – Hozz szakét, te lány!

Taina megkönnyebbülten felállt, és számos új kancsót és csészét tett az asztalra, de nem öntött senki poharába, innentől a férfiak már egymást szolgálták ki. A Kétéves háború után jött létre ez a hagyomány, és a szamurájok az egyenlőséget és egységet élték meg a rituális kínálással.

Ahogy számított rá, Mamamoto nagyapa egy intéssel elküldte. Taina boldogan meghajolt, és nem törődve azzal, hogy Aguri a tekintetét keresi, megfordult, és a barackszínű kimonó elegáns susogása közepette könnyed, apró léptekkel eltipegett.

Hátában érezte a harminc nőtlen szamuráj tekintetét.