Mert azok a gyanús írók mindig csak locsolgatnak

Kemese Fanni érdekes blogbejegyzést tett közzé az író munkamódszerről, amit már Moskát Anita is megválaszolt.

Én is elgondolkoztam, hogy afféle locsolgatós fura alak vagyok, aki elültet egy ötletet, és várja, hogy kicsírázzon belőle egy regény, és együtt izgul a karakterekkel, vagy inkább perfekcionista elmebeteg, aki centire megtervezi az összes jelenetet, és elve tudja, gonosz kacaj közepette, hogy melyik szereplő hol hullik el.

Most, ahogy az előbb locsoltam - mármint a kertben azokat a szívós amarilliszeket, melyek még az én kertgondozási módszereimet is túlélik...ööö...jé, így hívják az egyik hajómat is valahol, mik vannak... - azon tűnődtem, hogy az írói módszereim megváltoztak az évek alatt, meg azon is, hogy szerintem az írástechnika a szegény, védtelen olvasókat nem igazán érdekli, ők a sztorit akarják, és mindegy, milyen módon jut el a "végtermékig" az író.

De mivel most péntek este van, és Lucy, az egyik szereplőm mindjárt belehal, hogy egyszer az életben segíteni próbált az emberiségen, így némi szünetet tartok, meg kertészkedek, és kicsit blogolok, úgyhogy hosszú leszek.

Írószövetség: féléves fantasztikus termés

Szerdán elnéztem az Írószövetségbe, és meghallgattam Németh Attilának,  a Galaktika szerkesztőjének előadását az első félévben megjelent fantasztikus könyvekről. Évi kétszer hatalmas munkát végez, összeszedi a megjelenéseket, borítókat, fülszövegeket, és bemutatja ezeket az érdeklődőknek. Decemberben kb. húsz könyvvel többről beszélt, valószínűleg a karácsonyi forgalom teszi ezt a különbséget, de azért most is volt bőven regény, a pontos számra nem emlékszem, mintha negyvenvalahány lett volna. 
Néhányat ismertem a könyvpiacról, a mostani könyvheti friss megjelenések is szerepeltek.

Könyvheti huncutságok

A Könyvhét mindig hatalmas élmény, és nem csak az olvasóknak, akik lelkesen várják a friss megjelenéseket és a jobbnál jobb akciókat, hanem a szerkesztőknek, íróknak, bloggereknek is. Egy jópofa, vidám találkozás ez, számos irodalmi vitával, sok-sok személyes beszélgetéssel. :)

Csütörtökön a kiadó pavilonjában dolgoztam, élveztem a nyüzsgést, és itt is köszönöm Kozári Dorka kávémentő akcióját és későbbi segítségét. :) Itt épp kipakolás közepette vagyunk még, Deszy lekapott minket. A képen mellettem Dorka (Szilvi épp rámol a külső részen).

Dedikálás

Szeretettel várok mindenkit szombaton este hét és nyolc között. :)

F. V. Mole: Mara, a kard szelleme

A következő fanfiction érdekes átértelmezése a Calderonos háttérvilágnak. Fogadjátok szeretettel! :)
És ha az író más műveit is szívesen olvasnátok, itt megtaláljátok ezeket:
- https://www.facebook.com/fvmole
- http://fvmole.blogspot.hu/
***

F. V. Mole: Mara, a kard szelleme

Mara születését körüllebegte a kétely. Január végi gyereknek jósolták, szülei féltek, mert csúszhat a szülés, így a Tigris éve helyett a Nyúl évében jöhet a világra. Nagy örömöt hozott a családnak, mikor Mara felsírt február elején, két nappal a kínai évforduló előtt. Az ünnepi parti, a tűzijáték és a gyerekváró torta evése alatt mindenki jól érezte magát, próbálták nevetéssel, viccekkel leplezni aggodalmukat. Mara egészsége, örökletes betegsége miatt. Egy átok, ami az emberiség hozott a saját fejére a génmanipuláció, bioterror és gyógyszerek által.

A gyerekkora nagy részét Mara a nagyszüleinél töltötte, így mikor néha-néha édesanyja, Ella esti mesét olvasott fel neki, ő csak feküdt és tágra nyílt szemekkel, tátott szájjal itta a szavait, édesanyja hangja megnyugtatta. Ella írónő. Regényei sorra jelentek meg. Mara nem értette miről szólnak, de imádta lefekvés előtt hallani a változatos történeteket.

A nagyszülőknél töltött idő túlnyomó részét Mara a padláson töltötte, érdekesnek találta az ott található apró mütyüröket, a család régmúltjából fennmaradt ereklyéket. Bölcsész beállítottságú családjának sok szamuráj felmenőitől őriztek képeket, furábbnál furább dobozokat. Mara órákat töltött kinyitásukkal, sikertelenül, pedig biztos volt benne, hogy csodás és titkos dolgokat fog találni bennük. Volt ott egy barna, fénylő és sima fadoboz, nem kellet a kinyitásával próbálkoznia, résnyire nyitva volt, félve, óvatosan emelte fel a fedelét, fejét közbe kicsit félre döntötte, így hamarabb láthatta tartalmát. Talán fegyvert talál benne. Félúton megállt, még gyorsan vissza tudja csukni, ha gond lesz. De semmi nem ugrott ki és támadta meg Marát, a doboz félig üres volt, középen fekete nagy koronggal. Percekig bámulta mielőtt babrálni kezdte. A gombokat nyomkodva remélte valami történni fog, de semmi, míg két fekete és egy piros gomb egymás utáni lenyomása kinyitotta a hátulját, ahonnan valamilyen fémes kar indult a korong felé ami lassan elkezdett forogni. Megijedt és az egyik fémpolc mögé bújva várta a következményeket, mikor a fémes kar a forgó korong fölé ért halk zene szólalt meg, megnyugtató és gyönyörű volt, olyan érzés mikor édesanyja olvas neki. A következő napokban, hetekben csak ezt a zenét hallgatta, közben csak ült a padlásablakban, már nem kutakodott tovább. Mikor már a zene teljesen beivódott a tudatába, az udvaron, a vacsoránál is ezeket dúdolta, akkor kezdett visszatérni a keresgéléshez. A furcsa zenélő fadoboz alatt a papírborítású korongokat talált, feltépte a papírt és óvatosan lecserélte a lemezeket.

Sylvie Barthus: Zeena, avagy megkísért a múlt

A következő fanfiction érdekes módon variálja a Calderonos világ hátterét. (Plusz van benne szárított algachips, amin rögvest vigyorogni kezdem.)
Fogadjátok szeretettel, és ha tetszett, kóboroljatok a szerző blogjára is:
 sylviebarthus.blogspot.com

Syvie: Barthus: Zeena, avagy megkísért a múlt

Fiatal, zaklatott ábrázatú gyakornok száguldott ki fulladozva, öklendezve a kórház épületének alagsorából induló, a szabadba vezető lift ajtaján. Rögtön be is slisszolt a legközelebbi bokor mögé és kitette a reggelire elfogyasztott instant kávé és a szárított algachips keverékét. Nem volt ő hozzászokva az ilyen helyekhez, még ha az emberek többsége az uniformisa alapján általában orvos gyakornoknak is nézte. Amióta az eszét tudta, a mikroszkopikus élőlények, sejtek és szerkezetek kötötték le – ezért tanult laboránsnak –, az emberszabásúaktól kiverte a víz. Főleg, ha olyan állapotban voltak, mint amiben az a nő. Kevésen múlott, hogy nem hányta el magát rögtön a helyszínen, míg a szövetmintát levette. Kellett neki pont ezen a bolygón tartózkodni, mikor arról döntöttek, ki végezze el a „piszkos melót”!

Ujjai görcsösen szorongatták a fémkapszulát, azt a folyékony nitrogénnel töltött, apró, légmentesen záró tartályt, amivel a megfelelő hőmérsékleten tarthatta a zsákmányát. A fagyasztás elkerülhetetlen lépésnek számított, hisz legalább egy hónap kell, mire eljut vele a Tau-ming Bázisra. Minél frissebben marad a minta, annál nagyobb eséllyel nyernek belőle használható alapanyagot.

Mély levegővétel kíséretében lépett ki a zöld-vörös cirmos levelű cserje árnyékából. Rosszulléte nyomai máris eltűnő félben voltak. Az aljnövényzetet képző, mohaszerű valami, jóformán szürcsölve itta magába a gusztustalan masszát.

El sem tudta képzelni, a laborjukat fenntartó nemest miért izgatja egy senki kis nő szövetmintája, de úgy döntött, nem is az ő tiszte ezt megítélni. Részéről lezártnak tekintette az ügyet, amint átadja a kapszulát a professzornak. Onnantól végre visszatérhet a saját részlegére, és kísérletezhet tovább a nano-robotok és élő sejtek egyesítésével.

Mimikri - Galaktika hangos antológia

Elindult egy jópofa új projekt a Galaktikánál, hangoskönyvnek elkészítik a novellákat. Számos jó írás felkerült, érdemes böngészni a Hangtárban.
Tőlem a Mimikri van fent, hat éve írtam, ez volt a legelső, röpke kis novellám az újságban.
Egy sztorim is van róla. A barátnőm akkoriban állást keresett, műszaki területen nőként, plusz a Galaktikában megjelent az arcolvasó programról egy tudományos cikk, ez volt a novella előzménye.
Hirtelen ötlettől vezérelve beküldtem a nagy Galaktikába, ami akkoriban bevehetetlen erődnek tűnt, szóval abszolút esélytelennek gondoltam a dolgot. Aztán a szerkesztő jelentkezett, annyira tetszett nekik az ötlet, hogy az élet és a novellaírás reflektált a korábbi cikkre, hogy le akarták hozni az írást. Nagyon örültem neki, nem az évszázad novellája, de kedves kis írás, és nekem nagyon jó emlékek kötődnek hozzá.:)
http://yourlisten.com/galaktika/varga-bea-mimikri-galaktika-antolgia-1

Rori: A fekete kutya

Emlékeztek Calderon kardjára? Következzék egy kedves fanfiction, melynek főszereplője Zorach. :)

(Más írásokat a  http://holdfenyhistoriak.blogspot.hu/ oldalon olvashattok a szerzőtől. :))

 

***

 Rori: A fekete kutya

 Fekete kutya fekszik a porban. A nap forrón tüzel, a sárga homok visszaveri a melegét. Szürkés árny lebeg mindenhol, vagy csak a szeme csalja meg a fekvő ebet? A távolban ott az éltető víz, ha eléri, talán megmenekül. Talán. A csontjai fájnak, alig mozognak. Elromlott. 

Halk dallam kúszik a fülébe, nyugtató pentaton.

- Ki vagy te?- kérdi a hang a sötétségben. –Ki vagy? Miért vagy itt?

A fekete eb saját nyelvén válaszol.

- Nagyon fáj. Tönkrementem, elvesztem.

A dallam hangosabb lesz, s a kutya mély sóhajjal álomba szenderül. Ott semmi sem fáj.

 Az ifjú Ferrero gróf némán nézett. A fekete kard összehúzódva pihent, hangja alig hallható, s néha el is némul. Ilyenkor mindig megijedt, talán vége van, de akkor egy kis hangocska mindig biztosította arról, hogy Zorach még itt van, még harcol.

-Mondd mit tehetnék még?

Taina ott ült mellette, és ő is figyelt.

Ez a kard nem egyszer mentette meg mindkettejük életét, bár először furcsa volt számukra végül mindketten rájöttek, hogy él, s nemcsak, hogy létezik, de érez, tud vidám lenni, vagy szomorú, cserfes vagy csendes.

-Nem tudom.

-Tudom, hogy csak egy kard, de nem akarom elveszíteni.

Tehetetlenek voltak. Még az elején azt hitték, hogy képesek meggyógyítani, Joszang ezt sugallta, és valóban próbálták, de csak annyit értek el, hogy meghosszabbították haldoklását.

Mit tehetne még két ember, ha a kardok ősi egysége sem ment semmire?

Nem is gondolta, mennyi mindent.

- Fáradt vagyok - sóhajtotta Taina - Napok óta bolond álmaim vannak.

- Nekem is.

Egyikük sem gondolta még akkor, hogy ez fontos lehet.