Az elmúlt fél év nagyon izgalmas volt. Rengeteget gondolkoztam, milyen új alapra helyezzem az íróiskolai oktatást. Nyolc éve zajlik az írósuli, és ideje megújítani. Végül a 4 hetes gyakorlati kurzusok bevezetése lett ez, és a zsánerspecifikus oktatás. Egyik típusa a világépítési kurzusok, másik az atmoszférateremtő kurzusok. (Majd 2022-ben jönnek a karakterközpontú, és információadagolásra épülő gyakorlati kurzusok is. Ezeknek a tananyagát még át kell gondolnom, mert az infoadagolást borzalmasan nehéz tanítani.)
Amikor összeállt a rendszer, leültünk az oktatókkal, és meglepetésemre Kozma Réka (az Így neveled a regényedet gazdája) javasolta, hogy ha már reform, akkor oktassuk az egyik kedvenc zsánerét, a pszichothrillert is. A thriller kezd elindulni idehaza, de nem elég erőteljesen használják az eszköztárat, és hátha ezt oktatással meg lehet támogatni. Bele is vettük a kurzuskínálatba. Az evolúciós félelmek, és a tudattalan szorongások nagyszerű pszichológiai téma, és ha lesz időm, jegyzeteket majd én is fűzök Réka tananyagához.
Róbert Kati is behozott új ötletet. A romantika atmoszférateremtése kapcsán ne csak az alapeszköztárat gyakoroltassuk, hanem az egyediség kibontását, illetve a jelképek és a szubtextuális eszközök használatát. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezt mennyire bírják majd megírni a hallgatók. Ha igen, akkor később a romantika magasabb szintű eszköztárához is kidolgozhat nekik egy haladó kurzust.
Kati másik nagy ötlete volt, hogy a misztikus-romantika világteremtését ne világközpontú módon oktassuk, ahogy a sff dolgokat, hanem karakterfókuszú eszközökkel. Ezen elég sokat töprengtünk, de végül is az, aki világközpontú építést szeretne, az a fantasy kurzusból tud majd meríteni, így a misztikusnál elvittük karakterközpontú irányba a tananyagot.
Én két gyakorlati kurzus tananyagát készítettem el Az egyik a felnőtt fantasy világépítése. Itt sok töprengést okozott, hogy a makrovilágépítés mellett a mikrovilág bele tud-e kerülni, de végül sokkal fontosabbnak láttam a társadalmi berendezkedéssel foglalkozni, és azzal, hogy a karakterre ez hogyan hat ki. Oktatni nem fogok tudni, iszonyú kevés az időm, Réka viszi ezt a kurzust, és mellette a fantasy atmoszférateremtést is.
Másik a sci-fi világépítés. Ennek sok éve A siker tintájában már megírtam az alapját. Az emberi elme korlátozott, és valójában az írók csak csillámport szórnak, nem új világokat hoznak létre. A világtól való eltérésre építenek, és attól függően, hogy ez melyik szinten történik (pl csillagászati vagy csak technikai, vagy épp társadalmi berendezkedés szintjén), úgy módosul a világ többi eleme is. (A tananyagban a világépítés szerepel, de van még két másik sf kurzus is a fejemben.) A kurzusokat három év múlva terveztem betenni a rendszerbe, mert nekünk kiadói szinten ennél hangsúlyosabb irányok is vannak, de úgy tűnik, kéne a segítségnyújtás, hátha egy kicsit fellendül ez a zsáner is, úgyhogy a világépítést jövőre elkezdjük tanítani.
Főleg, hogy szerencsés helyzet van, mert Kiss Árpád elvállalta az oktatást. Neki fizika, matek és számítástechnika diplomája van, de tanult földtudományt, közgazdaságtant, teológiát és nyelvészetet is. Évtizedek óta olvassa a zsánert magyarul és angolul. És ami rendkívül ritka, hogy mellette szerkesztő is, így ért az irodalmi szövegek javításához és képes elmagyarázni a tananyagot bármilyen hallgatónak, teljesen humán beállítottságúnak is.
Akit érdekel a hat új gyakorlati kurzus, a tananyag itt olvasható.
Ami a az íróiskola életében a legnagyobb horderejű, hogy elindul a meseíróknak szóló kurzus. Ez "nagy" kurzus, 8 hetes lesz, és januárban lehet rá jelentkezni.
Az elmúlt három évben beleástam magam a hazai meseirodalom témájába. Nagyon szeretem ezt a fajta munkát, amikor meg kell figyelni folyamatokat, szétválasztani az elemeket, majd oktatáshoz elkészíteni a magyarázatokat. Már évek óta ígérem ezt a kurzust, de elég nagy zavar uralkodik a hazai meseirodalom terén, mert ellentétes irodalmi elképzelések vannak jelen, és ezt egyszerűen át kellett látnom, hogy egy ütős tananyagot össze tudjak tenni. Még az egyik heti anyagon variálnom kell, így a tematikát csak novemberben teszem ki. Az oktató Kati lesz. Ő az elmúlt öt évben rengeteg mesekönyvet szerkesztett, így könnyen ki tudja javítani majd a házikat.
Nem tudom, mennyire volt érhető ez a bejegyzés. A lényeg, hogy nagyon örülök, és hatalmas pezsgéssel, izgatottan várjuk a jövő évet. Remélem, az íróknak hatalmas élményt - és tudást - adnak majd az új kurzusok :)
Most csak megosztottam a hátteret és az örömöt, de az Aranymosáson elolvasható a "hivatalos" bejegyzésem is az írósuli változásáról. Ez valószínűleg jóval átláthatóbb :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése