- Baltazár, gyere csak ide! - szólt ki a kapu rostélya mögül a kovácsfiú.
- Ion! Tényleg te vagy az?
- Naná! Ugye mondtam, hogy sikerülni fog - ujjongott.
- Megmondtad, megmondtad. Aztán lehet, hogy te örülsz ennek, én nem igazán. Ian is itt van?
- Itt vagyok én is - felelt a másik kovácsfiú.
- Gyere csak ide! Most haza mész?
- Igen. Befizettem az adót. Most egy évig nyugodtan élhetünk megint.
- Az nagyon jó. Megkérhetlek valamire?
- Hülye vagy, Ion. Ha nem tudnád, akkor felvilágosítalak. Barátok vagyunk. Bármire megkérhetsz. Persze nem biztos, hogy teljesítem, mert nincs az az isten amiért én beállnék máguskatonának, de megkérni attól még megkérhetsz erre is.
- Jó, jó, tudom. Gyere csak közelebb.
Baltazár megtette azt a néhány lépést ami még a rostélytól elválasztotta, és kíváncsian nézett a barátjára.
- Mondd gyorsan mit akarsz. A falu messzi van és szeretnék hazaérni mielőtt teljesen besötétedik.
- Tegnap kaptuk meg a sikeres vizsgánkért a három-három aranyat, és szeretném ha hazavinnéd a szüleinknek. Mi innen egy jó darabig nem mehetünk ki, és ha nincs szerencsénk akkor akár az első csatában el is patkolhatunk.
- Hát igen. Egy dolog csatába menni, és megint egy másik onnan hazajönni.