- Baltazár, gyere csak ide! - szólt ki a kapu rostélya mögül a kovácsfiú.
- Ion! Tényleg te vagy az?
- Naná! Ugye mondtam, hogy sikerülni fog - ujjongott.
- Megmondtad, megmondtad. Aztán lehet, hogy te örülsz ennek, én nem igazán. Ian is itt van?
- Itt vagyok én is - felelt a másik kovácsfiú.
- Gyere csak ide! Most haza mész?
- Igen. Befizettem az adót. Most egy évig nyugodtan élhetünk megint.
- Az nagyon jó. Megkérhetlek valamire?
- Hülye vagy, Ion. Ha nem tudnád, akkor felvilágosítalak. Barátok vagyunk. Bármire megkérhetsz. Persze nem biztos, hogy teljesítem, mert nincs az az isten amiért én beállnék máguskatonának, de megkérni attól még megkérhetsz erre is.
- Jó, jó, tudom. Gyere csak közelebb.
Baltazár megtette azt a néhány lépést ami még a rostélytól elválasztotta, és kíváncsian nézett a barátjára.
- Mondd gyorsan mit akarsz. A falu messzi van és szeretnék hazaérni mielőtt teljesen besötétedik.
- Tegnap kaptuk meg a sikeres vizsgánkért a három-három aranyat, és szeretném ha hazavinnéd a szüleinknek. Mi innen egy jó darabig nem mehetünk ki, és ha nincs szerencsénk akkor akár az első csatában el is patkolhatunk.
- Hát igen. Egy dolog csatába menni, és megint egy másik onnan hazajönni.
- Elviszed nekik?
- Igen.
Ion és Ian a zsebébe nyúlt és átadták Baltazárnak a pénzt.
- Köszi. Aztán el ne idd!
- Ennyit? Egy évig merev részeg lehetek ennyiből.
- Mondd meg anyánknak, hogy Tankának és Lionának is adhat belőle hozományt.
- Jó, megmondom. De most már megyek, télen korán sötétedik.
Ian hosszan bámult Baltazár után, és nem igazán tetszett neki az ötlet, hogy hazaküldik vele a pénzt. De az meg igazán fölösleges, hogy ennyi pénzzel a zsebükben patkoljanak el. Így legalább van némi esélye, hogy megkapják a szüleik.
- Te megbízol Baltazárban?
- A menyasszonyomat nem bíznám rá egy több napos úton... Most fog kiderülni, hogy mennyit is ér a barátságunk.
Ion némán bólogatott.
*
Baltazár ahogy megígérte sietett haza. A faluban egyenesen a kovácshoz ment.
- Ion és Ian azt üzenik, hogy megint nem sikerült a vizsgájuk, és nem mernek hazajönni, ezért inkább elbujdokolnak.
Az anya keserves zokogásban tört ki.
- Hová mentek? - kérdezte az öreg kovács. Az ő szemében is megjelent egy-egy könnycsepp.
- Szerintem még ők se tudják. Én azt mondtam nekik, hogy menjenek a Szépvölgybe, de fölmerült még a Forró-partok is. Ám, hogy hova mennek azt nem tudom. Szerintem még ők sem.
*
Egy év múlva
Kartal herceg dicsőséges hazatérésére a király hatalmas partit adott. A herceg és seregének diadala már régesrégen eljutott a palotába. Egy szekéren egy zsákmányolt tűzokádót és egy égi hajót is hozott, no és persze és egy egész hordónyi fekete port.
Ami pedig még nagyobb haditett volt azt Erdon herceg hőstette. Sokévnyi csatározás után végre békét kötött a hójárókkal. Igaz, ő még most nem jött haza, mert éppen most szervezi meg az új hadjárat során kialakult határok védelmét.
De haza jött Kartal herceg, a személyes testőrsége, és velük egy egész ezred katona. Amikor beértek a városba csak a vajúdó kismamák, halálos betegek és az ő ápolóik nem voltak kint az utcákon. Mindenki más odakint nyüzsgött. De nem csak a városból, hanem a környező falvakból is, aki csak tehette, itt volt.
A hírük persze már messze megelőzte őket, és a nép nem csak éljenzett, hanem az út menti fákra fölmászva a nyakát nyújtogatta, mert mindannyian kíváncsiak voltak a titokzatos hadizsákmányra.
Ion és Ian is hazatért. Ők a menet legvégén a szanitéckocsin érkeztek, mert bár sértetlenül megúszták szinte az egész háborút, az egyik legutoljára elhajított fekete porral töltött csupor közöttük robbant föl. Ion a bal, Ian a jobb fülét veszítette el a robbanásban. Mostanra már fölgyógyultak. Az orvos viszont a biztonság kedvéért még nem engedélyezte számukra a lovaglást.
A tömegben már mindenki észrevette a rokonait, és most türelmetlenül várták a király beszédét ami után végre mindenki hazatérhet a családjához.
Ian és Ion nem hallott semmit a beszédből, mert még a város határa előtt leugrottak a szekérről.
- Mi itt leszállunk - mondták az orvosnak.
- Innen már csak két óra járás a szülőfalunk.
- Menjetek csak. Nem lesz névsorolvasás - mosolygott az orvos.
A két kovácsfiúnak sem kellett több biztatás. Leugrottak a szekérről, és rohantak haza.
A szüleik otthon voltak, bár a falu igencsak csöndesnek bizonyult. Az apjuk mint eddig oly sokszor most is a műhelyében volt és dolgozott. Ha a fiúk ez alatt az egy év alatt el is felejtették volna, hogy hol is laknak, a kovácsműhely hangjai odakalauzolták volna őket.
- Megjöttünk a csatából, édesapám - szólt Ian
Az öreg fölnézett a munkából, majd elejtette a kalapácsot és úgy kovács módra bordaroppantósan magához ölelte a fiait. Szeméből potyogtak a könnyek.
- Hé, asszony! - ordította el magát.
A felesége is megjelent. Kezén még ott voltak a kenyér tésztájának foszlányai.
- Édesanyám! - kiáltotta Ion - hazajöttünk a csatából.
De a végére már elcsuklott a hangja. Az anyjuk lisztes köténnyel és tésztás kézzel rohant oda és ölelte meg azon nyomban mindkettőjüket.
- Meséljetek, mi volt - kérte az apjuk.
- Hát... Vizsga után nem sok időnk volt - kezdte Ian. - Reggeltől estig gyakoroltatták velünk a mágiát.
- Szerencsére minekünk a vérünkben van a mágia, így szinte mindig a legjobbak között voltunk -folytatta Ion.
- De hát Baltazár azt mondta, hogy nektek nem sikerült a vizsgátok, és szégyenetekben elbujdokoltatok.
A két kovácsfiú egymás szavába vágva bizonygatta, hogy bizony ők nemhogy nem buktak meg a vizsgán, hanem a legjobbak, vagy majdnem a legjobbak lettek.
- Akkor Baltazár azt a hat aranyat sem adta oda édesapánknak amit vele küldtünk el ?
- Nem.
- Akkor Ian most megyünk, és elbeszélgetünk ezzel a Baltazárral.
- Bizony, Ion. Érdekelne, mit csinált a pénzünkkel.
- Ó fiaim, Baltazárnak egy hónappal azután miután ti eltűntetek, óriási szerencséje volt a kártyán és elnyert egy kocsmát. Most is ott van szerintem.
- Melyik az a kocsma ?
- Az Öt kisegér.
-Azt tudjuk is, hol van. Induljunk most ?
- Én maradok. Több mint egy évig nem voltunk itthon. Nem fog elrepülni a madárka.
- Pedig jobban járna - hangzott a vészjósló válasz.
Ion is felnevetett, és ez a nevetés sem ígért sok jót Baltazárnak. Innentől már nem is törődtek vele. Egymás szavába vágva mesélték a kiképzés nehézségeit, az ellenség kegyetlenségeit, a nyári forróságot, a téli fogvacogtató hideget, a hősies barátokat, a haldokló bajtársakat... és minden mást ami ezalatt az idő alatt történt velük.
Közben átjött hozzájuk a szomszédjuk, mert már rég nem hallotta a kovács kopácsolását, és neki megint el kellett mondani néhány élményt.
Estére pedig mikor már az egész falu hazatért már alig fértek be a kicsiny házikóba. A fiúk pedig nem voltak restek és elmondták újra és újra a szép, és a kevésbé szép élményeiket is. Tartottak bemutatót is.
Kicsi tűzlabdák növekedtek hatalmasra a kezeikben, majd labdázni kezdtek velük. Félszemmel pedig nem is egymást hanem a számukra kedves leányokat figyelték.
Másnap reggel Ion felrázta Iant
- Induljunk testvér.
- Hová ?
- Már elfelejtetted ? Van egy beszélgetésünk Baltazárral.
- Egy perc Ion, és indulhatunk
Arcába hideg vizet locsolt, majd felkapott egy fél cipót, és egy sajtot.
- Indulhatunk.
A hó szállingózni kezdett. Az ikrek nem fáztak, mert szaporán lépegettek, és délre már ott is álltak az Öt kisegér előtt. Szinte teljesen egyszerre megropogtatták a csülkeiket, majd benyitottak.
A kocsma üres volt. Mindössze a kandalló mellett horkolt egy részeg.
Az ajtónyitás hangjára nem sokkal később megjelent a tulajdonos is.
- Mit hozhatok az uraknak? - kérdezte mert a torz fülek nem ismerte meg a barátait.
Ion elkapta Baltazár nyakát és lenyomta az asztalra.
- Baltazár ! Mit érdemel az a bűnös aki meglopja a barátait?
- Ion, Ian...
- No lám ! Mégis csak megismersz minket?
- Én csak... - kezdte de a feje nagyot koppant az asztalon, ahogy Ion fölemelte, majd belevágta az asztalba. A következő pillanatban pedig már Ian öklét érezte a szeme alatt.
A dulakodás hangjaira a kemence mellett alvó felébredt, és beleavatkozott a verekedésbe. Vesztére. Ian emiatt gazdagabb lett egy monoklival, és a padlóra esett. Ion viszont a tüzes pokróc varázslatával betakarta őt, így felgyújtva a ruháit.
A férfi ordítva rohant ki a hóesésbe.
- Hol is tartottunk ? - kérdezte mosolyogva Ion.
A beszélgetés következtében Baltazárnak hat foga kiesett, elrepedt négy bordája, belilult mindkét szeme alja, és eltört a bal lába is.
-Holnap visszajövünk a hat aranyért amit rád bíztunk egy évvel ezelőtt. Tudod, most még kedvesek, finomak és nőiesek voltunk veled szemben. Holnap már morcosabbak leszünk.
- Ha pedig megpróbálnál elszökni, akkor utánad megyünk.
- Viszont akkor már nem morcosak, hanem dühösek leszünk.
Az ikrek lelökték a földre Baltazárt.
- Tudod Baltazár, hazug embert hamarabb megverik mint a sánta kutyát.
Nagyon jó volt!
VálaszTörlés