Amikor írok, az alkotófolyamat nagy részében egyedül szeretek lenni, hogy a történet fő ívét tisztán érezzem, és ne húzzon el külső hatás. Ám amikor az alapok és ívek stabilan állnak, már megnyílnak a kapuk. A kis színesek, vagy egy-egy jelenet fókusza még módosulhat, egy beszélgetéssel több még belekerülhet.
Az írás olyan, mint egy boszorkánykonyha, sokféle fűszer bele tud kerülni, hogy a főzetnek pikáns zamatot adjon. Mindig többet tudok a világaimról és a szereplőkről, mint ami a regényekbe kerül, de lehet, hogy pont "azt" az apróságot nem látom annyira fontosnak betenni.
A háború okát, menetét meg fogjuk tudni, és persze kedvenc főhőseink kapcsolata is fejlődik. Mellékszereplőkből elhagyunk párat, de lesznek újak, pl Árnyék, Ras parancsnok jóbarátja.
Mi az, amiről esetleg többet szeretnétek hallani? :)
Most kívánhattok, mint a mesékben. Lássuk, talán lesznek vágyak, amelyek valóra válnak :)
Extrém is lehet? :D Bárcsak lenne Prológus Lidérc hangján! :D Najó, ez lehet túl extrém XD
VálaszTörlésDe esetleg az is szuper lenne, ha Erdon és Lidérc kapcsolatába picit jobban beleláthatnánk. Tudom-tudom, azért jócskán mutatsz róluk, a dinamikájukról stb. És Erdon tipikus felelősségteljes bátyó :) Csak olyan szívmelengető lenne, ha egyszer megropogtatná egy hatalmas öleléssel, úgy istenigazából a kisöccsét. Oké, erős, magabiztos férfiak, de azért az apafigura náluk, hát... és az ilyen kemény legényeknek is kell néha a szeretet (főleg, ha azt hiszik, senki sem látja őket. :)) :D
:DDDDD Akarom mondani epilógus XDDDD Már nagyon péntek van :DDDDDD
TörlésLidérc és Roan szemszög is egy egy fejezet erejéig olyan jó lenne! Bárcsak ^^
VálaszTörlésSzia! Engem több dolog érdekelne, pl. jó volna olvasni egy-két mondatban arról,hogy az apuka hogyan fogadta és hogy jött rá a gyermekei titkára. Jó lenne látni Erdont a saját családja körében. Honnan jött rá Delon Riáék anyai származására. A király vélemenye is érdekelne Lidérccel, a testvérével és Volden papával kapcsolatban, így visszatekintve. Volt-e bármi,amit megbánt, cselekedne-e máshogy a jelenlegi tudásával. Finona igazi véleménye és érzései is érdekelnek Roannal kapcsolatban. Jó lenne többet megtudni Rasról, és többet olavsni Roanról.
VálaszTörlésAz első helyen pedig az a vágyam áll, hhogy már nyáron kezemben lehessen ez a könyv ☺
Lenne még egy olyan kérdesem, hogy a Calderon 3 akkor jön idén, vagy csúszik?
Köszi a lehetőséget és a válaszodat is!
MF
Egy nagyon extrém kérés (és valószínűleg nem fér bele a paraméterekbe): a könyv végére törjön ki a béke.
VálaszTörlésEngem például nagyon érdekelne 1-2 Lidérc szemszögű fejezeten kívül egy vérbál, persze a tényleges elhalálozás elkerülésével. Ezen felül szívesen olvasnék még kicsit a nagymamáról :)
VálaszTörlésEngem Roan szemszög is érdekelne. Pl. Sikerül megszerezni élete szerelmét? Mi lenne ha szembeszállna érte Lidércel?
VálaszTörlésMi lenne ha Riáról mindenki megtudná az igazat a háború előtt?
Személy szerint egy 10-15 évvel későbbi epilógusnak örülnék, hogy lássuk, hogy is alakult hősnőnk szerelmi élete (és családi élete).
VálaszTörlésIlletve nagyon kíváncsi lennék arra, hogy miként fogadta Finona, azthogy az, akiről azt hitte, hogy a "legjobb" barátnője, nem is ő volt, hanem annak a testvére (aki mellesleg szerelmes belé). (Mert így vissza emlékezve Roan töltötte az idejét a kastélyban, és nem Ria.) [Úgy kezelem a végkifejletet, hogy Lidércünk és Ria egymás mellett kötnek ki, míg a halál el nem választ verzióban.]
Érdekelne, hogy mi történt a születendő hercegnővel, no meg, hogy végül az ország miként is fog állni a szipolyokhoz a történtek után.
Visszakerül e a nemesi házak közé az eltüntetett ház? Ha igen, ki lesz a feje? Ria átvehetné Szépvölgyet a tesó helyett, lévén igazából ő az első szülött? Kiderül mindenki számára, hogy Szépvölgy ura nem is szenilis "vén" bolond? (No meg, hogy ikrek a gyerekei.)
Végül Ria útmutatásával a mágia visszatér a rendes kerékvágásba (egyensúly és mi egyéb -> erre is jó volna a 10-15 ével későbbi epilógus).
Visszakerül Volden a jogos helyére a tanácsba (azáltal, hogy a nem túl bizalomgerjesztő tanácsnok elmegy a búsba [nem emlékszem a családnevére, de talán az Aranyhomoki család volt]. Egye fene a gyógyítójuknak adok egy esélyt, de csak is Zaher miatt, mert ő megérdemli, hogy szeressék.)
Miként fogadja Mort, a tényt, hogy Roan igazából Ria. (Lidérc verzióját gondolom látni fogjuk valamilyen formában.)
Végül kié lesz a trón? Vagy az fix, hogy Erdon a sorban következő?
Az kiderül mindenki számára, hogy a legidősebb herceg miként is halt meg valójában? Ezzel is mentesítve legalább egy kicsit Lidérc lelkének terhét?
Ennyi jutott eszembe a befejező kötethez kapcsolódóan. Ám a más szemszöges verziók esetén Lidérc és Roannak saját kötetet el tudok képzelni, akár Rasnak is az egész történettel átfogva.
Egy váltakozó kötetet el tudnék képzelni Zaher, Mort szemszögéből mindenféleképpen, de akár Delon, Erdon, Fola asszonyéból is. De akár Volden papa és a király szemszögét is el tudnám képzelni, egy-egy fontosabb részhez (például a báli jelenetet).
A király kicsit nehéz elképzelni, mint szemszög, de leginkább azért mert nagyon keveset van jelent az eddigi kötetekben, az utolsóban lehet többet lesz jelen. Bár akár előzmény ként is jöhet tőle szemszög, vagy utólag.(Szörnyen hosszú lett, bocsánat.)
En is tamogatom, hogy a vegen legyen egy epilogus szeru resz, ahol mar eltelt nehany ev:)
VálaszTörlésÉn például a múltról is szívesen hallanék például, hogy a király amikor az anyját bezárta a néma várba, az milyen volt és mi lett az anyakirálynővel (egy anya, akit a saját fia zárt be miután megölte a lányát... szegény). De ilyen érdekes adalék lenne a hétköznapi emberek, mint például a kereskedők szemszögéből is a háború vagy éppen az, hogy maradtak kapcsolatban a Szépvölgyeiekkel. Vagy éppen hogyan alakul a szipolyok élete később. Nekem is tetszik az az ötlet, hogy 15-20 évvel később mi lesz a szerelőkkel. (Már ha az ő szemszögükből lezáródik a történet.) Egyébként bármit írsz, az nagyon fog tetszeni, mert tudom, hogy jól fogod megoldani!
VálaszTörlésÉn a hójárókról olvasnék motivációról, célokról és annak a megoldásáról, hogy lehet integrálni a tudásukat a mágiára alapuló társadalomba... Plusz az epilógust támogatom
VálaszTörlésA szigeten lakó szipolyokról jó lenne hallani egy kicsit. Illetve esetleg arról, hogy Alean mikor jött rá, hogy a frlesége és a lánya szipoly, és Roan a saját fia, és ez milyen érzéseket keltett benne. És Finona remélem kap egy jelenetet, ahol fontosabb szerepe lesz, ügyes problémamegoldó, izgalmas lenne közben figyelni. Roan gondolatairól is jó lenne egy picit többet sejteni.
VálaszTörlésKöszönjük szépen a lehetőséget:D
Bevallom kicsit fel kellett eleveníteni a történetet, mert belemélyedtem a Calderonba és most azzal volt tele a fejem. 😊
VálaszTörlésNagyon örülnék, ha kiderülne mi lesz Lidérc születendő lánytestvérével, remélem sikerül megmenteni. A történet előzményeként ismert szipolylázadásról is érdekes lenne még többet olvasni. Lidérc és a nagymama története kapcsán is.
Illetve furdalja az oldalam, hogy Delon gyógyító miből jött rá, hogy Rianna rokonsági kapcsolatban áll a Jégszirti családdal.
Bárcsak választ kaphatnék pár kérdésre a zárókötetben!
VálaszTörlés- Mi történt valójában Kilgram és Pirra közt negyven éve? Milyen ember a király? Na és a nővére? Vajon melyikük a hataloméhesebb, mi motiválta őket a korona megszerzésében?
-Mikor tolódott el az egynsúly a természetben és a mágiában ennyire a harag és a gyűlölet felé? És vajon azért nem süt a nap, mert a mágia fő mozgatóérzelme a düh lett a szeretet helyett? Vissza lehet fordítani még ezt?
-Mi mozgatja a hójárók és Vulkántorok közti ellentétet? Hogyan kezdődött a háború?
-Meg tud-e Lidérc bocsátani Riannának azok után, hogy hazudott neki, lehet-e köztük igazi bizalom ezek után?
-Kartal és Finona kapcsolata valójában milyen? Csak egy gyerekkori fellángolás? Milyen lenne Finona és Roan együtt, saját bőrében is elnyerné a szívét?
- Vajon Roan a kishúgaként, nőként tekint Riannára akit férjhez kell adnia és akiért felelősséggel tartozik? Vagy látva, hogy a férfiak világában is boldogul, elismeri-e az önállóságát, esetleg rábízná-e magát teljesen, ahogy a birtokigazgatás nagy része így is Rianna kezében volt? Milyen kép él valójában Roanban a testvéréről?
És fordítva? Rianna vajon úgy tekint e Roanra, mint akit meg kell védeni? Ha kellene közösen fel tudnák-e venni a harcot azok ellen akik a vesztükre törnek?
-Milyen lenne ha Rianna szemtől szemben állna Kilgrammal szemben álruhában? Rájönne a király? Lisalinna segítene-e Riannának a titka megőrzésében?
-Hogyan fogadná Kartal az igazságot Riannáról? És a húgáról? Tudná szeretni őket?
-Mennyit sejt az egész álruhásdiból Ras? És Mort? Úgy érzem a barátságuk kitartana Rianna lelepleződése esetén is, de valóban? :D
Remélem ezek közül legalább egy-két témáról esik majd szó <3
Ááá Köszi! Megírtad helyettem, kb ezeket kérdezném én is.
TörlésKöszönöm az eddigi gondolatokat, már gondolkozom, mit hogyan lehet bevenni :)
VálaszTörlésközben kérdezték, hogy mennyi ideig lehet kívánni. Még e héten megtehetitek, utána bezárul a lehetőség, hiszen ütemesen haladok az írással, és a sztorinak van egy erős iránya :)
Kapkodom a fejem! Milyen zárókötetről beszéltek??? hát én még úgy olvasnék vagy két három folytatást, van benne sok lehetőség még! És szerintem kéne egy rendes prológus... tudom, van egy előzményfolyam, de akár az is lehetne bővebb... akár kicsi novellák összefűzése... bár lehet, hogy lelőne néhány poént a folytatásból...
VálaszTörlésVárom a szelet, hogy engem is megsimogasson, hogy elvarázsoljon, hogy lesse kívánságaim, s vigye szerte széjjel a világban... és várom az esőt, hogy táncolhassak benne, hogy lehűtse bőröm s megtisztítsa lelkem... Így készülök az új kötetre, hogy betöltsön a mesébe, hogy én is benne legyek, lássam, mint egy filmet, amit a képzeletem vetít a betűk mögé...
Kérlek, ne túl sokáig hagyj várakozásban, vágyom a mágusok varázslatát, élvezném minden percét az olvasásnak, a könyv illatának, a betűk varázsának...
Tudom, telhetetlen az ember, próbálok én is türelmes lenni, s bízom benne, hogy az alkotó dolgozik (akár egyszerre több ötleten is), néha azért pihen is, és hamarosan kiengedi új könyvgyermekét a világba, hogy mindenkinek vágya teljesüljön...
Engem Rianna kapcsolata érdekelne jobban az állatokkal, és szerintem az eszében is nagyon sok potenciál van, érdemes lenne arra hangsúlyt fektetni.
VálaszTörlés