2021. augusztus 3., kedd

Zámbó Ilona: Delon dilemmái (fanfic)

(Erősen spoileres, A két herceg után érdemes olvasni.) 

Kíváncsian vártam a kis Szépvölgyit. Most végre megtudom azt is, hogyan gyógyít. Érdekelt ez a szép kölyök, jobban mint bárki más. Már az első pillanatban felkeltette a figyelmem. Talán azért is, mert őt nem bűvölte el az egyéniségem. Nem akart a kedvemben járni. Érdekes módon nem vonzott úgy, mint a többi fiú, de akkor is van benne valami ellentmondás, valami különleges, más mint a többiek. 

Minden mozdulatán látszik, ősi nemesi családból származik, határozott érzékkel irányítja az embereket, mégsem fölényes. A hercegek dühét is mindig lecsillapítja. Van benne méltóság, és valami különös megmagyarázhatatlan erő. Pedig olyan gyengének látszik, mint akit elfúj egy erősebb szél. A mágiája is hullámzó és mégis, rajta kívül kevesen veszik észre, és még kevesebben tudják elhárítani a letapogatásomat. Elmosolyodtam a nadrág-lehúzós jelenet emlékétől. Jól móka volt. Egy kicsit csalódás is, mivel azt hittem, szipoly.

Megjött. Illetve dühösen sértetten beront. Ezek tegnap tényleg összevesztek a hadijáték után. Nem vitás tényleg megalázó lehetett a hercegnek, mikor a győztes csapás után zokogva rohant hozzá, de nélküle sokkal több munkánk lett volna, és ki tudja, hány halott. Amit a jelenlegi helyzetben nem igazán engedhetünk meg magunknak. Minden egyes katonára szükség van.

Értetlenül néz. A vizsga ellenére sem tudta, hogyan gyógyítunk! Na jó, nem is verjük nagy dobra. A szemtelen kölyke kineveti a herceget. Pedig most a gyógyításra kellene koncentrálnia, de a büszkesége nem engedi. Most meg fülig pirul. Jobb lesz sürgetni őket. Ha látja, hogy engem visszautasít, az hátha jobb belátásra bírja.

A herceghez fordultam. 

- Ájultakat nem lehet gyógyítani. Már mondtam százszor. Mielőtt összeesel be kéne venned azt a rothadt főzetet, és elkezdeni. Mindkettőnknek el kell élveznie. A tudatodnál leszel és bármikor mondhatsz nemet, ez csak egy kis fájdalomcsillapító és ajzószer. Csak a második főzet törli ki az emlékeket. De persze ha emlékezni akarsz…. 

Kartal a várt dühkitöréssel válaszolt. A következő javaslataimat is visszautasította. 

A kis Szépvölgyi egyre magabiztosabban, vigyorát visszafojtva szemtelenül kérdezte a herceget, távozhat e. Szemmel láthatóan ki akarta zsarolni a hercegből, hogy kérje a gyógyítást. 

Kartal kínosan feszeng. Próbál kibújni a kérés elől. Itt nemcsak a tegnapi összeveszésről van szó, Roan a régebbi sérelmekért is most akar elégtételt venni. 

A mi hatásunkra Kartal megtudta hogy gyógyítunk és azt hitte a kis Szépvölgyi is ugyanígy gyógyította meg. Most bizonyítékot nyert arra, tévedett. Kínos. A büszke herceg nem híres a bocsánatkérésről. 

A kis Szépvölgyi sem adja alább. A herceg rájöhetett volna már rég, nem nyerhet. A kifinomult Szépvölgyi a szavak mestere. 

Egyre szórakoztatóbb a szócsatájuk. Hihetetlen ez a két kölyök. Mire a herceg megtört, bocsánatot kért és elsuttogta a gyógyítás iránti kérését, már majdnem megpukkadtam a nevetéstől. 

Ez még mindig nem volt elég a kis Szépvölgyinek. Most látványosan ő húzódozott. Ezt már nem bírtam tovább. Ellenállhatatlanul tört ki belőlem a nevetés. Ras veréssel fenyegette a kölyköt. Lidérc is feladta. 

- Ha nem akarod nem kell, ne érezd kényszernek. Csak egy baráti kérés volt. Menj nyugodtan a kimenődre ... – mondta. 

A kis Szépvölgyiből kibukott a beleegyezés. 

Na végre! Épp ideje volt már. A herceg nem bírja már sokáig. 

Viszont a kis Szépvölgyi már megint az időt húzza. Szégyenlős a drága. Teát, mézet és fürdetést akar. Igen. El akar bennünket távolítani a szobából. Úgy tettem, mint aki hajlandó belemenni a játékba.  

Kiküldtem a vérző társunkat az egyik gyógyító kölyökkel. Vadrózsa teát főztem és kiöntöttem egy-egy pohárral a kölyöknek, és magamnak is. Közben a kölyök alaposabb mosdást követelt. Mire a herceg pimaszul ledobta a vágykendőjét, amitől a kis Szépvölgyi már megint vörösödött és fellobbant a mágiája. 

Kétségtelenül igaza volt Rasnak. Már nevet is rajta. A kölyök mágiája a pajzán gondolatoktól indul be. Figyelem elterelésül beszélgetni kezdtem vele. 

- Roan, a test természetes. Mikor szokod meg? - ültem le mellé. 

A mézre tereltem a szót meg a süteményekre, hogy felengedjen a szégyenlőssége és lankadjon a figyelme. Határozottan az volt a gyanúm, folyamatosan leplez valamit. Valahogy nem hagyott nyugodni az érzés. Valami a test ellenőrzés ellenére sincs rendben. Mintha … 

De nem, az nem lehet! Hogy cserélhetett volna a húgával? Sehogy sem áll össze a kép. 

Óvatosan tereltem a beszélgetést a mérgezéses gyógyításhoz. A kis Szépvölgyi azonnal bezárult. Ráadásul a herceg is végzett a mosdással és bekapcsolódott a társalgásba. Kiderült, utálja a mézet. Roan finoman próbálta rábeszélni, legalább kóstolja meg, és most a saját csapdájába esett az istenek nedve kifejezéssel. Mindkét kölyök zavarba jött, de a kis Szépvölgyi most is hozta a mellébeszélős formáját. 

A herceg viszont már végre gyógyulni akart. Megragadta Roan kezét és lenyalta róla a felkínált mézet. Mindkettőjük mágiája fellobbant. A herceg fájdalmai csökkentek. A következő méz adagnál a herceg szopogatni kezdte Roan ujját, aki ettől oldalra kapta a fejét. 

Nincs ádámcsutkája! Mégis cseréltek valahogy! Összekapcsolódik a mágiájuk és a herceg gyógyul! Hogy a fenébe! 

Alig tudtam megállni hogy ne ugorjak fel. A herceget így vagy úgy meg kell gyógyítani. Ha szipollyal, hát szipollyal, de a hercegnek egészségesnek kell lennie mire csatába kell indulni. Egyre kíváncsibb lettem, de Kartal kiparancsolt bennünket a teremből. Rasék szinte örömmel távoztak, én viszont vonakodtam. Látni akartam, mi történik. Hiába hivatkoztam álszentül arra, gondoskodnom kell a biztonságáról. A herceg a földmágiájával figyelmeztetett, nem tűr ellentmondást. Távoznom kellett.

Lemaradtam egy jó kis szórakozásról, de van gondolkodni valóm elég. Reggelig rá kell jönnöm hogyan történhetett a csere. 

A veszedelmesen okos Szépvölgyi veszélyt jelenthet e Erdon hercegre? Szerepet játszik-e vagy tényleg olyan ártatlan mint amilyennek látszik?




2 megjegyzés:

  1. Bravo. Ezt akár On Sai is írhatta volna. Nem árt ha valaki megmagyarázza azokat a dolgokat ami helyhiány miatt kimaradt a kötetből.

    VálaszTörlés